Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ezt a topicot, azért indítottam, hogy a Kútvölgyi kórház szülészetéről tájékozódhassanak azok, akik szeretnének a jövőben ott szülni.

Létezik másik Kútvölgyis topic is, ahol szintén lehet és érdemes érdeklődni. Ezzel a topiccal kapcsolatban az a cél, hogy a magánjellegű, nem kórházas témák (pl. a hétköznapi gondjainkról írtak végigolvasásának) elkerülésével az érdeklődők célirányosan juthassanak infókhoz.

Kérlek benneteket, hogy bármiről írtok, a saját, közvetlen, személyes tapasztalataitokra hagyatkozzatok.

A beszámolók sok helyütt szükségszerűen szubjektívek lesznek. Különbözni fognak, egymásnak ellentmondó leírások adódhatnak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ahányan vagyunk, annyiféle előzménnyel mentünk/megyünk be a szülészetre és annyiféle élménnyel jöttünk/jövünk el onnan. Az élmények időben is változnak, hiszen maga a szülészet is változott az évek alatt és mi magunk is. Tartsuk szem előtt, hogy az ide látogatók leírásokra és nem értékítéletekre kíváncsiak.

Nem csak beszámolókat várunk, hanem kérdéseket is.

Témák:
(tetszés és szükség szerint bővíthető)

• Szülőszobák felszereltsége
• Gyermekágyas szobák felszereltsége (simák és alapítványik) Szándékosan nem kórtermet írtam, hiszen nem betegek mennek oda. Itt jó lenne ha írnátok a sima és az alapítványi szobák előnyeiről és hátrányairól.
• Csecsemőosztály felszereltsége
• Mellékhelyiségek, tisztaság

• Mit célszerű bevinni szüléskor (pelenka, hálóing, betét van-e az osztályon stb.)

• Kaja

• A látogatás hogyan-ja, hol lehet találkozni a rokonokkal, ki lehet-e vinni a babát stb.

• Választott orvosunk, szülésznőnk, a csecsemős nővérek, újszülött-gyógyász, az ápolók

• Szülésfelkészítés

• A terhesgondozás mikéntje
• Kommunikáció (a gondozás és a szülés alatt, után)
• Szülés (akár teljes szüléstörténetek)
• Rutinbeavatkozások lehetőség szerinti elkerülése mennyire jött/jöhetett szóba, (pl. gátvédelem akár első szülésnél is)
• Alternatív fájdalomcsillapítás, hagyományos fájdalomcsillapítás – lehetőségek, tapasztalatok
• Utógondozás
• Segítségnyújtás a babaápolásban, szoptatásban stb., roaming in, oltások, stb.

Jó várandósságot, szülést és jó babázást kívánok mindenkinek! üdv_ Memme

Kép


Kép

Kép
 
 


A könnyebb észrevehetőség kedvéért előre tettem a topicot, névelős címmel. "A Kútvölgyi kórház szülészete" néven találjátok. A hozzászólásokat célszerű oda írni.

üdv Memme

Kép


Kép

Kép
 
 


Memme! jó látni hogy megvagy.De azért gyere légyszi :oops:
nagyon hiányolunk!!!!!bocsánat hogy ideírtam

Kép
 
 

 
 

Sziasztok,

próbálkozom a kútvölgyis topicokon: orvost keresek. Élménybeszámolni tudok 2005-ből, ha érdekesnek találjátok - azóta sokat változhatott a kórház.

Segítségeteket köszönöm, továbbá érdekelne, hogy Király Kata szülésznő még a kórházban dolgozik-e?

Köszi: Ami
 


Sziasztok,

bocsánat, béna vagyok, csak most látom, hogy ide is írtatok.

Szia Gabi, örülök én is hogy látlak :)

Amuletta minden élménybeszámoló érdekes, legfeljebb valaki hozzáteszi, hogy azóta ez és ez változott, de sok mindennek lehet információ értéke. Várjuk. :) (Csak a másik, a névsorban hamarabb következő topicban célszerűbb írni, amit ehelyett indítottam).

Orvos:
Várandósság esetén: egy pár szót írtam választott orvosunkról (Vida Gábor) az említett topicban. Azt nem ismételném. Ha olyan szülésre készülsz, ami normál lefolyás esetén mentes rutinbeavatkozásoktól, és hagynak időt a normál lefolyásra, ahol a saját ritmusotokban és módon akarsz vajúdni és szülni, akkor tudom őt és a választott szülésznőnket (Zachár Erika) mint egy lehetőséget ajánlani. A gondozás a rendelőben történik, időpontot kell kérni az előjegyzésen. 06-1- 356-80-91. Ultrahangot is végez. Ha más miatt keresed, akkor is lehet a rendelőben. (A magánrendelője mostanában költözik, ott nem tudom, mi most a helyzet.)

Király Kati babázik :) , az iwiwen megtalálható.

üdv M.

Kép


Kép

Kép
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron