Új privát üzeneted érkezett!

Hello!

Túl az esküvőn. Fantasztikus volt. A saját esküvőm óta nem mulattam ilyen jól. Sőt, még a férjem is táncolt, hihetetlen. Tök jó volt, hogy együtt volt az egész baráti társaság. Tkp. ennyi elég is a parádés hangulathoz.
Nagyon sok fiatal volt, szerintem ez sokat dobott a hangulaton. Szinte csak barátok voltak (anno nálunk is).
A kaja is finom volt, csak a leves nem. Uis nem húsleves volt, hanem vmi helyi specialitás, ami nem jött be. De láttuk, hogy a nyh-i asztal kivételével mindenütt elfogyott. Szóval lehet, hogy csak mi finnyáskodtunk.
Uaz a zenekar volt (L.K.Beat), mint nekünk annak idején. Nagyon szeretjük őket. Lehet, hogy szilveszterezni is (miattuk) a Rollingba megyünk.
Flóra a szertartásig volt, addig tetszett neki. Mindent és mindenkit megnézett, egyfolytában ment és kajákat kéregetett. Nagyon édes volt. Aztán anyósomék jöttek érre, ők etették meg és fürdés után letették aludni. Semmi baj nem volt vele, reggelig aludt. Reggel meg már én is ott voltam. Persze a délelőttöt nagyiéknél töltötte, mi meg aludtunk. Így ebéd után le sem lehetett rólam vakarni.

Petra!
Megnéztem a képet, szerintem is csini vagy. Meg az a ruha is nagyon jól néz ki.

Ági!
Mit sikerült intézni a vevőkkel? Megállapodtatok?

Zsuzsi!
Veletek mi van? Milyen volt az első pár nap a suliban (gondolom értekezletek, könyvosztás, stb.)? Milyen érzés?
És hogy bírja Kristóf?

Üdv: Csilla

Kép
 


Szia Csilla!

Örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat az esküvőn, és Flórával is minden rendben volt! Köszi a bókot, igyekszem nem elhízni a végére, de anyukám egyfolytában ijesztget, hogy vigyázzak, mert nagyon rossz lesz lefogyni. Ezért most tejbegrizet reggelizek, jó kis fogyókúrás kaja:-))
Petra

Kép
 
 


Sziasztok!

Úgy tűnik végre jó a gépünk, és újra itt lehetek!
Vége a nyaralásunknak, ami igazán jól sikerült, leszámítva, hogy nem volt kimondott strandidő.Kirándultunk egy csomót, na és persze pihentünk amennyit csak bírtunk!
Most pedig kezdődnek a hétköznapok.Jönnek a festők, padlószőnyeget cserélünk, készül a babaszoba, az én pocim meg egyre csak nő.
Az iskolakezdés bevallom hiányzik kicsit,de az értekezletekre és az évnyitóra még mindenképp elmegyek nosztalgiázni kicsit. Most épp alakuló értekezletünk lesz,megyek is mert elkések!
Sziasztok!!

Kép
 

 
 

Szia Dóra!

Nem emlékszem, hol is nyaraltatok? Mikorra várod a babát? Mi is festésben, és szőnyegcserében vagyunk, együtt tudok veled érezni.
Petra

Kép
 
 


Dóri!

Hol dolgoztál és mit tanítottál? Csak mert én is tanár vagyok és nekem is hiányzik, de jövőre én már megyek!!

Csilla

Kép
 


Sziasztok!

Igen, igen, túl vagyok az értekezleten, teremdekoráción, tanmenetrendezésben, és ismét hulla fáradt vagyokKép ez a korán kelés kikészít...
Holnap évnyitó (kedves kollegák gondolok rátok), tankönyvosztás, megbeszélések, szerintem a pénteki nap is hamar eltelik, aztán hétfőn újult erővel kezdjük a harcot a tananyaggal...Ja, és hétfőn szülői értekezlet... de utálom...ti szerettétek???
Kristóf újabban nyafival indít a bölcsiben, de állítólag miután az apja otthagyja, elhallgat és egész nap játszik a barátaival...szerintem ismét be kell szoknia... Képzeljétek, nemsokára megyünk 3 éves státuszvizsgálatra, és oltást is kap Kristóf... már előre stresszelem magam, azzal is álmodtam...vajon jobb ha előre megbeszélem vele, vagy a meglepetás erejét használjuk ki???
Dóri!
Üdv újra ittKép
Petra!
Tejbegríz... nyami.... de régen ettem.... szerintem holnap csinálok egy nagy adaggal...
Csilla!
Jó, hogy Flóra bírta az esküvőt, és jó, hogy volt aki vigyázzon rá, míg ti buliztok... Ráveszem a párom, hogy ha lemegy ez az év eleji hajtás, menjünk el lazázni valahova... úgyis mindannyiónknak szeptemberben van a szülinapja (jó kis szeptemberi család vagyunk...)

Na, menek szunyálni egy kicsit, reggel 3/4 hatkor ébresztő...

Zsu

Kép
Kép
 


Zsuzsi!

Hát én hetente legalább háromszor eszek, és azokon a napokon kétszer, annyira szeretem. De most megszerettem fahéjjal, az nem olyan cukros, mint a kakaó és nem olyan émelyítő. Sok kitartást a tanévkezdéshez!!!! Te szegény, háromnegyed hatkor kelsz? De régen keltem ilyen korán.
Pár napja nagyon sok a gyomorsavam, már le sem bírok hajolni. Van valami jó ellenszeretek? Sósmogyorót rágcsálok, de már az sem használ.
Képzeljétek, most szólt a nőgyógyim, hogy gyereket terveznek, és ha összejön, három hónapig feküdnie kell, mert beteg. Teljesen kész vagyok.
Petra

Kép
 
 


Hello!

Petra!
Mit jelent az, hogy ha összejön, akkor feküdnie kell, mert beteg? Mi az, hogy beteg? Hát ezt honnan lehet előre tudni? Én sem tudtam előre, hogy hányni fogok, mint egy disznó.
Amúgy popcornt egyél, tutira beválik. Mindenki esküszik rá. Nekem nem volt ilyen problémám, elég volt a hányás, de a többieknek bejött. Ja, meg a savanyú cukorka.
Mikor szokott kelni a kismamánk? De jó, hogy aludhatsz!

Zsuzsi!
Korán kelés ide vagy oda(nekem 4-5 között kel Flóra enni, aztán legtovább negyed 8-ig hajlandó ágyban maradni), olyan jó lehet újból dolgozni egy kicsit. Én is úgy mennék!
Most kaptál osztályt? Elsősöket? Édesek , mi?
Melyik suli is ez?
Oltás: meglepve!!!!
Szórakozás:milyen jellegű kikapcsolódást szoktatok választani (beülős, zenés-táncos, kirándulós, sport)?
Bölcsi: melyik és megvagytok e vele elégedve?

Flórának itt az újabb foga! Lehet, hogy megy hamarabb bölcsibe, mert folyton gyerekekkel akar lenni, állandóan a játszótéren lógna. Ha nem megyünk, akkor meg csapja az irtózatos nagy hisztiket.

Csilla

Kép
 


Kezsthelyen nyaraltunk, és szupi volt egy kicsit kettesben lenni.Nem sokáig lesz már rá alkalmunk, Novemberben születik PETIKE! Ma megyek a doktornőhöz,már nagyon kíváncsi vagyok mekkora lehet a kis gézengúz.Remélem minden OK vele odabent.

Amúgy a Görög Kat.Ált. Iskolában tanítottam alsósokat.Eddig napközis voltam, most kaptam volna elsősöket, csak közbeszólt Petike! Már mindkét eseményt vártam nagyon hogy beköszöntsön, és a saját gyerek lett a nyerő! Szegény kis elsősök még azt hiszik én leszek a tanítónénijük, mert a beíratkozáson még én fogadtam őket.Akkor még csak én tudtam hogy már nem vagyok egyedül.
Tegnap bent voltam alakulón és teljesen elkapott az év eleje hangulat.Fura lesz ezt megszokni azt hiszem.De majd ha itt lesz már a kis jövevény, akkor másként lesz ez tuti! Addig is bejárok majd a kolégákhoz nosztalgiázni. Holnap még az évnyitón hivatalos megjelenésem lesz, igazgatónő bejelenti a szülők és gyerekek előtt, hogy távozom néhány évre. A jövő héttől már csak "pletykálni" fogok bejárni.Az is jó lesz!!Egy másik kolléganőm is az én nyomdokaimba lép, ám ő még dolgozik 2-3 hónapot. Úgyhogy bővül a nemzet!!
Csilla!
Te melyik suliban dolgoztál? Oda mégy visza jövőre?Mit tanítottál?
Majd holnap beszámolok mi volt a dokinál!
Sziasztok!

Kép
 


Csilla!

Valami olyan betegsége van, hogy ha teherbe esik, feküdnie kell. Konkrétan nem tudom, mi az. Köszi, kipróbálom a popcornt, de ma szerencsére még nem jelentkezett a gyomorégés. Lehet, hogy a tegnapi ételektől volt sok a savam. Egész nap padlizsános kenyeret ettem, az meg jó kis hagymás meg minden.
Hét körül szoktam kelni, de éjjel óránként azért felkelek, ráállok a lábamra mert görcsöl, iszok, pisilek, szóval van program.
Petra

Kép
 
 


Petra!

Nekem is görcsölt a lábam,(csak éjjel-3-4 óra közt) és a doktornő javaslatára a a magnéziumot mindig lefekvés előtt vettem be, így átvészelem az éjszakát fájdalom nélkül. 2 szemet is nyugodtan bevehetsz ha erősek a görcsök.Nekem annyira fájt, hogy másnap is alig bírtam járni.Ezzel a módszerrel megoldódott.

Kép
 


Dóri!

Én vidéken tanítottam egy gimiben, törit és tánc és drámát (meg egy művészetiben modern táncot). Mindenképpen oda szeretnék visszamenni, remélhetőleg így is lesz.
Melyik az a gör.kat. iskola?

Petra!
Az egyik ismerősöm úgy vészelte át a lábgörcsöket, hogy egész éjjel félig ülve aludt. Próbáld ki! Bár szerintem brutál.

Zsuzsi!
Milyenek az elsős manók?

Csilla

Kép
 


Sziasztok!
Dóri!
Most én is kipróbáltam, két napja lefekvés előtt vettem be Magne B6-ot, és tényleg nem görcsöltem. Köszi a tippet. Én szerencsére mindig felkeltem, hogy kezd begörcsölni a lábam, így rögtön ráálltam és nem fájt másnap.
Csilla!
Azért félig ülve nem lehet valami jó aludni. Inkább nem próbálom ki, szerintem nem is tudnék így aludni.
Képzeljétek, tegnap este megcsípte a kislábújjamat egy darázs, annyira fájt, hogy alig bírtam elaludni meg még most is tiszta piros meg dagadt a lábam. Lehet, hogy érdemes lenne egy kis kálciumot inni rá, mindjárt körül is nézek, van-e itthon.
Azt hiszem, még nem írtam nektek, hogy télire mégsem költözünk ki az új házunkba, maradunk Anyáéknál. Elég kapkodva tudnánk csak befejezni októberre, ezenkívül állítólag nem jó új házba kisgyereket vinni, mert nincs kiszáradva. Így most itthon kifestettünk, új padlószőnyeget vettünk, most pakolok vissza, már félig áll a bölcső is, csak hiányzik egy alkatrésze.
Petra

Kép
 
 


Szia Petra!

Mindig akartam neked írni, mikor te a költözésről írtál, hogy jobban jársz, ha egy pár hónapot (első 2-3) anyukádéknál töltöd. Igazából azért nem javasoltam mégsem, mert nem akartam okoskodni és nem akartam, hogy úgy tűnjön, mint aki bele akar szólni az életetekbe. De így, hogy véletlenül alakult így, leírom,amit erről gondolok.
Az első 2-3 hónap nagyon gyilkos. Engem erre senki sem készített fel, pedig jobb lett volna. Tudod, mindenki megígérte, hogy majd jön és segít, de aztán...Anyukámat nem engedték el szabira, mert éppen akkor számolták fel a céget, ahol akkor dolgozott. Anyósom megint nem tudott vmiért jönni (erre már nem emlékszem). A tesóm hozzá sem mert nyúlni a gyerekhez. A férjemnek pedig be kellett pótolni a pesti és a dtúli munkákat, amivel elmaradt (mindig azt hittük, hogy most már tutira szülünk). Szóval tök egyedül voltam, császározott sebbel és egy manóval. Később társult hozzá 39 fok láz és mellgyulladás. Meg egy kezdődő depresszió.
Úgyhogy most előre irigyellek, hogy mennyit fogsz tudni pihenni, mert anyukád segít. Jó neked.

Csilla

Kép
 


Szia Csilla!

Hát nem tudom, elég kétes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Az a baj, hogy anyukám eléggé munkamániás, és nem igazán jut ideje az itthoni dolgokra, inkább van a munkahelyén. Pl. ma 1/4 7-kor ment el itthonról és délután négykor jött haza.
Mindig mondja, hogy majd fog segíteni meg minden, de nem hiszem, hogy akkor több ideje lesz.
Én inkább a rossz oldalát látom a dolognak, alkalmazkodni kell a család többi tagjához, öt ember után kell mosogatnom, mosnom, főznöm. Na jó, azért anyukám is kiveszi a részét a munkából, de a munka az első neki. Gyerek mellett nem tudom, hogy fog ez működni.
Petra

Kép
 
 


Sziasztok tapasztalt kismamik, mamik!

Anitának hívnak, 25 éves leszek és Nyíregyházán lakom. 2006. február 25-re várom az első babánkat. 16 hetes vagyok (bár a bébi mindig több mint 1 héttel többet mutat). Egyelőre abban szeretnék segítséget kérni, hogy tudnátok-e nekem Nyíregyházán kismamatornát ajánlani? Sajnos fogalmam sincs, hogy hol van ilyen, ill egyáltatlán van - e. Úgy gondolom itt lenne az ideje, ha elkezdenék mozogni. (A 8. héten volt egy kis barnázásom, ami miatt hormont kellett szednem, és azóta táppénzen vagyok. Igaz, mégcsak 2 kg-t híztam, de félek, hogy eltunyulok.)
SEgítségeteket előre is köszönöm!

Anita

Ami a legfontosabb: Gratulálok mindenkinek a családjához: babájához/babáihoz!

Anita
Kép
Kép
 
 


Petra!
Szerintem anyukád munkamániája rögtön el fog múlni, ahogy meglesz az unokája. Hidd el, ez minden nagyinál így van.
Az én anyukám és anyósom is meg van fiatalodva, olyankor sosem fáj semmijük, még csak eszükbe sem jut, hogy betegek. Tiszta jó, hogy segítenek, nélkülük meg lennénk halva. Akkor sehová sem tudnánk eljutni, még egy órás tornára sem,nemhogy kikapcsolódni a barátokkal.
Ami a mosás-főzés-takarítás projektet illeti: nem lesz rá időd és szerintem nem is fogja tőled senki elvárni. A te dolgod az lesz, hogy babázz. Végülis kaját lehet rendelni (mi is azt csináljuk és még finom is), a mosógép kimos, a takarítás meg ráér hétvégén, mikor mindenki van és együtt tudjátok csinálni.
Szóval ne aggódj!!
Anyósodra lehet számítani?

Anita!
Kismamatorna után a védőnődnél kell érdeklődni, azt hiszem, ez az ő kompetenciájuk. Persze a nőgyógyászodnak is tudni kell róla (kihez jársz?).
Az eltunyulástól ne félj, ha egyébként nem vagy hízékony, akkor nem lesz baj. Különben meg folyton kell vmi vizsgálatra szaladgálni, úgyhogy nem sokat fogsz pihenni. Ja, meg most pihenj, mert később ki leszel purcanva! Ha megvan a bébi, akkor már nincs megállás!

Csilla

Kép
 


Szia Csilla!

Köszönöm a gyors válaszodat!Kép Gál Jánoshoz járok! A szaladgálással kapcsolatban abszolút igazad van! Épp most néztem, hogy a következő hetekben minden hétre jut vmi: hétfő AFP, utána doki, genetikai UH, védőnő... Közben lakásbővítés, mert a babának nem volt szobája! Jövőhéten kezdődik a suli is, novemberben a felsőfokú nyelvvizsga... Bocsi, nem panaszkodom, csak így védem magam, hogy miért nem dolgozok már! (Lehet már bele sem férne a torna...)

Most majd egy kicsit alaposabban visszaolvasok, hogy jobban megismerjelek benneteket!Kép

Van vkinek tapasztalata a nyíregyházi 4D UH-ról? (úgy tudom, csak Orosz Lászlónál van)

Anita

Anita
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Anita!
Eleinte én is jártam torna után, de sehol nem találtam, így letettem róla.Mára az is kiderült, hogy van itt miután szaladgálni torna nélkül is.Ma jönnek a festők(igaz csak a felső szintet festjük.Több nem férne bele), cseréljük a padlószőnyeget, és a nagytakarítás is vár rám a jövő héten.Eltunyulni tehát nemigen lehet.Szerintem erre hamarosan te is rájössz, ahogy látom a programjaidat.
Azért pihenésre tényleg szakíts időt, az is fontos!!
Vigyázz magatokra!

Kép
 


Szia Dóra!

Köszönöm a válaszodat! Olvastam az imént, hogy Ti is milyen nagy munkában vagytok! Igaz, Ti már eléggé célegyenesben vagytok, ami a kisfiatok érkezését illeti! Mi pedig úgy gondoltuk, hogy amíg jó idő van, meg kell ejteni a munkálatokat, mert az esős őszben semmit sem tudnánk csinálni! Nekünk egy hatalmas nappalink és hálószobánk volt eddig, és most kerül sor a terasz beépítésére babaszobának, utána pedig konyhabútor csere lesz, amihez társul egy ablakkivágás a konyhára (mivel eddig nem volt rajta)... Gondolhatjátok...

Biztos jó lett volna a kis elsősökkel, de a saját gyermeketek - mint ahogy írtad is - mindennél többet jelent!

Jó készülődést Nektek, és vigyázz a nagytakarítással!

Ha nem bánjátok, azért még bekukkantanék néha hozzátokKép

Anita
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Csak egy gyors beköszönés hogy megvagyunk mégKép
Anita! ü dv köztünk és gratula a kicsi babyhez!Én nem jártam tornára úgyhogy nem tudok neked segíteni sajnos!
Ha valakit érdekel a babanet/fotóalbumba raktam képeket Balázsról(baluka képei és baluka képei2),mert ide nem sikerült.
Puszi:Ági és Balázs
 
 


Ági!
Nagyon édi, nekem a sapkás képek tetszettek a legjobban.

Kép
 


Sziasztok!
Anita!
Üdvözöllek én is közöttünk, és gratulálok a babátokhoz! Én sem jártam tornára, de a védőnő biztos meg tudja mondani, hol van, ha akarsz járni. Az biztos, hogy rengeteg intéznivaló, vizsgálat jár együtt a terhességgel, pedig én a hatodik héttől táppénzen vagyok. Milyen suliba jársz?

Csilla!
Hát remélem, hogy igazad lesz anyukámmal kapcsolatban, az biztos, hogy nagyon nagyon várják az unokát, tehát nem kizárt, hogy ha meglesz a baba, alábbhagy a munkamániája. Szerintem anyósomra is számíthatok majd. Na majd meglátjuk.

Már csak hat hét!!!!
Ma voltunk a barátnőmmel csavarogni, vettem egy pár bodyt és hálózsákot a babának, már majdnem mindene megvan. Még pelenkázónk nincs, de úgy döntöttünk, hogy csináltatunk, mert így kb. harmad annyiba kerül. Jó lenne már, ha meglenne, akkor a ruhácskákat is kimoshatnám, meg beletehetném, legalább látnám, hogy mi hiányzik még. Bár szerintem szinte semmi. Még magamnak kell hálóinget venni, mert azt mindig utáltam, így egy sincs. Bár azt mondják, adnak a kórházban, azért egy-kettőt szerintem érdemes magammal vinni.
Jövőhéten megyünk szüléselőkészítő tanfolyamra, biztos érdekes lesz. Ti voltatok?

Ági!
Nagyon édes Balázs, nagyon jók a képek!
Petra

Kép
 
 


Petra!
Most már akármikor megszülethet a Kismanód. Én ilyenkor uúgy be volt sózva, mint te és uilyen gondolataim voltak (milyen lesz, hogy fog kinézni, mikor ölelhetem már meg és vajon milyen érzés anyának lenni).
Tanfolyamon voltunk a férjemmel és nagyon szerettünk menni, sok érdekes dolgot láttunk és hallottunk. De nekem leginkább az jött be, hogy a szülőszobába bemehettünk és a műtőbe is. Főleg ez utóbbi érdekelt, mert akkor már tudtam, hogy császár lesz. Vhogy megnyugodtam, így hogy láttam, vagy talán jobban biztonságban éreztem így magam.
Mások szerint viszont uncsi volt és szar. Kíváncsi vagyok, hgy tetszik majd neked.
Vigyázz magatokra!

Csilla

Kép
 


Szia Csilla!

Remélem, azért még van pár hetem, jobb lenne, neki is jobb lenne, ha kivárná. Azért elkezdtem gondolkozni, hogy mi mindenem nincs még, ha indulni kell a kórházba, ma be is szereztem ezt-azt. Néztem szoptatós melltartót is, de nem tudtam eldönteni, hogy jó lesz-e a méret. Szerinted ha most 85B-st hordok, szoptatósból milyet érdemes vennem?
Vettem ma vízhőmérőt, és nézegettem pelenkákat is (jó drágák!!), és olyan valóságossá vált az egész gyerek, hogy nemsokára itt lesz velünk.
Én is kíváncsi vagyok a tanfolyamra, biztos jó lesz. A szülőszoba engem is érdekel, állítólag van nyh-n is családi vagy alternatív.
Petra

Kép
 
 


Petra!
Mindenkinél másképp alakul a mellméret. Nekem pl. két mérettel lett nagyobb (most meg már a régi is nagy), úgyhogy már bent voltam, mikor a férjem szaladgált, hogy nagyobbat tudjon venni.
A tapasztalat az, hogy a nagyobb mell kevésbé nő meg, úgyhogy szerintem elég 90-es, de lehet, hogy a 85-ös is maradni fog. Én a helyedben 85-öst vennék és ha kell majd nagyobb, akkor azt vki beszerzi.

Anita!
Itt igazából nem 4D-s uh van, legalábbis nekem ezt magyarázta Orosz asszisztense, mikor próbáltam bejelentkezni. Már nem emlékszem pontosan, miért is.
Mindenesetre ezután mi Debiben voltunk és nagyon mgható volt. Mások panaszkodnak, hgy 5ezerért szinte semmit sem láttak. Tudod, babafüggő: alszik, nem alszik, mennyit mozog, stb.

Kép
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást magam és a kisbabánk nevébenKép

Debrecenbe járok a Közgázra egyetemei kiegészítő képzésre (alapdiploma:gazdálkodási szak,Nyh) + mérlegképes könyvelői tanfolyamra is járok, mivel mi már nem kapjuk meg a diploma mellé ezt a képesítést, mint korábban...Kép

Csilla, köszönöm, amit leírtál az Orosz-féle 4D-ről. Már más is ajánlotta, hogy menjünk inkább Debrecenbe. Azt esetleg meg tudnád mondani, mennyivel kell hamarabb bejelentkezni? Sajnos, tudom, hogy babafüggő, de ha szerencsénk van (és megpróbálom megbeszélni a babynkkel,hogy így legyenKép), csodálatos lehet!

Petra! Nagyon izgi lehet már ez az időszak! Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nektek a tanfolyam. Nagyon várom a beszámolód! Sok hasznos információd gyűjtök tőletek!Kép

Ági! Gyönyörű a kisfiatok, gratulálok hozzá!

Anita

Anita
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Csilla!
Sajnos most kell megvennem a melltartót, mert jövő hétvégén amúgy is megyünk bp-re, és ott akarom megvenni, mert fele annyiba kerül, mint itt a tescoban. 85 B-st próbáltam, egy kicsit szűknek éreztem a körfogatát, de szerintem inkább kisebb lesz a mellkörfogatom szülés után, mint nagyobb. A kosár méretben nem vagyok biztos, bár a 85 B-sbe még fért volna. Hát majd eldöntöm. Az eredeti méretem nekem is kicsi, 75 B-s.

Anita!
Tényleg nagyon izgi már így a vége felé. Mindenképp beszámolok majd a tanfolyamról. Már gyűjtögetem a kérdéseimet, amit fel akarok tenni a tanfolyamon. Örülök, ha hasznos információkat gyűjtesz tőlünk, kérdezz nyugodtan, ha szeretnél tudni valamit, szívesen segítünk.

Nincs valami jó tippetek terhességi csíkok ellen? Én szerintem már elkéstem vele, ami elkezdett kialakulni, nagyon nem akar eltűnni. Érdemes lett volna a terhesség elején, de hát amíg nincs baj, nem foglalkozik vele az ember. Most kétféle krémet használok, de egyik sem az igazi.
Petra

Kép
 
 


Sziasztok!

Úgy látom bővül a kismamák köre, ami örömmel tölt el!Mégsem hal ki a nemzet?!
Remélem mindannyian jól viselitek a kismamaságot és anyukaságot. Már én is eléggé izgulok,egyre fogy az idő. Kifestettek nálunk a mesterek, már csak a padlószőnyegre várunk, aztán jöhet a bababútor összeszerelése, na + a többi dolog beszerzése.Ja a nagytakarítás még mindig hátra van, de szerdán az is meglesz, mert akkor lesz segítség.Egyedül már nem nagyon merek létrára mászni,szőnyeget súrolni, bár még bírnám.Ennyit talán megengedhetek magamnak.Nem? Egy kicsit szégyellem hogy más takarítson nálunk, erre még nem volt példa, és szerintem sokáig nem is lesz.Nem mintha anyukám és anyósom nem akarnának segíteni, de soha nem adtam még alkalmat nekik rá.Anyukám amúgy is dolgozik, neki is megkezdődött a tanév,anyósom meg eltörte a kezét.De lassan csak készen lesz minden!
Ha meg meglesz Petike,majd megoldjuk valahogy.(Legfeljebb hamar hozzászokik a porszívóhoz)
Petra!
Terhességi csíkra én a Vichyt használom (már amikor ezsembe jut), de nekem még nem jött elő.Hátha nem is fog.Viszont narancsbőr már igen(legalábbis azt hiszem ez az), pedig ez a krém ara van.Ajándékba kaptam, elég borsos az ára.Neked a hasadon jött ki?
Tanfolyamra mi is készülünk, bár a férjem még egyáltalán nem biztos hogy vállalkozik apás szülésre.Esetleg a vajúdásra bejön, de a nagy akciónál nem biztos hogy ott lesz.Szerintem fél engem kínlódni látni.Én nem erőltetem, majd Õ eldönti!
Mindenkinek jó éjt!Sziasztok.

Kép
 


Szia Dóra!

Ne is mássz létrára, és ne is súrolj szőnyeget. Ennyit tényleg megengedhetsz magadnak!! Hány hetesek vagytok?
A fenekemen és a mellemen jöttek ki a csíkok, a hasamon érdekes, egyáltalán nincs. Én sem erőltettem a férjemet, inkább a haverjai győzték meg, én csak megkérdeztem, hogy be akar-e jönni. Nem is érdemes erőltetni, nehogy kényszer legyen és kellemetlenül érezze magát.
Petra

Kép
 
 


30.hétben járunk, és minden a lehető legnagyobb rendben mindkettőnkkel.Nekem csíkok nincsenek, viszont visszerek és kissé megereszkedet combbőr az igen.Remélem szülés után ezek eltűnnek.Legalább az utóbbi, hiszen a visszérre hajlamom van, ebbe még bele is nyugszom ha kell.Egyébként ajánlotta egy védőnő a gyógyharisnya és kenőcs feliratását, hogy ne legyen csúnyább, azt hiszem kipróbálom.A combomon meg lehet hogy a +9 kiló ami látszik és zavar.Eddig ennyit híztam.számomra ez a 62 kg elég hihetetlen, lehet ezért is látom lötyinek a lábam.(pedig nem vagyok egy divatcica akit csak a súly érdekel, de remélem majd visszaállok a versenysúlyomra.Ha máshogy nem majd szoptatás után egy kis fogyókúrával.Addig semmi, legfontosabb Petike fejlődése!
Ti hogy álltok a súllyal?

Kép
 


Petra!
Visszatérve a méretekre: éppen uilyen méreteim voltak, csak a 85-ös nekem a tejbelövelés után lett.Szóval a helyedben én a nagyobb körfogatút választanám. Hidd el, ha lesz tejcsid, akkor két óriási görögdinnyével fogsz járkálni. Amúgy az árak tényleg hihetetlenek, nekem a két szopis melltartóm egy huszas volt.

Dóri! Petra!
Én Milupa-s krémet használtam a csíkok ellen, és nincs egy sem. Igazából viszont azt mondta a védőnő, hogy bármilyen krém megteszi, csak jó zsíros legyen. A másik dolog, hogy azt álllítják a nagyokosok, hogy ha van rá hajlamod (anyukádnak van), akkor legnagyobb valószínűséggel neked is lesz.
Van viszont narancsbőröm, de már volt a terhesség előtt is. Na, ez az,amire nincs igazi gyógymód. Én már használtam rá a Vichy krémet, jártam vele masszőrhöz, de mindkettő csak átmeneti megoldást ad. Hát úgy látszik tényleg igaz, hogy ez a vékony, kismellű nők nagy ellensége. Én sosem hittem volna, hogy 50 kilóval egyszer narancsbőrös lehetek.
Dóri! Csak semmi pánik, mert a kilók szépen lemennek a szoptatással! Később meg lehet járni mozogni, én erre szavazok!

Csilla

Kép
 


Ja, igen még azt akartam kérdezni, hogy nem tudtok egy nagyon megbízható takarítónőt?

Kép
 


Sziasztok!

Dóra!
Akkor már ti is a célegyenesben vagytok, ez az utolsó néhány hét olyan gyorsan elrepül. Annyira hihetetlen, hogy csütörtökhöz egy hónapra vagyok kiírva, tehát jó esetben is egy hónapunk van hátra. Örülök, hogy minden rendben van veletek, az a lényeg, nem a kilók meg a csíkok! A visszérre lehet, hogy tényleg érdemes lenne harisnyát venned, szerintem neked is könnyebb lenne vele.
Biztosan visszaállsz majd a versenysúlyodra, a +9 kg pedig egyáltalán nem sok, a fogyókúra pedig szerencsére jó messze van. Mi +7 kg-nál járunk, ami szintén nem sok, de én pluszból indultam.

Csilla!
Gondolod, hogy akkor vegyek 90 B vagy C kosaras melltartót? Eddig annyira nem volt látványos a növekedés, inkább a mellkörfogatom nőtt. Elég nekem a sárgadinnye is.
Azért két melltartóért 20e Ft nagyon durván hangzik, a Tescoban láttam Dorina márkájút 3000 Ft-ért, amit bp-en néztem ki egy babadiszkontba, az pedig 1500 Ft. Majd megnézem, mennyire néz ki jónak, a 3000 Ft-os ugyanolyan mint a Felina (5000Ft) szerintem.
Tényleg, szerintetek mennyi pénzt szokás adni a szülésért? Főleg, ha el sem jön az orvosom!!! Ez annyira furcsa, hogy ha nem jön el, akkor szól egy másik orvosnak, akit kettő közül kellett választanom (Pély-Toóth Judit), és nála fogok szülni. Egyszer fogok vele találkozni a jövő héten, hát nagyon fogom ismerni! ???
Most én is a Milupás krémet használom, de szerintem későn kezdtem el. Te a terhesség elejétől használtad, vagy hogy? Én is hallottam ezt a hajlam dolgot, de szerintem az is számít, hogy mennyire hirtelen hízik valaki, van-e ideje nyúlni a bőrnek, vagy reped a hirtelen hízástól.
A narancsbőrre tényleg nincs semmi tuti gyógymód (bár nekem a csíkokra sem).

Takarítónő ügyben sajnos nem tudok segíteni.
Petra

Kép
 
 


Én is Milupa krémet használok a hasamra, és nincsenek csíkok.Még!A visszereimmel ma megyek dokihoz, ír fel harisnyát meg vmi kenőcsöt, remélem jó lesz.A narancsbőrről én is osztom Csilla véleményét(vékony, kismellű nők baja!).Én sem gondoltam volna, hogy nekem lesz ilyen problémám.A súlyom miatt nem nagyon aggódok, hiszek benne, hogy lemegy majd ahogy rámrakódott.Csak kissé ilyesztő volt látni a mérlegen a számokat, hiszen 3 éve esküvő előőt még az 50kg-ot sem értem el.(az sem volt ideális!)
Petra! Én is Péli Toóth Juditnál fogokszülni, én végig hozzá jártam, eddig meg vagyok vele elégedve, barátnőm is szült nála 2éve,és most ismét nála fog kb. ugyanazon a héten amikor én.Remélem te is elégedett leszel.Én azt mondtam, ha valamilyen oknál fogva nem lesz ott a szülésemnél, valakinél csak megszületik Petike.Szerintem az is nagyon fontos,hogy a 9 hónap alatt jó kezekben legyen az ember, és ez nekem megvolt úgy érzem. Az biztos hogy hátrányt jelent ha "csak" leadott beteg vagy,mert nem is ismeritek egymást, és eddig nem nála jattoltál.miért léptetett le a te dokid?én ezt az eljárást nem tartom valami becsületesnek.Volt már ilyen ismerősöm aki így járt, ő is Rácz Krisztinától került át Péli Toóth Judithoz, de ők egyszer sem találkoztak előtte.Jó mi?Azért számolj be milyen tapasztalatod van a doktornőről!
Túl vagyunk a nagytakarításon,mégis inkább tegnap csináltuk.Marhára elfáradtam, de most tök jó a tiszta lakásban.(vajon meddig fog tartani?!)
Takarítónő ügyben én sem tudok segíteni, nekem is csak alkalmi volt a tegnapi segítség.
Sziasztok!!

Kép
 


Szia Dóra!

Még nem pattintott le a dokim, de a múlt héten szólt, hogy gyereket terveznek a férjével és ha összejön, akkor nem fog dolgozni, mivel veszélyeztetett terhes lesz vmi betegség miatt. Meg tudom érteni, végülis bármikor megy el, cserben hagy valakiket, csak akkor miért nem szólt mondjuk májusban, amikor még volt öt hónapom mást keresni, ez tényleg nem túl becsületes. A te dokidról is jókat hallottam, csak annyi negatívumot, hogy rengeteg betege van és nem igazán foglalkozik velük időhiány miatt. Ezek szerint te meg vagy vele elégedve!
Az biztos, hogy valahogy csak lezajlik a szülés ha nem is lesz ott a saját dokim, de nem azért jártam hozzá és fizettem hónapokig, hogy most ügyeletesnél szüljek, vagy idegennél és még fizessek is érte.
Én is lassan a pakolászás végére érek, a ruháink kikerülnek a zsákokból, aztán a babaruhákat is lassan előszedem, szétválogatom, átmosom. Jaj de sok munka, de azért élvezet is. Imádom ezeket a kis falat rucikat pakolászni, csak hajtogatni nem.
A tisztaság nálunk sem tart sokáig, de azért ha nagy rendet rakok, egy kicsit jobban vigyázunk rá pár napig.
A súllyal tényleg ne foglalkozz, az a lényeg, hogy egészséges vagy, nem híztál bálna méretűre. Azért egyik másik kismama nagyon elengedi magát, örülök, hogy nem lettem olyan. 4 éve még én sem ütöttem a félmázsát, 46 kg voltam, gondolhatod, most a 64 milyen durva nekem is. 50 alá mondjuk nem akarok visszamenni, de vagy 55-re ha már csak ezzel kell foglalkoznom.
Petra

Kép
 
 


Sziasztok!

Petra!
Szerintem is elkéstél a krémmel, mert ami már kialakult vagy elkezdett kialakulni, az úgy is marad. (Ja, amúgy nekem a férjem van tele ilyen striákkal, csak neki az edzéstől. Érdekes.)De nem fogod bánni, kit fog érdekelni, ha meglesz a kismanód?!
Melltartó: igen szerintem nagyobbat vegyél. Csak egy esetben nem fog már nőni, ha vmi oknál fogva nem indulna be a tejcsi. De ez meg miért lenne?! Úgyhogy csak semmi pánik: nagy cici, sok tejcsi (fájdalom is, csak előre szólok!).
Doki:Ki volt a másik alternatíva Péli mellett?

Dóri!
Ti családiban laktok? Hol?

Kép
 


Sziasztok!

Csilla!
Hát igen, gondoltam, hogy elkéstem a krémmel, bár még csak pirosas lilás csíkok vannak és kicsit halványodtak is a Milupa krémtől, de már biztos nem múlnak el teljesen.
Hát remélem, nem lesz gondom a szoptatással, ez jobban érdekel, mint a csíkok, de miért lenne?
A másik doki egy férfi volt, de nem tudom a nevét.
Talán Kornafeld, de mivel férfi, annyira nem érdekelt, hogy nem jegyeztem meg.

Ma elkezdtem átnézni a babarucikat, kiselejteztem egy nagy zsákkal, mert elég sok használt van közte, és ami nagyon használt vagy rózsaszín azt nem tartjuk meg. Így is rengeteg maradt, alig tudom hol elhelyezni. A jövőhéten átmosom őket, remélem, addigra meglesz a pelenkázó és akkor egy részét már abba teszem. Jaj de izgi!!
Petra

Kép
 
 


Sziasztok!
Enegem sem nagyon hatnak meg ezek a csíkos és kilós dolgok, csak meg kell szokni hogy változik az ember lánya.Vége a kislányos alkat korszaknak,amit a nőiesség(asszonyosság)vált fel. Majd eljön annak is az ideje, hogy ezzel foglalkozzunk, most mindent a babáért!Hála Istennek ezzel a férjem is egyetért és nem macerál, sőt!még ő nyugtat engem,hogy ez milyen szép.Örülök, hogy így látja!
Csilla!
Sorházban lakunk,(Korányi) kicsi zsebkendőnyi kerttel, ami krumplitermesztésre nem, de babalevegőztetésre annál inkább megfelel.Ti? Így aztán télen is könnyen kivihetetem majd a babócát néhány percre, és nem kell lépcsőházat mászni sem.Egyszer azonban szeretnénk igazi falusi kertes parasztházat, de addig még sokat kell várnunk!
Én még babaruhát nem vettem eddig ma azonban beszereztem az első rugdalózót.56-os méretnél kisebbet azonban soha sehol nem látok.Szerintetek milyen méretből érdemes vásárolni az elejére?Ebben abszolút analfabéta vagyok.Segítsetek nekem!(novemberi babára kb. miből, milyen, mekkora, mennyi..stb)
A könyvek kisingeket meg rékliket emlegetnek, de hol vannak már ezek?!
Remélem még mi is öröklünk majd néhány dolgot, de az első dolgok csak jobbak ha újak nem?!
Jó éjt Nektek.

Kép
 


Szia Dóra!

Nem is gondoltam, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, mi is a Korányi környékén lakunk, vagyis egy abból nyíló utcában. Ti hol laktok pontosan, a Lengyel utcára párhuzamos 3 szintesben? Máshol nem is tudok sorházat.
56-os méretnél nem is hiszem, hogy gyártanak kisebb ruhákat, ez a legkisebb babaméret.
Itt találsz egy listát, hogy mit érdemes venni a babának, mit kell vinni a kórházba, meg ilyenek: http://babanet.hu/hol-mi/kelengye.php# Nekem jónak tűnik. Többiek? Kising meg rékli helyett van a body, szerintem praktikusabb is és könnyebb ráadni a babára. Nekünk is van rengeteg új ruha is, szerintem az is elég lenne, ha nem lennének használtak, de én nem idegenkedem a használttól sem, ha tiszta és jó állapotban van. Mi az újakat is kaptuk, a sógornőmtől, aki varrónő, egy kicsit sajnáltam is, hogy alig vehetek én valamit, de anyagilag azért jobb így.
Petra

Kép
 
 


Szisztok!
Egészen jónak tűnik a lista, köszi a segítséget!Ne értsd félre, én sem vagyok a használt ruhák ellen, magamnak is szoktam turiban vásárolni.Legalábbis amig találtam magamra valót.Sajnos kismamáknak nem nagyon van ruha a turiban sem.
Mi sokkal fentebb lakunk a Korányin.A Bánki mellett.
Lassan csak belejövök én is ebbe a babázásba, bár úgy érzem tök tudatlan vagyok néhány dologban.Majd csak megtanulom.Nem igaz?
Na majd ma még benézek!

Kép
 


Nagyon jó olvasgatni titeket, tetszik ez a lázas készülődés. Éppen úgy, mint mikor Florka közeledett. Lehet, mégis kellene egy kistestvér neki?!

Dóri! 56-ostól csak akkor kell kisebb ruha, ha nagyon pici súlyú a baba(pl. koraszülött), egyébként simán el kell majd rá ez a méret. Legfeljebb visszahajtják /visszahajtjátok.
Kisebb méret kapható: Szent István úti bababolt (két kisbolt egymás mellett barna redőnnyel), a Kossuth gimivel szemben).

Nem akar véletlenül vmelyikőtök venni mobilágyat? Csak mert a szomszédom el akarja adni, meg egy kiságya is van eladó.

Kép
 


Sziasztok!

Dóri! Persze, belejössz majd mindenbe, senki nem úgy kezdte, hogy mindent tudott magától.
Csilla! Nekem is tetszik a készülődés, remélem, mindenre lesz időm. Még a végén megkívánod tőlünk??
Milyen az a mobilágy?
Ma voltunk a szüléselőkészítőn, nem volt rossz, de túl sok újat nem hallottam. De így legalább a férjem is tudja, amit eddig csak én tudtam. Ami érdekes volt, hogy volt egy pszichológus, aki relaxációt oktat, amivel könnyebben el lehet viselni a fájdalmat. Gondolkodom a dolgon, lehet, hogy ezt még bevállalom. Négy alkalom talán még belefér.
Petra

Kép
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek,ma kicseréltek valami netes kütyüt a gépben+újratelepítették a Win.-t és nem tudtam ide belépni.Hiába írtam be a jelszót,nem engedett be.Újra kellett regisztrálnom.
Csilla!A mobilágy az a biztonsági gyerekágy?Mennyiért adják?
Dora!szerintem is hülyeség már a kising.Felcsúszik a derekán stb...Sokkal szebb és praktikusabb a body.
Mi nem sok ruhát vettünk az elején,csak pár "ünneplőst".Sokat örököltünk a nővérméktől.Nagyon sokat nőnek az elején és nincs idejük hordani...Viszont pelusból úgy beraktároztunk előre hogy maradt is a legkisebből majd egy csomaggal,mert kihízta.
Fú,na mostmár leragad a szemem úgyhogy lépek.
Ági
 
 


Mobilágy stornó. Éppen tegnap szólt a csaj, hogy eladta. Egyébként az a lényege, hogy bárhová viheted magaddal, azért mobil (mobilis) és egész picire összehajtható.
Mi akkor vettük leginkább hasznát, amikor Florka kisebb volt és a szülőknél voltunk. Ilyenkor mindig ebben aludt. És persze most nyáron a kiruccanásokon is.
Új: kb. 10-12ezer ft.

Petra!
Én nem jártam a relaxációs tanfolyamra, mert tudtam, hogy császáros leszek. De egyébként senki sem járt a csoportból.
Én is úgy voltam vele, hogy nem sok újat mondtak az első órán, de utána jött a látogatás az osztályon és szobákban, ami igazán elnyerte tetszésem. Az utolsó órát meg egy védőnő tartotta, ott pedig ki lehetett próbálni mindent egy babán és válaszolt a rengeteg kérdésre, az is jó volt.

Dóri!
Ti fogtok járni?

Ági!
HOgy van Balázsod? Hány foga van?

Képzeljétek!
Ma velünk aludt a kisasszony, mert egyszerűen nem lehetett lerakni aludni. Nem tudom, vmi front volt e, de tiszta ideg volt. Remélem, azért egy alkalom még kevés neki, hogy ideszokjon.

Kép
 


Szióka!
Csilla!Köszönjük kérdésed,Balázs jól van mint mindígKép
Jövő héten megyünk az urológiára mert hátra kell húzni a bőrt a pucusánKépNa,akkor már biztos nem lesz jól.
Ja,a mobilágy a hordozható ágy?!Értem már!!!Én most biztonsági ágyat akarok venni Balunak,de még csak érdeklődünk hogy hol-mennyi?!
Egyébként 9 db foggal rendelkezünk márKép
Az éjszakákat úgy ahogy átalussza.Egész jó étvágya is van.
Most épp a piros filctollra akarja rárakni a kupakját,elég mérgesnek tűnik.
Megyünk reggelit venni,azt sem tudom még mit kéne neki főzni...
Megpróbálok egy képet ide varázsolni.
Üdv mindenkinek:Ági
 
 


Sziasztok!
Csilla!
Igen, biztosan érdekesebbek lesznek a következő foglalkozások a szüléselőkészítőn, de azért ez sem volt haszontalan. Én már alig várom a következő alkalmat. Kár, hogy nem jártál relaxációra, én olyan kíváncsi vagyok, hogy milyen. Lehet, hogy el is megyek, mert ha lehet, meg szeretném úszni a fájdalomcsillapítókat, nem valami bizalomgerjesztő, amiket mondtak róla.
Nem hiszem, hogy egy ottalvás miatt már odaszokik hozzátok Florka.
Ági!
Nem látom a képet, amit varázsoltál. Vagy nem sikerült? Pedig nagyon kíváncsi vagyok.
Petra

Kép
 
 


Sziasztok!
Most találtam rátok! Gratulálok mindenkinek a picurokhoz!
Én is nyíregyházi vagyok, és a picim november elején várható.
Én is most tartok a bevásárlásnál.Sok boltot bejártunk a férjemmel. Ajánlani tudom a Kereszt utcában a Delfin nevű boltot, és a fehér dombházban a bababoltot. Ez utóbbi jó pár százassal olcsóbb, mint a nagyobb, ismertebbek!Szoptatós melltartót még nem merek venni, mert majd csak szülés után dől el hogy mekkora lesz és majd megveszi a férjem.
Lehet hogy kicsit le vagyok maradva, de valaki elmondaná, hogy milyen is ez a terhességre való felkészítés a kórházban? Arról mit tudtok, hogy ha a ez nincs akkor nem lehet apás szülés?
Üdv,
Ági
 
 


Sziasztok!

Ágica! Gratulálok pocaklakódhoz.Kisfiú v. kislány lesz? Neve?
Állítólag a tanfolyam nélkül tényleg nem lehet apás szülés a nagy napon, bár még mi sem jelentkeztünk be, pedig itt lenne az ideje.Csak a papír miatt fontos az egész, de még az sem biztos hogy a férjem be akar jönni.Mindenesetre megcsináljuk a tanfolyamot, hogy ne ez legyen az akadály, ha mégis az együttszülés mellett dönt, vagy legalábbis az elejére be szeretne jönni.
Cs-Agi! Én is inkább a bodyra szavazok, még tapasztalat nélkül is praktikusabbnak tűnik, mert soha nincs kint belőle a gyerkőc háta.Legszívesebben az eljén fehéreket használnék.
Olyan soknak hátul van a nyakán a patent, amit én magamon sem bírnék elviselni, ha egész nap abban kéne feküdnöm(HÁTON!).Akik gyártják ilyesmire nem gondolnak?Sokkal jobbnak gondolom, amit a nyakán lehet nyitni.
Én azt hiszem a relax tanfolyamot kihagyom, nem nagyon hiszek az ilyen hókusz-pókuszokban.Fáj az így is-úgy is.De ezt mindenki maga dönti el.Megpróbálok majd másból erőt meríteni! Azért meg csak imádkozni tudok,hogy kegyes legyen hozzám a sors és ne napokig kelljen a szülőszobán feküdni, na meg hogy mindketten egészségesen átvészeljük azt a bizonyos nagy napot!
Csilla! Neked miért lett császár a vége?
Szép napot mindenkinek.Megyek főzök valamit.De mit?! Ez mindig nagy gond nekem.Talán rakottkrumplit!
Mindig tovább tart kitalálni, mint megcsinálni!

Kép
 


Köszi a gratulációt!

Kisfiú lesz, Vince. Eddig még bizonytalanok voltunk a nemét illetően, mert nem akarta nekünk megmutatni magát, de a héten megbizonyosodtam! Láttam amit látni kellett!:-))))
A férjem javasolta ezt a nevet, bár kicsit szomorú hogy szakítani fogunk a hagyományokkal és nem az ő nevét fogja megkapni...ismeritek az ilyet az első szülött fiú az apja nevét kapja mivel ő is az apja nevét kapta...stb...na de nem bonyolódok bele.
A body valóban praktikus, de én mégis elcsábultam egy kisingre;-) annyira édi volt! Vettem egy 56-ost.
Ti vesztek pólyát? Még azt nem vettem, mert nem hiszem hogy nagyon használnám, bár már halottam olyat hogy csak abban engedik ki a babákat...Bár novemberben nem lehet hülyeség jól bebugyolálni a picit, meg ne fázzon. Szerintetek?
Üdv,
Ági
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: