Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Több év alatt felhalmozódott gyerekruháinkat szeretném odaadni akár olyannak, akinek ez jól jön, akár olyan (szervezetnek), amely továbbítani tudja a megfelelő helyre.
Nem tudom kiválogatni méretenként, egyesével mosni-vasalni-hajtogatni, mert sürgősen költöznünk kell. Nagy zsákokba beletettem, főleg lány ruhák újszülöttől 6 éves korig, mindenféle. Nincs köztük szakadt, piszkos, csak az, amit a gyerekekről épségben levettem és még több gyereket is kiszolgálhatnak.

NEM ELADÁSRA, NEM EGYENKÉNT, NEM VÁLOGATÁSRA, hanem zsákokba összegyűjtve egyben szeretném odaadni valakinek. Azt kérem csak, hogy jöjjön el érte a jelentkező (Örs vezér tér mellett), mert én nem tudom elszállítani.
Kb 5-6 nagy zsák (darabonként 100l kb).

Köszi
Györgyi
 
 


Kedves Györgyi!

Én egy nagyon nehéz sorba került - ikerlányokat váró - kismamának szeretnék segíteni. Párja elhagyta, terhessége alatt munkahelyéről elküldték, családja nem segíti. Jelenleg 22 ezer Ft-ból él! :-( Néhány cumisüvegen kívül szinte semmije sincs a gyerekek számára. Ha még meg van a felajánlás, én szívesen elszállítanám neki. egyébként ő a 16. kerületben lakik.

Válaszod előre is köszönöm!

Szép napot!

Eszter
sedo78
Budapest XII. kerület
 
 


Kedves Eszter!

Szívesen adom a ruhákat. Amint írtam, van benne mindenféle és ha nem baj, nem szedném ki és mosnám-hajtogatnám, így csak bele vannak dobálva a zsákba. Biztos, hogy több lesz, mint amit 2 lány majd el tud hordani, de elajándékozhatja vagy akár eladhatja.
Ha esetleg fiúruhák is kellenek (azt eddig még nem válogattam hozzá), hozzáteszem. Ha van helye tárolni és ideje, akár foglalkozhat azzal is, hogy hirdeti, eladja. Pénzkeresetnek sem utolsó.
Még folyamatban van a szelektálás, így kérnék még néhány napot (húsvét utánra biztos megleszek).
Ha biztosan kell a leírt feltételekkel, akkor jelezz vissza légyszíves.
Eddig csak eladással foglalkozók jelentkeztek, de természetesen szívesebben adom oda, ahol valóban segítek vele.

Nem tudom, mikorra várja a babákat az ismerősöd, de van egy dupla babakocsink is (nem iker, hanem inkább testvér, ezért az első pillanattól nem jó, de amikor már ültethető a baba, jó lehet nekik). Ezt még a nyáron biztos használjuk, de ősz felé szívesen odaadom neki.

szia
Györgyi









Kedves Györgyi!

Én egy nagyon nehéz sorba került - ikerlányokat váró - kismamának szeretnék segíteni. Párja elhagyta, terhessége alatt munkahelyéről elküldték, családja nem segíti. Jelenleg 22 ezer Ft-ból él! :-( Néhány cumisüvegen kívül szinte semmije sincs a gyerekek számára. Ha még meg van a felajánlás, én szívesen elszállítanám neki. egyébként ő a 16. kerületben lakik.

Válaszod előre is köszönöm!

Szép napot!

Eszter
 
 

 
 

Szia látom már irtak de gondoltam megpróbálom a nővérem nagyon nehéz dolga van egy kislánya van neki és igazából kajára algi jut neki sajnos én sem tudok neki segíteni anyit amenyit kéne ezzel ki lenne egy kicsit segítve ha még megvan esetleg szívesen fogadnánk köszönöm előre is
kiara444
Budapest III. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Kínál

Jegyzetfüzet: