Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Szeretnék minél többet megtudni Zsigmond Tamás doktorúrról. Jelenleg annyit tudok, hogy szakorvos jelöltként dolgozik a Szent Imre kórház szülészetén és az első gyerekemet nála szültem, teljes mértékben meg voltam elégedve vele.
De van-e magánrendelése? Hol? Mikor rendel?

Kérlek Titeket, ha tudtok róla valamit, írjátok meg!

Köszi!

kétfiús anyuka
 


Ha véletlenül valaki erre téved és tud válaszolni, még arra is kiváncsi lennék, hogy mennyi a tarifája. Köszi.

kétfiús anyuka
 


Eljutottam hozzá, de mégsem jött be, én inkább más orvos mellett döntök, de ettől függetlenül attól még másnak bejöhet.

Azt azért leírom, hogy van magánrendelése, illetve rendel a Fehérvári úti SZTK-ban is, és azóta megszerezte a szakvizsgáját, így már nem jelölt, hanem szakorvos.

Sajnos nekem nagyon pénzéhesnek tűnik (kórházban is kér tarifát), nem túl rugalmas, nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy 3-4 hetente megkapja a tarifáját... Nekem ez egy kicsit sűrű. Ezentúl terhességem során az első találkozáskor azért mentem hozzá, hogy megállapítsa a terhességet és erről papírt is adjon, hisz' a védőnő ez alapján állítja ki a kiskönyvet. Nos a turkanyúlka megvolt és még a pénzt is elfogadta, papírt viszont nem hajlandó adni, amíg uh-s vizsgálat nincs. Kérdem én, akkor mi a fenének vizsgált??? No mindegy. Hátha másnak bejön. Sok szerencsét!

kétfiús anyuka
 

 
 

Moderálva!
 
 


Moderálva!
 


Moderálva!
 
 


Tisztelt fórumozók,
három hozzászólás törlésre került, mivel azok hangvétele és tartalma ellentétes a Társalgó működési szabályzatával. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Társalgóban ne lehetne kritikus véleményt közölni, de tegyék azt úgy, hogy a közléssel ne sértsenek személyiségi jogokat. Abban az esetben, ha etikátlan, vagy törvénysértő magatartást tapasztalnak egy orvos részéről, akkor forduljanak az illetékes Orvosi Kamarához, vagy ha olyan súlyú az úgy, akkor tegyenek rendőrségi feljelentést.

További jó fórumozást,
Kiss Andrej - apa
apa
 
 


Sziasztok!

Én Zsigmond Doktornál szültem, és teljes mértékben meg voltam vele elégedve!
Ráadásul mindig fordulhattam hozzá a problémáimmal, készségesen segített! Nagyon szimpatikus embernek tartom, az igazat megvalva nem nagyon találkoztam még ilyen orbossal, aki "emberszámba" vesz bennünket! Én mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!!

üdv.: Mónika


Szia Móni!
Gratulálok a szüléshez!
Kérdezhetek Zsigmond Tamás dr.-ról? Épp azon töprengek, hogy érdemes-e orvost választani, ha választok, akkor őt.

Mikortól jártál hozzá? esetleg vállal "csak" szülés vezetést is? mert máshoz járok terhesgondozásra.

Szülés alatt miben segített? milyen hangulatban telt az idő? (úgy értem, komoly, tipikus dr.? vagy inkább emberközeli, viccelődős?)

Tarifáit megírnád? (rendelésért mennyit kért, szülésért?)

nagyon köszi a segítséged!!
bette
 
 


Szia Bette!

Már nagyon sok nőgyógyásznál jártam (sajnos) mire őt megtaláltam.Nekem voltak visszatérő nőgyógyászati problémáim is a szülésem előtt! Ezen senki nem tudott segíteni, leginkább nem is foglalkoztak velem. Több mint 15 antibiotikumot szedettek be velem, aminek sajnos más mellékhatásai is voltak,( csak a tüneteim nem enyhültek ) mígnem elkeveredtem hozzá. Annyira rendes és segítőkész volt már az első pillanattól. kaptam tőle 1!! gyógyszert, és meg is gyógyultam. Ekkor határoztam el, ha szülök csak is őt választom!Egyébként fiatal kora ellenére nagyon nagytudásúnak és alaposnak tartom! Mindig hívhattam a kérdéseimmel, készségesen, türelmesen válaszolt mindenre!
Én már a terhességem legelejétől hozzá jártam!

Azt tudom neked javasolni mindenképp érdemes orvost válaszani, akiben megbízol, életed leszebb és egyben az egyik legnehezebb pillanatát elviselhetőbbé, nyugodtabbá teszi!És persze a későbbiekben is számíthatsz rá! A terhesgondozás ideje alatt, pedig egy hullámhosszra kerültök, szerintem ezért is fontos hogy ugyanannál az orvosnál szüljön valaki akihez terhesgondozásra is járt.

Én a Szt. Imrében szültem, nekem a korház is nagyon emberközeli volt.Ott van egy IKEA szobának nevezett helység, ami úgy van berendezve mint egy szoba, nem is olyan érzés mintha kórházban lennél!Én ott szültem, Zsigmond doktor pedig maximálisn odafigyelt arra amit szeretnék! Zenét hallgattam, fürödtem ( kád is van) ott volt velem a férjem is, végül a francia ágyban szültem, a doktor szinte hasalt a földön, és mindent megtett amit tudott, hogy nekem könnyebb legyen!!

Teljes szívből tudom őt ajánlani!!!


Tarifa ügyben nem tudok segíteni, de a részleteket meg tudod vele beszélni! Tel: 0630-3523251


Bízom benne hogy tudtam segíteni!
Várom a fejleményeket!

_________________
üdv.: Mónika

üdv.: Mónika


Sziasztok!

Dr. Zsigmond Tamást választottuk orvosomnak és nagyon meg voltunk vele elégedve!

Nagyon szimpatikus ember! Vizsgálatokra a férjemmel együtt mentünk, mindent érthetően elmagyarázott, kérdéseinket is nyugodtan feltehettük Neki készségesen seített mindenben!
 
 


Sziasztok!
Dr. Zsigmond Tamásnál szültem nemrég. Nagyon türelmes, segítőkész orvos, csak jót tudok róla mondani. A terhesgondozást sajnos nem nála kezdtem, amit már sajnálok - de akkor még nem ismertük. Nagyon jó választás, megbízhattok benne. Köszönöm neki!!!
 


Sziasztok

A 2010 szeptemberi topicból vagyok . Most lett kész a babaszobánk, amit Iparművész sógornőm festett. Ha van kedvetek kukkantsátok meg! Szívesen vállal akár egész szoba, akár csak egy falkép festést is, fantáziája határtalan, legyen szó előre kitalált motívumról, vagy elég számára egy ötlet is , aminn elindulhat Ha érdekel valakit a dolog, privátban tudok további infókat adni. Bocsánat ha zavartam! Szép napot mindenkinek

http://indafoto.hu/balintka/meseszoba

Kép
 
 


Ha valakinek van friss infója Zsigmond doktor úrról, tarifa( terhesgondozásé és a szülésé is érdekelne),tapasztalatok, melyik szülésznővel dolgozik szívesen.. azt kérem akár ide, akár priviben írja meg!
előre is köszönöm!


:)
 


Sziasztok!

Eltelt az utolsó bejegyzés óta egy pár év. A doktor "Úr" valószínűleg már teljes jogú szülész orvos, és önhittsége teljes tudatában gyakorolja is a hivatását. Információim alapján ez nem áll egyébből, mint a kismamák lenyúlásából, de amennyiben már nem hónapok óta hozzá járnak, és csak az utolsó 3 hónapban szeretnék őt megkérni, hogy viselje gondját a magzatnak és az anyukájának, akkor kellőképpen lealázza áldozatát. Bosszúból, hogy nem tejelt rendesen a gaz mama. Riogatja rémtörténetekkel, és megkérdezi, minek ment oda !!!!! Milyen orvos az ilyen? Mire esküdött? Ezeket tömjük mi pénzzel? Miután a kislányomat jól felidegelte megmérte a vérnyomását, és lássatok csodát, az magas volt! Beutalta a kórházba, ahol nem igazán értették ezt miért is tette. Ott nem volt magas a vérnyomása érdekes módon.
Hozzá kell tennem, hogy a második unokámmal terhes a lányom, és vannak már tapasztalatai.
Valakinek esetleg egyéb tapasztalata?
gabinagyi
Budaörs
 
 


Kedves Mindenki!

Meglepődve olvastam az előttem szóló szavait, egészségügyben dolgozom, és ismerek jó pár orvost, köztük Zsigmond doktort is, ő még 38-adik héten is elvállalt jó pár kismamákat, ellentétben kollégákkal, nemhogy elküldené, illetve megalázná őket, sőt nem igazán ismerek nála lelkiismeretesebb orvost. Nekem nem tisztem megvédeni senkit, de nem bírtam hozzászólás nélkül, mert sokszor olvasok olyan valósággal ellentétes történeteket, amelynek magam is tanúja voltam, és a kedves fórumozók nem mindig a valóságnak megfelelően írják le történeteiket. A fenti kismamáról is van tudomásom, az biztos, hogy a második gyermekét várja, és az is hogy amikor megjelent a kórházban nem volt magas a vérnyomása, de mikor valaki megtudja, hogy terhes, illene nőgyógyászhoz is menni, nem csak védőnőhöz. Hiába várja a kedves kislánya a második gyermekét, orvosnál a 31. hét körül járt először. Nem vett részt a kötelező vizsgálatokon, pedig második baba, és nem tudja, hogy nem elég a védőnő felvilágosítása?Nem csoda hogy az orvos meg van rökönyödve, sajnos ez súlyos következményekkel, rendellenességgel járhat, (gondolom erről kapott felvilágosítást kedves kislánya)el is hiszem, hogy mindezek hallatán ideges lett, mert talán szembesült felelőtlenségével. Nem csak a gyermeke, hanem saját maga életét is veszélyezteti…Kedves gabinagyi, ha leír egy történetet, kérem későbbiekben a teljes változatot ossza meg velünk….
 
 


Sziasztok!
Én még sohasem fórumoztam, de ezt nem hagyhatom szó nélkül. Február 4-én hajnalban született meg kisebbik lányom a Szent Imrében. Együtt szültem Zsigmond doktorral és Széles Ági szülésznővel. Azért írom így,hogy együtt szültem velük, mert teljes mértékben velem voltak mind szakmailag, mind emberileg. Zsigmond doki a legemberségesebb, legszuperebb orvos, akit valaha megismertem, mindenkinek csak ajánlani tudom és fogom. Mindig kedves volt velem, mindent meg tudtunk beszélni, pedig én nehezen nyílok meg egy idegennek. Ági, a szülésznőnk, pedig olyan magabiztos, kedves, megbízható személyiség, hogy sokat segített már a terhesgondozás alatt is!!! úgyhogy mi tényleg együtt szültük meg a babát. Ami még hihetetlen, hogy valószínű, hogy a sokszázadik szülésük volt mindkettőjüknek, de amikor 2 óra 15-kor megszületett Hannus, ők is egy új kis csodaként tekintettek rá, nem pedig egy orvosi dolog végére. Szerintem mindenki elmondhatja ezt, aki náluk szült. Ami miatt még ajánlani tudom a Zsigmond doktort, hogy ő is apuka, aki mindig szeretettel beszél gyerekeiről. Minden vizsgálat alkalmával értékes nőként kezelt, nagyon kedves ember, bármikor hívhattam mobilon, ha gondom volt, vagy kérdésem volt. Míg élek szeretettel gondolok rájuk! :)


Kedves válaszolók,

Én most fogok menni a Dr.Úrhoz magánrendelésre.
Érdekelne, hogy mennyi a tarifája jelenleg a magánrendelésnek és a szülésnek.
Gondolom ő is szokott a magánrendelőjében ultrahangozni. Esetleg arról tudna vki árakat írni.

niky20@vipmail.hu az emailcímem.

Szép napot,

ÜDV.Niki
epson1000
Budapest XI. kerület
 
 


írtam emailt.
 
 


Kedves Niki!

Ha már voltál a Doktor úrnál, esetleg tudnál nekem felvilágosítást adni arról, hogy hol rendel magánban és milyenek az árak?

Előre is köszönöm!
Kitti
heki
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Meg tudná esetleg nekem is írni (privátban) valaki a doktor úr vizsgálati díját/terhesgondozás? Azon gondolkozok én is, hogy felkérem őt választott orvosnak.
Előre is köszönöm!
Zsinka007
 


Szia Zsinka!
Megkaptad a doktor úrról az infókat? Engem is érdekelne, sőt nekem kellene egy elérhetőség is hozzá! Esetleg el tudnád küldeni nekem a telszámát és hogy hol van a magánrendelője? Előre is köszi, Üdv, taiata
 
 


Szia Taiata!

Sajnos nem válaszolt senki.
 


Szia! Valahogy sejtettem. :) Voltál már azóta a doktor úrnál? Egyébként mikorra vagy kiírva? Mert ha nem decemberre vagy januárra, akkor én tudok neked ajánlani egy nagyon jó dokit a Szent Imréből. Dr. Kovács Zoltán és a www.termeszetesnogyogyaszat.hu honlapon megtalálod őt és az elérhetőséget, ahol be tudsz jelentkezni nála. Ha szimpatikus, akkor szívesen megírom neked a tarifáit is. Én nála szültem tavaly a kisfiamat, és maximálisan meg vagyok vele elégedve. Most is nála szülnék, csak sajnos januárra már nem tud több szülést bevállalni, és ő ajánlotta dr. Zsigmond Tamást is, de azért informálódni szerettem volna kicsit róla. Egyébként jövőhét pénteken megyek dr. Gutmann Orsolyához, ő is a Szent Imrében vezet le szüléseket, állítólag ő el tud vállalni januárra. Azért ha kapsz valami infót a Zsigmond doktorról, akkor nagyon szívesen veszem.
 
 


Kedves Zsinka!

Én Zsigmond dokit szívből tudom ajánlani, nagyon rendes és lelkiismeretes ember.Kovács dokinál is jártam, nekem nem volt szimpi és több negatív tapasztalatom volt vele.

Telefonszáma 0630352-3251

További szép napot!
 
 


Sziasztok!

Megszeretném kérdezni én is ,hogy hol van a magán rendelője és milyen tarifával dolgozik. Ha lehet valaki írja meg az email címemre: barbara791124@hotmail.com Előre is köszönöm. :D
 


Sziasztok!

Zsigmond doktor úrnál voltam a Gyógyírben, de terhesgondozásra "átirányított" a magánrendelésére. Meg tudnátok mondani (efinie@freemail.hu a címem) a vizsgálati / szülés díját?
Előre is köszönöm.
efinie
Budapest XI. kerület
 
 


Én is Zsigmond doktor úrnál voltam a Gyógyírben, Ő állapította meg a terhességemet.
Terhesgondozásra engem is átirányított :arrow: a magánrendelésére, mondván, hogy ott több időnk lesz beszélgetni.

Meg tudnátok írni, hogy kb. mire számíthatok :?: Vizsgálat illetve UH és a szülés díja érdekelne.

Előre is nagyon köszönöm.


Én is Zsigmond doktor úrnál voltam a Gyógyírben, Ő állapította meg a terhességemet.
Terhesgondozásra engem is átirányított :arrow: a magánrendelésére, mondván, hogy ott több időnk lesz beszélgetni.

Meg tudnátok írni, hogy kb. mire számíthatok :?: Vizsgálat illetve UH és a szülés díja érdekelne.

Előre is nagyon köszönöm.

v.argarita@citromail.hu


Esetleg tudna valaki Zsigmond doktor úr tarifáiról írni valamit?A gyógyírben szokott ultrahangozni? anett0315@gmai.com Köszönöm előre is :)

 BabyFetus Ticker
anett0315
Budapest
 
 


Sziasztok,

Bàr a topic koràbbi hozzàszólói már megszültek, gondoltam aktualizàlom egy kicsit a tèmàt, ugyanis èn 2015. màrciusàban fogok szülni ès Zsigmond doktor úrhoz jàrok terhes gondozàsra. Jelenleg a 16. hètnèl tartunk, eddig Sztk-ban jàrtam, hozzà, ès holnap megyünk majd az első magànrendelèsère a Tompa utcàba, ott van a rendelője.

A tarifàkat mèg nem tudom, viszont azzal teljesen egyet èrtek, hogy a doki kedves, nyugodt ès bàrmit meg lehet tőle kèrdezni ès telefonon is mindig elèrhető. Medence gyulladàs utàn visszamentem, hogy minden rendben van-e a babàval ès rögtön megvizsgàlt szó nèlkül pedig kb. 1 héttel előtte voltam nàla, ja ès ez mèg azt Sztk-s rendelèsen volt. 

Szóval egyenlőre èn is csak ajànlani tudom. Az elèrhetősège nem vàltozott, a koràbban leírt mobil szàmot kaptam meg èn is. Illetve a Fehérvàri úti Sztk-ban is rendel mèg, aminek most màr Szent Kristóf rendelő a neve ( vagy valami hasonló).

jó egèszsèget mindenkinek :)

 


Kedves nora9malna!

Meg tudnád írni,hogy milyen Zsigmond doktor úr magánrendelése? Mennyibe kerül egy vizsgálat stb?

Köszi!



 




 



 

 
 


Sziasztok,

én is Zsigmond Tamás doktor úrral kapcsolatban érdeklödök, holnap megyek a Szent Kristóf Szakrendelöbe, oda járok a doktor úrhoz. Fel szeretném kérni a szülés levezetésére, van valakinek tapasztalata? Magánrendelésre kell majd járnom? Mennyi a tarifa a szülésre?  Privátban tudna valaki informálni?
 
 


@nykce:


Te is hozzá jársz?
 
 


Nem hozzá járok. Éppen orvost keresek,akinél a Szent Imrében lehetne szülni és róla jókat írtak.
Legutóbb Luis Jimeneznél voltam a rendelőben,de nem túl lelkes orvos.
 
 


@nykce:


Ahha, végülis közben kaptam infót a tarifáról, az nekünk nagyon sok, nem tudjuk kifizetni, tehát marad az ügyeletes orvos, és a Szt. Kristóf Szakrendelö. Ott is hozzá járok csak TB-s. Bár ezt a szülésért pénzt kérünk dolgot nem értem, aki meg nem tudja kifizetni az meg szarban van.... Erre nem is gondol senki...Nekem miért nem jár ugyan az az ellátás mint másnak? Ha hozzá járok terhesgondozásra nem evidens hogy ö tudja milyen problémáim vannak terhesség alatt tehát öt értesítik ha bemegyek szülni? szerintem ennek dugipénz nélkül is így kellene lennie.
 
 


Sziasztok! Zsigmond Tamás doktor úr magánrendelésére szeretnék menni terhesgondozásra.Kérhetnék valakitől infókat a tarifáiról privátban?Előre is köszönöm!Ivett!

szogyi.ivett85@gmail.com
ivett0704
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Elég nagy gondban vagyok így a segítségeteket szeretném kérni. Most 18 hetes terhes vagyok Szent Kristóf Szakrendelőbe járok DR Nyulasi Gáborhoz, egyszer vizsgált meg amikor megállapította, hogy babát várok. Ez most szerintetek normális? Nincs fogadott orvosom és nem is szeretnék Júlias közepén fogok szülni szinte mindenki szabin lesz. Nem érzem magam biztonságban, ide adja a beutalókat és kész. Most szóljak neki vagy váltsak a Zsigmond doktor úrra?
Van egy 2 éves fiam Őt is ügyeletes dokinál szültem ( ez volt a Nyulasi) így úgy gondoltam , hogy a második babámmal hozzá járok majd terhesgondozásra. De most nem tudom, hogy mit csináljak.

Segítsetek!!
 
 


Sziasztok!

Én jelenleg is Zsigmond doktorhoz járok a magánrendelésére és a 36. hétben vagyok! Szülni is nála fogok majd áprilisban! :) Nagyon szívesen válaszolok minden kérdésre vele kapcsolatban a saját tapasztalataim alapján, akit érdekel!

Szép napot! :)
bozseanya
2330. Dunaharaszti
 
 


@538aaa:


Szia!

Amennyiben még aktuális, válts a Zsigmondra! :)
bozseanya
2330. Dunaharaszti
 
 


Sziasztok!

Nőgyógyászt keresek - hosszú távra :) - a 11. kerületben. Zsigmond doktor melyik kórházban vezet le szüléseket? A Szent Imrébe? Illetve magánredelője is van? Nagyon drága? Ha terhességre kerül a sor milyen árakban gondolkodjunk, ha őt választjuk?

Köszönöm előre is a válaszokat!


Sziasztok!

Én is hosszútávra keresek nőgyógyászt. Zsigmond doktor Gyógyírben is vezet szülést? Magánrendelője árairól tud valaki tájékoztatást adni? Általános, terhesgondozás és szülés ár is érdekelne. Lassan mi is tervezünk babát és szeretnék egy jó dokit találni. :)

Előre is köszönöm a segítséget és a válaszokat (persze privát vagy email)!
 
 


Sziasztok!
dr.Zsimond Tamásról szeretnék érdeklődni,mert hozzá kaptam időpontot az SZTK-ba május 27-re.
Viszont olvastam,hogy van magánrendelése is.
Az érdekelne,hogy valaki tudna -e nekem árakat mondani,hogy a magánrendelésén mennyibe kerül a vizsgálat,ultrahang,terhesgondozás stb?
Most még csak 5-6 hetes terhes vagyok,de szeretnék tájékozódni,mert jókat hallottam róla,csak az árakról nem tudok semmit.
Előre is köszönöm a segítséget

kistimi81@gmail.com

 


Sziasztok! dr.Zsimond Tamásról szeretnék érdeklődni,mert hozzá kaptam időpontot az SZTK-ba május 27-re. Viszont olvastam,hogy van magánrendelése is. Az érdekelne,hogy valaki tudna -e nekem árakat mondani,hogy a magánrendelésén mennyibe kerül a vizsgálat,ultrahang,terhesgondozás stb? Most még csak 5-6 hetes terhes vagyok,de szeretnék tájékozódni,mert jókat hallottam róla,csak az árakról nem tudok semmit. Előre is köszönöm a segítséget kistimi81@gmail.com
 


@bozseanya:


Kedves Bozseanya:)

Kisbabát tervezünk a párommal. Jó ideje keresgélek, hogy melyik kórház, orvos lenne a legjobb választás.
Én a Szent Kristóf rendelőbe tartozom kerületileg. Az orvosok közül nekem is Zsigmond doktor a legszimpatikusabb. Minden alkalommal rendkívül megnyugtató volt a kisugárzása és nagyon készséges volt.
Ezt egyedül Balogh doktornál tapasztaltam még, de Ő nem vezet szülést.

A Szent Imre kórház 2 km-re van tőlünk. Az elhelyezkedése is nagyon ideális volna.
Egy dologra hívta fel a figyelmemet egy kisgyerekes anyuka ismerősöm. Ő a MÁV kórházban szült és annak az a nagy előnye, hogy ha koraszülött lesz a gyermek, akkor nem viszik el az anyukától, mert ott helyben tudnak gondoskodni a speciális ellátásáról. Ez nem tudom, hogy a Szent Imrében biztosított e....
Ha koraszülés lenne nálam is, az biztos hogy egy trauma volna gyereknek-édesanyának is, ha külön választanának minket és az anyatej is elapadhatna azokban a napokban, ha szülés után nem lehet rögtön megkezdeni a szoptatást.

Mi a vélemyényed Zsigmond doktorról? Nemrégiben szültél Nála. Továbbra is pozitívak az élményeid?
Melyik szülésznőt ajánlanád? Mennyit kért a doktor úr a terhesgondozásért és a szülésért?
A szülésznőnek mennyit szoktak adni....?

Nagyon köszönöm a válaszod!

Üdv,
Tímea

hegedustimea83
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy megtaláltam ezt a topikot 
Én is hasonló cipőben járok (még nincs baba, de tervezzük) és engem is meginvitált a magánrendelésére a Zsigmond doktor. Persze megértem, mindenki pénzből él és nekem is kicsit pénzhajhásznak tűnik. De persze kedves meg nyugodt pasi csak hát amennyit én keresek nem biztos hogy kicsengetek havonta minden nyavalyával csak hogy "bekukucskáljon". 


A kérdésem/kérésem ugyan az lenne mint a fentieknek: tarifát/ árakat szeretnék tudni a doktor úrhoz, ha valaki van olyan kedves és elküldi nekem, előre is megköszönöm 

email: lucus148@gmail.com
 
 


@bozseanya: "Sziasztok! Én jelenleg is Zsigmond doktorhoz járok a magánrendelésére és a 36. hétben vagyok! Szülni is nála fogok majd áprilisban! Nagyon szívesen válaszolok minden kérdésre vele kapcsolatban a saját tapasztalataim alapján, akit érdekel!Szép napot! "


Szia!
Budapesten keresek orvost és forumok alapján Zsigmond doktor szimpatikus. Leírnád nekem ,hogy mik a tapasztalataid vele illetve hol van magánrendelése és mennyiért vállal terhesgondozást, szülést. 
Válaszodat köszönöm! :) 

 
 


@anix89: Szia!Tudnál nekem segíteni kicsit Zsigmond doktorral kapcsban? Előre is nagyon köszi Brigi az email címem: bigibaba87@gmail.com Ott beszéljünk ha lehet

 


@bigibaba87:
Írtam emailt. :)
 
 


Sziasztok! Nemtudjátok véletlenül mennyiért csinál átjárhatóságit?
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron