Új privát üzeneted érkezett!

Réka lesz :-)
Azért mond a dokinak, hogy lehetséges egy korai terhesség! Nem tudom, hogy árthat-e.. Meg szokták kérdezni, amikor terhes vagy, hogy volt-e 1 éven belül rakszures. Nem tudom, h azért kérdezik-e (védőnő..), hogy ha nem, akkor kell menni, mert ebben az esetben azt gondolnám, hogy nem árthat. De inkább mond, a nődoki csak tudja.. Az biztos, hogy az elején kell a legjobban vigyázni a kis embrióra, mert akkor a legsérülékenyebb, pl a terhes tornát meg szinte minden mást, csak a 12.hét után javasolják, addig meg mindent csak óvatosan :-P nekem volt 2 korai vetélésem is, én nagyon izgultam, hogy elérjük a 12.hetet, de persze millióan maradnak babásak úgy, hogy nem vigyáznak extrém módon az elején, én csak magamból indulok ki..
Amúgy Kistarcsán szülnél vagy csak valahogy ide tévedtél :lol: ?
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Nagyon szép név :)

Igen ott szülnék oda tartozunk én is és párom is ott születtünk :) Így adott a dolog :)

Nagyon remélem hogy hogy babás vagyok :)
Barátnőm most 5 hetes és jó lenne egyszerre csinálni a dolgokat :)
Szólok mindenféleképpen a dokinak :)
linda88
Dány
 
 


Sziasztok!

Hétfőn jöttünk haza, sajna múlt hét csütörtökön sűrgősségi császár lett a vége. De most már itthon vagyunk, és annyira, de annyira szép a babuci, nem győzők eltelni vele. Boldog vagyok nagyon :). Tapasztalatok: kellemes csalódás, mert a sok megpróbáltatás nehézség ellenére, minden doki és ápolónő nagyon segítőkész. A csecsemősök is segítenek,  mindent megmutatnak, csak szólni kell miben kérsz segítséget. Mindenki ott segít ahol kell. Brigi: Szabó doki volt a szobatársam dokija, ő azt mondta megvan vele elégedve. Minden reggel benézett hozzá, Szóval neki jók a tapasztalati vele szemben. A Krasznai doktornő nálam egyik kedvenc doki lett.. Ő volt a másik doki aki megműtött a császárnál. De bárkiről csak jót tudok írni, én személy szerint pozitív tapasztalattal jöttem el a kórházból , ja és nagyon boldogan :). Lányok kitartás és remélem hamarosan nektek is ilyen élményben lesz részetek :)
 
 

 
 

Sziasztok!
Hát egy kicsit ki vagyok akadva és a tanácsotokat kérném.
3 hónapja voltam rákszűrésen azt mondták hogy minden rendben van a leleteken de ismétlést kérnek méhszáj vérzékenység miatt.
Ma visszamentem a másik orvos rendelt megcsinálta a vizsgálatot majd közölte hogy méhszájsebem van de nem veszélyes
Kérdezi hogy szedek e gyógyszert mondtam hogy nem mert gyereket szeretnénk erre elkezdi mondani hogy az ő véleménye az hogy várjuk meg a leleteket  ami 6 hét mert ha továbra is fentt álla vérzékénység meg a méhszájseb akkor azt kezelni kell és addig ne essek teherbe,de ez csak az ő véleménye amúgy rám bízza a dolgot.
Az előző doki meg nem mondott semmit.
Ja meg ami kicsapta a biztosítékot hogy ezt kivel beszéltem meg hogy gyereket akarok.
Mível az elmúlt 6 hónapban kb 4-szerre mentem orvoshoz és ezt senki nem mondta így senkivel.
Amúgy rosszkor kértem időpontot és azért kerültem másik dokihoz.
Én nem is tudtam hogy ilyenem van nem érzek semmit nem fáj semmi és nem is vérzek az együttlétek után.
Bocsi kicsit hosszú lett :)
Segítsetek :)
linda88
Dány
 
 


Monap, gratulálok a picihez!! Örülök, hogy a nehézségek ellenére pozitívak a benyomásaid, és ilyen boldog vagy :-)
Linda, ezek
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Linda, ezek szerint akkor most nincs baba?? Nekem heg van csak a méh szájon, nem tudom, hogy a seb miben zavarja a dolgokat, illetve olyanról még nem is hallottam, h méhszáj vérzékenység :shock: az mi a szösz?? Olvass utána a neten, és menj mmásik dokihoz legközelebb, én ezt tanácsolnám ;-) mikor kell visszamenned?
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Köszi a gyors válszt :)

6 hét múlva kell mennem a leletért :(

Csak a jövőhéten kellene megjönnie, de szerintem nincs sok esélyem rá mert csinált a dolki uh-t és nem mondott semmit,de az is lehet hogy még korai hogy bármit lásson.
linda88
Dány
 
 


@monap79:


Szia!

Gratulálok a csöppséghez!!Jó egészséget és erőt kivánok a babához!






 
 
 
 


@spurigambrigi:


Szia Brigi!

Voltál szülésfelkészitőn 7-én?Kerestelek a kép alapján,de nem találtalak!Hacsak nem Te voltál az aki kicsit késve érkezett és leült az első sorban.Én felmentem a szülőszobát megnézni.
Jó lett volna találkozni személyesen!-hisz Te már több felkészitőre biztos nem fogsz jönni,irtad is.Hogy vagy?Hogy viseled igy a vége felé?



Üdv.



Ági
 
 
 
 


Linda, az nem lehet, hogy korai, hanem tuti biztos!! Még 1 hét múlva se látna semmit, csak a megvastagodott nyálkahártyát (ami terhesség nélkül is olyan mielőtt megjön..). Mensi nap után 1 héttel lehet látni egy iciri piciri petezsákot csak, szóval jócskán 2 hét múlva.

Nono, én voltam a késő bizony :) valóban nem megyek már, én végigjártam az egészet. NNektek is ajánlom, nagyon hasznos, elmondják, mik a szokások a kórházban, megismersz több szülésznőt, én 3-4-szer is felmentem a szülőszobára, új infók nem voltak, de másik szülésznő, szoktam a helyet.. :) a baba masszázs is jó volt, bár 2 alkalomba is bele lehetett volna sűríteni..

De kérdezzetek nyugodtan, ha valami érdekel, és nem tudtok eljárni. Én állandóan begyűjtök minden infót 8-) :lol:
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Aztán remélem, 4 hét múlva ott születik az én drága Rékám :-D (pont 5 hét múlva vagyok kiírva, de pályázok a 2015.05.15-ös dátumra ;-) )
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


@monap79:


Gratulálok a picihez, kívánom hogy sok örömetek, boldogságotok legyen benne. 

Brigi: én már neked is annyira szurkolok. Olyan sok információval szólgáltál, mindig olyan pozitív voltál, hogy így látatlanból is megkedveltelek :) Neked is minden jót kívánok és kitartást erre a kis időre még! 

Hétfőn voltam a dokimnál, megnézett. Mindent rendben talált, 16.hetesek vagyunk. Nagy reményekkel mentem, hogy kiderül mit rejteget a két lába között, de aludt nagyon a csöppség, összeszorított lábakkal. Igy nem láttunk semmit. Jövő héten kedden megyek az első kistarcsai terhesgondozásra. Most a héten hétfőn szóltam is az eddigi dokimnak, hogy ne haragudjon, de én többet nem jövök hozzá, sajnos nem bírjuk kifizetni a magánkórházat. Nagyon aranyos volt, azt mondja megérti (... mi mást mondhatott volna?!) nem én vagyok az első, de hogy hiányozni fogok. 

Szóval kedden megyünk, megnézzük milyenek az ottani dokik, szülésznők. Május 5-i szülésfelkészítőre el akarok menni, a téma is érdekel és szeretnék minél több infót begyűjteni. 

Linda: én úgy tudom, hogy a méhszájseb vérezhet is, de hogy ez a méhszáj vérzékenység ugyanaz-e? Azt nem tudom. Illetve én olyat már hallottam, hogy a fogantatásnál is okozhat problémát ha vkinek méhszájsebe van. De tényleg ezek csak hallott infók, egy megbízható dokit kellene keresned
kitke1982
Maglód
 
 


Köszönöm mindenkinek a tanácsokat :)

A leletekért már a másik orvoshoz megyek akinél eddig is voltam csak tegnap anyummal mentem és ő ehez az orvoshoz jár :(

Akinél voltam 3 ónappal elelőtt amikor csinálta az egy éves rákszűrést nem mondott semmit mikor mentem vissza hozzá a leletekért akkor sem mondott semmit annyit mondtak hogy minden rendben van.

Ezért akadtam ki azon amit ez a doki mondott.Nekem amúgy is eléggé furcsa volt. Na mindegy visszamegyek a megszokotthoz :)

Mindenkinek szép hétvégét és jó babázast :)
linda88
Dány
 
 


@spurigambrigi:


Szia Brigi!
Hogy vagy így a végefelé?Ha jól számolom 35 hetes vagy most?!Milyen érzés lassan a finishbe lenni?Birod a frontokat?Én a felkészítőn ugy láttam nem sokat híztál,csini kismama vagy!Hogy tervezitek veletek lesz a pici egy szobában?Kinél is fogsz szülni?Már nem emlékszem nézd el nekem!Fogadtál dokit és szülésznőt?-ugyebár a kettő együtt jár.
Szép estét kívánok!Szia
 
 
 
 


@kitke1982:


Szia!
Hogy vagy?Mocorog már a baba?Láttam nem sikerült megtudnotok milyen nemű lesz a kicsike,hát sajnos még én sem tudom mert nem mutatja magát,pedig már lehetett volna látni.Kis szégyenlősek!Ki  lett végül az orvosod Tarcsán?Ha van kedved írj!
Szia!
 
 
 
 


@linda88:


Szia!
Kiderűlt végra van e valami baj?Várandós lettél?

 
 
 
 


Kitke, azért arra ne számíts, hogy tartják a programot a szülésfelkészítőn.. Valami változás mindig volt, pedig én jó sokszor voltam :lol: nekünk csak a 18.heti uh-n mutatta meg magát a csajszi :-D aztán a férjem kb a 28.héten megkérdezte a dokit, hogy még mindig lány-e :lol: és tényleg, addig nekem pl eszembe se jutott, hogy akár elnézették, és azóta se jött szóba a neme uh-n :shock: de továbbra is kislányt mondtak :lol: :-P
Nono, igen, már pénteken a 36.hetet töltöm :-D nagyon szuper!! Alig várom, hogy kibújjon, és még mindig hihetetlen, hogy már itt tartunk!! Én nagyon gebe voltam, már 13 kg-nál tartok, combra -popsira mehetett volna kevesebb, de azonkívül rámfért.. :-P viszont azért a szervezetem megérzi ezt a hirtelen hízást, főleg levegővétel terén.. De már nemhiszem, hogy sok feljön. Már kicsit dagad a lábam, nem érzem, csak látom, ha estig zokniban vagyok, hogy ott marad a nyoma. Amúgy semmi bajom a frontokkal 8-)
Szabó László lesz a dokim és Pinterné Zsuzsa a szülésznő, köv kedden nála lesz az nst, és egyeztetünk :-)
A szobánkba nem fér be a babóca, úgyhogy este külön szoba kiságyban, de nappal a kanapén lesz altatás, a férjem mellett :lol: (mozgássérült, úgyhogy nem dolgozik, itthon lesz velünk mindig, amíg nem rohangál a gyerek, addig mindenben tud segíteni, aztán lesz egy kis idő, amikor nem éri utol a gyereket vagy a székkel nem.tud utána menni, akkor lesz több dolgom.
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Ja, még egy fontos infó, ha házasok vagytok, akkor a házassági anyakönyvi kivonatnak nem kell 300 napon belülinek lenni!!! Jó az eredeti :-D
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


@spurigambrigi:


Sziasztok! 
Brigi: 36 hét?! Juj, akkor most már te is lassan babázni fog, azért ha lesz egy szusszanásnyi időd, gyere fel ide hozzánk :)
Kedden voltam elsőnek a kórházban. Kicsit fura volt minden, nagyon szokni kell a környezetet. Nem is tudtam, hogy mire számítsak. 10 óra 20 ra volt időpontom, majdnem egy órával később hívtak be. Nem is értettem, hogy mi a két "szoba" között a különbség, van ott vmi Amarílisz vizsgáló, megy egy másik. Na engem oda hívtak be, akkor éppen Dr. Magyar Andrea doktornő volt bent. Kicsit meglepődtem mikor mondta, hogy vetkőzzek le alulról, eddig már két vizsgálaton voltam és mind a kettőnél csak hasi ultrahang volt. Nem számítottam rá, hogy itt "egyéb dolgokat" is megnéz. Azt kérdezte, hogy az ellenanyagszűrés eredményét, az eddigi dokim látta-e és hogy elküldött-e további vizsgálatra? Mondom látta,de nem szólt rá semmit. Mert az ottani eredmények közül az egyik nálam csillagos lett. (megjegyzem: ez a doktornő sem küldött el további vizsgálatra) Megint nem tudta megmondani, hogy fiú lesz-e vagy lány, mert pont úgy feküdt, hogy inkább a kis arca és a mellkasa volt kifele, a lábai hátra. A cukorterheléssel kapcsolatosan volt még kavarodás, azt mondta nekem a dokinő hogy már most kérhetek időpontot, mikor a laboroshoz mentem, meg majdnem le lettem "szidva" hogy mit akarok én ott, hát azt csak a 24. hétben végzik, ő most nem ad nekem időpontot....
Hát ez volt az első "élmény" a kórházban, sok dokit vagy szülésnőt nem láttam jönni-menni, hogy lehetne bármiféle benyomásom róluk. Dr. Gonda Zoltánról hallottam még jót, nem tudom közületek vki ismeri-e?!  
Múlt héten elkezdtem a terhestornát, közületek vki tornázott? Ha igen, mire? 
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra. 

kitke1982
Maglód
 
 


@nono36:


sziamia! Most vagyunk a 17.hétben. Kis "karmolászásokat" néha érzek, az egyik kolléganőm (akinek 3 gyereke van) azt mondta hogy ez már a mocorgás jele. Mindig ha megérzem, olyan boldogság tölt el, hogy a kis picim mocorog. Most sem tudtuk meg kedden, hogy mi lesz fiú vagy lány. A párom szerint, ha ilyen szégyellős akkor csak kislány lehet Kacsintás Nincs még dokim, most várom a május 5-i szülésfelkészítőt. Hátha ott kicsit közelebbi kapcsolatba kerülhetek a dokikhoz vagy a szülésznőkhöz. Most kedden csak ácsorogtam ott kint a vizsgáló előtt, jöttek mentek az emerek. Sok dokival és szülésznővel nem taliztam. Kivéve Dr. Magyar Andreát aki megvizsgált. Nem mondom, hogy nagy benyomást tett rám. Megvizsgált, kérdezett egy két dolgot de semmi extra. Nem "tűntett" ki a fokozott figyelmével. Kiderült hogy egy távoli ismerős is Kistarcsán fog szülni, ő nagyon ajánlotta Dr. Gonda Zoltánt. Nem tudom élőben milyen lehet, még sosem taliztam vele. Most valahogy valamilyen benyomást kellene ezekről a dokikról szereznem, mert így csak nevek maradnak és semmi tapasztalatom nem lesz velük. 
Ági te hogy vagy? Minden rendben van veletek? Írj nekem nyugodtan ha lesz időd :) Addig is pihenj és élvezd a napsütést Kacsintás
kitke1982
Maglód
 
 


Kitke, úgy tűnik, itt ez a szokás, mindig van vizsgálat is meg uh is. Sokan mondják, hogy vagy a vizsgálat nem volt vagy uh, szeritnem nem árt, ha mindig van minden :-D a 2 vizsgáló között az a különbség, hogy ki rendel :-P én mindig a Szabóhoz kérek időpontot.. De ő se az a beszélgetős típus, megnéz, elmond mindent, mindenre válaszol türelmesen, de semmi extra. Engem mondjuk nem zavar ez.. A szülésznő, aki fogadott lesz, ő csinálja majd az első nst-t kedden, és akkor meg is beszélünk mindent, mivel ő lesz ott többet a vajúdás alatt, ezért jobb is, ha vele lesz szorosabb kapcsolatom. De tőle tudom pl azt is, h a Szabó doki nem csak a végére jön majd oda, ő nem az a típus, ott sokszor rám fog nézni vajúdás alatt is. :-)
Hát igen, cukor terhelésre tényleg ráérsz még időpontot kérni, majd 3 héttel előtte..
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Az uh gépük a kis rendelőkben igen vacak minőségű.. A fontos uh-kat ezért is csinálják a 3-as vizsgálóban, a 12.-18.-32.hetit külön oda kell kérni, mármint az időpontot. Amúgy az időpont totál mindegy, odamehetsz 10-re már, akkor kerülsz be, amikor sorra kerül a kis könyved... De akár 9-re is odamehetsz ;-)
Én kismama jógára járok még most is. A tornához lustának és edzetlennek gondolom magam :roll: sokat sétálok a kutyával, meg nagyobb súlyokat is fel tudok emelni, de az állóképességem nem az igazi :lol: a jóga viszonylag lightos, a kuytával meg úgyis sétálok még napi fél-1 órát, van jó kis emelkedő is az erdőben.. Elég ez nekem :lol:
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


@spurigambrigi:


Szia Brigi!
Hogy vagy?Vettetek valamilyen babafigyelőt,ha a másik szobában lesz a picike?Kicsit irigyellek,h már a vége felé vagy!
 
 
 
 


@kitke1982:


Szia!
A május5-i szülésfelkészítőre én is ugy tervezem,h megyek.Akkor lehet,h összefutunk!
Gonda Zoltánról nincs semmi infóm.Nem ugrik be ő kicsoda.Én csak a Várkonyi Pétert és a szentágotai Ferencet ismerem.A várkonyinál szültem a két fiut,most a Szentágotainál fogom a harmadik babámat.Legalábbis ugy tervezem.Jól vagyok kivéve a visszereket a lábamon és a némi depressziót leszámitva.Nekem még szégyenlős a babám nem mutatja magát pedig a amikor voltam lehetett volna látni már a 22. hét után.Talán kislány lesz nem biztos ezt az infót kapom mindig,de még nem élem bele magam.
 
 
 
 


@nono36:


Sziasztok! Erre a babafigyelőre és légzésfigyelőre én is kíváncsi vagyok, ki milyet szerez be?! Egyáltalán kell-e? 
Sajnos, én sokszor beleveszek a részletekbe és döntésképtelenné válok. Most igy vagyok a babakocsi témával is, milyen tipusú legyen?! De akár mondhatnám a cumisüveg-cumi márkákat is. Egyik csak az Avent-re esküszik, a másik a Mam-ra, egy harmadik a Tommee Tippee-re... 
És csak hogy fokozzam a kedvem, tegnap becsípődött a derekam, szóval néhány mozdulatnál csillagokat látok. Tegnap pedig tornáztam is, hátha segít, de semmi. Szerintetek kenegethetem Flektor krémmel, vagy ragaszthatok fel Flektor tapaszt? 
Remélem Ti mindannyian jól vagytok?!

kitke1982
Maglód
 
 


@nono36:


Szia Nono!
Raktam fel képet magamról, ez a legfrissebb, remélem így megismersz és tudunk beszélgetni egy kicsit 
kitke1982
Maglód
 
 


Sziasztok! Mi sokmindent kapunk kölcsön tesómtól, a második gyerkőc 6 hónapos, úgyhogy folyamatosan pakolja össze a ruhákat, mindent, ami nem kell..
A légzés figyelő angelcare, 3-4 hónapos korig használták csak, gondolom én is addig fogom. Cumisüveget aventeset adott, de egyik gyerek se nagyon használta, volt tejcsi, ha kellett pótlás, már kicsinek is csőrös pohárból adta. Cumi az van nekik többféle (bár egyik gyerek sem akart igazán cumizni, de tesóm rávette őket..), a.kisebb pl állandóan sír a kocsiban. Aztán egyszer csak másmilyen cumit kapott, és csöndbe.lett :lol:
Nekünk baba kocsink nem lesz, arról nem tudok nnyilatkozni... A kocsiba römmer az ülés vagy babahordozó, vagy minek hívják azt..
Bb tai hordozókendőm lesz nekem, a férjemnek meg cybex-es hordozó, amiben lehet fektetni is, mert ő kerekesszékes, és amíg nem tud ülni a bébi, addig fekve lesz az ölében, és ezzel a hordozóval magához tudja csatolni egyszerűen (elvileg, aztán majd gyakorlatban meglátjuk :lol: )
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


2.5 hetünk van hátra, ha kibújik a kedvemért 2015.05.15-én, de amúgy ahhoz képest 1 héttel későbbre vagyok kiírva.. Remekül vagyunk amúgy, állandóan tennék-vennék :-D de a lapockám között leszakad a hátam, és akkor kell kicsit pihenni :lol:
Nekem hátsó falon tapad a lepény, úgyhogy nagyon hamar éreztem a mozgását, és egész nap érzem, sokat mozog, hogy ne izguljak, jól van-e :-P
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen a jókívánságokat!

Milyen szép képeket tettetek fel, nagyon szép kismamik vagytok :)
Brigi neked nagyon kitartás így a finisben és gyűjtsél erőt a picúrhoz :D Pihenjél sokat amíg tudsz ,tapasztalat :)
Én nem hittem el senkinek, most tapasztalom :)

A cumisüveg, babakocsi, légzésfigyelő nálam is nagy kérdés volt. Tényleg mindenkinél más vált be. Nekünk mam cumisüveg van, csak tejcsit eszik, de néha kap egy kis teát, ahhoz használjuk. Légzésfigyelőt használtan vettem, de még jótállással, egy gyerkőcnél használták csak: babysense. 

Nono36: majd ha kiderül kisfiú vagy kislány írd meg nekünk, már minket is kiváncsivá tesz :)

Gonda Zoltánt csak láttam, nem volt hozzá szerencsém, pedig sok dokit megismertem. Fiatal, mindig egy kulcstartóval járkált, azt pörgette a kezében :D Ennyi maradt meg róla. Vanak nődokik is, nagyon ajánlom őket ,nagyon kedvesek és értik a dolgukat. 
Mindenkinek szép napot kívánok :)



 
 


Próbálok én pihenni, de nem bírok magammal :lol: Azért a hátam rám szól, hogy elég lesz..
Holnap 37 hetes leszek már, tegnap volt az utolsó vérkép, kenet vétel, és az első nst. A doki azt mondta, jó lenne még 1.5-2 hetet kihúzni :-D ez jól hangzik :-) a méhnyak megrövidült, az nst alapján jóslók is vannak, bár nem fáj :-P szóval már nagyon izgi :lol:
Pinterné szülésznő nagyon kedves, ő csinálja a köv nst-t is. Szabó dokiról is ő mesél, de csupa olyat, ami nekem szimpi.. Pl, hogy nagyon türelmes, ha a baba-mama állapota nem igényli, nem nyúlkál bele a dologba hormonnal vagy burok repesztéssel...
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Brigi ez nagyon jó hír..mármint, hogy a méhnyak már megrövidült. Azt jelenti, hogy kezd izgi lenni tényleg :) Pintérné tényleg nagyon kedves, nekem is volt hozzá szerencsém. Én minidg nagy izgalommal néztem az nst-ket, szerettem látni ficánkolását. Azt tudad, hogy ha nagyon nem akar megmozdulni, de csak végső esetben, érdemes egy kis szénsavasat inni? Volt egy lány velem együtt nst--neki már mozgatták a pocit, meg etették, itatták semmi..aztán egy kis szénsavastól megmozdult végre :). Másnap láttam amikor megint mentem nst-re megszült :) Nekem akkor már naponta kellett mennem. Néha beosztják a szülésznőket a szobákhoz is. Kevesen vannak nagyon. Jujjj burokrepesztés...nekem az is volt.. szörnyű volt. Akkor elviselhető ha előtte már kezd meggrövidülni a méhnyak, de nekem ugye nem ment magától :(.  Mennyire rövidült meg..külső belső vagy mind a kettő? Ilyenkor a dokid vizsgál meg utána? Hova mész nst re a szülőszobára? Én oda is jártam, meg a rendelések mellé is..Mondjuk én nagyon sokszor voltam :( Még húsvét napján is.. Nagyon jó ha a doki hagy mindent magától menni..sztem ott egyébként ez a jellemző az összes dokira..Nekem is nagyon akarták, hogy magától..de nem ment..Több mint egy héttel hordtam túl.
A legjobb, hogy úgy látom Pintérné és a dokid nagyon nagy összhangban vannak..az ember így sokkal nyugodtabb..biztonságban érzi magát..Nem mindegy :) 

 
 


@monap79:
Még csak most voltam először nst-n, a szülőszobán, szerintem mivel választott a szülésznő, és ő csinálja, ott lesz mindig.. Nekem rengeteget mozog a bébi, bármit eszem felpörög, de csokitól garantáltan azonnal :lol: szülés előtti pár napban kevesebbet mozognak állítólag, lehet, azért küzdöttek azzal a babával az nst-n.. :-P
A dokim vizsgált meg, jövő szerdán is így lesz. Még csak 3000-ről 1000-re jutottam, szóval még nem nyílik, csak a méhnyak megrövidült teljesen. De már ez is jó jel. A.méhszájamat nyomja már a feje rendesen, sokszor érzem, remélem, az is.jót tesz majd a tágulás szempontjából..
Ti hogy vagytok a babával? Mennyit alszik? Éjszaka fel kell kelni hozzá?
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Szia Brigi!

Jól vagyunk, teljesen változóan alszik. Nem tudom eldönteni hasfájós e vagy sem, mivel néha egész éjszakát képes átsírni, másnapokon meg este fürdéstől hajnal egyig is képes aludni. Akkor eszik és visszaalszik reggel 5-ig. Védőnő aki kijár hozzánk ajánlotta, hogy használjam bátran az espumisant, de én nem szívesen teszem. Napközben 2-3 óránként eszik , de napközben is változó, van amikor szinte csak eszik és alszik, de vannak napok amikor nappal is keveset alszik. Összességében szerintem jó baba, mert ettől sokkal rosszabbakat hallok ismerősöktől, amikor is szinte semmit nem alszanak olyan nagyon hasfájós a picibaba. Védőnő jár ki hozzánk heti egyszer, lát el mindeféle tanáccsal, de én már rájöttem, a legjobb tancsáadóm a kisfiam, nem kell itt senkire se hallgatni :) Súlya szülés után nagyon visszaesett, izgultam is kezdjen el bent rendesen enni, mert egyébként nem engedik haza. Mindig az előző naphoz képest nézik a súlyt, mennyivel emelkedik, abból látják, hogy eszik e már rendesen. 
3000ről 1000 az nagyon jó :) Nekem amikor befeküdtem 2000 volt a papíromon, és a max amit szülésindításokkal is elértek, 2200 volt. 
Szép hétvégét kívánok minden kismaminak és Brigi nagyon szurkolok, lehet neked akkor előbb fog érkezni a kiírt napnál :) 37 héttől egyébként már minden kismami szinte szurkol azért, hogy jöjjön most már, mert tudjuk innnetől már minden rendben van vele, nyugodtan jöhet :)

 
 


Próbáld meg az édeskömény teát hasfájás ellen, te is ihatod, átmegy szerintem tejcsivel.. Meg a pocakját simizni amerre az óra jár..
Kíváncsi vagyok, mit mondanak majd szerdán, remélem, megint változik valami értékem szülés irányába :-D olyan jó lenne, szép lassan haladni felé :-P bár, már kezdek ráhangolódni, eddig még nem nagyon voltam, de a férjem már totál be van sózva :lol: meg a doki is jött ezzel, h 1000, meg a jóslók... Amiket én még mindig csak keményedesnek
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Tudok be.. Na, elküldtem közben 8-)

Többiek, hogy vagytok???
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Sziasztok!Bocsika,h így eltűntem,de kissé zsúfolt napjaim voltak!Örülök,h mindenkivel rendben van minden!

kitke1982:Ne,haragudj,h nem jelentkeztem lefoglaltak az otthoni dolgok.Én is megyek a szülésfelkészítőre!-nagyon szupi akép így már be tudlak azonosítani majd.Én hosszú vörös hajú vagyok és szemüveges.akkor majd beszélgetünk egy kicsit.Hogy vagy?Hányadik hétben vagy most?


spurigambrigi:Na mesélj!-hogy bírod így a finishben?Türelmetlenek vagytok már,ahogyan olvastam.Ez tök természetes!Kitartás!!!Már rövidült a méhnyak ez előrelépés!


monap79:Olvastam,h a Kicsike hasfájós.Én is az édesköményteát tudom javasolni mint tapasztalt anyuka,/3. babát várom/Én cumisüvegből adtam az enyémeknek,többnyire bevált.Figyelj arra,h ne egyél puffasztó dolgokat,hiszen minden átmegy az anyatejjel!Csak jóindulatból írom nem kioktatásból!Kicsit irigy vagyok,h már a kezedben tarthatod a Kicsikét!Hogy hívják?


Mindenkinek szép napot kívánok!Kitartás Anyucik és Kismamik!Sziasztok!
 
 
 
 


Lányok köszönöm szépen a javaslatot, megfogadom. Remélem segít, mert nem sokat aludtunk. Rossz nézni ahogy keservesen sír és huzogatja a lábát. Megszakad a szívem.
Nono36 :Vencelnek hívják :)
Brigi: Szurkolok értetek :) Azt tudtad, hogy csinálnak egy ajándék fényképet a babáról ha engeded, ez ingyenes, aztán kattingat még több képet ,amit ha akarsz megtudsz venni. Nekem ez tetszett, sok kórházban nincs ilyen lehetőség. A kórház honlapjára ugyancsak felteszik, feltéve ha hozzájárulsz.
Szép napot mindenkinek :)
 
 


Sziasztok! 
De jó ilyen jó híreket hallani, hogy ismételten lesz közöttünk, akinek megszületik a picije :) 
Brigi! Kitartást, meglátod, elröppen ez a kevés kis idő!
Mi jól vagyunk, a héten kezdtük meg a 19.hetet, csütörtökön megyünk genetikai ultrahangra. Nagyon remélem, hogy most már végre megmutatja magát és onnantól kezdve, tudunk a nevén gondolkozni. 

Azt nem tudjátok, hogy ha előző alkalommal levett a doktornő hüvelyi kenetet, annak az eredményét hol tudom kikérni? Hol adják ki? 
Holnap megyek szülésfelkészítőre, előtte szeretném az eredményt megszerezni. És bizakodok, hogy találkozni fogok sok kedves dokival és szülésznővel, akik megkönnyítik az orvos választásom :)
Azért kicsit bizonytalanságot érzek, hogy nincs egy konkrét személy, akihez járhatnék. Kicsit lógok csak a levegőben. 
Monap: akkor holnap talizunk, remélem sikerül időben odaérnem a Hévvel és tudunk akár előtte, akár utána egy szót váltani :)

Ezt küldte az egyik kolléganőm, olyan aranyos: 

https://www.facebook.com/FaceFMRadio/ph ... =1&theater

Legyetek jók, jelentkezzetek! 

Kitti

kitke1982
Maglód
 
 


Monap, tudom, hogy van 1 ingyen kép, azon az előadáson is voltam, ahol a fotósok lettek volna, de elfelejtettek eljönni, mint ahogy a másik előadó a dietetikus is :lol: (ez lett volna az első januárban). Szóval hiába jártam lelkesen mindre, ezekről lemaradtam :-) mikor van ez a fotózás, azt nem tudom, szülés másnapján?
Remélem, szerdán további bíztató változásokat tapasztalnak a vizsgálatokon. A 10-ét megszavaznám :-P de annyian emlegették az 5-ét a családban, hogy az is milyen jó dátum... És ráadásul még telihold is lesz ma éjjel :lol: de még csak pár napja kezdtem a málna levél teát, meg a homeos bogyókat csak holnap tervezem megvenni.. Lehet, hogy túl ráérős voltam :-D majd meglátjuk, a kisasszony hogy érzi! Elvileg még bőven ráér. Én még bírom, bár férjem jókat nevet, pl hogy ha sokat eszem, akkor utána négykézláb félig a kanapé szélére borulva nézem a tv-t vagy 10 percig :lol: pedig magas vagyok, mégis annyira kitölt a poci, és nem ment lejjebb.. De egyre több a nyilalás a méhszájamnál, remélem, puhulgat, meg.nyílhatna is a külső ;-) olyan telhetetlen vagyok 8-)
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Sziasztok Kismamik!-és Anyucik!
Megtörtént a cukorterheléses vérvételem!Az éhgyomi:5 a terheléses:8 lett.Felhívtam a dokimat,ahogy kérte.Akövetkezőt mondta.Holnap szetdán menjek be a kórházba vigyem a leleteimet és keressem meg.Ad beutalót diabéteszre.Nagyon kiakadtam.Azóta is tiszta ideg vagyok!Sosem volt magas a cukrom.Egyik fiunál sem!Minden várandósság más,ezt pontosan tapasztalom,valóban így van minden téren!
Kiborultam és tehetetlen vagyok!


spuriambrigi:Olvasom,h szerdán mész vizsgálatra a kórházba!-talán még össze is futhatunk!Ugyanis nekem is holnap kell bemennem megbeszélni a teendőket a dokival.Kitartás Drága!Már nagyon közel a finish!!!Szinte bármikor megszülethet a picike!

monap79:Hogy vagytok?Segít az édesköménytea?Nagyon szorítok értetek!

kitke:Még nem tudom eltudok-e menni a felkészítőre,mert tegnep nagyon elfáradtam,délelőtt fodrásznál azután haza utána vissza az iskolába szülőire.Készen vagyok.Holnap is mennem kell a kórházba...ááá
nem hiszem el!Kicsit sok volt.

Mindenkinek szép napot kívánok!Vigyázzatok magatokra!
 
 
 
 


Kitti: lehet elkéstem már vele, de minden leletet az 5 emeleten a "laboros" hölgytől kell elkérni. Odamész, mindig sokan vannak, de mivel neked csak lelet kell soron kívűl odaadja. Persze kicsit kellemetlen odaállni, meg általában csúnyán néznek az emberre, de csak addig amíg ki nem derül, hogy csak leletet kérsz és nem vérvételre vársz.
Brigi: A fotós fiatal hölgy hozzánk másnap reggel jött be, de mi a szobába császárosok voltunk és másnap még lábra állni se bírtunk. Megbeszéltük vele, jöjjön vissza másnap. Általában minden reggel ott császkál, könnyű megtalálni :) Sőt én variáltam is a képekkel, mert ami csomagot ő kínált fel, nekem sok felesleges dolgot tartalmazott 12e-ért azt hiszem. Én magam állítottam össze képeket, kicsit-nagyot stb..
Gondolok rád minden nap ..azért néha jelentkezz mi van veletek..:) Ma van 05.05 kiváncsi leszek a kis hölgy mikor dönt úgy, hogy itt az ideje a nagybetűs élethez.
Nono:Kicsit jobbnak látom a helyzetet a hasfájás terén pl most is alszik :).  
A cukorterhelés: utálatos egy vizsgálat, majdnem rosszul lettem attól a sok cukortól. Sajnálom nagyon, hogy nem lett jó az eredmény :( Nekem jó lett,/illetve pont határon volt/ így nem tudom, hogy ennél az eredménynél pontosan milyen diétát írnak majd elő. Fel a fejjel, ezen ne csüggedj...:) Tudom könnyű mondani, emlékszem én is mennyit szenvedtem mindenen..Vigyázz magatokra és ha úgy érzed, hogy sok, akkor próbálj meg pihenni és segítséget kérni. Én csináltam oylat amikor már sok volt a vége felé, hogy egyszerűen nem érdekelt semmi pl nem mentem el védőnői tanácsadásra 3 hétig, pedig akkor már hetente kellett volna. Felhívott, mondtam ne haragudjon de nem akarok menni, mert fáradt vagyok, elegem van stb..megértette és mondta akkor tartsuk telefonon a kapcsolatot. Örültem neki, egy gonddal kevesebb volt és kórházba úgyis mennem kellett mindig, ott ellenőriztek mindent, felesleges lett volna még a védőnő is. 
További szép napot nektek és várom ,hogy csatlakozzatok az anyukák táborához :)

 
 


Nono, én 7-re megyek nst-re, utána a dokihoz, bár ő gondolom, 8 előtt nem lesz bent... Addig majd kikérem a leletem :-D vajon a tenyésztést is ott kell kikérni, ahol a vérvételt? Na majd úgyis megkérdezem... Ha korán jössz te is, akkor összefutunk :-) sajnálom, hogy rossz lett a cukor eredmény.. :roll: leginkább étkezésen kell változtatni majd, ami kvázi könnyű, ha eddig fehér kenyeret ettél reggel-este,mert ha lecseréled teljes kiőrlésű re,már azzal jobb lesz a cukrod. Ha eddig is odafigyeltél, h mikor mit eszel, akkor bajos a dolog... Meg most mehetsz dietetikushoz aztán megint vérvételre, plusz elfoglaltság :oops:

Monap, értem, akkor reggel körbe járnak a fotósok.. Az 5-ét n választotta a csajszi, most a 10-ére gyúrunk :lol: ma töltjük újra a jakuzzit, és most úgy döntöttem, lehet az a víz melegebb, mint 37 :lol: végülis az amiatt volt maximálva, hogy ne induljon be a szülés 8-) most megengedem magunknak a 38-39-et.. Aztán úgyse merek már bemenni majd, hátha nyílik a méhszáj..
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Igen, ott adjak ki a tenyésztés eredményét is :)
 
 


Sziasztok! 

Nono: tegnap ott voltál a szülésfelkészítőn? Én néztelek, de nem ismertelek fel. Volt egy vörös hajú, szemüveges hölgy, te voltál? :) 
Az előadással kapcsolatosan vegyesek a gondolataim. Találkozhattam Krasznai doktornővel, nekem első találkozásra szimpatikus volt. A legközelebbi terhesgondozásra az időpontot holnap úgy fogom kérni, hogy akkorra írjanak be, mikor ő lesz ott. Kíváncsi vagyok ha személyesen tudok vele beszélni, milyennek fogom megítélni?! Eddig sok jót hallottam róla.
De a diabéteszes nő, nekem nem volt meggyőző. Én elég sokat foglalkoztam az utóbbi időben a táplálkozással, mozgással és nekem kicsit kesze kusza volt az előadása. Bár az is lehet, hogy nekem van már egy kialakult elképzelésem, mit hogyan kell enni és az elképzelésembe nem illik bele az ő gondolatmenete. 
De ami a lényeg, hogy felmentünk az osztályra és ott csak lestem. Mindent látni akartam, mindenhova bementem, ittam a szülésnő szavait, jegyzeteltem, kis "buzgó mócsing" voltam :)
Sok hasznos dolgot megtudtam, igazából nem követtük szorosan a témát, inkább kérdésekkel irányítottuk a beszélgetést, praktikus dologok is szóba kerültek, amiről eddig nem tudtam. Tényleg érdemes volt elmenni, amint a munkahelyemen megoldható lesz, legközelebb is megyek. 
Monap, Brigi: ti már túl vagytok a szülésen, vagy mint Te Brigi, már nagyon közel jársz. Ti hogy döntötettek, kértetek két vagy egy ágyas szobát, vagy bevállaltátok a négyágyasat? Tegnap a négy ágyas szobábákat nem tudtuk megnézni, tele volt az összes és éppen szoptatás volt. De a két és egyágyasba bementünk, azok nem tűntek rossznak. Igazából a négyágyastól csak az a közös fürdő és wc bizonytalanít el, nekem nem volt annyira meggyőző. 
Holnap megyek a 18.heti genetikai ultrahangra a kórházba. Remélem minden rendben van, kicsit izgulok. 
Monap: a laboros hölgy, az aki a vért is leveszi? Én még a kórházban nem voltam vérvételen, ezeket a "véres" dolgokat nekem egyszerűbb Gyömrőn elintézni, olyankor oda szoktam menni. Azzal a hölggyel is csak egyszer találkoztam, aki a vért veszi le, időpontot akartam kérni a cukorterhelésre, de elhajtott, hogy még túl "fiatal" terhes vagyok, majd menjek vissza később. :) 
Ird meg, hogy mi történt a diabetológián, kicsit félek, hogy az én eredményem se lesz jó.... 
Most már befejezem, ezt a maratoni bejegyzést, csak gondoltam megosztom veletek a tegnapi élményeket! 
Vigyázzatok magatokra és jelentkezzetek!
Kitti
kitke1982
Maglód
 
 


Szia Kitti!

A laboros hölgy: igen, ő az aki a vért is leveszi. Timinek hívják, kicsit túl terhelt , de egyébként rendes :). Akkor is kinyomtat bármilyen leletet a gépből, ha esetleg a kezelőorvosod már elvitte. Kraszanai doktornőt nagyon ajánlom :) Nekem többször volt hozzá szerencsém, mindig kedves, segítőkész és a szülésznők is nagyon szeretik. Én csak jókat hallottam róla. Én kétágyas szobában voltam. Jobb volt így. Anyuka, aki mellettem volt azt mesélte ő amikor szült , nem kétágyasban volt és akkor megfogadta, hogy legközelebb csak is egy, vagy max kétágyast választ. Azt mondta nagyon kemény volt, nem csak a közös fürdő stb..hanem a babák nem egyszerre sírnak ugye..és semmit nem tudtak aludni, nagyon kimerültek. Persze nem mindenki teheti meg..Kitti egyébként ha babuci majd engedi, akár össze is tudunk futni..nem is hinnéd milyen közel vagyok :)
Az ultrahang miatt ne izgulj, tutira minden rendben lesz..:) !

Szép napot mindenkinek!
 
 


@monap79:


SZia!
Tegnap nem hozzátok ment be a kétágyas szobába csomó kismama szétnézni? Mert akkor lehet, hogy láttalak is téged. Mind a kettőtöknél bent volt épp a pici :)
kitke1982
Maglód
 
 


Hugika333 már nem szokott ide felnézni? Tud róla vki vmit?
kitke1982
Maglód
 
 


Sziasztok!! A méhnyak elsimult és papírvékony :)   a jóslók erősebbek minden szuper!! Aut mondta a doki, hogy nem sok kell már ennek, ha akarom, holnap szülünk. Na, mondtam, hogy azért annyira nem sürgetném.. (Adna infúziót.. Gondolom oxit.. Na, inkább, sok séta, végre eszem erőset is, úgy hiányzik, aztán szopi alatt meg még inkább nem szabad úgyse... Nagyon fel vagyok most pörögve ezektől az infóktól   :-D a férjemnek közben kötőhártya gyulladása lett, aut még nagyon gyorsan ki kell kezelni, mert fertőző.. De 2 nap múlva már jöhet, ha akar (vagy 10-én ;-) )
Kitti, én 2 ágyasat szeretnék, a külön zuhanyzó, hűtő miatt.. 5000-et megér, 3 éjszaka elvileg.. Ennyi belefér nekünk, ha már nem magán dokihoz jártunk.. Ezért lett választott is a doki, mert így kb annyit fizettünk volna ki, ha magánba járunk hozzá, mint amennyit a szülésért kap.
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 


Sziasztok Kismamik!-és Anyucik!

Nem is tudom hol kezdjem.Ma bementem a Kórházba ahogyan azt a dokim kérte.Kaptam beutalót a diabetológiára.Elég sokat kellett várnom 9-től,mert éppen szülésen volt a dokim.10.45-kor lementem a diabetológiára,ugyanis időpontot kell kérni.A földszinten van a kartonozó melletti folyosón.Hát kijött egy hölgyike,megmutattam neki a beutalómat mire ő van időpontja mára?Mondtam neki,h nincs azért vagyok itt.Az eredmény holnap reggel 7-re /csütörtök/menjek be éhgyomorra és vigyek magammal egy sajtos zsemlét.Ennyi infót kaptam,majd becsukta az ajtót.Azt sem tudom hogy hívják,nem írta fel a nevemet,hát eléggé furcsa.Mindenesetre holnap megyek,aztán majd írok mi is történt velem.

kitke1982:Nem én voltam az a vöröshajú szemüveges csajszi!Nem tudtam elmenni a felkészítőre,mert nagyon fáradt voltam.Előző nap fodrásznál aztán haza,utána vissza szülőire,Nagyon kész voltam.Sajnálom,h nem találkoztunk.Olvastam,h pont nekem szól előadás volt.Sajna nnem tudtam menni,Mikor lesz a következő előadás vagyis felkészítő?
hugika333-ról nem tudok semmit!Most jut eszembe..a genetikai vizsgálatot egy mufurc szonográfus nő csinálja Juditnak hívják.Volt hozzá szerencsém.Ő tényleg csak a munkáját végzi,de ugy mint egy gép.Nincs egy mosoly sem az arcán.Felemeltem a fejem,h láthassam a picit és rám szólt,tegye le a fejeét!Amugy meg rendesen megnézte a picikémet.Mig én öltöztem és aláírtam a papíromat ő fogta és kiment a vizsgálóból.Hm fura,de a lényeg,h rendesen megvizsgált!Nincs mitől tartanod!Csak nem egy beszédes ember!Ennyi!Írj majd,h mi volt!!Amugy én is holnap megyek a Kórházba csak én a diabetológiára 7-re.



spurigambrigi:Hát eddig nem figyeltem oda mit eszem!Mindig azt ettem ami jólesett.Legfőképp tészákat pl:túróstáska,kakaóscsiga,sajtosroló.Ezekből majdnem napi szinten.Kenyeret nem igazán.Zsemlét és kiflit.Inkébb az a baj,h 4 óránként éhes vagyok és nem figyeltam mit eszem.Éjjel is rendszeresen felébredek,h éhenhalok.Ez az én bajom tudom.
Ez a fürdős dolog nálam is bevált a kisebbik fiamnál!Én kb.10 percig zuhiztam melegvizbe,hanem tovább.Ez volt kb.este 11.30-kor és éjjel 3-kor megszületett a kisfiam.
A kétágyas szoba 5000-be kerül/nap?Én régen 11 évvel ezelőtt.6 ágyasban voltam,nem volt vele bajom.


 
monap79:Hogy vagytok?Van tejcsid?Síros még a kicsikéd?Alszotok már éjszaka?

Mindenkinek kitartás!Holnap írok mi volt a diabetológián!
Sziasztok,vigyázzatok magatokra!
 
 
 
 


Nono, ha eddig nem figyeltél oda, hogy mit eszel, akkor nem lesz olyan nehéz, hidd el!! És nem is kell mindenről lemondani, csak be osztani. Az ivós joghurtok, kefírek pl beleférnek a diétába, ilyesmiket be tudsz iktatni, és a 4 óránként éves tökéletes!! Ugyanúgy ehetsz 4 óránként, csak oda kell figyelni, hogy ha reggel ettél egy zsemlét, akkor utána ne kakaós csigát egyél, hanem 1 gyümis kefír (nyilván nem cukrosat...), de azt akár 2 óra múlva megismételheted ;-) érdemes levest enni, az jól eltöm, és akkor a főételt pl csak 1 órával később eszed meg... Ha dolgozol, akkor nehezebb megoldani ezeket gondolom.. De drukkolok, hogy a mai teszt jobb eredményt hozzon ki!! Bár akkor is érdemes kicsit odafigyelni, ha volt egy rossz eredményed :-( na de hátha nem olyan vészes a helyzet..

A család totál fel van pörögve, jobban izgulnak, mint én :lol: mindenki kérdezi, hogy na, mi van, megyünk már szülni? Dehát mondtam, hogy ettől még nem holnap szülünk, csak már nem kell sok.. De simán lehet, hogy 2 hét múlva is itt tartunk, és azt a keveset rá kell segíteni :-) na persze remélem, hogy nem :lol:
spurigambrigi
Őrbottyán
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: