Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Első babánkat várjuk, rögtön kettőt :) ha minden jól megy február vége-márciusra. Tavaly már volt sajnos egy sikertelen terhességem, illetve a családban sajnos vannak beteg iker gyerekek így különösen örülnék ha sorstársakra találnék és tudnánk tapasztalatot cserélni, egymást bátorítani:)
 
 


Szia!
Nekem is az első terhességem és mint kiderült, hát ikrekkel.
Most nagy a boldogság (meg a félelem). Tegnap derült ki és hát most hajnal 5 van és ébren vagyok. 
Úgy kezdődött, hogy kisebb volt a magzat a 10 hetes ultrahangon, mint kellett volna. Eltelt 2 hét, és tegnap voltam ismételni, hogy fejlődő terhességről van-e szó. Na és akkor derült ki, hogy ketten vannak, az egyik bujdosik a másik mögött, ezért nem látták ketteskét eddig.
Sokat kínlódtunk a gyerekért, 2 év próbálkozás és egy laparoszkópiás műtét van mögöttünk, nálunk már egy gyerek is nagy csoda volt, teljesen értetlenül állunk a kettő előtt. Természetes úton sikerültek, egyikünk családjában sem voltak sosem ikrek. 
A férjem tegnap este 50X elmondta, hogy "Ez nagyon durva, ez nagyon durva!" , de azért boldog volt tőle.
Én meg be vagyok szarva. Nyilván. Se túl nagydarab nem vagyok, se olyan szuperanyu-típus, aki azt gondolta, hogy neki a fél focicsapat az életcélja. Egy magzatot is fárasztó volt ennyire félteni és most meg hirtelen kettő miatt aggódom...
Veletek mi a helyzet? Hogy vagytok?
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


Sziasztok!

Van egy két éves gyerkőcöm és utána 2babát is elvesztettünk (külön).
Most pedig 8hetesek az ikrek a pocakban.
Izgalom, kis félelem, de határtalan boldogság.

Lilypie First Birthday tickers
ninanyu
Pécs
 
 

 
 

Gratulálok ninanyu és ahogy látom, akik itt vagyunk, ismerjük ezeket az érzéseket. :) 
Én méret szerint ma vagyok 11 hetes, de a terhesség ideje szerint már 13-nak kellene lennem. Nálatok ez hogy van? Ti is egy kicsit kisebbek vagytok, hogy ketten osztoznak az anyán? 

Várjunk csak. Nina, te vagy az??? 
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


Sziasztok!
Sajnos nem tudok jó híreket írni, néhány napja teljesen magam alatt vagyok.
12 hetesen megcsináltattuk a kombinált tesztet és alacsony kckázat jött ki, nagyon örültünk és végre kezdtünk megkönnyebbülni, hiszen az első 12 hét is eltelt és a babák jobban növekedtek mint a naptár szerint kellett volna. Viszont mivel a családban vannak beteg ikrek ahogy írtam is felkerestünk egy másik orvost is, több szem többet lát alapon...és látott is sajnos. 1 hét alatt az egyik baba tarkóredője 3,5-re emelkedett az 1,9-ről. Értetlenül álltunk előtte de hamar menyugtattuk magunkat hogy hiszen egyszer kijött már az alacsony kockázat. Az orvos javaslatára megcsináltattuk vérből a Prenatestet. Pénteken hívott a genetikus...a 'B' baba 99% hogy down szindrómás, és mivel úgy látják 1 petéjűek így a másik is nagy valószínűséggel érintett. Egyszerűen azóta sem tudom elhinni és csak sírok és sírok hogy hogyan történhet ez velünk. Soha életemben ne voltam ennyire magam alatt. A következő lépés az amniocintézis, ami a jövő héten lesz és az fogja megadni a 100%-ot. Alig merek belegondolni hogy utána mi fog következni..

Nektek gartulálok és minden jót kívánok! Nem akartam senkit megijeszteni, de ha egyszer újra belevágunk, akkor az biztos hogy a kombinált teszt közelébe sem fogunk menni..
 
 


Kedves csono,

elképzelni sem tudom, milyen szörnyen nehéz lehet ez neked.
Sok dolgot lehet olvasni a kombinált tesztről és az ultrahangok tévedéseiről, az amniocintézis pedig ijesztő, de azt hiszem, ilyenkor a kétségek a legrosszabbak. Ha jól sejtem, akkor most mindkét magzatvízből vesznek mintát és az adja meg számotokra a végleges választ. 
Nagyon szurkolok mindannyiótoknak, neked pedig sok erőt kívánok és persze azt, hogy ez megint csak egy őrült tévedés legyen...
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


Köszönöm zsuliet...bárcsak úgy lenne ahogy írod..
 
 


Csono, megkérdezhetem, hogy mi van veletek? Gondolok rátok.
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


szia zsuliet,
köszönöm a kérdésed.
Holnap reggel lesz az amniocentézis, elvileg péntek délután/hétfőre lesz meg a gyorsteszt eredménye amiből minden kiderül..már nagyon jó lenne látni a végeredményt..amit igazán inkább végítéletnek érzek..

Ti hogy vagytok? És ninanyu?
 
 


Köszönjük, mi jól vagyunk. Kicsit megijesztettek a kockázatelemzéssel, 15 %-ot adtak az ikerszindróma előfordulási esélyére, de eddig egyszerre fejlődnek a fiúk. 
Egyébként két orvos rajtam keresztül vitázik, hogy egypetéjűek vagy kettő. Az egyik úgy látja, mintha lenne a placentánál egy halvány vonal, a másik pedig azt állítja, hogy az ott egy összefüggő méhlepény. Én inkább elengedtem a dolgot (persze a kockázatoknál van ennek igazán szerepe, de nem tudok ellene semmit se tenni), majd 1 év múlva kiderül.
Tulajdonképpen szavam se lehet rájuk, sokkal jobban viselem a terhességet, mint a legtöbb egy babás, de persze nem szabad elkiabálni, ez bármikor megváltozhat.
Nem akarok sokat fecsegni ilyen semmiségekről, biztosan csak a holnap jár a fejedben, elképesztően sok erőre van szükséged ehhez az egészhez. Annyira, de annyira szeretném, hogy minden jól alakuljon és utána együtt fecserésszünk a béna ikerkocsi-kínálatról. 
Kitartást és minden jót kívánok!
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


Csono
Hogy vagy? Mi lett az eredmény? Remélem minden rendben!

Móni
moncsika79
Szentendre
 
 
 
 


Szia Móni
köszönöm a kérdésed.
Már csak egy baba van velünk, rá vigyázunk minden erőnkkel és reméljük hogy ő is akar maradni velünk. Hétfőn végezték el a szelektív redukciót a beteg babára, azóta az egyik szemünk nagyon sír a másik pedig bizakodik. Mi így vagyunk, tartjuk egymásban a lelket és próbálunk előre nézni.

Te hogy vagy? Babát vártok Ti is?
Noémi
 
 


Ó, Istenem. Nagyon sokszor megnéztem, hogy írtál-e már, de nem mertem megkérdezni, hogy mi van veletek. Nagyon sajnálom, ami történt és örülök az egészséges babának. Nekünk volt egy elég kemény hetünk, reggel 8-kor telefonon hívott az orvosom, hogy rubeola pozitív lett a vértesztem kétszer is, mert automatikusan átküldték a mintát a Közegészségügyi Intézetbe. Szóval este orvos, interneten utánaolvastunk, egész éjjel sírás, másnap ÁNTSZ. Ez nem annyira fontos, csak az érdekesség kedvért mondom, hogy ott veszik le a vért, ahol az anoním HIV és Hepatitisz szűrést is végzik. Érkezési sorrend van, így ott ülve nagyjából már azt vártam, hogy mikor akar majd nekem gandzsát eladni valaki olcsón. De bent nagyon rendesek voltak, 8 napot kellett várni az eredményre. Nyilván ez volt a legrosszabb. Még a babákra is igyekeztem kevesebbet gondolni, hogy érzelmileg egy kicsit távolabb tudjam magam tartani. Végül megjött a következő eredmény (ez egy követéses vizsgálat, az antitestek számának változásából kiszámolják, hogy kb. mikor történt a fertőzés) és az eredmény alapján még a terhesség előtt volt rubeolám. (Az a helyzet, hogy én nem szoktam belázasodni, ezért elég nehéz mindenféle betegség megállapítása nekem is, nem csak az orvosoknak, kiütésem pedig nem volt.) Szóval most elméletileg minden oké, babák kedden 210 és 218 grammosak voltak, de azért még minden egyes nap az eszembe jut, hogy ugye tényleg, tökéletesen egészségesek? Én nem vagyok hívő, de a férjem újabban minden este imádkozik, én meg elsírom magam, ahogyan ezt leírom.  Vigyor Szóval mi így vagyunk.
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


jaj zsuliet, sajnálom amin át kellett mennetek, úgy látom a várandósság csupa idegeskedések közepette tud telni :(. Próbálj meg bízni abban amit az orvosok mondtak, rá kellett jönnöm nekem is hogy többet sajnos nem lehet tenni. Még talán annyit hogy kérdezni amennyit lehet és ha nem vagy biztos valakiben/valamiben akkor időt energiát nem sajnálva más vonalon is utánamenni.
Egyébként milyen vérteszt mutatta ezt ki neked, valami speciális vagy benne van az 'alap' első trimeszteres laborban? Néztem most a papírjaimat de nem tudom melyik érték mutathatja ezt.
Én a baba súlyát nem tudom, eddig arra nem fókuszáltunk..:(. Holnap megyünk a genetikushoz, megnéz ultrahangon, talán majd akkor, nagyon izgulok hogy mit lát és hogy hogy van a picúr a beavatkozás óta. Annyira szeretném ha minden rendben lenne és meg lehetne már egy kicsit nyugodni, bár nem tudom meg lehet-e egyáltalán valaha :).
Hányadik hétben vagy most pontosan? Te érzed már őket? Én talán mintha valamit de nem vagyok biztos benne, hogy ez az, mintha belülről valaki picit megérintene (vasárnap leszek 21 hetes).
vigyázzatok magatokra
 
 


Na, mit mondott a genetikus? Remélem, minden rendben volt! Megkérdeztétek a nemét vagy nem akarjátok tudni?
Én a 19.hétben vagyok méret alapján (kicsit kisebbek a kelleténél) az elmúlt 3 napban érzek naponta néhányszor valami apró bökést. Mire tudatosul bennem már el is múlik, olyankor pedig kicsit csalódott vagyok, hogy kicsit jobban kellett volna figyelnem. :) Mint amikor elsuhan valaki a szemed előtt, de túl gyors, hogy felismerd, ki volt az.
A rubeola szűrés mindenkinek rajta van a sima, 12 hetes laborvizsgálaton, ott ahol a betegségeket nézik, a HIV, Hepa között található. 89-től benne van a kötelező csecsemőkori oltások között, ezért a lakosság átoltottsága miatt ma már szerencsére elég ritka Magyarországon. Illetve aki elkapta már egyszer gyerekkorában a bárányhimlőt, az egész életére védett marad. A Közegészségügyiben azt mondták, évente maximum 2-3 megbetegedést találnak (náluk kötelező lejelenteni az ilyet), azok is inkább Romániában vagy a Balkánon kapták el, nem itthon.
Mi még nem merünk vásárolni semmit, mondjuk tegnap már felmértük a kínálatot egy boltban, de csak mintha kirakatot nézegetnénk. A férjem meg is kérdezte jó hangosan, hogy "Ez a fejőgép?" én meg gyorsan lepisszegtem, hogy az csak marháknál van, ezt itt mellszívónak hívják. Aztán inkább kirángattam és csak a kocsiban röhögtünk.
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


szia, hála az égnek eddig rendben van a picúr, növekszik szépen. :) Beszereztünk szívhangfigyelőt is. Én is érzek egy ideje megfoghatatlan valamt a hasamban, de képzeld pénteken amikor pont a férjem keze is a hasamon volt éreztük az első rugást, ami már nem volt összetéveszthető mással, szuper érzés semmihez sem fogható. Azóta minden nap érzem, de persze nem folyamatosan, gondolom lesz majd olyan is.
Igen, mi tudjuk a nemüket, mert a magzatvízvétel során azt is meg kellett határozzák, kislányt várunk.
Ti tudjátok? Voltál 20 hetes genetikai uh-n már, minden rendben? A rubeola kapcsán remélem kezdetek már megnyugodni. Én dec 2-án megyek legközelebb uh-ra.
Mi sem veszünk még semmit. Hétvégén lesz a baba-mama expo-n azon gondolkodunk, hogy ha jól leszek akkor szétnéznénk hogy mik is vannak.
Egyébként hogy bírod eddig? Jól vagy? Dolgozol még?
 
 


Szia, nekem 18 hetes genetikám volt, ahol mindent jóra mondtak, következőleg pedig 22 hetes lesz, december 5-én. Akkor kapok beutalót terheléses cukorra, amitől előre tartok. Inkább szúrkáljanak meg párszor, de nekem nagyon nehéz probléma nélkül lenyomni mindenféle bizarr löttyöt.
Két fiút várunk. Én nem lepődtem meg, valahogy erre is számítottam. Szegény férjem nagyon reménykedett legalább egy kislányban, de becsületére legyen mondva, soha, egy percig sem mutatta, hogy csalódott lenne. Ami nyilván így helyes, hiszen sokkal fontosabb dolgok vannak a neménél, de azért tudom, hogy a szíve mélyén nagyon vágyott egy kis hercegnőre. Na mindegy, lehet, hogy nincsen elveszve örökre a hercegnője, majd elválik. (Bár szegénykém nagyon rosszul viseli a stresszt, ami a várandósággal jár ) A párod hogy reagált? Az a típus, aki el fog olvadni, ha csak ránéz?
Néztem én is a babamama expot, de szerintem nálam a tömeg ott már régen túlmegy azon a határon, amit képes lennék elviselni. De múlt héten az Ikeában (miután eléggé tanácstalanok vagyunk a babakocsi ügyében) a férjem leszólított egy ikres párt, akiknek olyan kocsijuk volt, amit mi is kigondoltunk, csak nem találtunk az üzletben. Én alapvetően elég feszült vagyok az ilyen helyzetektől, a férjem a barátkozós, akinek az a szuper képessége, hogy mindig mindenkivel megtalálja a közös hangot, és végül tök jót dumáltunk. Az lett a vége, hogy megadták a számukat, mert náluk az srácok mostanában növik ki a kocsit és mondták, hogy ha érdekel minket, szívesen eladnák nekünk.
Én még dolgozom. Nagyjából a szülésig dolgoznom is kell, amit emiatt is ki kellene húzni márciusig. A cégnél karácsonyig ígértem magam, utána már otthon vagyok, ami nagy könnyebbség. Még a gyerekek előtt felvettem előleget egy könyv megírására, aminek a kéziratát március végéig le kell adnom, azzal most eléggé el vagyok csúszva, ezért január-februárra otthoni munka az ágyban és kanapén a terv.
Te hogy vagy? Írtad, hogy "ha jól leszek". Ezek szerint nem minden oké?
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


szia, Én is valamikor akörül megyek terheléses cukorra, december 1-2 hetében és vérvéretlre. Viszont nekem nem kell külön beutalót kérnem, mert a kiskönyvben a vizsgálatos oldal le van pecsételve a háziorvos által és az maga a beutaló. Neked nem így van? Azt hallottam hogy bele kell facsarni egy fél citromot és akkor legalább 'csak' egy elszúrt limonádéra hasonlít.
Gratulálok a fiúkhoz! :) Milyen jellegű könyvet írsz?
Így ahogy mondod, már most elolvad a férjem ha egy cuki kislány ránéz ;-), ő lesz a mi kis hercegnőnk.
De szuper, akkor az ikres babakocsi egész könnyen megoldódni látszik. Milyet néztetek? Egymás után lévőt? Mi az elején azt gondoltuk jónak.
Én is dolgozom, de csak napi 1-2 napot megyek be aláírni meg egy-két fontosabb megbeszélésre, a köztes napokon szerencsére itthonról is tudom végezni a munkámat. De nem is hagynám egyelőre, mert segített az elmúlt időszakban, hogy ne csak a helyzetünkön kattogjak.
Eddig szerencsére jól vagyunk, igen:). Bízom benne hogy így marad. Nem gondoltam a várandósság előtt, hogy minden napot úgy fogok szinte kipipálni hogy jó, ez is rendben eltelt..hosszú lesz még ez a pár hónap de nem bánom csak legyünk rendben. Az oldalam is szépen kékül már:), minden este véralvadásgátlót kell szúrni, ami megint szegény férjemre marad mert én nem vagyok képes rá. De ezt is kibírom. Mindent, csak legyen rendben a picúr:)
 
 


Auu. A műtéted miatt kell a véralvadásgátló vagy van valami más problémád? Nagyon kemény vagy, tényleg.
Nem gondolom, hogy így fog telni végig a terhességed. Én azt tapasztalom, amikor kicsit feszült vagyok és valaki finoman megmozdul belül, máris nyugodtabb vagyok. Szóval ha egész nap hullámozni fog már a hasad és a leglehetetlenebb időpontokban fogja kidugni a csajszi a sarkát, akkor talán te is megnyugszol kissé. Van már nevetek?
Nálunk a nőgyógyász adja a beutalókat. Ma voltam háziorvosnál beadatni az influenza elleni védőoltást és próbáltam elkérni a 12. heti nagy vértesztet, hogy ugyan nyomtasson már 1 példányt. Még a Közegészségügyiben elkérték a papíromat, a védőnő pedig kiborít, hogy neki mindenképpen kellenek az eredmények. Szóval a háziorvos széttárta a kezét, hogy sajnos a hálózat még mindig (kb. 5 éve) nem működik ilyen jól, hogy ő is lássa az eredményt, csak akkor van meg nála, ha ő adta a beutalót is. Szóval fáradjak vissza az sztk-ba még egy példányért.
Egymás után lévőt kocst nézünk, csak mi olyat szeretnénk, amiben egymás felé fordíthatóak a babák. Egyelőre úgy készülünk, hogy egymás közelében nyugodtabbak lesznek, legalábbis ezt írják a szakik, ezért próbálom erőltetni, hogy maradjon közöttük kontaktus. Mindig kicsit zavarban vagyok, amikor az ikrekről írok. Nem szeretném, ha neked ez fájdalmas lenne.
Szépirodalommal foglalkozom, ez lesz a 2. könyvem, egy 2. világháborús családi történet. Jó lenne befejezni szülés előtt, utána úgysem tudnám megoldani. De egy-két novellát, korrektúrát utána is szeretnék vállalni. Ne érts félre, én mindennél jobban szerettem volna, ha sikerül a baba, de nem szeretném, ha megszűnnék én én lenni, és kizárólag a gyerekek ellátását jelentené az élet. Most azt gondolom, ez is egyenes út a szülési depresszióhoz, de mondjuk egyrészt nem tudhatom, másrészt hirtelen nagyon előreszaladtam az időben. Szóval nekem is jót tesz a munka. Szeretem a felnőttek életét is. Egyelőre remélem, hogy sikerül legalább egy kicsit összeegyeztetnem a kettőt.
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


Igen, a beavatkozás miatt kell az esti szúrás. Ráadásul anyukám háziorvos és aggódik a vérszegénységem miatt úgyhogy most arra is kitalált egy 10 alkalmas injekció kúrát. Ez van, eddig féltem a tűtől hát most bőven megvan a lehetőségem hogy leküzdjem ezt a félelmemet is.
Igen, van nevünk: Kamilla :). Nektek megvannak?
Zsuliet örülök ha az ikrekről írsz, nem okoz rossz érzéseket ne aggódj. Tudod úgy váltunk el Tőle, hogy amint lehet várjuk Őt vissza egészségesen, most csak egy kis időre kellett elválnunk.
Az hogy szeretnek egymáshoz közel lenni, azt én is olvastam. Sőt azt is, hogy van aki az elején egy kiságyba is teszi őket hogy közel lehessenek egymáshoz.
 
 


Nagyon szép nevetek van, szuper a dallama, ahogyan mély hangrendűből indul és oda érkezik vissza. (Bocs, a kis szakbarbárságért.)
Mi a Bende és a Farkas mellett döntöttünk. Azt olvastam, nem szabad azonos hangzású neveket adni ikreknek. Még azt nem döntöttük el, hogy habár a Bende létező, régi magyar név, a férjem szerint jobban értelmezhető, ha Bendegúzra bővítjük.  Úgy tervezzük, a kisebb súllyal születő lesz Farkas, neki lesz szüksége az erősebb, tökösebb névre.
Mi is alapból olyan kiságyakat nézünk, ami nagyobb,  leengedhető és az oldalsó rács kivehető, hogy jó legyen néhány éves korukig. És persze az is szempont, hogy amíg kis zselék , addig egy ágyba lehessen őket fektetni, hátha a mieink is nyugodtabbak lesznek úgy.
Nálam az elmúlt 1-2 napban kezdődött el a pocakkeményedés. Elég ijesztő, ahogyan megkövesedik egy percre a hasam, de tényleg gyorsan elmúlik. Azért fáj is. Nálad van már ilyen? Az éjszakai lábgörcsök pedig nagyon régen tartanak. Együtt szedem a kálciumot a magnéziummal, de nem igazán akar segíteni.
Végül voltatok az Expo-n? Láttatok valami jót? Ha érdekel, a Nyugatinál lévő Skálában a 100% pamut kombidresszek 990-be kerülnek. Gondoltam, a decemberi UH után már megérik az idő rá, hogy vegyek az első 3 méretből 10-10 darabot.
zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 


szia,
Nagyon szép nevetiek vannak, tetszik a Farkas mögötti ideológia is. :) De hát nincs azért nagy különbség köztük ha jól emlékszem, ugye? Ez még úgyis fog változni ne aggódj.
Pocakkeményedés? Estére szokott keményebb lenni a hasam, de arra gondolok hogy az evés, ivástól. Ez az lehet vagy a Tiéd másmilyen?
Én most a hízáson gondolkodom, hogy lehet hogy előrehaladtam egy kicsit..pedig éjjel nem eszem és napközben sem gondolom hogy ész nélkül tenném, bár az tény hogy többet mint eddig. Te hogy állsz ezzel? Nem magam miatt hanem a baba miatt nem lenne jó ha elszállna a dolog..
Még amikor egy-egy nagyobb sielésre indultunk akkor jártam utána a Mg és Ca szedésnek és úgy emlékszem, hogy nem szabad együtt szedni őket, nem lehet hogy az a gond nálad? El kell telnie köztük bizonyos időnek, talán 1-2 órának. Ugyanez igaz a vasra is ha szedsz, inkább csak a C-vitaminnal van jóban. Mennyi magnéziumot szedsz?
Voltunk az expon, nem voltak kevesen de valahogy ránk nem jellemző módon nem zavart. Jó volt egy kicsit belekóstolni ebbe a hangulatba, sok területről sok kiállító volt egy helyen és sok gyerek. Kaptunk sok anyagot, apránként átnézem majd. Amire rácsodálkoztam, hogy nem voltam én ilyen elérzékenyülős eddig, azért most néhányszor megesett.:) Kaminak 1 dolgot vettünk csak, egy fehér kiscipőt. Szeretném megörökíteni magunkat a várandósság alatt és kismama fotós után nézelődöm, oda gondoltam vinni a pici cipőt.
 
 


Szia, nem az esti keményedésre gondolok, hanem van egy 1-2 perces keményedés, amikor a méh összehúzódik és kőkeménnyé válik, azt írják, így készül fel a majdani szülésre. Ha eddig nem tapasztaltad, az csak jó, csak ha bekövetkezik, ne ijedj meg, teljesen normális dolog. Bár első alkalommal tényleg elég ijesztő, hogy mi a franc ez, de gyorsan elmúlik.
Igen, még nincsen különbség a fiúk között, de állítólag az csak a terhesség 2. felében alakul ki, amikor már zordabbak kettőjük számára a körülmények odabent. :) Ha fél kilónál nagyobb a különbség és már elég nagyok, és az orvos úgy ítéli, a kisebbik baba érdekében már akkor is kivehetik őket. 
Én eddig 6 kilót híztam, most vagyok kb. 65, de sokkal - sokkal többnek tűnik. Az orvos ebben nagyon keményen fog, mert ha nem fordulnak be mindketten fejjel és császár lesz belőle (amire nagy az esély), akkor szerinte a műtét is és a felépülés is sokkal rosszabb, ezzel akarja csökkenteni a szövődmények lehetőségét. Ahhoz képest, hogy anyáink még 20-25 kilókat híztak, nekem meg 12-14-et enged, egy kicsit spártainak érzem a dolgot.  Neked mondtak valamit? Ugyanannyi az esélye a természetes útnak vagy az előzményekre való tekintettel valószínűbb a császár? És mennyi az az "előrehaladott" hízás? De szerintem ne aggódj, ahogy hallottam, az orvos is, védőnő is azonnal mondja, ha sokallják a mennyiségét.
Én meg azt olvastam, hogy jó, ha a Mg+Ca egyben szedem.  Fúúú. Már mindent, mindenhol lehet olvasni, néha kiborít. Kipróbálom külön-külön is, hátha az jobb lesz. Napi kettőt szedek, plusz a ami a Gravidában van. 
Én az operatőr kollégámmal beszéltem meg a kismama fotózást, azt gondoltuk, majd azzal jelentjük be a távolabbi ismerősöknek.Eddig csak azok tudják, akikkel találkozni is szoktunk. Na, neki pedig csak vicces ötletei vannak. Pl. feküdjek hanyatt, a férjem, felugrik mögöttem magasra, mintha a hasamra akarna ugrani, a lábamnál pedig áll egy harmadik ember fehér köpenyben. A következő képen az én hasam lapos, a férjem leérkezett a földre, a fehér köpenyes pedig "elkapta" a kirepülő csecsemőket. :) Azért csinálunk a biztonság kedvéért kicsit hagyományosabb képeket, csak sajnálom, hogy nem nagyon lehet majd kimenni a szabadba.

zsuliet
Budapest XVI. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: