Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Fórumozók!

Még talán időben vagyok új nőgyógyászt keresni, mert a mostani dokimmal furcsa dolgokat tapasztaltam.
Egyrészt évek óta járok hozzá mint magánbeteg (Király utcai rendelőbe), és eddig nagyon meg voltam elégedve, tulajdonképpen most sincs nagy baj, csak éppen az bizonytalan számomra, hogy hol fogok szülni.
Rákérdeztem a terhességem elején (most a 3. hónapban vagyok), és a Rókust említette.
Azóta több helyről hallottam: a Rókusban már régóta nincs szülészet, és aki nála szülne, az nem nála szül, hanem a fiánál a Péterfyben. Ezzel több problémám is lenne: nem ismerem a fiát (bár fórumokon csupa jót olvalstam róla, de AKKOR SEM ISMEREM), másrészt pedig elég sunyinak tartom, hogy máshonnan kell ilyen fontos infókat megtudnom, és nem kapok egyenes/korrekt választ a saját nőgyógyászomtól.
És ha a fiánál szülnék, és akarnék valamennyi pénzt adni, akkor mégis mirefel fizessek neki annyit, mintha a saját dokimnál szülnék? Nem adott tanácsot, nem beszélgettünk, nem tudunk egymásról semmit... hát ilyen dilemmáim vannak. Tud valaki bármi tutibiztos információval szolgálni? Ha valaki a Nándorhoz jár, mi a véleménye róla? Váltsak? (területileg a Margit kórházba tartoznék).
Köszönöm előre is a válaszokat!
Jó egészséget Mindenkinek!

v
 
 


Szia!

Én nála szültem az első kisfiamat és most a másodikkal is hozzá jártam a terhesgondozásra. Én nekem nagyon pozitiv élményem van róla.Ha lehetett volnba akkor a picit is nála szülöm.
Én is a fiánál szültem volna(csak sajna Ő hamarabb jött igy ez elmamradt).
Találkoztam a fiával is igaz csak 1szer a 30.héten Ő uh-zott. Kérdeztem az árait a fiának fix tariféja van(150ezer),de mivel az apjához jársz igy nem mond árat.Szülésznőt ajánl Ő vele is megismerkedtem nagyon aranyos és Ő sem mond árat.Igaz a Tamás azt mondta,hogy 50ezer de én rákérdeztem.

Kérdezz nyugodtan szivesen válaszolok.
Vendég
 


Szia Sissi,

Köszi az infót! Hát ezek alapján nagyon úgy néz ki, hogy alapos diskurálásra lesz szükségem hónap végén a dokival. Nem nagyon tetszik, amiket hallok, úgyhogy vagy meg tud nyugtatni, vagy kalap-kabát. Ezeken a fix tarifás dolgokon annyira ki tudok akadni... mégha a magánrendelőjében lenne a szülés, de ugye a Péterfy kórház állami kórház, és mi fizetjük a TB-nkből őt is és a felszereléseket is. Na mindegy, ezt nem nekünk kell megoldanunk :)

Köszi még egyszer!

Üdv
 
 

 
 

Jajj, és szívből gratulálok a legkisebb porontyhoz, Atihoz is! :)
 
 


sZIA!

a FIA NEKEM SEM JÖTT BE ANNYIRA,DE AZ ÖREGGEL NINCS GOND. Csak iugye nála meg nem lehet szülni. Azért irják,hogy döntöttél. 2 barátnőm is szült afiánál,azt modják nagyon kedves és tudja a dolgát.

Tudok egy másik dokit ajánlani nekem most Ő csinálta a császárt.
Ha gondolod megadom a nevét és az elérhetőségét.
Mikorra várod a babát? Első lesz?

Köszi a gratut.
Vendég
 


Szia,

Egyelőre még várjuk ki az augusztus 25-öt, akkor megyek a Nándorhoz, meglátjuk, széna vagy szalma. Ha szalma, akkor elkérem a dokid nevét. Köszi.
Első baba igen :) Január végén, február elején hozza a gólya valamikor - már nagyon nagyon várom azt a napot :))) De addig még sok a teendőnk :P
 
 


Szia!

légyszi mindenféleképpen irj,mert kiváncsi vagyok mit mond neked.

Régóta hozzájársz?
Vendég
 


Igen, már nagyon-nagyon-nagyon régóta. Úgy nagyjából 10 éve. Ezért esik rosszul ez a susmus-kavarás...
Írok mindenképp!
 
 


Sziasztok, Szia Sissi,

Na megvolt a nagy diskurzus, doki rendes volt, ellenben az egyik asszisztensével, aki nagyon kioktató volt, és fölényes, és közölte, hogy ők ezt mindig el szokták mondani (nem így történt), és hogy nekem ezt amúgy is ki kellett volna találnom, mertha a BM kórházban főorvos volt a doki, akkor miért vállalna el egyéb beosztású állást más kórházban... no comment.
El is tört nálam a mécses sajna, nem szoktam én hozzá az ilyen fölényes stílushoz egyrészt, másrészt meg tényleg nagyon jó nőgyógyásznak tartom a dokit, alapos, lelkiismeretes... dehát én nem szeretem az ilyen "ki kellett volna találnom" dolgokat, másrészt meg azt, hogy hiába vagyok x időpontra bejelentve, utóbbi két alkalommal több, mint két órát vártam, és régebben sem volt soha kevesebb 1-másfél óránál. Ha látják, hogy csúszás lesz (két óra), akkor ugyanmár telefonálhatnának a hölgyek (most ketten is vannak). Uff.
Margit kórházban fórumok alapján, meg ajánlások alapján kaptam egy tippet, holnap felveszem vele a kapcsolatot, ha sikerül.
 
 


Szia!

Akkor már tuti,hogy eljössz tőle? Egyébként teljesen megértelek.
Melyik asszisztensnő volt ennyire bunkó?Nem a rövidebb hajú? a bnőm aki már ugy mint te évek óta odajár hozzá a rövidebb hajura pamaszkodott amikor Ő volt Dominál egyfolytában helyette válaszolt a kérdéseire.

Te Óbudai vagy?

Remélem normális dokit találsz.Majd irj mert kiváncsi vagyok.

Ha nem lenne annyira szimpi az én új dokim neve Timmermann Gábor.
Vendég
 


szia,

Nem óbudai, hanem pomázi, de a védőnőm szerint oda tartoznék. Ma próbálok időpontot kérni az új dokihoz, őt ajánlotta nekem már valaki, és fórumok alapján is jókat hallottam róla (Ruzsvánszky István) - aztán meglátjuk, hogy egyáltalán elvállal-e - nem tudom, hogy megy az ilyen. Mondjuk így, hogy (kopp-kopp-kopp) minden rendben van velünk, minden lelet negatív (kivéve persze a terhességi tesztet :) ... így talán nem lesz akadály.
Ha mégsem jön össze, akkor köszi a tippet, T. Gábort is megsasolom.
Mindegy, hogy melyik asszisztens volt igazából, ők ilyet nem csinálhatnak - főleg nem egy magánrendelőben, avová pont azért megyek el, mert a legtöbb "sztk"-ban nem úgy bánnak az ember lányával, ahogy kellene, itt a pénzünkért elvárhatnánk némi tiszteletet, vagy kedvességet, vagy mittomén...
Köszi mindent! :)
 
 


Szia!

Látom, döntöttél. Szerintem helyes lépés.
Főleg, hogy egy bunkó asszisztens dirigál a rendelőben.
A sok várakozást az öregnél én is nagyon utáltam. Volt, hogy visszakértem a papíromat másfél óra után. Persze nem adták oda, hanem azonnal behívtak. Utána már csak akkor mentem, ha első lehettem.
A dokival amúgy nekem sem volt gondom, nagyon szerettem, tíz évig jártam hozzá, és nagyon rossz volt, hogy nem szülhetek nála. Ez van.

Viszont a mostani dokimmal is meg vagyok elégedve, úgyhogy szerencsém van.

Sissi dokija is jó. Timmermann fiatal, kedves, jó szakember. Nagyon szeretik. Van honlapja, nézd meg: http://www.timmermann.hu

Remélem a Margitos doki meg fog felelni, és átvesz.

Bocs, hogy priviben irkálok, olvasom a fórumot is, de ritkán tudok jönni. De azért igyekszem követni az eseményeket.

Üdv,
Anna
 


Végül is nem privi lett, de mindegy :D
 


Kispaca:sikerült dokit találnod?
Vendég
 


Sikerült, szerencsére el is vállalt, még épphogy a félidő előtt voltam. Nagyon rendes, szimpi, és a rendelőjében van uh berendezés is, úgyhogy nem kell külön menni az xy kórházba, mint eddig. Margit kórház a háttér, ott egy ideig nem volt szülészet úgy tudom, de most megint működik, és ismerősöktől hallottam, hogy teljesen oké.
Ja... és nem 150 így, hanem 80... egészen más.

Mindenkinek minden jót, sok boldogságot, és kitartást :)))
Üdv,
Kispaca (már nem is olyan kicsi az a paca :)
 
 


Sziasztok!

én is hasonló cipőben voltam/vagyok Domokos doktorral, még csak 8 hetes vagyok, és sikerült is másik dokit találnom, de Domokos még nem tud róla, sógornőm hozta el tőle a leleteimet múlt csütörtötkön, mert én vidéken voltam, így holnap jelentem be neki..kiváncsi vagyok mi lesz. szegény doki sorra kapja a pofonokat tőlünk:) deez tényleg tűrhetetlen állapot,én nemegyszr felálltam a váróban, mert közel 2 órája ültem kint úgy, hogy nehezen kaptam időpontot.. drukkoljatok nekem, puszi Mindenkinek!
 
 


Viki:szerintem ezt neki is megkell értenie.egyébkénbt nem vele van gond hanem az egyik asszisztens nővel.Ő mostanában nagyon sokat megenged magának,sajna már másoktól is hallottam.

Várakozás:én hála istennek mostanában nem vártam sokat.Viszont amikor a nagyobbik fiammal vortam várandós én is volt,hogy órákat ültem a váróban.De akkor uyge még a kórházban is dolgozott és jóval több betege volt.

Amikor a 6 hetes kontrollra elmentem az új dokimhoz meg is lepődtem,hogy sznte azonnal bekerültem.
Vendég
 


Sziasztok!

Bocs, kérlek nézzétek el nekem hogy ide írok – kezdő lévén nem boldogulok egyik aukciós oldallal sem egyenlőre.

Egy többfunkciós újdonságot, az 5 az 1-ben formapárnát szeretném a figyelmetekbe ajánlani!
1. a párna pocak alá- és derék megtámasztására
2. szülés után ezen ülve a seb nem nyomódik
3. szopiztatni a Babucit
4. hasaltatni a Babucit, amikor még nem tudja tartani rendesen a fejét (utána is-amikor már tudja)
5. amikor már majdnem ül a baba, a közepébe ültetve megtámasztja őt.

A párna levehető, húzózáras huzattal készül. A szivaccsal töltött párna „baleset” esetén forgódobos mosógépben mosható. Tartalékhuzat választott anyagból rendelhető.

A képen látható párna „M” méretű, „XL” változatban is készül.

Készülőben a „csúcs” párna, amelyet ikrek szopiztatásához ajánlok.

További termékek:
- kiságy-garnitúra: lepedő körben gumis, hogy ráfeszüljön a matracra, takaró – 3 réteg téli vagy/és nyári, 2 db fej alá való „párnácska”, 2 db zsebes(!) fejvédő a rácsra, amely körbe éri a (120x60) kiságyat.
- nyálfogó kendő nyakba „szerelhető”– kialakítása folytán tovább bírja, mint egy partedli. Ez is újdonság!
- pelenkatartó – felakasztható - újdonság
- egyéb párnák – méret, szín, forma megrendelés szerint
- zsebes falvédő rendelésre – választott anyagból
-alul (is) nyitható meleg hálózsák

Ha van valami varrható „cucc”, amit kerestek és nem leltek, hiányzik a palettáról kérlek, jelezzétek felém. Én igyekszem pótolni a hiányt.

E-mail: marikogold@citromail.hu

Kép

Kép

MarikoGold
 


Csak tudjátok az a felháborító, hogy amikor rákérdeztem, hogy ugyebár 5-től van hivatalosan rendelés, és állítólag a kismamákat előre rakják direkt, hogy NE KELLJEN SOKAT VÁRNI (szó szerint így mondta a doki és az asszisztense is), és ha mindezek mellett négyre van időpontom, AKKOR MIÉRT KELL NEGYED 7-KOR / FÉL 7-KOR SORRA KERÜLNÖM??? Minimállis bocs nélkül, és úgy, hogy ugye nem azért csúszik a rendelési idő, mert megy "szülni", mert nem megy.
Hát ez úgy lehet, hogy egy időpontra bekarknak 3-4 (vagy ki tudja hány) kismamát, hölgyet stb., és akkor max ott lehet ülni este jó sokáig. És nekem ez annyira pénzszagú, hogy lehet bármilyen jó a doki, ha ennyire nem korrektek az anyukákkal.
... és kviki23 neked egyébként elárulták, hogy a szülés hogy megy? (fiánál Péterfy-ben stb.) Csak azért kérdezem, hogy az asszisztens néni igazat mondott-e nekem, hogy ezt az elején közölni szokták - és tényleg csak én voltam az egyetlen kivétel, akivel ezt az apróságot elmulasztották közölni?

Bocsánat, de mindig úgy felhúzom magam ezen a témán...
 
 


Kispaca:nekem sem árulták el én kérdeztem rá kb márciusban!!!Igaz én tudtam a választ a bnőm példájából.

Akkor nekem szerencsém volt a várakozást illetőleg.
Vendég
 


Sziasztok!

nekem elárulták már az első alkalommal, szept elsején voltam nála, de lehetséges, hogy erre már külön odafigyeltek okulva az előző példákból.. ha jól láttam Kispaca, Te aug végén hagytad ott végül.
Kedden én is felhívtam, elkértem az aszisztenstől a citológiám eredményét, aki 20 percig várakoztatott a telefonban, közben egy beteg kínját baját végighallgattam, végül 20 perc után újra megkérdezte ki vagyok és miért telefonáltam.. kicsit felháborító,de higgadtan elmondtam neki újra, persze citológia eredmény nem lett meg, és közöltem az aszisztenssel, aki rögtön kérdezte, hogy mikor megyek, hogy sajnos nem megyek többé, mert úgy döntöttem, hogy egy olyan orvosnál szeretnék szülni, aki végigkíséri a terhességemet, és számíthatok rá szülésnél, és ha már fizetek a terhesgondozásért X ezer forintot, akik nem váratnak meg másfél órát stb... na erre nem tudott mit mondani, és átadta a telefont a doktor úrnak, akinek elmondtam majdnem ugyanezt:) ő felfogta, és közölte hogy igazából megtalálta a citológiámat is, majd küldjem el férjemet.. szóval viszonylag könnyen ment.
De az új dokim komolyan 180 fokos fordulat, 2 percet sem kellet várnom, az aszisztens szimpatikus, kedves volt, a doki az ajtóban fogadott, nagyon szép környzetben, minden hiper-szuper modern, a vizsgáló is, és ultrahangot is csinált, szívhang stb.. az nála még plusz szolgáltatás, hogy a vért is ő veszi le.. ja és az ára ugyanannyi... erről ennyit, mit kapunk a pézünkért.
szép hétvégét mindenkinek!
 
 


Most olvasom, azért ez a 150 elég durva, mostani dokimnál utánajártam és 70-80 körül szoktak neki adni.. nem mindegy
 
 


Igen, augusztus végén voltam a Domokosnál... hát akkor ezek szerint én voltam a tanulópénz :)
Azt hiszem, hogy lesz még egy köröm velük: állítólag az AFP-nél csinálják a Hepatitis-B vizsgálatot is, és annak még nem kaptam meg múltkor az eredményét (később szokott elkészülni???) ... nem akarok visszamenni a Király utcábaaaaaaaa!!!!
 
 


Kispaca:elvileg akkor csinálják,de én sem kaptam róla eredményt pedig nálam 2szer is vettek vért az afp miatt.

Az én új dokimnak nincs tarifája. Szóval annyirt adsz amennyit gondolsz szüléskor.Én ezt nagyon korrekt hozzáállásnak tartom.
Amikor 2 éve a Dominál szültem a fiam 50et adtam neki.
A fia nagyo elszállt!!!
Vendég
 


Sziasztok!
Én a fiánál szültem a Péterfyben. A tarifa valóban nem mindennapi..., valójában nem is indokolt mert meginditott szülésem volt a doki ügyeleti idejében:S Császárral szültem problémamentesen. A doktorral meg voltam elégedve, a kórházzal már kevésbé. Nem működik(ött) a kommunikáció az orvosok, csecsemősök, gyerekorvos között, ebből sok problémánk volt:( Most a második babát is nála tervezem világra hozni (császárral ismét). Remélem, ez előző rossz tapasztalatok alapján sikerül néhány dolgot kivédenünk ami a kórházat illeti.
jr
 
 


Jr:akkor te már a fiához mentél egyből?
Mikor fog születni a tesó?

Én a gyerekdokikról csak jót tudok mondani mivel a kisebbik koraszülött lett és a soteról oda vitték át kb 3hetet volt bent.
Vendég
 


Kedves Fórumozók!

Én csak most csatlakoztam ide, de én is hasonló cipőben járok, mint ti.

Domokos Nándorhoz járok már több éve. Az igaz, hogy nála tényleg nem lehet szülni?

Kb. fél éve voltam nála, kedvesen válaszolt minden babavárással kapcsolatos kérdésemre, de egy szóval sem említette, hogy nála nem tudok majd szülni. Tényleg úgy van, hogy hozzá járok terhesgondozásra, de a fiánál kell szülni?

Ha tényleg így van, kénytelen vagyok én is mást keresni.
(dr. Timmermannról csak jót olvastam. )
Előre is köszönöm a válaszokat.
 
 


Emma: igen igy van sajnos, sőt már tavaly is igy szült a bnőm.
Amióta 2007ben bezárt a bm nem vállal szülést.
Én a 30 héten találkoztam először a fiával utána pedig a 35-nél találkoztam volna újra. De a kisfiam a 31. héten megszületett.

Timmermannt nekem a fia ajánlotta.

Timmermannhoz én véletlenül kerültem (koraszülés miatt) de csak jót tudok róla mondani.
Vendég
 


Szia Emma77!

Sajnos igaz, én is legalább ennyire ledöbbentem. De nagy szerencsém volt, hogy még időben 19. héten váltottam dokit, mert félidő után már nem nagyon szeretnek a szülészek más dokik kismamáit átvenni.
Nem KELL a fiánál szülnöd. Szabadon választhatsz szülészorvost, de egyszerűbb, ha a terhesgondozó orvosod a szülészed is egyben.
Sok sikert! :)
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron