Új privát üzeneted érkezett!

@drazs:


Úgy tudom, hogy védőnői körzetek vannak; tehát ahhoz a védőnőhöz kell menni, akihez a tartózkodósi helyed szerint tartozol. Örülök, hogy a vérzés megszűnt. A megfázás javult? Én már több, mint egy hete benne vagyok valami köhögős vírusban, eléggé lassan javulok, de ahogy látom, nem csak a várandósság miatt, mert másoknál is elhúzódik. 

Gabrill, nálatok mekkora lesz a korkülönbség a tesók között?

Gyöngy, örülök, hogy rendben vagytok! Hogy vagy ma, tudsz enni?

Agi, mit mondott a doki?

 
 


Lavande
Igen, köszönöm... már elmúlt a megfázás is.. néha még köhögcsélek, de már istenes. Nehéz így kigyógyulni, hogy semmit nem szedhet az ember.
Hagymateát főzött a párom, még szerencse, hogy akkor se ízeket, se szagokat nem éreztem..tuti visszaköszönt volna :shock:

Na akkor kinyomozom kihez tartozom-köszi! ;-)
drazs
Budapest
 
 


@gabrill:


Pontosabban én sem tudom. Gondolom van ahol akkor lehet menni csak szülésznőhöz is direktbe. Én maradok a dokimnál így is, úgy is, szóval nem ástam bele magam jobban a témába. A nődokim asszisztense amúgy azt mondta, hogy állítólag idővel be akarják vezetni, hogy a védőnő csinálja a rákszűrést meg az egész terhesgondozást, ha alacsony rizikójú terhességről van szó. Azért remélem ez nem valósul meg, én biztos nem bíznék meg egy védőnő "szakértelmében", akkor is eljárnék dokihoz. Csak akkor gondolom TB támogatott terhes gondozás a nőgyógyász részéről megszűnne, vagy nem tudom..
Amúgy abban biztos vagy, hogy később, ha már meglesz a pici, akkor hasznos lesz, hogy jön a védőnő, tudok tőle kérdezni, megbeszélni dolgokat,stb. Én csak ezt a korai házhoz jövetelt, meg a havi találkozókat tartom feleslegesnek. Arról nem beszélve, hogy ő hétköznap 8-10-ig van, tehát minden alkalommal a munkahelyemről el kell kéretőzni,ami sajnos nálam nem egyszerű eset.. 

Drazs, igen, lakcím szerint van beosztva. Neten biztos megtalálod, én is úgy kerestem ki, hogy kihez tartozom.

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 

 
 

@lavande:


Fél 1-re megyek. Tök rendes amúgy, mert 1-től rendel, de mondta,hogy csak menjek oda, kopogjak be, megcsinálja az EKG-t is még rendelés előtt.
Majd írok, ha végeztem. :)


Nálad mi újság? Voltál már dokinál?

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


@agi8699:


Rendes a dokitól, hogy nem kell bemenned a sok beteg közé. Én kb. voltam is dokinál, meg nem is. Odamentem, de nem tudott megvizsgálni, mert elromlott az ultrahang. Voltam már egyszer, így nem aggódom, majd jövő héten... 
Védőnő csinálná az egész terhesgondozást, ez komoly? Az ultrahangot sem a doki csinálná? És lenne erre idejük, megfelelő szaktudásuk? Hmm. Én mindenesetre biztosan orvoshoz járok inkább, mint védőnőhöz  v. szülésznőhöz. Amúgy én is felesleges tortúrának látom ezt a védőnősdit, nekem nem volt segítség szülés után sem. Ellenben voltak "érdekes" dolgai, pl. bejött csak úgy, kopogás nélkül.

Drazs, a hagymatea jó ötlet, este kipróbálom.

 
 


SZiasztok,

Lavande, gyógyulj meg gyorsan. 13 és 7 lesz a gyerekek között..

Ági, érdekes ez a felvetés, hogy a védőnő csinálna mindent. De akinek van magándokija, az  továbbra is ahhoz fog járni, a védőnő csak felesleges nyűg lesz, mint most. Szerintem ez azoknál a kismamáknál lesz inkább érdekes, akik TB-s nőgyógyászhoz járnak talán.
Jaj de kellemetlen, hogy emiatt el kell majd mindig kéretzkedned a munkahelyedről, mert jön a védőnő :-(

Lilypie First Birthday tickers
gabrill
Budapest
 
 


Nah,hát voltam a dokinál. A vèrben a fehèrvèrsejt szám magasabb,de azt mondta,ha nem.megy feljebb,akkor mèg nincs gáz,de figyelgetni kell. A vizelet alapján, meg èn is èreztem pár napja már,valószínű sikerült felfáznom,sok a fehèrje,pozitív a nitrit. Viszont azt mondta nem nagyon akar felírni antibiotikumot,próbáljam meg a tőzegáfonyát. Olvastam is már,meg ő is mondta,hogy terhessèg alatt sokkal könnyebb sajnos ilyet összeszedni ès azt mondta,hogy akár ez az egèsz terhessèg alatt benne van a pakliban. Hát,azèrt remèlem nem így lesz vègig..minden esetre vettem tőzegáfonya tablettát,meg tengeri sót. Tini koromban elèg sokat voltam felfázva,akkor szokott használni a tengeri sós fürdő.
EKG-t is megcsinálta,úgyhogy most akkor nekem az 1.trimeszterre nincs is már más vizsgálat hátra, március 7-èn megyek majd 12 hetes uh-ra.

Amúgy igen,èrdekes dolog ez a vèdőnős terhesgondozás. Mondjuk èn is magán dokihoz járok, ès mindenkèpp hozzá járnèk, szóval nem èrintene valószínüleg, de ettől függetlenül hülyesègnek tartom.

Lavande, hozzánk mondjuk nem tudna csak úgy bejutni,kopogás nèlkül. A kèt kutyusomnak szerintem annyira nem tetszene az ötlet :lol: De próbálkozni lehet :lol:

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


A tőzegáfonya nagyon jó! Húzott már ki nagyon erős felfázásból. Legyél mindig jól felöltözve, otthon is vastag zokni és pikk-pakk elmúlik :-)
drazs
Budapest
 
 


Agi, a tőzegáfonya nekem is bevált. De jó, hogy már csak a 12 hetesre kell menned! :) Na igen, kutyám nekem is van, akkor kettő is volt, szép nagyok, tudott is róla.Nem tudom, mégis mit gondolt, de szerencséje volt.

Gabrill, köszi! Nálatok is jó a korkülönbség akkor. :)

 
 


Sziasztok!

Én még nem szóltam a védőnőnek, annyira nincs kedvem oda is menni... :roll:

Nálunk most 9, 7,5, 5,5, 4 és 2 évesek. Izgi :)
 
 


Azt hiszem én 'nyertem'... a lányom 16 éves. Édes volt, közölte tegnap, anya tíííz éve arra várok, hogy babaruhákat shoppingolhassak :lol:
Kutyám is van, macskám is.
Ti nem vettétek észre, hogy a kutyik másképp viselkednnek veletek? Rólam le se száll
:roll:
drazs
Budapest
 
 


Sziasztok!
Ági, de jó neked, hogy már túl vagy mindenen! Én legkevésbé a labort várom, odamenni a tömegbe, 2 órát ott sorbanállni :-(

Lavande, én is számítok segítségre :-D

Panndi, hát nem csodálom, hogy te nem sietsz a védőnőhöz, elég gyakran találkoztatok így is az elmúlt időszakban és most folytatódik a kapcsolat :-D

Drazs, de édes a lányod, az biztos, hogy nem választhatsz majd ki egyedül semmilyen babaholmit!

Lilypie First Birthday tickers
gabrill
Budapest
 
 


@drazs:
Ugye? Èn is ezt mondtam a páromnak,hogy olyan furák a kutyák velem. Főleg az elejèn vettem èszre,akkortájt mikor pozit teszteltem. Először a barátnőmèk kutyusán vettem èszre,aztán az enyèmek is,aztán a párom szüleinek a kutyusa is.Annyira feltűnően nem mozdult mellőlem,hogy anyósom már akkor megjegyezte,hogy biztos ő már megèrzett valamit. :-)

Gabrill, nem kell a laborban kivárni a sort. Legalább is itt nálunk a kismamák soron kívül mehetnek. Èn kb 10 perc alatt vègeztem,mert kèt másik kismama volt előttem. Gondolom ez máshol is így van.

A tőzegáfonya úgy tűnik tènyleg használ, remèlem elmúlasztja teljesen ès megúszom az antibiotikumot..

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


Ági, úgy legyen ahogy te írod!!!

Lilypie First Birthday tickers
gabrill
Budapest
 
 


@agi8699:
Teljesen biztos, hogy valamit éreznek a kutylik. Én is azt hittem, csak bedumálom magamnak, de már párom is észrevette. Próbálok képet csatolni...így vigyáznak rám
:oops:
drazs
Budapest
 
 


drazs
Budapest
 
 


@drazs:
De cukik,megzabálom őket :-) ❤❤❤❤❤

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


Nálunk is hasonló a szitu. Úgy bújik,nem hagy olvasni :-)

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 



Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


♡♡♡♡♡ :oops: édes egy pofa...imádom őket
drazs
Budapest
 
 


Aranyosak nagyon! :) *-* Az én kutyám mindig is nagyon bújós volt, nincs változás a viselkedésében.

 
 


Sziasztok! :) Most akadtam rá a fórumra! Átfutottam kivel mi történt, neveket még nem nagyon jegyezetem meg. Felfázásra nem csak a tőzegáfonya jó, nekem nem segített sose, régebben elég gyakran fel voltam. Ha esetleg nem segít nekem a kamillás ülőfürdő vált be meg a sok folyadék bevitel. Gyógynövényes teákkal csak óvatósan mert amelyik felfázásra jó, tudtommal vizelethajtók is és terhesség alatt talán nem ajánlják. 

Jó olvasni, hogy kivel mi történik. Én most vagyok 9 hetes, szerdán töltöm a 10. hetet. Már kétszer voltam dokinál, mert az 5. hét végén barnáztam, szerencsére hematómát nem talált, de progeszetront írt fel. Ezután 1 héttel később visszarendelt, akkor voltam pont 7 hetes, minden rendben volt szerencsére, a kis szívecskéje is szép erősen pulzált :)és innentől kezdve csak fél adagban szedem a progit. Jövő7-en kell mennem, akkor leszek 11 hetes. Védőnőhöz még nem küldött, azt mondta hogy a jövöheti találkozónk utánra kérjek időpontot a védőnőhöz, és mondjam , hogy már leletekkel megyek. Mivel első gyermekünk lesz nem vagyok képben. Most jövőhéten elküld az első genetikai uh-ra? De szerintem még nem fogja tudni megmérni a tarkóredőt, mert a 7. héten azt mondta, hogy 6hét 3napos a méret alapján. De mivel ovuteszttel jött össze a Drága, nem fogant később azt tudom.  Arra a leletekre gondolt? Vérvételre még nem küldött ugye, vagy a jövőheten ad beutalót rá és ezek leleteire gondolt, nem értem. Egy biztos már nagyon várom a jövőhét szerdát, hogy tudjam minden rendben van-e megfelelően fejlődik-e . 

Ismerősöm felajánlotta, hogy szívhangfigyelőt kölcsön adja. Vélemények? Én azért gondolkozom, hogy később veszek egyet, mert két vizsgálat között azért, ha vmi van csak megnyugtató, hogy tudok hallgatózni.

Tüneteim: szerencsére nem vagyok egy hányos alkat, csak öklendezek reggelente, de ha eszem akkor az is elmúlik. Mellfeszülés volt eddig, alább hagyott, most már csak simán fájdogál. A puffadástól én is szenvedtem/szenvedek. Iszonyatosan rossz, de most ez is abba maradt, ha visszatér én is veszek espumisant. Tegnap viszont semmi tünetem nem volt, meg is ijedtem, mert itt a neten ugye mindent lehet olvasni és egyből a frászt hozza az ember lányára. De ma reggelre a hányinger visszatért egy szép hányással és megnyugodtam...Még életemben nem örültem ennek ennyire :) ettem pár falatot és most minden oké. Olvastam olyat, hogy van akinek a tünetei már a 9. héten elmúltak. Próbálom magam nem stresszelni, nem olvasgatni a netet....
Olvastam itt, hogy valakinek nincs étvágy.A legelején nem volt étvágyam nekem sem, azt mondta a doki az nem baj, ha nem eszek, csak legyen meg a napi 2 liter folyadék. 

Nekünk is van kutyánk a lakásban és én amiatt aggódóm , hogy a védőnő tán szóvá teszi?! Ez lehetséges lehet? Mert a környezetemben sokan úgy vannak vele, hogy a kutya nem házba való, főleg, ha gyerek van. Na most nálunk a kutya családtag és nem rakom ki a szűrét, ahogy sokan ezt csináják, pláne, hogy 3 kg-os yorkiról van szó, inkább lábtörlő, mint kutya :D de ha nagyobb testű lenne akkor sem.
julcsi91
Kiskunfélegyháza
 
 


@julcsi91:


Szia Julcsi! Üdv itt! :) 
Teljesen egyetértek Veled, a kutya családtag, akár kicsi, akár nagy, és nyilván nem dobunk ki egy családtagot, mert jön egy másik. A nagytesót sem dobjuk ki, ha jön a pici..  Hozzán holnap reggel jön a védőnő, kíváncsi leszek, hogy szóváteszi-e, de ha igen, akkor kifejtem neki a véleményemet ezzel kapcsolatban. Nekem két kutyus van, egy pici keverék és egy nagy németjuhász. Ő inkább kinti kutya, csak éjszaka van bent a lakásban, a pici meg egyértelműen szobakutyi.  Ettől függetlenül a lakás nyilván tiszta, a kutyusok is ápoltak, egészségesek, szóval ha valami nem tetszik a védőnőnek, akkor sajnálom, de ez van..

A felfázásra köszi a tippet. Úgy tűnik használ ez a tőzegáfonya és tengeri só kombó. 
A szívhang figyelőt én is tegnap nézegettem, annyira nem is vészes az ára és én is úgy vagyok vele, hogy jó lenne azért néha megbizonyosodni róla hogy minden oké. Ahogy mondod, annyi mindent lehet olvasni, az ember hamar beparázik. Ráadásul annyi idő telik el a két vizsgálat között..tökre idegtépő..6 hetesen voltam dokinál és legközelebb a 12 hetesere kell mennem, 3 hét múlva. Addig meg marad a stresszelés, hogy minden rendben van-e..Viszont a szívhang figyelőt csak azt írták, hogy a 14. héttől ajánlják, szóval még korai..

A hányinger, cici feszülés, fáradtság, puffadás még nálam is kitart, egyelőre nem nagyon van változás a tünetekben. Már jó lesz ilyen szempontból is, ha betöltöm a 12. hetet, remélem akkor tényleg megszűnnek. 

Nagyon nehezen viselem amúgy, hogy dolgozni kell. Annyira elfáradok, pedig nem is fizikai munkát végzek. De egyszerűen hulla vagyok minden nap és koncentránom is olyan nehéz. Pedig júli végéig ki kellene húznom valahogy, de nem tudom hogy hogy fog sikerülni...
Csajok, Ti meddig tervezitek, hogy dolgoztok?

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


@lavande:


Jól összejöttünk itt akkor, lányok! :D Nem csak babások de kutyások is!  <3

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


Nekünk macskánk van lakásban...és kiborítanak az emberek, hogy juj így macska, juj úgy macska...megmondtam mindenkinek attól, hogy jön a baba a macska még marad, mert ő is ugyanúgy családtag, velünk van 2,5 éve, nem dobom ki, bárki bármit is mond :)
Csináltattam toxoplazma tesztet, ami negatív lett, de olvastam, hogy lakásban tartott macskától nem is tudom elkapni, ha eddig nem kaptam el, mert a macska sem tudja honnan elkapni.
A védőnő még nem járt nálunk...biztos ő is hepciázik majd, de nagyjából letojom... :D
Más macskás tapasztalatok?

Ági: Úgy tervezem, hogy júni 30-ig dolgozok csak, a főnökömnek is már mondtam, hogy így készüljön :) nyáron nagy pocakkal már nem nagyon szeretnék napi 2 órát utazn
Irodai munkát végzek de én is úgy elfáradok a nap végére, hogy általában 8-kor már alszom mint a bunda :)

Már 10 hetes elmúltam de a folyamatos, hányinger, émelygés még nem akar múlni...reménykedem én is, hogy 12. hét után jobb lesz majd.
eavera
Eger
 
 


Sziasztok!

Mostanában nem voltam, és egy csomó dolog történt itt, tök jó! :)

Julcsi: Üdv itt köztünk! :) Gratula a Babáboz! Szerintem a genetikai ultrahangra inkább 12 hetesen vagy utána éri meg menni, hamarabb nem igazán, mert ha nem látnak valamit, akkor visszahívnak 1-2 hétvmúpva illetve a frászt hozzák rád! Nekem első babánál a 13. Héten nézték és ránézett 3D-n is, így már akkor a nemét is látta :) Most 10 hetesen megyek legközelebb a dokimhoz, ami még nekem 3 hét, és utána megyek majd a genetikaira. Nálatok azt orvos csinálja? Én magánban voltam és azt is egy asszisztens csinálta.
A szívhangfigyelőt (ha kapsz kölcsön) szerintem, fogadd el, de venni állítólag nem érdemes! Ha baj van, nagyobb terhességnél, állítólag az hiába nyugtat meg, attól még lehet baj ( ezt csak én is olvastam valahol a neten, tehát nem tudom, mennyi az igazság alapja...)

Én múlt héten szinte végig hánytam, vagy annyira hányingerem volt, hogy kb.délig nem bírtam enni, aztán ha ettem, persze jó sokat, akkor estére megint fájt a gyomrom... nagyon rossz volt, ma csak egy kicsi hányinger volt, illetve elkezdett fájni a derekam elég rendesen, emlékszem, Zolikánál is fájt, de azért kicsit megijedtem... reggel felemeltem a Kisfiamat, és azóta fájdogál, remélem, nincs semmi baj... egyébként próbálom nem emelni, de néha muszáj.... ti emeltek valamennyi?
Én gyesen vagyok, tehát végig dolgozom :) Nincs túl sok megállás, bár a férjem segít sokat, illetve délután ha alszik Zolika, én is mindig lefekszem, nem érdekel, hogy takarítanom kellene ;) az megvár :)
A toxoplazma teszten én is átestem anno, illetve ez azt mutatta ki, hogy a fertőzésen is, ettől függetlenül nem eszem nyers húst, stb. De azt olvastam én is, hogy benti cicától nem lehet elkapni! De nem tudom, mert nekünk nincs macskánk, bár a kisfiam szeretne, de ő kutyát és papagájt is :)
Egyébként higyjétek el, akkor járunk a legjobban, ha a netről nem olvasgatunk semmit, mert rengeteg hülyeséggel van tele és csak arra jó, hogy beparázzunk tőle! Nem tudom, Nektek milyen a dokitok, de ha nekem bajom van, én azonnal írok neki, és ő viszonylag gyorsan reagál, ha kell, behív, megvizsgál stb. Szerintem az a legfontosabb, hogy az orvosban bízzunk! (De ez csak saját tapasztalat, nekem sajnos volt egy nagyon rossz dokim is anno :( )

Szép napot Mindenkienk! :)

Kép
 


diengyongy, Zolika kb egyidős a kislányommal :)  Csak ő két éves és négy hónapos :)
 
 


diengyonygy: megmondom őszintén, fogalmam nincs, de én úgy vettem ki a szavaiból, hogy ő csinálja. Szintem sem kéne a 12. hétnél hamarabb a genetikai, de majd kiderül. Igen a szívhangfigyelőről olvastam sok negatívat is azért kérdezem, kinek mi a véleménye. 

agi: elméletileg sokan már a 10. héten is hallják a szívhangot, csak még ugye nagyon lent a szeméremcsontnál kell keresgélni, meg attól is függ, hogy fordul a babó. Én augusztus közepéig tervezem dolgozni, mivel tavaly nyitottam szépségszalont /fodrász vagyok/, így még nincs tele a vendégköröm, úgyhogy kényelmesen birom a tempót. De ha valami csoda folytán ami nem lenne hátrány :) többen lennének azt is megoldom valahogy, szellősebbre írom őket. :)

hát igen, érdekes ez a kutyás, macskás kérdés...ez csak számunkra egyértelmű...Magyarországon még nincs nagy kultúrája ennek. Bezzeg nyugaton...szüleim Hollandiában élnek már lassan 10 éve, ott mindenhol van szinte valamelyik, bent a házban, lakásban. Ott nem is lehet udvaron tartani őket, és teljes értékű családtagnak számítanak. Oké, mondjuk kár összehasonlítani a két országot. Apum is nagy kutya ellenes volt, hogy házban biztos soha nem lesz. Aztán Anyumnak is vettem 6 éve a születésnapjára egy yorkit, na drága Apukámmal azóta elválaszthatatlanok, ő viszi sétálni, porcizza neki a kaját, még csak csúnyán se lehet nézni a kutyára erről ennyit. Több szeretet adnak, mint az emberek nagy része. Úgyhogy, ha valakivel e téren nézeteltérésbe ütközöm, akkor mindig azt mondom, hogy ha nem próbálta, ne alkosson véleményt, mert nem tud miről.

és! azt is olvastam, hogy a gyerek fejlődésére jótékony hatással van, ha van a közvetlen környezetében kutya. Na most, hogy ez mennyire igaz vagy nem az majd kiderül, ha már kint lesz a picurka. :)


julcsi91
Kiskunfélegyháza
 
 


Julcsi: teljesen igaz szerintem, hogy a gyerekek fejlődésére jó hatással van a kutya. Legalább is én meg vagyok győződve róla, én menni is kutyával tanultam meg kábé, mindig volt kutyánk, legtöbbször nem is egy. Olvastam én is, hogy egyrészt az immunrendszerre is jó hatással van, illetve viselkedési problémák is sokkal kisebb számban fordulnak elő kutyával felnövő gyerekeknél. Tény, hogy nekem komolyabb betegségem sosem volt, még csak influenzás sem voltam még eddig soha. Aztán hogy ez tényleg összefügg-e a kutyás léttel, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ártani nem árthat a gyereknek.. És gondolom ugyan ez igaz a cicákkal kapcsolatban is. 

Vera: ne is mondd, ez valami borzasztó, ebéd óta el tudnék aludni. És még 5-ig itt kell lennem..Nekem még nem tudják a munkahelyen, hogy babát várok. Sajnos nekem nagyon bunkó a főnököm és egyeltalán nem gyerek párti, ha finoman akarok fogalmazni. Az elődömmel például onnantól, hogy bejelentette hogy babája lesz nem is nagyon állt szóba. Szóval gyanítom velem sem lesz jobb fej.  Viszont anyagilag mindenképp jobbban járnék, ha kihúznám júli végéig..De persze nem ez az elsődleges, majd meglátjuk hogy bírom. Irodai munkát végzek én is, 8-5-ig dolgozom minden nap. Szerencsére nekem a munkába járás nem macera, mert beülök az autóba és 5 perc alatt itt vagyok. Csak nálunk nyáron például akkor lehet bekapcsolni a klímát, ha a főnököm olyan hangulatban van hogy megengedi. Volt olyan, hogy 38 fokban ültem az irodámban egész nap.. 

Diengyongy: igazad van amúgy, annyi mindent olvasgatuk, aztán meg csoda hogy mindentől beparázik az ember. Legalább is én mostanra eljutottam oda, hogy tiszta stresszben vagyok, hogy minden rendben van-e? Mondjuk ahogy írtam korábban is, annyira hosszú az idő a 6 hetes és a 12 hetes uh között, és semmit nem tudok a kis pocaklakómról...és még 3 hét mire megyek legközelebb. Amúgy ez normális? Mármint hogy a két alkalom között nincs másik vizsgálat? Én parázom túl? :D

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


Sziasztok! :) Ha nem baj, csatlakozom. Szept. 21-re várjuk harmadik gyermekünket. Két fiú (5,5 3,5) reménykedünk egy kislányban. Sokkal rosszabbul vagyok, mint a fiúkkal anno. Most vagyok a 9. hétben. Délutántól estig nagyon erős hányingerem van, nagyon rossz. Márciusban megyek a 12. heti genetikaira. Már voltam kétszer uh-n, minden ok szerencsére. :)
 


Én a lányommal anno nonstop hányingerrel küzködtem hónapokig. A Tescoba nem bírtam bemenni... az a jellegzetes tesco-szag /péksütik és miegymás/ teljesen kicsinált :lol:
Most meg max émelygek. Kétszer kellett futni', de mire kiértem el is múlt a rosszullét. Tök fura mert régen én első pillanattól azt éreztem, hogy kislány. Meg sem lepett, mikor közölte a doki. Most fiút érzek... valahogy nincs is kérdőjel bennem, aztán majd lehet pislogni fogok :-D
drazs
Budapest
 
 


Sziasztok, most jöttem a dokitól, 17mm-es CRL ->8+2
Próbálok fotót feltenni:


Lilypie First Birthday tickers
gabrill
Budapest
 
 


@gabrill:
Jujj de jó :-) ♡♡♡
8+4-es képem van nekem is. 20 mm. Kis ufók :lol:
drazs
Budapest
 
 


drazs
Budapest
 
 


De jó, hogy kaptatok képet! :) <3 Én most voltam dokinál, de képet nem kaptam, kérni meg elfelejtettem.  Baba rendben, 27 mm. :) 

Agi, igen, jó kis kutyás-babás társaság vagyunk! :) Az, hogy csak a 12 hetesre kell menned, teljesen normális, ezért nem kell aggódnod. Jól emlékszem, ma ment hozzád a védőnő?

Julcsi, Zsuzso, üdv itt!

A kutya természetesen marad nálunk is. Ha megvannak az oltások, parazita-mentesítés, nem hiszem, hogy a védőnő belekötne. A kutyák jó hatásáról sokat lehet olvasni, ill. tapasztaltam is. Nyilván be kell tartani bizonyos szabályokat, és akkor nem lehet gond, viszont sok-sok pozitívumot hoz. :)



 
 


@drazs:


Az elsőnél én is megéreztem a baba nemét, kíváncsi vagyok, hogy most is bejön-e, amire gondolok! :)

 
 


drazs, gabrill: de jó, hogy már van képetek a picurról! ♥♥♥

lavande: örülök, hogy minden renben veletek! 

Nekem még 8 napon van, hogy menjek dokihoz. Képet kérni fogok remélem tud is adni majd...ha nem akkor telóval lefotózom ő nagyságát :) 

Ki hol fog szülni?



julcsi91
Kiskunfélegyháza
 
 


@lavande:
Igen,tegnap volt nálam a vèdőnő. Körbenèzett mindenhol,az emeleti kupit is megnèzte,pedig mondtam neki,hogy az mèg átèpítès alatt,de mindent meg akart nèzni. Amúgy kedves volt meg normális,azt mondta legközelebb csak a 36.hèten jön. Nekem meg a 12.heti uh után kell menni. A kutyusokra nem szólt semmit,látszik rajta hogy nem nagy kutyás,de nem volt ellenük kifogása.
Viszont mától táppènzen vagyok,szerintem egy hètig tuti. Ugye sokat fáj a hasam,nem vèszesen,de sokszor fájdogál. Azt mondta,az lenne a legjobb,ha a 12.hètig itthon maradnèk,mert ez a hosszú munkaidő ès a sok stressz akár bajt is okozhat ès azt mondta aggódik ez miatt,a hasfájás is lehet ettől,illetve a vèrkèpemen is látszik,hogy sok a stressz. :-( Munkahelyen mèg nem tudnak a babáról,úgyhogy azt mondta írassam ki magam bármi mással,ha csak egy hètre,mèg az is sokat segíthet. Szerencsère a házidokim tök jó fej,megbeszèltem vele,mától ki is írt,azt mondta szóljak majd,ha már mennèk dolgozni, úgy ír ki,ahogy kèrem, szóval ma reggel beteget is jelentettem. :-)

Èrdekes ez a megèrzès amúgy,valahogy nekem az elejètől az az èrzèsem,hogy kisfiú lesz, ha rá gondolok is fiú van előttem. Pedig aztán èn tènyleg úgy vagyok vele,hogy mindegy,hogy fiú vagy lány lesz,csak legyen rendben minden.

Kèpet èn is kaptam a 6hetes uh-n,nem is kellett kèrnem,adták. Akkor mèg csak 2,5 mm volt. Akkor voltam napra pontosan 6hetes. Alig várom a 12 hetest,hogy újra láthassam vègre.

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


@julcsi91:
Èn biztos,hogy a veszprèmi kórházban fogok szülni. Csak azzal nem vagyok tisztában,hogy most akkor van lehetősèg orvost fogadni,vagy nincsen. Azt tudom,hogy volt idő,amikor nem lehetett,de hogy ez mèg mindig így lehet-e,nem tudom? Vagy lehet,hogy ez kórház függő?

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


Sziasztok!
Na, gyorsan visszaolvasok.
Ági, Drazs, nagyon édesek a kutyusok!

Julcsi, üdv a fórumon!
Milyen jó, hogy kölcsön tudnak neked adni szívhangfigyelőt. Nem adják oda végig?
Ha kipróbálod, majd írd már meg, hogy tudtad-e használni? Videón láttam már(9 hetes kismamák), de kiváncsi lennék, hogy tényleg ilyen egyszerűen meg lehet-e találni, főleg az első trimeszterben..Én a youtube-on láttam, hogy milyen módszerrel keresték meg a szívhangot.

Ági, mennyibe kerül a szivhangfigyelő?
A munkahelyi fáradtsággal én is küzdök erősen. Ma pl. éjjel 3-kor arra ébredtem, hogy éhes vagyok, ettem egy banánt, de már nem tudtam visszaaludni...szóval a mai nap volt a csúcs...azon imádkoztam, hogy hozzám ne szóljon senki, mert nem vagyok beszámítható, errefel a mai nap lett a legpörgősebb.
Munkahelyen én még nem mondtam, hogy mi a szitu, csak próbálom igy úgy titkolni, ha fel kell kelni a helyemről, ha leülök kigombolom a nadrágom, ha meg felállok néha elfelejtem visszagombolni
Én is gondolkodtam hogy 1-1 hét táppénzt be kéne iktatni, pihenésképpen!
Én nem hallottam olyanról, hogy ne lehetne orvost fogadni!
AMúgy én is azt szoktam számolgni, hogy mikor látom a babát újra...olyan lassan haladnak ilyenkor a hetek!

Zsuzso! Szia neked is! Fiúkkal nem voltak ilyen tünetek? Szorítok, hogy ez annak legyen a jele, hogy kislány a pocaklakód!
Nálam ilyen kajás vonalon annyi változás van, hogy valahogy a kávét nem kívánom...kiöntöm magamnak és már a hideg ráz, ha rágondolok, hogy meg kell innom. Ha iszom, nem gáz, meg tudom inni, de mostanában inkább teára váltok.

Drazs, jaj, de kis cukker a te bébikéd is a képen, tényleg kis ufók :-) Kis picike kezek, lábak :-) most még..

Lavande, a 27 mm-hez mennyi terhességi hetet mondtak?

Lilypie First Birthday tickers
gabrill
Budapest
 
 


@gabrill:

Olyan 10ezer körül vannak,de használtat biztos találsz olcsóbban. Gondolkodtam rajta èn is,hogy beszerzek egyet,de lehet,hogy mègse. Olvasgattam is,meg a vèdőnő is azt mondta,hogy nagyon nem szeretik a babák,szabályosan menekülnek előle ès a szívverèsük is annyira felgyorsul az izgalomtól,sok baba teljesen bestresszel tőle. Aztán fene tudja,egyik helyen ezt olvasni,másikon azt.. :roll:

Szegèny, akkor nem volt könnyű napod..Párszor már èn is jártam így,csak èn nem arra èbredek,hogy èhes vagyok,hanem arra,hogy pisilni kell. Van olyan,hogy 2x,3x is egy èjjel. Aztán ha az embernek elkezd kattogni az agya,akkor már nincs alvás.. :-(
Szerintem biztos jót tenne neked is egy kis pihi. Èn már most,egy nap után èrzem,hogy jobb. Nem is fájt annyit a hasam tegnap már. Igaz egèsz nap dolgoztam így is,mert folyamatosan hívtak bentről,de már az is jó,hogy legalább nem kell ott lenni meg egèsz nap ülni.
Nekem is már be kellett szerezni gumis derekú nacikat,mert pl a farmereimet már nem tudom begombolni. :-D Látszani mèg szerintem nem látszik,csak èn látom,hogy kerekebb a hasam alul,de szerintem már hamarosan èn sem fogom tudni titkolni bent a cègnèl.. :-)

Majd a 12 hetes vizsgálatkor rákèrdezek akkor a dokimnál,hogy vállalja-e a szülèst? Arra is kíváncsi lennèk amúgy hogy mennyièrt? Valahol azt olvastam,hogy általában egy vizsgálat x10 a bevett szokás. Ha tènyleg így van,akkor az esetemben 150e Ft lenne.

Ki hogyan tervezi? Fogadtok dokit,vagy majd az ügyeletesnèl szültök? Akinek már van gyerkőce,hogy volt akkor mikor ő született? Mik a tapasztalatok?

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


@gabrill: 9+4-nek felel meg, azt mondta a doki, elvileg 9+2 voltam "hivatalosan". Én szinte minden éjjel ébredek már sajnos, főleg pisilés miatt, de előfordul, hogy éhes vagyok...

Ági, örülök, hogy rendben volt a védőnő, és, hogy használ az otthonlét.

Szívhangfigyelő: én nem használnám. Az otthonit nem próbáltam, de amikor az első babánál NST-CTG-re raktak, minden alkalommal "táncot járt" a hasamban, le akarta rúgni a hasamról (pont oda rúgott mindig). Nagyon utálta, úgyhogy egyetértek a védőnővel; az egyém nagyon nem szerette.  A magzatmozgás nekem elég megnyugtatás volt amúgy a vizsgálatok között, én elég hamar éreztem szerencsére, remélem most is így lesz.

Úgy tudom, kórháza válogatja, hogy lehet-e orvost fogadni. Nekem mindenképp megnyugtatóbb, ha van saját orvosom. Emiatt orvost is fogok váltani, mert akihez most járok, már idős, csak magánban rendel már, nem lehet szülni nála.

 
 


Sziasztok!

Ági, tök jó h a védőnő nem mondott semmit a kutyikra :) Szintem is korház függő a doki fogadás. Én Szegeden fogok szülni, itt Félegyházán rendel magánban heti 1x Dr. Pál Zoltán hozzá járok, őt is fogom felkérni, szülésznőt meg akit ő ajánl, akivel jól össze tud dolgozni, ha olyan van... De állítólag egy nagyon jó összeszokott csapattal dolgozik, bnőmet műtőtte, ő mondta, hogy le a kalappal. 
Kecskemét közelebb lenne, de az egy mészárszék...főleg egy csomó ismerősőm van kecskeméti dokiknál. Meg volt...haggyuk. Szomorú történetek sajnos...

Gabrill, még nincs nálam a szívhangfigyelő, majd csak a 12. hét után tervezem elkérni, de én is olvastam h nem szeretik a babák, meg az ismerősöm is mondta h nem szabad gyakran mert nem szeretik. Bár lehet ahogy most Lavande írta, felesleges. Lehet csak akkor kellene ha nem túl aktív babáról van szó ...nem tudom, ezért is kérdeztem a véleményeteket.

Nekem most abba maradt teljesen a mellfeszülés és nem is fáj, max csak nagyon minimálisan ha nyomkodom. Normális ez a 10-11.héten? Tudom, hogy a tünetek jönnek mennek, meg most már kezdi a lepény átvenni a feladatokat azért is lehet, de akkor is kicsit idegesít. Nekem pl nem és nem is kellet sűrűn mosdót látogatnom. Egyedül most talán a hányinger és a reggeli öklendezés van meg.
julcsi91
Kiskunfélegyháza
 
 


@lavande:
Pont ugyan így vagyok èn is. Azèrt váltottam dokit,mert az enyèm szintèn már csak magánban rendel sajnos. Most akihez mentem,ő főorvos a kórházban,ezèrt is választottam őt,meg azèrt is,ha esetleg nem lehet megfogadni,akkor is csak máshogy áll az emberhez a kórházban majd,ha már magánrendelèsről ismeri. Csak jobban odafigyel,ha vègig hozzá járok.

Lilypie First Birthday tickers
agi8699
Veszprém
 
 


@agi: Én 2 éve szültem, akkor is volt fogadott dokim és fogadott szülésznőm is. Debrecenben szültem, a Klinikán. A doktornőhöz végig a magánrendelésére jártam, éjszaka indult be a szülés, bent volt végig, a szülésznő is. Nagyon rendesek voltak, teljesen meg voltam velük elégedve. Nem szerettem volna fájdalomcsillapítást, beleegyeztek, mindenben támogattak, jó érzés volt, hogy volt fogadott orvosom! Persze ez csak saját tapasztalat, mindenki más!
@julcsi: Nekem most nem is volt mellfeszülés, előzőnél tök durva volt! De akkor meg a hányinger nem volt ilyen erőteljes.... tehát szerintem ne aggódj, a tünetek folyamatosan változnak, megszűnnek, majd jön más! Nekem sem kell többet pisilni járni, de szinte folyamatosan hányingerem van, illetve fáj a gyomrom, nagyon sokszor :( szerintetek ez normális? Éjszaka is arra keltem, hogy fáj a gyomorszájam és ég is, most is éhes is vagyok, de közben hányingerem van!

Én most azt érzem, hogy Kislányunk lesz, aztán majd kiderül :)

Kép
 


diengyongy: szintem normális, nekem ez volt 1-2 hete hagyta abba. Illetve annyi, ha ne eszem folyamatosan egész nap vagy rágcsálok akkor előjön, de olyan durván, mintha kb. 2 napja nem ettem volna semmit sem. Ezért délelőtt folyamatosam smoothie-t szürcsölök, délután meg kölesgolyót nyammogtatok étkezések között. Viszont volt olyan is, hogy éhes voltam elkezdtem enni és azt hittem ki jön az egész...de megettem a kaját mert tudtam, hogy kell és szerencsére bennem is maradt. Gyomorsavra mindenkinek más jön be. Nekem a hideg tej. Vkinek többet csinál. Vki rennie tabira esküszik, én nem próbáltam.
julcsi91
Kiskunfélegyháza
 
 


@diengyongy:
Én is pont ezekkel a tünetekkel küszködök map mint nap...néha jobb, néha rosszabb! Azt hittem ha folyamatosan rágcsálok valamit jobb lesz...de általában nem.

Ma voltam dokinál :) CRL: 46,5 mm, ez alapján 11 hét 6 nap ( egy héttel nagyobb, mint az előző uh alapján kellene) szóvsl az időpontunk id megváltozott szept. 1-re :)
Nagy buli van odabent, rendesen lehetett
eavera
Eger
 
 


@diengyongy:
Én is pont ezekkel a tünetekkel küszködök nap mint nap...néha jobb, néha rosszabb! Azt hittem ha folyamatosan rágcsálok valamit jobb lesz...de általában nem.

Ma voltam dokinál :) CRL: 46,5 mm, ez alapján 11 hét 6 nap ( egy héttel nagyobb, mint az előző uh alapján kellene) szóval az időpontunk is megváltozott szept. 1-re :)
Nagy buli van odabent, rendesen lehetett látni ahogy rugkapál a bébi :) sajnos képet nem kaptam róla :(

Ági szerencsére az én főnököm abszolút megértő, ezért is mertem már viszonylag korán elmondani neki, hogy együtt gondolkozzunk a pótlásomról!
eavera
Eger
 
 


@eavera: Neked is fáj a gyomrod néha? Nekem szószerint fáj, tehát olyan, mint amikor elrontom a gyomrom.... és fáj, ég, de nem a hasam, hanem felül a gyomrom... ilyet nem éreztem az előző terhességnél, ezért olyan furcsa nekem.... bár a férjem szerint nem így van, akkor is szenvedtem, de én nem így emlékszem ;) illetve azt sem tudom, mit kellene ennem, valamit megkívánok, alig várom, hogy megegyem, aztán szinte hányingerem van tőle, vagy végül nem is eszem meg... ezért is gondolom, hogy kislány lesz, mert a kisfiam nem csinált ilyeneket... :)
Te már a 12 hetes genetikai ultrahangon voltál? De jó Neked, milyen nagy már a bébid :) Én még most vagyok 7 hetes, alig várom, hogy 10 hetesen újra menjek a dokihoz!!

@julcsi: én a hideg tejtől hányok sajnos, mostanában a natúr joghurttól is, tehát ezek kizárva :( gyógyszert még nem szeretnék szedni, de a rennie-t hallottam én is! Köszi a tippeket! Én is egész nap eszek, bár én sajnos csokit is kívánok, próbálom minimalizálni, de néha csak eszek... :( Ti nem? :)

Kép
 


@diengyongy:
Én ugyanígy vagyok...éhes vagyok, jajj mit egyek...nagy nehezen kitalálom aztán alig tudom letuszkolni a kaját.
Szerintem nálam nagyobb csokista' nem volt a földön, most nem bírok rá se nézni.
Általaban hideg sós kefír, amit eszek, kb ezzel el is vagyok egész nap, na meg gyümölcsök.

Ma voltunk ultrahangon. 11 hetes, 40,01 mm, és nagyon nyomta a bulit odabent. Kaptam tök jó képet, de most hiányzik itt az a képfeltöltős ikon, ha visszavarázsolódik felrakom.
Jhéten kell mennem genetikai ultrahangra. Én 36 vagyok, pedzegette a doki, hogy lehet kell magzatvíz mintavétel. Van teszt vérből, 190. ezerért. Párom hallani sem akarja, hogy megszúrkáljanak, így, ha kell inkább kicsengetjük :cry:
Kész vicc amúgy, hogy ezt nem támogatják. Járni kéne mindenkinek, főleg, hogy a szúrkálásnak vetélés vonzata is lehet :-o
drazse
BUDAPEST
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: