Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Novemberben szülök, 1,5 évvel ezelőtt méhnyakműtéten (conisatio) estem át.
A szakirodalomban, magazinokban egyetlen szót sem olvastam arról, hogy hogyan alakul a szülés, milyen különbség van a műtött (heggesedett) méhnyakkal való szülés és az ép méhnyakkal történő szülés között. Kérlek, akinek van tapasztalata a témában (esetleg hallott valamit a dologról) ossza meg velem, hogy tudjam, mire számíthatok én illetve sorstársaim.

Köszönöm!

Écike
 
 


Látom, még nem jött válasz senkitől. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy hál'Istennek kevesen kerülnek ilyen helyzetbe.

Addig is, amíg ránktalálnak az érintett kismamák, anyukák, vagy azok barátnői, ismerősei, megosztok veletek egy-két nagyon hasznos tapasztalatot.

A műtétemre méhnyakrák kezdemény miatt került sor. (Megjegyzem, egyetlen kockázati tényező, mely növeli a betegség előfordulási esélyét, nem volt meg nálam. Nem dohányzom, sosem dohányoztam, nem iszom, nem pasizom, 32 éves leszek és eddig összesen 3 pasim volt. Elég rögtön az elején egy olyat kifogni, akinek már volt dolga sok nővel. Az enyém valószínűleg ilyen volt. Én akkor 19 voltam.)

A műtét sikeres volt, hál'Istennek időben észrevették. Nőgyógyászati vizsgálatokra mindig évente eljártam, most a legutóbbi alkalommal viszont majdnem két évet (!!!) vártam, és majdnem késő lett!!! Úgyhogy az első lényeges tapasztalat, hogy ne várjatok 2 évnél tovább, a reklámok tévesek, melyek azt hangoztatják, hogy legalább 3-4 évente kell eljárni. Nekem megmondta a nőgyógyászom, hogy ha még vártam volna egy évet, akkor a méhemet is ki kellett volna venni. (Gondolhatjátok, még nem is szültem!!)

A másik fontos tapasztalat, amit megosztanék veletek, hogy ha már elkaptátok azt a bizonyos HPV vírust, ami a betegséget okozza és ez kiderül (ezt a vizsgálatot külön kérjétek a nőgyógyásztól, mert nekem sosem nézték, nem is tudtam, hogy van ilyen vírusom, pedig akkor tudtam volna, hogy veszélyeztetett vagyok), van megoldás a kipusztítására!!!
1,5 évvel ezelőtt műtöttek, a kimetszés ép szövetekkel volt határolt, tehát minden rossz szövetet kivettek. De a vírus bent szokott maradni és hát ilyenkor veszélyeztetve van az ember egy újabb rákosodás megindulásában. Én - a nőgyógyászom tanácsára - kb 2-3 hónapig alkalmaztam egy nagyon egyszerű helyi kezelést egy bizonyos szerrel és a következő HPV-tesztem már negatív lett. Azóta 3 havonta voltam vizsgálaton és minden alkalommal negatív HPV-teszt eredményem lett. (Persze a rákszűrés is negatív.) :-)
Tehát ellentétben a tudomány mai állásával, igenis van gyógyszer a vírus ellen, tehát nem feltétlenül csak a drága védőoltás az utolsó esély. (Persze a vírusnak is több válfaja van, nálam bejött, és másnál is bejött, a védőoltás azért mégis célszerű, bár az tuti, hogy nem jó mindegyik vírusra és ismételgetni kell.)

Jó egészséget kívánok mindenkinek, ha valakit érdekel a "csodaszer", könnyen beszerezhető, még az is lehet, hogy ismeritek, sőt használjátok (FIRST aloe-vera FLP termék és a zöld krém).

Üdv.

Écike
 
 


Szia Écike! :)
De jó, hogy rád találtam!!!
Naggyon hasonló cipőben járunk, nekem tavaly augusztusban volt méhszájplasztikám és szintén novemberben szülök! :D
Izgulok is nagyon, hiába ez lesz a 4. szülésem, a dokim felvilágosított, hogy lehet a szülés nagyon nehéz is emiatt...bár Ő hisz benne hogy a méhszáj tudja a dolgát...(kár, h az sem számít jelen esetben h a 3. baba másfél óra alatt született, nem bántam volna ha ezt lehet még überelni :) )
Nekem hála Istennek nem a rákszűrésem lett rossz, hanem a méhszájam volt már olyan rossz állapotban, hogy 2 doki is azt mondta aki látta, ez már annyira ronda, hogy könnyen el is rákosodhat...
Utólag kiderült, hogy hpv-m is volt...egyenlőre úgy tűnik, már nincs, de még szülés után utánanézek újra...(így könnyen lehet, h engem is érdekel az aloe-termék)
November hányadikára vagy kiírva?
Tudjátok már h kislány vagy kisfiú?

Péter Tamás 11 éves
Adél Nóra 5 éves
Balázs László 3 éves

Kép
 

 
 

Szia Judit!

Örülök, hogy írtál.

November 26-ra vagyok kiírva (szülinapom előtt egy nappal, de ha nem lett volna szökőnapunk az idén, pont a szülinapomra lennék "időzítve") és kisfiú lesz. Nagyon mocorgós baba, mindig izeg-mozog, ha nézik. Erős kis krapek lesz! :-) Zolika lesz a neve. MInt az apjának, mert nem tudtunk jobbat kitalálni.

Meglepődtem azon, hogy írtad, volt hpv, nincs hpv..., ezek szerint megijjedt a műtéttől. :-) Lehet, hogy a lakóhelyét is eltávolították a vírusnak...?
Viszont lehet, hogy az újabb (negyedik!! GRATULÁLOK!) lurkó "gyártása" közben visszaszerezted apától... Mindenképpen nézz utána, hogy van-e, mert ha van, még pont időben lennél (habár az intimzuhanyt nem ajánlják terhesség alatt, meg kéne erről kérdezni egy nőgyógyászt).
A hpv azért is rossz, mert szülés közben a szülőcsatornában - ha jól emlékszem - megfertőzheti a babát... de nem akarok hülyeséget mondani. Tehát ha van, akkor én inkább vállalnám az óvatos intimzuhanyt megfelelő higiénés körülmények mellett. Amúgy is a terhesség alatt az ember szervezete, immunrendszere legyengül és a vírus is lehet, hogy könnyebben támadásba lendül. Bár ijjesztgetni sem akarlak! Nem vagyok orvos.

Nekem a nőgyógyászom van benne az FLP-be és meghívott egy előadására, amikor közölte a rossz hírt. Amúgy nem szoktam ilyenekre elmenni és nem is csípem az ilyesmit, de tényleg hasznos termékeik vannak, a nőgyógyászom pedig - ahogy fentebb írtam - tényleg őszinte és jóindulatú ember, ezért nagyon meggyőző volt. Ő az előadásán említette, hogy ha lehet, előzzük meg a méhnyakműtétet, nehogy egy fiatal nőnek műtött méhnyakkal kelljen kezdenie, ha nem muszáj stb.... Előadás után megkérdeztem tőle, hogy milyen következményekkel járhat, ha az ember már túlesett egy ilyenen, még ha sikeres és eredményes is volt a műtét. Azt válaszolta, hogy semmilyen hátránnyal nem jár, hogy műtötték a méhszájamat, csak legfeljebb kicsit nehezebb lesz a szülés... :-((( Ami mint tudjuk, már eleve nem könnyű. Szóval ezért van zabszem a se.... :-)

Amúgy az FLP-s tanácsait mindig megfogadtam és mindig be is jött amit mondott, úgyhogy nagyon hálás vagyok neki a tanácsaiért.

Ja, én amikor az aloés intim zuhanyos kúrát csináltam, apát is kezelésbe vettük a FIRST-tel és a géllel, nehogy visszakapjam tőle. És nem is kaptam vissza. :-) Azt meg megmondtam neki, hogy ha megcsal, akkor legalább gumival csinálja. :-) Bár nem hiszem, hogy szándékában állna ilyet tenni, ugyanis imád engem. :-)) És én is őt.

Jó egészséget! Ha bármiben segíthetek, írjál.
Szia!

Écike
 
 


...Ja, azt még elfelejtettem mondani, hogy a málnalevél tea állítólag segít a méhszájat ellazítani. Szülés előtt valamennyivel kell elkezdeni iszogatni. Meg vannak homeopátiás szerek a lazulás elősegítésére, szóval lehet, hogy nekünk ezekkel kellene próbálkozni. Ha valakinek szüksége lesz rá, azok mi vagyunk. Bár nem tudom, hogy a heggeket mennyire érdekli az ilyesmi... :roll:

Szóval Judittal együtt immár ketten várjuk a tapasztalatokat. Írjatok!!

Écike
 
 


Hali,

Ha erre jártok, jelzem, hogy van még egy tapasztalat váró... Bár én október közepén (a szülinapom a céldátum :D ) tervezek szülni, de nekem is volt ilyen műtétem. Állítólag repedhet a méhszáj, ha nem figyel oda a doki, de szerencsére ezt ő észben tartja, és ő hívta fel rá a figyelmemet.
Nekem az első terhességem alatt (az elején) vették észre, hogy HPV-m van. Nem tudták kiírtani, így a szülés után egy sos műtéten estem át. Most úgy néz ki, minden oké. (KOPP-KOPP-KOPP)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Talán még nem késö,hogy irok,de most találtam rá az oldalra.
Annyiban különbözik a helyzetünk,hogy engem 22 és 23 éves koromban mütöttek(p4-es citológia,pozitiv szövettani eredmény,stb),utána aki dokival találkoztam mindenki ijesztegetett,hogy nehezen fogok teherbe esni,ha mégis akkor biztosan sokat kell majd feküdnöm,meg még sok ilyen.az egyik,akihez akkor már 5. éve jártam harmadszor is meg akart mütemi,nem kevés pénzért,ÉS! a saját felelösségemre!
Na ekkor találtam rá arra az orvosra aki két hét alatt kikezelt abból ami miatt a másik nyaszabolni akart,és akinél tavaly januárban megszületett a kisfiam,kb két óra alatt,tehát semmi komplikáció nem volt,hetedik hónap végéig dolgoztam-álló munkát,és a teherbeeséssel olyannyira nincs problémám,hogy EGYSZER voltunk ugy együtt a párommal,eredmény:áprilisban kistesó! :D
és a doki az elejétöl fogva megmondta ,hogy nem lesz semmi baj,ha én is úgy állok a dologhoz!hát úgy álltam!
Bocsánat ha hosszura sikerültem,tudnám még részletezni(föleg,hogy milyen orvosok vannak...pozitiv és negativ véleményem egyaránt akad!)
Mindenkinek jó szülést kivánok(mert lehet jó is! :lol: )!
 
 


Bocsi,azt elfelejtettem leirni hogy most vagyok 31 éves... :oops:
 
 


Sziasztok

Nekem December elején csinálták a conisatiot. Szeretnék érdeklődni hogy pontosan melyik aloe vera termékeket használtátok. Szeretnék mihamarabb szülni és nem szeretnék még egy szer visszaesni.

köszi
 
 


Sziasztok! :)

Érdekes, hogy mennyien járunk egy cipőben :)

Nekem 2007.szeptemberben volt a conisatiom(p4-es miatt)én kértem, hogy ne kórházban csinálják, hanem ajánlottak egy dokit Győrben(Szalay László)aki nagyon profi citológus nőgyógyász.Elég húzós ára volt a műtétnek, rádiósebészetri eljárással csinálta.Megcsinálta és másnap már mehettem dolgozni.Azóta volt p1-es és a terhességem alatt p2-m.
Sokáig nem sikerült teherbe esnem, nekem mindig p3-aim voltak, de egy doki sem vette komolyan.Ezért isfajulhatott el :?
A doki akkor mondta, hogy már próbálkozhatunk újra a teherbeeséssel, a Tapolca Kaáli is szóbajött, aztán mondta, hogy várjunk még májusig :)
2008.februárjában összejött a baba! :)
Vendég
 


Sziasztok !

Nekem is volt egy conisatiom 2004.májusában. Sajnos 6 hetes terhes voltam mikor kiderült,hogy nem tarthatom meg,mert p4 lett a cytologiám és annyira a vége felé járt,hogy az orvosom azt mondta,bármelyik pillanatban rosszabodhat. Szomorú voltam, de az járt a fejemben,hogy inkább a 2 otthonlevő gyermekemet neveljem fel egészségben,mint hogy most valami baj legyen. A háziorvosom kicsit furcsállotta,mert előtte 2003.októberben volt egy vetélésem és akkor elvileg megcsinálták a cytológiát (jelzem minden évben meg volt a rákszűrésem,mert a munkahelyemen évente szervezték a szűrést). Viszont a háziorvosom szerint 6 hónap alatt nem alakulhat ki P4-es fokúvá,tehát szerinte meg sem csinálták. Na mindegy! Elvették a babát és rá egy hónapra megcsinálták a kimetszést. A szövettan alapján pont időben,mert valóban nem sok kellett hozzá,hogy mindent ki kelljen pakolni. Gondolhatjátok mit éreztem,akkor voltam 29 éves. A legmeglepőbb viszont az volt,hogy a kolleganőim az Én sajnálatos példámból kiindulva elmentek a saját orvosukhoz és 3-nak P3-as ,a negyediknek pedig szintén P4-es volt az eredménye. Sajnos a P4-esnek el kellett távolítani a méhét és Ő velem egy korú. Persze magyarázat nem volt rá csak annyi,hogy véletlen egybe esés.
Most ennyi idő elteltével kismama vagyok,de sajnos tavaly februárban volt egy vetélésem és nagyon féltem,hogy Őt is elveszítem. Most 16 hetes és az orvosom mindig azt mondja,a méh tudja mit kell csinálni,ne aggódjak. Azt elhiszem,de sajnos amikor órákon át csak azt érzem,hogy most ide szúrt bel,most meg oda ,akkor kicsit belém jön a félsz.
Azt szeretném tudni,hogy Nálatok is voltak ilyen kis szurkálások? Meg amin most egy kicsit bepánikoltam, az az ,hogy az orvosom azt mondta a mellső fali lepény mélyen a méhszáj területét nem fedi. Ez jó vagy nem?
Ő azt mondja ne aggódjak,de hát neki könnyű mondani.
Ha tudtok szeretném ha segítenétek !
Nagyon szépen köszönöm !!!
További szép napot Mindenkinek !!!! :)
Sziasztok
Jotty
 


Sziasztok,
Nekem 2000-ben volt műtétem. Sajnos az első rákszűrésem P4 lett és mivel jó eredmény sem volt előtte, nem is igen tudták mióta áll fenn ez a helyzet.
Szikés műtétet végeztek, hogy a metszeteket jobban tudják vizsgálni.
Sajnos ma már egy papírom sincs meg a műtétről és a kórházat is megszüntették azóta, ezért nem tudom pontosan mik is szerepeltek a záró jelentésen.
Most várom az első babánkat, a mostani nődokim azt mondta feltehetőleg nem lesz probléma mert már olyan régen volt a műtét, de tulajdonképp bármit okozhat, pl. hogy nem tudok kitágulni, vagy azt hogy gyorsan tágulok... Most vagyok a 31. hétben és egyenlőre ha minden igaz a méhszáj zárt.
Majd írok ide nektek, ha megtörtént a szülés (Október 1-re vagyok kiírva.)

Szilvi
KépKép
 
 


Sziasztok,
Már nem is emlékeztem, hogy írtam ide is, de véletlenül észrevettem, hogy én voltam az utolsó hozzászóló. :) Hátha még valakit érdekel a téma, ezért leírom, hogy megszületett a kisbabám október 2-án, sajnos császármetszéssel, fájásgyengeség, mekóniumos magzatvíz és oxitocinra leeső babaszívhang miatt. Amíg voltak fájásaim lassan de tágultam, csak a magzatvíz miatt nem mertek többet várni. :( Igazán agresszív fájásaim nem voltak, a doki a műtét után még azt mondta szülhetek természetes módon, külön nem kérdeztem a méhszájat, de biztosan mondta volna, ha az okozta volna a problémát.

Szilvi
KépKép
 
 


sziasztok,
érdeklődni szeretnék, hogy akinekvolt conisatioja Szalay dr úrnál, az hogy történt? helyi érzéstelenítésben vagy altatásban? nekem helyi érzéstelenítéssel mondták, mint egy ambuláns műtétet és kicsit be vagyok rezelve a fájdalomtól...van valakinek ezzel kapcsolatban tapasztalata? hétfőn megyek Győrbe.

előre is köszönöm,
h
 


Kedves Hozsanna,

olvastam, hogy most mentél erre a műtétre, nekem is mennem kell sajnos és szeretnék megtudni egy pár infót, hogy hogyan is zajlik ez és hogy benn kell e maradni, van e ára a műtétnek, még nem tudok semmit ezért tapogatózok itt előtte :)
Nagyon hálás lennék ha válaszolnál, köszönöm: Ivett
 


Kedves Ivett!

Bátorkodom Neked írni, olvastam a hozzászólásodat. Nekem decemberben volt conisatiom.
A műtétem altatásban zajlott, közel 1 órán át tartott. 1 éjszakát kellett a kórházban töltenem. Nagyon fontos utána a pihenés, a nyugalmi állapot, ne emelj semmit, nehogy kiszakadjon a varrat.
Ha bármilyen kérdésed van, szívesen válaszolok.

Üdv.
 


Köszönöm, hogy írtál, kedves tőled, azért szegeztem Hozsannának a kérdést mert írta, hogy Győrbe megy és nekem is azt mondta az orvosom hogy oda küld Szalay Dr úrhoz, aki azt hiszem lézeres módszerrel műt, de nem tudok semmit még és emiatt vagyok kíváncsi, hogyha túl esett rajta milyen volt! De kőszönöm az infót :)
 


@écike:
Szia ècike! Sajna èn is hpv-s vagyok.Olvastam a gyógymódodról ès nagyon èrdekelne pontosan mivel ès hogy csináltál. Szeretnèm kipróbálni,mert az isoprinosinban nem bízom. Már volt egy loopconizációm tavaly ès egy második műtèt is szóba jött már.Privátban is beszèlhetnènk. Várom válaszod. :)


Sziasztok!

Tudna nekem valaki segíteni? Dr. Szalay Lászlóhoz kaptam időpontot jövő csütörtökre... a következők miatt.2x P3-as rákszűrésem óta megműtöttek méhplasztikával 1 hónapja. Csak a pontosság kedvéért, második eredményemben már Hpv is fel lett tüntetve. Középsúlyos cervicalis dysplasia a diagnózis. Jelenleg eltelt egy hónapom a műtét óta... A mai napon voltam az eredményemért, mely azt mutatja, hogy nem lett épben kimetszve a koros terület és újabb műtétre van szükség, mert még 1-2mm-t ki kell metszeni. A Hpv-t legyőzte a szervezetem, viszont a szövettan azt mutatja, hogy rosszindulatú az elváltozás. De nem terjedt tovább. Sajnos egyre erőteljesebben érzem, hogy nem jó orvost választottam.. Valahogy nem közlékeny... Közli a száraz tényeket és kifújt...a betegek kell figyelmesnek lennie, hogy mindenről tudjon, mikor a szakrendelőből távozik... Aggodom... Meggyógyulhatok? Lehet majd gyermekem? Kicsit sok volt az elmúlt idő... Nehéz most már bízni. Legyen kedves tanácsot adni...Mit kell ilyenkor a legfokepp figyelembe venni? Most fogok először a doktor Úrnál járni! Mennyibe kerül egy ilyen műtét, házha (sajnos) már másnak is volt benne része.

Köszönettel: E
 
 


Szia. Említetted a hozzászólasban hogy 2-3 hónapig alkalmaztál egy egyszerű kezelést ami segített a hpv víruson. Mi volt ez a kezelés? Nagyon várom a válaszodat. Köszönöm Gitta
gitta21
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Hpv vírusom van,és szeretnék meggyógyulni!
Az orvosok azt mondják ebből nem lehet,nincs rá orvosság,csak a kúp alakú kimetszés!
Mielött bárki ezt elhinné,azt javaslom nem tegye,ha csak egy vírus is bent marad a méhben, az szaporodni fog,és nincs megállás a sok kellemetlen tünettől.

Beleolvastam a hozzászólásokba,és örömmel vettem tudomásul,hogy bizony van itt aki meggyógyult Hpv-ből,de nem árulta el mitől!
Nagyon szépen kérlek,ha olvasod,vagy más aki tudja milyen terméktől lehet a Hpv-től megszabadulni,és lesz negatív a teszted,azt nagyon szépen megkérem,hogy ezt a fontos információt ossza meg velem,és a többi hölgyel aki meg akar gyógyulni!
Ha még sem akarod ide leírni a megoldást,bár nem tudom miért lenne ez titok,meg fogom adni az e-mail címemet,ha kéred!
De bízom benne leírod, leírjátok ide ezt a fontos ,és hatásos gyógymódot!

Köszönettel:livixon
 
 


Sziasztok!Ha jól olvastam,akkor leírta a "gyógyszert".Aloe vera first és zöldkrém FLP termékek.
 
 


Az viszont engem is érdekelne,hogy hogyan alkalmazta pontosan. Esetleg valaki tudja?
 
 


@adzsika:
Sziasztok,jár még valaki erre?Engem is érdekelne,hogy hogyan kell alkalmazni HPV ellen a FLP termékeket és tapasztalatok is érdekelnének ,kinek hogyan zajlott a szülés, konizáció után :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet: