Új privát üzeneted érkezett!

Szülni kávéházi hangulatban?!

Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika – Kútvölgyi Prémium Kórház

Mint minden első gyermekét váró édesanya, tele voltam kérdésekkel a szülést illetően. Ezért döntöttem úgy, leírom történetemet, mert van ma olyan kórház Magyarországon, ahonnan az ember alig akar hazamenni…
Kislányunk igazi csodatörténet, szerelemgyerek. Férjemmel – akkor még párommal – évek óta ismertük egymást, egy egyetemre jártunk, de évekig csak a visszafojtott vágy izzott köztünk, hiszen komoly párkapcsolatban éltem. Aztán az esküvőm előtt két hónappal meghoztam a mások számára érthetetlen döntést: kilépek az eljegyzésből, hiszen olyan lelki és fizikai vonzalmat érzek egy másik férfi iránt – aki most már férjem és gyermekem apukája -, amit egyszerűen nem tudok leküzdeni, úgy éreztem, előbb vagy utóbb legyőz a kísértés…
Szakítás után egy hónappal már tombolt köztünk a szerelem, pár hónap múlva pedig párom felvetette: mi lenne, ha gyerekünk lenne?! Bár személy szerint még nem éreztem fékezhetetlen vágyat, hogy anyává váljak, hagytam, hadd sodródjak az árral…
Első próbálkozásunkkor kedvesem kiszámolta, szülessen a gyerkőc 2010.10.10-én, mert az milyen poén, amely időpontot még azon az éjjel bevésett a telefon naptárába: SZÜLÉS címen… - így született meg kislányom 2010.10.10-én,… - de ne szaladjunk így előre!

Szóval, szerencsénkre az áldással nem kellett sokáig várni, az első alkalommal teherbe estem. A terhesség is simán ment, 12 hetesen megházasodtunk, ami álmaink esküvője volt, majd teltek a hetek, hónapok, minden rendben zajlott. Férjem aggódó apukaként a legjobbat szerette volna adni nekünk, és mivel végig dolgoztam is - ami mellett nehéz eljárni a vizsgálatokra – a terhesgondozást illetően egy magán orvosi központ mellett döntöttünk. A terhesség 8. hónapjában eljött az idő, hogy megkeressem az intézményt, ahol szülni fogok; két lehetőségem volt, ahol az akkori szülészem dolgozott: az István Kórház és a Telki Magánkórház. Mivel a telkit értelmetlen pénzkidobásnak tartottam, maradt az állami rendszer, gondoltam, négy napot kibírok. TÉVEDTEM!
Zavartalan terhességemnek és felhőtlen örömömnek egy pillanat – de legalábbis egy kórházlátogatás alatt - vége lett. Nem vagyok egy nyavalygós típus, de sokkolt, amit tapasztaltam. Piszok, igénytelenség, eszközök és felszereltség teljes hiánya, a minimálisnál is kevesebb személyzet… Nem szeretném elvenni senki kedvét, de úgy érzetem, innen, ha élve kijövünk, szerencsések vagyunk! Elképesztő, hogy ilyen körülmények között kell megszületnie babáknak, és szülni nőknek!
Minden kismamának van egy-két rögeszméje, amitől tart, hiszen annyi legenda keveredik a szülés körül. Nekem a fájdalom volt az, amitől féltem. Persze nem abszurd módon, de fontos volt számomra, hogy az EDA lehetőségével éljek, ha úgy érzem majd a nagy napon. Állami kórházunkba az erre irányuló kérdésre a válasz a következő volt: ha ráér az aneszteziológus, akkor van fájdalomcsillapítás, ha nem, akkor kap majd egy-két szurit!!! Na, itt levert a víz! Ha ráér??? Mint kiderült az egész kórházban – nem csak a szülészeten - két altatóorvos van, akik éjjel-nappal műtéteknél vannak. Tehát nem fog ráérni! Egyágyas szobára az esélyem a lottó ötösével egyenlő, és még sorolhatnám, hogy egy darab pelenka sincs az osztályon, ételért a szemközti benzinkútra járnak a kispapák stb., de nem hallgattam végig, mert már ez is sok volt! Rám telepedett a kétségbeesés: hogyan tovább, akkor most hol fogok szülni?
Itthon egy nagy kád nyugtató fürdő után felmentünk az internetre, megnézni, milyen magánkórházi lehetőségek vannak, és mennyiért. Még azon a hétvégén több intézményt is megnéztünk, és azt érzetük, az akkor frissen átadott Kútvölgyi – Maternity lesz a mi helyünk.
Képzelhetik, milyen volt a kiábrándító állami kórházi látogatás után arról csevegni, hogy apuka a napi ötszöri étkezésnél kér-e vegetáriánus menüt, hogy a szakmai vezető professzor személyesen beszélgetett velünk, hogy a szobák a legújabb, ötcsillagos szállodai dizájnt idézték…
No, de most mindenki mondhatja, hogy könnyű annak, akinek van rá pénze?! Mi számoltunk!
Állami kórház:
Szülész orvos (zsebbe) 150 000 Ft – ennyit kért, ezt meg is mondták előre
Szülésznő, altatóorvos stb. (zsebbe) 50 000 Ft
Egyágyas szoba 3 éjjel 45 000 Ft
Pelenka és minden egyéb kellék 5 000 Ft
Szoptatási tanácsadó óránként 10 000 Ft
____________
260 000 Ft
Magánkórház:
400 000 Ft, számlára, luxus körülmények között, ami egészségpénztárral is fizethető. Számunkra nem volt kérdés! 140 000 forint nem elképzelhetetlen összeg. Inkább vettünk olcsóbb kiságyat, babakocsit, hiszen ezek csak tárgyak, de a szülés élménye egy életre megmarad!

A várt napon a kicsinyünk éjfél után 4 perccel elindult, boldogan és teljesen nyugodtan mentem be a kórházba, mert tudtam, a legjobb helyre megyek, ahol mindenki értem fog küzdeni azokban a pillanatokban.
Hét és félóra vajúdás után megszületett Liza lányunk, aki egy csoda, mint minden gyermek a szüleinek! (Ennek külön fejezetet is szánhatnék.)
A vajúdás a kért időpontban, EDA mellett, lágy fények között, labdán és meleg zuhany alatt, halk jazz zene mellett zajlott, kávéházi hangulatban. A szülés után mindenki értünk volt, naponta többször látogattak meg minket, a szoptatási tanácsadó minden etetésnél, napokon át segített, a szülészorvos – Dr. Vida Gábor -, mint régi jó barátját ölelt meg, biztatott, segített, izgult és örült velünk együtt… Fantasztikus élmény volt, felejthetetlen!
Az utána benntöltött napok is csodásak voltak, akár egy szállodában.
Mindenki értünk volt: a recepciós megkérdezte, beengedheti-e a látogatót; a takarítónőknek csak ki kellett tenni a táblát, hogy kérünk új törölközőt, takarítást; az ápolók mindenben segítettek, a szoptatási tanácsadó számtalan módot mutatott, ahogy etethetem a babócát, az orvosok pedig fantasztikus emberséggel álltak mellettünk azokban a napokban, amikor mi hárman egy igazi család lettünk!
vdora111
Budapest II. kerület
 
 


Kedves vdora111! Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek, mert én is ott tervezek szülni a Maternityben. :) Idáig is nagyon jó tapasztalataink voltak, de az írásod még inkább megnyugtatott, hogy jól választottunk. Nekünk is nehéz volt a váltás, mert az előző orvosunkat is nagyon kedveltük, és meg voltunk Vele elégedve, de sajnos olyan budapesti állami kórházhoz tartozott, amivel nem tudtunk megbékélni. Így fájó szívvel, de váltottunk, és bízunk benne, hogy jól tettük. :) A szülés után hány napot kellett bent töltenetek? Mit kellett vinni, és mit adtak ott? Előre is köszönöm a segítséget. :)
 
 


Kedves Gina79!

Ha megengedi a Klinika nevében válaszolok a kérdéseire.
A szülést követő két éjszaka a szülési csomag része, de természetesen lehetőségük van arra, hogy további éjszakákat maradjanak.
A Klinika biztosít mindent az édesanya és az újszülött részére: hálóinget, köntöst, papucsot, kozmetikumokat, az újszülött számára ruházatot, pelenkát, tisztálkodó szereket. Csak azt a ruhát kell behozni, amiben az újszülöttet hazaviszik. Mivel az édesapa is a Klinikán marad ő hozzon magával könnyű ruházatot (póló, sort), amiben kényelmesen érzi magát. Mindkét szülő részére teljes ellátást nyújtunk, tehát napi ötszöri étkezést (diétát vagy egyéni kívánságokat is figyelembe véve).
Javaslom, a honlapon nézzék át a gyakori kérdések menüpontot, itt megtalálják azt is, hogy az anyakönyvezéshez milyen dokumentumokra van szükség. Klinikai gondozónk végzi az anyakönyvezéssel kapcsolatos adminisztrációt.


Köszönjük eddigi megtisztelő bizalmukat!


Üdvözlettel:

Pallai Ágnes
projektvezető

Maternity Magánklinika
 

 
 

Kedves Pallai Ágnes!

Köszönöm a részletes tájékoztatót! :)

További szép napot!
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
Én is megosztom tapasztalataimat a Maternityvel kapcsolatban, bízva abban, hogy ez segít másoknak a döntésben. Évek óta DR. Vida Gáborhoz jártam a szokásos rutinvizsgálatokra. Mikor kiderült, hogy babát várunk egyértelmű volt számunkra, hogy nála szeretném világra hozni első gyermekünket. De kiderült, hogy a kórház, ahol dolgozik magánkórház lett. Megnéztük az árakat, és én azonnal rávágtam, hogy na ennyit nem fizetünk .Majd végignéztük a képeket és az egészségpénztár nyújtotta lehetőségeket. Utána kérdeztünk más orvosok, kórházak „árainak”, és mi is vdora111 által leírt összegekkel találkoztunk. Ezek után a férjem meggyőzött, hogy maradjunk Vida doktornál és válasszuk a Maternityt . Így is történt, amit nem hogy nem bántunk meg, hanem életünk legjobb döntései közé sorolunk! 2011. február 9.-én a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinikán megszületett A KISFIUNK! Ami a legtöbbet jelentette számomra, hogy apa a szülés kezdetétől (ami császármetszés volt) a hazajövetelig velünk volt éjjel-nappal. Mind a szülés (ami császárnál állítólag nagy szó) mind a benntöltött idő pozitív élmény volt mindannyiunk számára. Nagyszerű szakembergárda állt mellettünk, támogatott és indított el minket, ezen az új, ismeretlen, kérdésekkel teli, de csodálatos úton. Az orvosok, a nővérek, a szülésznők, mind ott voltak ha kellett, és minden kérdéses és bizonytalan dologban segítettek, legyen szó szoptatásról, büfiről, fürdetésről vagy a babáról. (Pedig volt olyan kérdés, kérés a részemről, amit többször megkérdeztem, amiben többször segítséget kértem…. és nem volt szájhúzás, vagy „anyuka ezt már egyszer megbeszéltük”)
A szoba színvonala, a napi ötszöri étkezés (apának is), a tisztaság mind-mind kifogástalan. Még néhány apróság: a folyosón halk nyugtató zene szól, mielőtt valaki bejön a szobába kopogtat, igény szerint ingyen!! gondoskodnak ásványvízről, a szoba, a fürdő szállodai színvonalú, köntös, törölköző, pipereszerek…

Mi jártunk szülésre és anyaságra felkészítő tanfolyamra szintén a klinikára. Ezt mindenkinek csak javasolni tudom. Nem csak a szüléssel, babával kapcsolatos kérdéseinkre kaptunk kimerítő válaszokat, hanem megismerkedhettünk a szülésznőkkel, nővérekkel, megnézhettük a szobákat, szülőszobát, átbeszéltük mikor, mi és hogyan fog történni, ha eljön a nagy nap. Így nem egy idegen helyre, idegen emberek közé kerül a kismama, ha itt az idő.
A kórházban töltött idő felejthetetlen volt , egy nagyszerű élmény, ami alatt mi hárman elindultunk új, közös utunkon.
timmy11
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!
Csak csatlakozni tudok a fent írtakhoz.Valóban létezik hogy még egy császáros szülés is tud ilyen pozitív lenni.Számtalan kismama mesélt nekem rossz élményeiről hogy a különböző kórházakban milyen bánás módban van részük, mennyire visszautasítóan viselkednek a nővérek.Itt hírét se hallani a fent említett szájhúzásnak.Nem páciensként kezelik az embert ha nem emberként!Számomra tényleg egy élmény volt az eltöltött idő a kórházban,noha általában az emberek kerülik a kórházakat,itt mégis nyugodtság és melegség fogadja az embert,és nem csak az empatikus bánásmód, az abszolút lojalitás és a szakmai professzionalizmus miatt, ahogy a mottó is hangzik " A várandós nők és gyermekeik mindenek előtt,,Ezt sikerült is megvalósítani.Minden kismamának csak ajánlani tudom hogy itt hozza világra gyermekét.
 
 


Apai szemmel - Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika


Sziasztok!

Molnár Gábor vagyok, egy gyönyörű kislány büszke apukája. Amikor 2010 nyarán kórházat kerestünk, még viszonylag kevés leírás volt, így már akkor elhatároztam: hogy ha megszületik a gyermekünk, én részletesen leírom tapasztalatainkat. Előre is elnézést azért, ha olykor érdektelen dolgokat is leírok, de megpróbálom kerek egész történetbe foglalni az elmúlt 10 hónapot, remélem segítek vele azoknak, akik mostanság keresnek kórházat.
Az orvosok, szülésznők neveit szándékosan nem írom le, esetleg privát e-mailben szívesen válaszolok a vonatkozó kérdésekre.


Előzmények


Feleségemmel, Edinával Fejér megyében lakunk, Érden dolgozunk. Területileg a Dunaújvárosi Kórházhoz tartozunk. Edina nőgyógyászati gondozásra Érdre járt egy - a Szent Imre Kórházban praktizáló - orvos, magánrendelésre.
Több évnyi sikertelen próbálkozás után 2010 nyarán végre pozitív lett a teszt, boldogan kezdtük meg az előkészületeket gyermekünk érkezésére. A nőgyógyász megállapította a terhességet, néhány hetente visszarendelt minket, ultrahangok, néhány labor, kombinált teszt és pár egyéb vizsgálat készült. A harmadik hónapig nem küldött minket védőnőhöz, nem kaptunk terhesgondozási kiskönyvet sem. Első gyermekről lévén szó, mi nem is tudtuk, miket kellett volna intézni, mindenben az orvos utasításai szerint jártunk el.
A második hónap végén egy vasárnap párom nagyon erős görcsöket érzett. Megrémültünk, hogy esetleg elmegy a baba, és - mivel a saját nőorvosa ilyenkor nem rendel - a területileg illetékes kórházba mentünk be.
Az ottani orvos - dühösen, amiért a déli sziesztában megzavartuk - mindenféle szörnyűségeket vágott a fejünkhöz, amiért nincs kiskönyvünk, "felelőtlenek vagyunk", "meg akarjuk ölni a gyerekünket" a párommal közölte, hogy amíg csak görcsöl, nem tehet semmit. Befekteti az osztályra, aztán ha elvetélt, majd megvizsgálja. Végül mégis elvitte egy vizsgálóba, s amikor én követtem őket, közölte hogy "mit képzelek magamról" szó sem lehet róla, hogy a vizsgálaton jelen legyek, igazából az osztályról is menjek ki. Végül némi nézegetés meg hasnyomogatás után adott egy zárójelentést, amiben csak annyi szerepelt, hogy terhesgondozásba vétel javasolt.
Szerencsére nem lett baj, a görcsök elmúltak, de amikor kijöttünk, már tudtuk, hogy ebbe az intézménybe csak "tepsiben" hoznak minket legközelebb, elkezdtünk hát kórházat keresni. Azt is eldöntöttük, hogy másik szülész-nőgyógyász orvost is keresünk, aki kicsit többet magyaráz az ilyen kezdőknek, mint mi.

Javasoltam, hogy magánkórházat válasszunk, párom eleinte drágának tartotta az árakat, de végül arra jutottunk : más az esküvőjére költ 4-500e Ft-ot, nekünk szerény esküvőnk volt, a gyermekünk rég várt születésére fogunk áldozni.


Magánkórház, de melyik?


Némi internetes kutakodás után két elérhető közelségben lévő intézményt találtunk: A Telki kórház és a Maternity. Mindkettőt felhívtuk, időpontot kértünk személyes találkozóra. Mindkét klinikán gond nélkül kaptunk időpontot a munkaidő utáni esti órákra. Az ügyeletes szülésznők nagyon kedvesen fogadtak, megmutatták az osztályokat, és minden kérdésünkre válaszoltak.

Egy gyors mérleg:

Mindkét intézményben...
- Saját fürdőszobás családi szoba, ahol a gyermek, az édesanya és az édesapa tölti a szülést követő néhány napot.
- Teljes körű terhesgondozás
- Jól felszerelt szülészeti osztályok
- Születéskor csecsemőgyógyász és aneszteziológus jelenléte
- Választható orvos
- Választható szülésznő
- Az egészségügyben szokatlan kedves és közvetlen hozzáállás.

(Fontos megjegyezni, hogy mindkét kórházban van csecsemőgyógyász, aki a gyermek ellátását végezni, de egyikben sincs úgynevezett csecsemő intenzív osztály így ha nagyon súlyos a baj, akkor gyermekmentővel viszik a babát a SOTE-ra vagy valamely más gyermekintenzívre. Ez persze a nem-magán kórházak többségére is igaz.)

A Telki előnyei
- Gyönyörű környezet, park, a szobák tényleg egy ötcsillagos szállodát idéznek.
- A legmodernebb diagnosztikai eszközök (CT, MR, stb.) mind házon belül.
- Kicsit több hely és eszköz a vajúdás alternatív módozataihoz (kád, stb.)

A Maternity előnyei:
- Közlekedési szempontból könnyebben elérhető, és ha baj van, a baba is előbb jut be SOTE-ra.
- Kedvezőbb árak
- Szülésfelkészítő

A mi igényeinket mindkét intézmény maximálisan kielégítette, így a fentieket mérlegelve a Maternityt választottuk. Persze a személyes szimpátia, és az igazgató, Dr. Papp Zoltán professzor neve (akinek könyvei a védőnőnk polcán is ott sorakoznak) is sokat számított.



Megvan a kórház, jöhet a baba



A Maternityben szerda délutánonként rendszeresen szülésre felkészítő tanfolyamokat tartanak. Ezek ingyenesen látogathatóak, nem csak azoknak, akik már eldöntötték, hogy ott szülnek, hanem bárkinek. Több ilyenre is elmentünk. Egy-egy alkalommal 4-5 kismama/pár jelenik meg de nem egy fejtágítás az egész, hanem kötetlen beszélgetés, amit mindig másik szülésznő és szülészorvos vezet. Mindig van előre megadott téma ( 1., 2., 3.trimeszter, szülés, gyermekágy) de a beszélgetés végére szinte mindig a szülésről magáról van szó, hiszen ez foglalkoztatja legjobban a jelenlévőket :)
A "tanfolyam" jó arra, hogy feltegyük a buta kérdéseinket, amelyekre mindig türelmesen és részletesen válaszoltak, de arra is, hogy személyesen megismerjük a klinika dolgozóit, akik szívesen körbe is vezetik azt, aki először jár ott.
Ecsetelhetném, hogy milyen szépen fel van újítva az osztály, hogy milyenek a szülőszobák, a családi szobák, stb. de inkább azt ajánlom, menjen el és nézze meg maga. Sok apró részleten látszik, hogy odafigyelnek a kismamák igényeire. Például csak a zuhanyzókat említem, amelyek úgy vannak kialakítva, hogy ne kelljen peremet átlépni egy gátsebbel/császársebbel. Simán be lehet "csoszogni", de számtalan hasonló figyelmesség tapasztalható.

Párom végül a tanfolyamok során választott egy orvost a kórházban praktizálók közül, valamint egy szülésznőt, aki nagyon szimpatikus volt neki. Az orvos előre tájékoztatott, hogy a kiírásunk előtti héten ő szabadságon van, de addigra már eléggé megismertük a többieket és tudtuk: ha esetleg előbb jön a baba, akkor sincs gond. Bármelyik orvos lesz is ügyeletben, az is épp olyan odafigyeléssel fogja levezetni a szülést, a szülésznő pedig végig velünk lesz, nem fogja úgy érzeni a párom, hogy "idegen" kezekben van. (Végül erre nem lett szükség, a baba kivárta az idejét, sőt rá is húzott egy hetet) Egyébként a szülésznők nagyon kedvesek, empatikusak nagy figyelemmel törődnek a kismamákkal. Az Edina által választott hölgy - miután látta, hogy hajlamos a túlzó aggodalmakra, megadta neki mobilszámát, hogy bármilyen butának tűnő kérdéssel bármikor felhívhatja.)
Az orvos szintén kitűnő választás volt - azonnal megtalálta a hangot a párommal - ha kellett, részletesen elmagyarázott minden kis csip-csup dolgot, ha kellett, akár viccel törte meg a feszültséget. Olyan szeretettel és gondossággal bánt vele hogy szinte minden aggodalmát és félelmét oldani tudta.


Ettől kezdve zökkenőmentesen zajlott a terhesgondozás. Már az elején tiszta és világos program szerint, mindig akár hónapokra előre tudtuk, mikor milyen vizsgálatok lesznek esedékesek, bár időpontokat mindig csak 1-2 hétre előre kértünk.
A szülés csomag ára a 38. héttől tartalmazza a vizsgálatokat, így az azt megelőző terhesgondozás külön díjazással működik. Minden vizsgálatnál kapunk számlát, amit helyben kifizetünk. A díjak nem magasabbak bármelyik nőgyógyászati magánrendelésen tapasztalhatónál, s ha számításba vesszük, hogy mindent helyben el lehet intézni, kedvezőnek mondhatóak.
A terhesgondozást egyébként nem a szülészeti osztályon (Kútvölgyi Kórház 5. emelet) hanem mellette az SZTK épületében az első emeleten egy külön szárnyban végzik, de ez is gyönyörűen fel van újítva és mindig ragyogóan tiszta.
Az ottani dolgozókat is csak dicsérni tudom. Mindig kedvesek, segítőkészek voltak, már a harmadik alkalommal név szerint ismertek minket, mindig volt egy jó szavuk a páromhoz, jó érzéssel mentünk be és jöttünk ki minden alkalommal. A foglalt időpontok ritkán csúsztak el, minden - a terhesgondozással kapcsolatos - vizsgálatot helyben elvégeztek és azonnal, vagy (laboroknál) másnap eredmény volt.

A szerződést a 36. héten kötöttük meg, akkor kezdenek megszaporodni a vizsgálatok, a protokoll része egy személyes konzultáció az aneszteziológussal, aki elmond mindent az érzéstelenítés módozatairól. A párom tartott kicsit a rémtörténetekből ismert szörnyű fejfájástól és egyéb mellékhatásoktól, a vezető aneszteziológus azonban megnyugtató válaszokat adott. (A fejfájást az agyhártyán a tű után maradó lyuk miatt, az agyvízben kialakuló nyomáscsökkenés okozza, a Maternityben speciális tűt használnak, amely csökkenti ennek esélyét, ráadásul minden esetben maga a vezető aneszteziológus szúr és a klinika indulása óta ott még senki nem panaszkodott az említett mellékhatásra.)

Az utolsó hetekben két naponta, majd a 41. héten naponta jártunk CTG-re, és néhány naponként ultrahangvizsgálat is volt, a magzatvíz lassan elfogyott, de a baba csaknem akart jönni. Végül egy este meglehetősen viharosan indult meg a szülés.

A szülés során - bár nehéz esetnek bizonyultunk - mindenki nagyon kedves és türelmes volt. Nem okozott fennakadást, hogy a normálra tervezett szülés (néhány nem várt komplikáció miatt) az éjszaka közepén az orvos és a kismama egyetértésével császármetszésre módosult. A műtét során végig a párommal lehettem, mindenki nagyon figyelmes és profi volt. Hamarosan világra jött gyönyörű, egészséges kislányunk, aki rövidesen már együtt pihent édesanyjával.
A tervezgetés során még furcsának éreztem, hogy császár után két nappal már hazaengedik a családokat, de így utólag már látom, azzal a hozzáértő törődéssel, amit a baba és az anyuka is kapott, valóban eléggé megerősödtek mindketten. Ennek ellenére mi mégis kértünk egy plusz napot, de csupán azért, mert első gyermekről lévén szó, mindent nulláról kellett megtanulnunk.
Elmondhatatlanul sokat segítettek e napok alatt a kórház dolgozói. A gyermekorvos alaposan megvizsgálta lányunkat, elmondta, mire kell figyelnünk, a csecsemős nővérek megtanítottak minket a tisztába tétel, öltöztetés, fürdetés, köldökápolás fortélyaira, a páromra nagyon odafigyelt orvosa és a szülésznő is, a szobába gyógytornász érkezett, aki segített a gyorsabb felépülésben. Külön említést érdemel a szoptatási tanácsadó, akinek nevét Edina többször imába foglalta :)

Három nap után örömmel rendeztem a számlát, úgy érezve, hogy minden forint megérte. Egy boldog kis családként hagytuk el a klinikát melynek dolgozóira ma is hálával gondolunk, s ez úton is szeretnénk megköszönni nekik odaadó munkájukat.


Üdvözlettel:
Molnár család Kép
dsite
Besnyő
 
 


Sziasztok,

Én is itt szültem fél éve a kislányomat:)
Csak megerősíteni tudom az előttem írókat,nagyon szép kórház,modern felszereltség,kitűnő szaktudás,kedves orvosok/nővérek.
Én Rigó Barbara Doktornőnél szültem,aki a szülés alatt-csak úgy mint a terhesség alatt-végig mellettem volt.Nagyon jó orvos,emellett emberlieg is olyan,amelyet kívánni lehet.A szülés komplikációmentes volt,3700gr-mal,55 cm-rel születtett a kislányom gátmetszés nélkül,amely ugyancsak a Doktornő érdeme.A gyerekorvos.Prof.Váradi Valéria pedig egy angyal:)
Összegezve,nagyon kellemes volt a szülés,az ott töltött pár nap,egészen biztos,hogy a másodikat is ott,Rigó Doktornő segítségével szeretném világra hozni:)
kisslena
Acsalag
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: