Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok !

Nektek mikor jött meg a lapar után ?

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Sziasztok!

Először járok itt, szintén sorstárs vagyok az endometriózisommal. Én is a Kaáli Intézetből kerültem a Klinikára Debrecenbe, de csak egy miómával, emiatt kellett a laparoszkópia. Műtét közben derült fény az endora. Sosem hallottam azelőtt ilyenről, pedig elég sokmindent elolvastam már ami a gyerekvállalással kapcsolatos. Most klimaxolok, és várom, hogy elmúljon ez a fránya betegség.

Viki! Már figyeltem korábban is a fórumot, de nem akartalak elriasztani a műtéttel kapcsolatban. Főleg így, hogy szerencsére neked nem lett semmilyen komplikáció. Én megjártam a hadak útját.... :oops:

Csak pozitívan!
 
 


Szia Vespa,

a műtét előtt nem is gondoltam esetleges komplikációkra, nekem ez a lapar inkáb egy nagy lépés volt a baba felé

jelenleg a szövettan eredményére várok

Gestomix szedése hat hónapig
 
 

 
 

Te is Debrecenbe jársz? Én csütörtökön voltam kontrollvizsgálatokon, és hála istennek elmúlt az endom, azt mondták. Hát én olyan boldog voltam, persze tudom,hogy kiújulhat, de azonnal be is jelentkeztem a Kaáliba, még a véres vattapamacs a karomon volt. :D
Amúgy nekem a műtét közben történt olyan komplikáció, hogy vissza kellett mégegyszer altatni, mert nem ment ki belőlem az izomlazító. Nem szeretném újra megműttetni magam, ha egy kis rutinműtét alkalmával ilyeneket produkálok, a csodámra jártak másnap, hogy 'jól vagyok, minden ok'? Állítólag a frászt hoztam rájuk.

Csak pozitívan!
 
 


Szia Vespa !

szerencsére a műtétem komplikációmentes volt, életem első altatása volt :D
nekem majd három hét múlva kell mennem kontrollvizsgálatra
a szövettani eredményem kész, legalábbis kaptam róla levelet, hogy menjek be néhány napon belül az ambulanciára a leletért

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Tegnap voltunk a Kaáliban. Tudtam előre, mit fognak mondani, de azért jelentkeztem,hogy tudják, nem tűntem el.
Várom,hogy megjöjjön, majd menni kell vérvételre. A nehezebb eset a férjem, akinek két nap szabija van ebben az évben és mennie kéne andrológushoz, mert találtak valami gyulladást a mintájában. :-( Nem nagyon akar külön andrológushoz menni. Nagyon nehéz eset. Veszekedés, sírás, várakozás............

Csak pozitívan!
 
 


Szia Vespa !

hogy vagy ? párodat sikerült rábeszélni a vizsgálatra ?

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Sziasztok!

Új versenyző vagyok itt a topicban... a múlt héten volt laparom. Egy ciszta miatt került sor a laparra, aztán amikor nyitva voltam, derült ki, hogy tele vagyok endós csomókkal. Jól kiszedtek mindent.

Érdekes, amit írtatok a prolaktinról. Tavaly megnézettem a horminszintjeimet privátban (merthogy a doki először átjárhatóságit akart csináltatni és csak utána hormont) és minden oké volt, de a prolaktin egy picit magas. Utánaolvastam, semmi érdekeset nem írtak, de most már kezd összeállni a kép... És ahhoz képest, hogy tényleg csak egy kicsit volt magas a prolaktinom, telistele voltam endós csomókkal odabent... És egy ideje nekem is 26 naposra rövidültek a ciklusaim. Nem t'om, ez is endometrikus tünet-e, vagy csak véletlen...?

Amúgy nekem a lapar utáni napon jött meg, akkorra volt "kiírva" naptár szerint és be is tartotta, elméletileg a laparnak nem kellene befolyásolnia a mensi megjövetelét. Hát, nagyon vidám volt, alig bírsz felülni is, és hozzá a görcs meg kijárkálni a mosdóba... :roll:

Puszi mindenkinek!
Manguszta

Kép
 


Szia Manguszta !

nekem is magas a prolaktinom, van valamilyen összefüggés a magas prolaktin és az endó között ?

lapar utáni napon mensi - kemény lehetett, lapar utáni napon már csak a mensi hiányzik az ember lányának :x :x :x

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Szia!

Itt olvastam valamelyik hozzászólásban... fogalmuk sincs a dokiknak, mi okozza az endót és mivel jár együtt, csak én raktam össze a kettőt. De könnyen lehet, hogy összefügg.

Háát, mivel mindig fáj, amikor megvan, tkp tökmindegy volt, hogy a sebeim fájnak-e vagy a hasam... Inkább az volt a baj, hogy így muszáj volt gyakran kiküzdeni magam a mosdóba, ami egy konkrét nagy erőfeszítéses program volt... Na meg azt a drain csövet tudnám feledni. Az elég sz...r volt.

Sajnos ma derült ki, hogy szükséges lesz egy másik, immár urológiai műtét. Merthogy az endó elszorította a h. vezetéket, és ez most nem tud önállóan funkcionálni. Eddig volt benne egy drót, ami "kitartotta", ezt tegnap kivették próba-cseresznye alapon (máshogy sajnos nem lehet meggyőződni róla), és vissza kell tenni sürgősen. Annyira nem vagyok letörve, számítottam rá. Illetve, csoda lett volna, ha megtartja magát, és persze reménykedik az ember, de azért lehet tudni, mi reális és mi nem.
Amúgy, az altatást szeretem, lassan most már rá fogok szokni... én kis drogos... :oops:

Kép
 


Viki, neked is napraforgós a vonalzód, tökjó!!! :D

Kép
 


Szia

megjártuk Debrecent
a szövettan is bizonyította az endómat, mind a két petevezeték el volt záródva, emiatt a debreceni dokim szerint csak lombikkal van esélyünk..
három hónap Danoval, utána Kaáli

A Danoval mellékhatásaitól rettegek !

gyűlölöm ezt a nyavalyás endót !!!!
még a húgyvezetéket is nyomta ? az endó mondjon le !!!

nekem is volt szép draincsövem, aranyos kis tatyóval :roll: :roll:

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Szia Viki!

Nem jó hír... az viszont igen, hogy fizikai volt a gátlás, azon a lombik viszont tud segíteni. A Danoval-t nem ismerem, mit okozhat?

Na ja, az a sebem, ahol a drain volt, elég randán gyógyul, de a többi szép... csak viszketnek... Utánaolvastam, az endó akár az ízületekben is megjelenhet, illetve volt eset, hogy az agyban is találtak endonetrikus szövetet... úgyhogy az, hogy a vezetéket összerágta, még egy egyszerű kis izé volt... :roll:

Kép
 


Szia Manguszta !

a Danoval a női hormonjaimat blokkolja, hízás, szőrősödés és pattanások a fő mellékhatások :x :x :x

az én sebeim is viszkettek, belül is húzódott a sebem
a hashártyámon is volt endó.... :cry: :cry: :cry:

de a lényeg, hogy a gyógyszer után jöhet a lombik :D

gyógyulást a sebednek !

az agyban is lehet ???

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Ó, Jesszus, ezek aztán durva mellékhatások! Habár ha most kezded el, lehet, hogy nem is jönnek ki. A nyáron bőgve jöttem ki az orvostól, amikor szteroidot írt fel (van egy gasztroenterológiai nyavalyám, ami nagyon fellángolt és más nem segített), az a bőrt és az arcot torzítja el... De hála Istennek nem jöttek elő - azzal magyarázható, hogy még nem szokott hozzá a szervezet. Hátha nálad is így lesz!

Igen, azt írja a szakirodalom, hogy akár ott is előfordulhat, habár nagyon-nagyon nem tipikus. Érzek valami szúrást-nyomást pár hónapja a legalsó bordám alatt, megkérdeztem a dokit, hogy nem lehet, hogy az endó nőtt-e fel oda is, és már erre is azt mondta, hogy ááá, a kismedencénél tovább nem szokott. Na kösz, nem szokott - és ha ez most egy kivétel...?

Az viszont jó hír, hogyha szervileg egyébként rendben vagy/leszel a gyógyszerrel, akkor csak fizikailag kell átsegíteni a petesejtet a megfelelő térbe, és már növekedhet is a babó. Mennyit kell várni, mikorra lehet talán esedékes a baba?

Kép
 


Viki, ezek szerint nálad vettek szövettani mintát az endometriózisból? Nekem azt mondta a doki, hogy nem vettek. Én meg hiába vártam az eredményt. :?

Kép
 


Szia !

hát remélem, hogy nagyon kevés mellékhatás fog előjönni nálam :? :? :? :? :?

ez az endó egy alattomos betegség,eszembe jutott tegnap, hogy 30 éve, mikor még nem is nagyon ismerték a betegséget, mit tudtak tenni az orvosok :?:

az a gond még nálam, hogy mind a két petevezető el volt záródva, a lapar alatt HSG-t is csináltak nálam, s ott derült ki, emiatt csak a lombik jöhet szóba
:roll: :roll: :roll:

holnap felhívom a Kaálit lombik-ügyben

úgy tudom, hogy a szövettannal is bizonyítják az endót, bár nem minden esetben csinálnak

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Ma volt a Kossuth rádióban egy beszélgetés endometriózisról. Hallgatta esetleg valaki? Sajnos csak a végét kaptam el, de érdekes volt, volt egy csajszi, aki attól fél, hogy jaj, mi lesz, ha megismerkedik egy pasival és rákérdez, mik azok a sebhelyek. Hát, erre én azt mondom, hogyha egy pasi 1) észreveszi azt a két, egycentis heget, annak sasszeme van, 2) ha felrója, azt a pasit ott kell hagyni... Nem is értem, egyáltalán hogy jut valaki eszébe olyasmi, hogy neki ezt szégyellnie kellene. :?

Ennyi erővel kolostorba vonulhatnék amiatt is, hogy a térdemen van egy sebhely, mert nyolcévesen elestem a kavicsos úton és megmaradt a helye. Eszembe nem jutna eltüntetteni plasztikai sebésszel - a gyerekkorom egy része, ettől (is) vagyok egyedi...

És nem kell pironkodni, hogy jaj, nekem műtétem volt, hanem úgy kell felfogni, hogy tökjó, hogy megműtöttek, mert kiszedték azt a sok oda nem való szemetet, ami eddig fájdalmakat okozott és ilyenolyan komplikációt, most pedig már rendben vagyok!

Kép
 


Szia !

nem hallottam a beszélgetést
szerintem ha valaki igazán szereti a másikat, akkor nem számítanak az ilyen dolgok, szégyellnivaló meg egyáltalán nincs benne

a három egycentis sebhelyemet az veszi csak észre, aki egycentire áll a hasamtól, olyan közel meg csak a páromat engedem :oops:

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Szia!

Igen, az endóban az a veszélyes, hogy ráfonódhat másik szervekre és megfojtja őket. Ezt a legtöbbször a petevezetővel, méhhel, pfészekkel tudja csinálni. Ezért készpénznek szokták venni, hogy endometriózis = petevezeték-elzáródás. Csodálkozott is az urológus, hogy jééé, magának nem vették ki a peteveztékét? Mondom nem, nekem spec egy másik csövet vett célba...

Hmm, régen, hát, gondolom, nem csináltak semmit. Nagyon görcsöl menzeszkor? Szegénykém, nyugodjon bele. Nem esik teherbe? Szegénykém, nyugodjon bele. Basszus...
Talán azért is volt olyan sok gyermektelen pár, illetve talán azért alakult ki az a tévhit, hogy legtöbbször a nők "miatt" nem lehetett gyereke a párnak (naná - mi olyan összetettek vagyunk, hogy bennünk többminden tud elromolni, mint a pasikban... :oops: ). Aztán ha éppen nem a petevezetéket, hanem valami létfontosságúbb szervet fojtott meg az endó, akkor a páciens nem élte túl a kalandot. Mivel, ugye, még mai is csak tkp. a lapar műtét a diagnózis igazi eszköze.

Amúgy hozzátenném, van egy nagyon felkészült, fiatal háziorvosunk, nő. Egyszer úgy gondoltam, megemlítem neki, hogy normális-e, hogy ha megvan, úgy bír fájni, hogy van, h gyakorlatilag összecsuklok a villamoson. Hátha tanultak valami közelebbit az egyetemen... Erre ő: igen, múltkor ő is majdnem beleájult egy néni ölébe a trolin, nospa-algopirin koktélt szokott bevenni és igyekszik nem gondolni rá... Nesze neked 21. század, söpörjük a szőnyeg alá...

Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon az MR nem látná-e az endót? Elvileg az az idegeket is látja, ez meg egy nagy csomag hús...

Kép
 


Szia !

ez a legrohadtabb az endóban, hogy sokszor tünete sincs vagy a dokik nem figyelnek fel a tünetekre :shock: :shock: :shock:
sok gyermektelen pár annak idején sosem tudta meg, miért nincs babájuk, lehet, hogy sok esetben az endó állt emögött
szegény asszony meg csak tűrte a fájdalmakat a mensi alatt és lelkileg megviselte hogy nem született gyereke
néhány nő bele is halhatott ebbe a betegségbe :shock:

az MR vizsgálat sella MR volt, csak a fejemet néznét, pontosabban az agyalapi mirigyemet, hogy van -e adenómám, ami a magas prolaktint idézi elő

hogy alakulsz ?

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Szia!

Megműtöttek! Az endós csomókat már novemberben kivették, most pedig helyreállító műtétet hajtottak végre, hogy restaurálják a károsodott csövet. Az egész klinika összeszaladt és nagyon örültek neki, hogy végre valami, aminek értelme van...

Szentestére hazaengedtek, ma szedtek varratot, fájok mint állat, de ez a gyógyulás része. Puszi és szorítok a konzultációhoz!

Kép
 


Szia !

nagyon örülök, hogy már túlvagy a műtéten és otthon lábadozol !

a restauráció jól sikerült ?

mekkora a műtét helye ?

nagyon köszönöm a drukkokat, lelkileg kicsit magam alá estem, de nem adom én ám olyan könnyen fel !

további gyors gyógyulást !

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Sziasztok!

Így ismeretlenül is drukkolok nektek csajok!! én is endos voltam. nekem is lapar útján derült fény erre. 3,5 évet vártunk a kislányunkra. sok sok nehéz év és hónap volt mögöttünk mire végre 3 hónap klimaxolás után az első inszemináció sikerült.
tudom milyen nehéz a várakozás és a reménykedés hónapról hónapra. sok erőt és kitartást kívánok nektek!

Boldog új évet!!
 


Szia Viki!

Igen, elméletben jól sikerült, aztán majd 6 hét múlva lesz kontroll. A 2 műtéti lehetőség közül sikerült a könnyebbiket elvégezni, a prof elégedett volt.

Volt tegnap egy kis ijedelem, duzzadtnak találtam az egész bal oldalamat és folyadék is fel van gyülemlődve a bőr alatt. Ugye a varratszedés előtt még nem láttam a területet, kötés fedte. Felhívtam a klinikát, azt javasolták, menjek be, megnézik. Szerencsére természetesnek találták. A műtéti macerálásra így reagál a szervezet. Az volt a kérdéses, nem alakult-e ki tályog, de nem, egyöntetű, puha és kevés a folyadék. Hálisten. Doki lefertőtlenített és hazabocsátott.

Maga a vágás egy olyan 12-15 centis, nem egyenes, inkább olyan lágyan S alakú. Nem nagyon vizsgálgattam, már attól hányingert kapok, ha feltöri a cipő a sarkamat és oda kell nézni... Azt mondta a doki, hogy egy év múlva már a helye se fog látszani, szép munkát végzett.

Kép
 


Még egy érdekesség: érzéketlen a bőröm a seb környékén, de még a combom tövénél is. Azt mondta a doki, hogy ez is természetes, merthogy felvágták a bőrt és így megsérültek az érző idegek. Majd visszaáll, ha végleg regenerálódik a bőr. Szóval műtét után ilyenre is lehet számítani.

Csipcsab, köszi a biztatást! Most, hogy már rendberaktak, nemsokára nekiállunk a babának. Doki szerint akár már januárban próbálkozhatunk. Kiderül...

Fergeteges Szilveszterezést és nagyon boldog új évet kívánok mindannyiotoknak!

Kép
 


Örülök, hogy nincs baj !
Hú, szép hosszú a vágás ! Az a fontos, hogy jó orvos műtött és minden rendben van !
Én sem mertem megnézni a sebemet varratszedés után.. :oops:

A frontokat viszont megérzi a műtött részem, szúrkál és sajog olyankor.. :?

Csipcsab
köszönjük a drukkolást ! 2006.áprilisa óta várunk a babára, januárban megyünk a Kaáliba megbeszélni a lombikot, reménykedem nagyon !

Nagyon boldog, egészségben és babákban gazdag új esztendőt kívánok !!!

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Szia Vviki és a többiek!

Bocs,hogy így eltűntem, de sajnos nem nagyon volt miről írni, nem is néztem be a topikba sem. Férjem még mindig nem volt vizsgálaton,de már legalább van szabadsága (új év) és arra is rá tudtam venni,hogy szedje a Maca Vibét. Most fogyott el a második dobozzal, kíváncsi vagyok az eredményre. Jó lenne mihamarabb nekirugaszkodni, mert nem szeretném,ha kiújulna az endom. Nálam hálistennek visszatért minden a régi kerékforgásba, bár 5 kilóval többet nyomok, de már nem fáj semmim, és most jutottam el addig, hogy újra ugyanolyan jók és fájdalommentesek az együttlétek mint azelőtt. :D

Csak pozitívan!
 
 


Ez jó hír, Vespa, nagyon örülök Nektek!
Nem tér vissza olyan hamar az endó, de azt mondják az orvosok, hogy a legjobb megelőzés és gyógymód rá a mihamarabbi teherbeesés! Hát, azt hiszem, rajtunk aztán nem fog múlni! :oops:

Hajrá minden babavárónak és babatervezőnek! :D

Kép
 


Szia Manguszta!
Köszi a drukkot, igen, ezt a "jó tanácsot" már rengetegszer hallottam, mintha olyan egyszerű lenne és nem ezen lennénk állandóan. :-)) Mi még neki sem vágtunk a lombiknak igazán, de én már olyan reményvesztettnek érzem magam, ahogy elnézem a környezetemet.
Írtatok a hegekről. Jót mosolyogtam magamban, ugyanis én már úgy nézek ki, mint egy háborús áldozat, ugyanis gyerekkoromban harmadfokú égésem volt, így tele vagyok égési sebekkel. Mit nekem még három pici heg, főleg más számára láthatatlan helyen!?
Na, ezt csak azért írtam,hogy jobban érezzétek magatokat. :P
Amúgy endora nincs valami tea vagy egyéb természetes gyógymód? Ha tudtok valamit, írjátok már meg légyszi!

Csak pozitívan!
 
 


Szia Vespa !
az már fél siker, hogy a párodat rávetted a Maca szedésére!

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Sajnos nem tudok semmi okosat mondani... Még diagnosztizálni is tkp csak műtéttel tudják, elég rejtélyes jelenség, és az okaira is csak találgatni tudnak az orvosok, illetve 3 okot is tudnak rá, úgyhogy sajnos még sok kutatnivaló van a témában.
Nekem annakidején a Kriston Andrea-féle intimtorna segített, mármint az iszonyatos görcsök leküzdésében, meg a magnézium, mint izomgörcs-lazító. A torna amúgy lehet, hogy "csak" lelkileg segített, illetve jobb test-tudatom lett általa, jobban elfogadtam pl hogy a mensit nem kiszúrásból kell átélnünk, hanem a női létünk integrált része stb... Szóval, csak így áttételesen segítenek ezek a dolgok.

Kép
 


Sziasztok !

bocsi, tegnap este kicsit rövid lettem :oops: :oops:

Vespa
mióta tudom, hogy endóm van, sokat agyaltam azon, mi a fenétől lett ez nekem :shock: :shock:
rengeteget olvastam róla a neten, több okot is felsorolnak, ami okozhat endót, de az sem biztos :? :? :?
mindenhol azt írják, hogy rejtélyes betegség :shock:
a teherbeesés a gyógyulást jelenti, de endó mellett nehéz teherbeesni :shock: :shock:
amikor a Kaáliban a doki első pillantásra megmondta az UH alatt, hogy valószínűleg endóm van, végigbőgtem a hazafelé vezető utat :cry: :cry: :cry:
de most már felvettem a kesztyűt evvel a nyavalyás kórral és elbánok vele !

hú, égési sebek, ha néha megégetem magam a konyhában az is rettenetesen fáj, de neked nagy fájdalmaid lehettek
az a fontos, hogy rendbe jöttél !

Manguszta
és te hogy vagy ?
gyógyul már a sebed ?
arról én is olvastam, hogy az ember lányának lelkileg is rendbe kell tennie magát, ha meg akar gyógyulni
pedig azt nem egyszerű, amikor a mensi első napján az ember szenved a görcsöktől és a fájdalomtól

Gestomix szedése hat hónapig
 
 


Hát ezen már én is gondolkoztam. Életmód? Táplálkozás? Vagy örökletes? Ki tudja? Még az orvosok sem. Mindenesetre elszomorító,hogy ilyen gyerekcipőben jár az orvostudomány. Én már akkor elbőgtem magam, amikor a Kaáliban azt mondták,hogy miómám van. Pedig akkor az endóról még nem is tudtam. A mióma miatt küldtek laparra, hogy vetessem ki, és akkor derült fény az endora is. A mióma végül maradt, mert kívül van a méh falán, azt mondták, ez nem befolyásol semmit. Az endo pedig még nagyon kezdeti stádiumban volt, de ezek szerint pont elég ahhoz,hogy ne sikerüljön a terhesség.
Ráadásul a férjemnek se százas az eredménye+gyulladás. Március elejére mehet a Klinikára vizsgálatra. Félévente teszünk egy lépést körülbelül... azt is lassan visszafelé.. :oops:

Csak pozitívan!
 
 


Sziasztok!
Olvasgattam az irásaitokat,és gondoltam irok,egy kis reményt öntök belétek :)
Nálam 2008 októberében diagnosztizálták az endot. Úgy éreztem magam,mint akit leöntöttek egy vödör vizzel,de utána végül is megnyugodtam,és csak arra gondoltam,h ez az oka,hogy még nem estem teherbe, megjegyzem,akkor már 3 éve próbálkoztunk. A férjemnél mindent rendben találtak. Előzőleg még,egy másik dokinál kiderült,hogy nincs tüszőrepedésem,de ezt nem kezelte :shock: :o :evil:
December végén már át is estem a laparon, jan.19-én jött meg a bajom,akkor kaptam az első injekciót,összesen hármat. Júniusban jött meg ismét a mensisem,akkor elmentem a dokihoz. Mindent rendben talált,és irt fel gyógyszert a tüszőrepedésre. Augusztusban stimuláltunk,plusz szuri a biztos tüszőrepedés érdekében, és szeptember közepén pozitiv lett a teszt :!: :!: :!:
Most vagyok a hatodik hónapban,de még mindig hihetetlen, egyszerűen nem tudom elhinni,hogy végre babát várok :shock: :P
Szóval lányok,csak pozitivan, gondoljatok arra,hogy meg van a baj,és már semmi nem állhat az utatokba bébi ügyben!
Fel a fejjel, mindenkinek sok sikert!!!

Kép
 
 


Szia Dixus!
Hú, ez aztán gyorsvonat-sebességgel történt! De jó ilyen pozitív történetet is olvasni! Gratula Nektek és nagyon köszi, hogy megírtad!

Viki, profi lehetett az UH-os orvos, ha így meglátta!
Köszi szépen a kérdést! A laparos sebeim már abszolút behegedtek, teljesen a múlté, a nyitott hasi műtét sebe pedig szépen gyógyul. Már nem is fáj olyan nagyon, csak pont tegnap megerőltettem (port töröltem... már nem bírtam nézni...) és estére elkezdett szúrni, mint a nyavalya. De tkp már egész jó.

Úgy tudom, endó mellett azért nehéz teherbeesni, mert ahogy nekem ránőtt az ureterre, úgy "normálisan" másnak a petevezetőre szokott és az elszorítás miatt fizikai blokk képződik. Azon meg a szegény pete nem jut át... Szóval én úgy érzem, hogyha kivették azokat a csúnya blokkolókat, akkor most már nincs akadály a béb előtt! :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára manguszta 2010.01.26 09:58-kor.

Kép
 


Sziasztok!

Korábban már írtam én is, kis pozitív energiát adni.

Nekem is endom volt/van.
Mi 5 évig próbálkoztunk, semmi, 2 lapar, 3 inszem és 1 lombik után azt mondtam elég volt, én nem küszködöm tovább. És a csoda a következő hónapban megtörtént spontán! Nem akartam elhinni, de ma már egy 19 hónapos örökmozgó, gyönyörű kislány édesanyja vagyok.

Most viszont a második babát tervezzük. Igaz, még csak januártól, de úgy érzem nem lesz egy könnyű esti séta...

A menzeszek alatt iszonyatosan fáj a hasam. Korábban e miatt derült ki az endo. Gyanítom, h megint tele vagyok, de semmi erőm elmenni a dokihoz. A második gyerekhez semmilyen beavatkozásra nem akarok elmenni, viszont a menzeszek kikészítenek.
Azt mondták, h a szülés után megváltozik. Jobb lesz. Igen, jobb lett, nem kell injekció, de 2 doboz gyógyszer elmegy, miközben iszonyat rosszul vagyok a sok gyógyszertől és még mindig fáj.

Lehet mennem kéne a dokihoz...

Na a lényeg, h el vagyok keseredve, de mégis arra biztatlak titeket, h megéri!!!!

 
 


Szia Andi!

Teljesen egyetértek azzal, amit írtál! Miután kivették az endót, a műtét másnapján megjött (elég rossz volt az időzítés, eleve) és arra számítottam, hogy jaj de jó, most, hogy már kivették, legalább nem fogok annyit szenvedni a görcsök miatt.

Hát, nem jött be.

Ma megint megjött, ez a 3. ciklusom a műtét óta, és tökugyanolyanok a fájdalmaim. Illetve persze nem ugyanolyanok, de az én esetemben az endós csomók valami miatt inaktívvá váltak egy ideje (szerintem egy olyan 1,5 - 2 éve). Amióta inaktívak lettek a csomóim, azóta nem halok bele havonta a mensibe, "csak" elég rossz. Akkoriban kezdtem a Kriston Andrea-féle intimtornát, meg a fájdalom ellen a magnéziumot - most vagy ez használt, vagy tök' véletlen volt.

Andi, szerintem mindenképpen menj el a dokihoz, már csak egy újabb rákszűrés kedvéért is, és legalább megnyugtatna.

Puszi!
Manguszta

Kép
 


Lányok, ti tapasztaltatok esetleg változást a ciklus időpontját illetően?

Arra gondolok, hogy amíg aktívak voltak a csomóim, összevissza késett ill. előbb jövögetett meg egy olyan 3-3 nappal, hol így, hol úgy. Amikor már kb inaktívak voltak, akkor beállt egy olyan 25-26 naposra. Amióta kivették őket, megint 28 napos és jelenleg még pontos. Arra volnék kíváncsi, hogy vajon ez az összevisszaság az endó miatt lehetett-e vajon...? Szerintetek?

Kép
 


SZiasztok!
Ti nem kaptatok hormon injekciót mütét után? Ezzel gátolják a peteérést,amolyan mesterséges klimax, mert az endo a mensissel táplálkozik,növekszik, és mivel műtét után is visszamaradhat akár egy csöppnyi nyálkahártya is a ciszta után,hát ez majd csak ismét növekedésnek indul. Ezért gátolják a peteérést, a ciszta nagyságától függően 3-6 injekciót szoktak adni,havonta egyet,és igy maximálisan visszafolytják a kiújulást. És persze ezután érdemes teherbe esni, ami elvileg a legjobb gyógymód az endo ellen.

Kép
 
 


Szia!

Én nem kaptam semmit sem. Lehet, hogy azért, mert úgy látták, inaktívak már az endometrikus csomóim. Amúgy, nem távolították el mindet, mert voltak olyanok, azt mondták, amelyek a méhet ellátó vastag ütőerek közelében helyezkedtek el, és még az adjunktus úr sem mert a közelükben vagdalkozni a műszerekkel (előny-kockázat mérlegelése).
Arról egy kukkot sem mondtak (pedig Klinika), hogy mitől válhattak vajon inaktívvá, mióta álltak fenn és mióta nem működnek vajon.

Amúgy az egyetlen rossz, amit az endó okoz (és emiatt sorolják be őket 1-4 közötti stádiumokba), ahogy megtudtam, az az, hogy ránőve megfojthat más szerveket (pl petevezeték stb). Tehát a puszta jelenléte még nem ok az eltávolításra. És lehet, hogy azért is nem adtak hormonkezelést, mert elviekben mihamarabb szeretnék teherbe esni, így nem akartak belepiszkálni a hormonháztartásba.

Kép
 


Szia!

Nem szeretnék vészjósló lenni. Én úgy tudom,hogy az endo le is szakadhat,és elvándorolhat más szervekhez,ahol észrevétlen marad, viszont ha jelen van bármilyen formában is a szervezetbe,az meddőséget okoz!!! Az okát nem tudják,teljesen kigyógyitani nem tudják,ezek TÉNYEK! Én a helyedben kikérném más szakorvos véleményét is, nem várnék ölbe tett kézzel. Olyant még nem hallottam,hogy egy ilyen ciszta inaktiv. Ezek sajnos a puszta jelenlétükkel igen csak aktivak, legalábbis a teherbeesés megakadályozásában biztosan azok! Ha engem kérdezel, járj utána, és mennj el más orvosokkal is konzultálni erről.

Kép
 
 


Dixus, részben igazad van, de nem teljesen :)
Nem minden endometrikus csomó ciszta; azt hiszem, Te a petefészekben jelen lévő, ún. csokicisztáról beszélsz. Ebben az olvasatban teljesen igazad van, és a fenti hozzászólásom felületes volt abban a tekintetben, hogy csak az engem érintő típusú endóról beszéltem, pedig hát a csokicisztát is számba kellett volna vennem :) .

Viszont endometrikus csomók jelen lehetnek máshol is, és ezek nem minden esetben csokiciszták (méhfalon/ban, hasüregben, petevezetőkön/ben stb), ezek veszélyessége a fizikai gátlásban van, amiről én beszéltem. A SOTE II klinika egyik adjunktusa és két másik, sebészetben is járatos orvosa látták és állapították meg a csomóim inaktív voltát, nekem ennyi elég :) .

Még egy különbség: a csokiciszták ultrahanggal kimutathatóak, míg az én endóim (ami egyébként a húgyvezetékre nőtt rá/bele), 7, különböző orvosok által végzett ultrahangos, röntgenes és festékes röntgenes vizsgálat mellett sem voltak láthatóak.

Abban is igazad van, hogy endometrikus szövetet találtak már ízületekben vagy pl agyszövetben is. Az egyik elmélet szerint a véráram vagy nyirokrendszeren keresztül tud esetleg eljutni a hasüregen kívülre is, de ez irdatlan ritka, emiatt az orvosok nagy része gyakorlatilag elhanyagolható valószínűségűnek tartja.

Az én esetemben, habár maradt még bennem pár endometrikus csomó a hozzáférhetetlen helyen, a dokik szerint teherbe tudok esni (ahogyan már voltam is várandós idén nyáron, csak sajnos lepényleválás miatt elment a baba, pedig folyamatosan jó életjelei voltak). Bízom a Klinika szakértelmében, de azért nagyon köszönöm az aggódást és a jótanácsodat!

Kép
 


Sziasztok!

Manguszta! Nekem tök pontos volt mindig is. 26. napra mindig megjött. Ez így van most szülés után is. Nekem az nem kavart be.
Egyébként már voltam a dokinál, elvileg be volt gyulladva a méhem. Kaptam antibogyót, vissza kellett volna mennem, de nem értem rá :oops: Rákszűrést meg nem vettek le a gyulladás miatt. Mindenképpen vissza akarok menni rákszűrésre minimum!

Dixus! Én kaptam GNRH kezelést, 6 hónapig minden hónapban egyszer Debrecenbe kellett mennem a kaáliba és ott adták. Igen, klimaxoltam fél vet, híztam 12 kilót, amit a mai napig nem tudtam leadni, idegrohamokkal, szörnyű hőhullámokkal, iszonyat rosszul voltam. Kezelés végén rögtön belekezdtünk az inszeminációba, de 3 sikertelen után küldtek el lombikra. Majd a lombik sem sikerült...Aztán a következő hónapban spontán megfogant a kislányom. Ez csoda volt...
Viszont nekem azt mondták, h a terhesség a legjobb gyógymód. Lehet, h tényleg az, de nem nekem.
Na a lényeg, h a mostani dokim azt mondta, h sz.rt sem és az a gnrh kezelés, akkoriban nagyon sok reményt fűztek hozzá, de ma már nem nagyon javasolják. Ha tudtam volna előre, h ez lesz, nem mentem volna bele. És most azt mondanák, h megint szükség lenne rá, akkor szintúgy nem mennék bele. De lehet, h van akinek használt...

No az endomról kicsit.
Mikor kiderült, nekem is uh-on látták a "csokicisztát" a bal petefészkemben. Ebből jöttek rá, h endom van. Majd laparral megműtöttek először és csonkolni kellett a petefészkemet, majd a beleimről, a méhemről kívülről 3,5 óra alatt szedegették le.
Én sem hallottam még inaktív csomókról, az endo lényege az, h ugyanolyan szövetből áll, mint a méhet borító nyálkahártya, ami a ciklusok alatt ugyan úgy változik, válik le, vérzik a hasüregbe. A csokiciszta is azért kapta a nevét, mert a menzesz alatt vérzik a ciszta belsejébe és így sötét színe miatt hasonlít a csokoládéra.

Másodszor megműtöttek laparral, (mert az átjárhatóságot elfelejtették megcsinálni...no comment) és még jó, h lapart választottam, mert szintén 3,5 órába telt, míg a húgyhólyagról, a húgycsövekről, a méhemről, a petefészkeimről és beleimről le tudták szedni. A 2 műtét között 1 év telt el.
Szóval 1 év alatt újra tele lett az egész kismedencém úgy, h 6 hónapos hormon kezelést is kaptam.

Haragszom erre a nyavalyára, kiirthatatlan. Vagy megtanul vele élni az ember, vagy nem. De sok választása nincs.
Azt mondta az akkori dokim, h készüljek fel, előbb-utóbb kiszedik a berendezést, úh. szüljek gyorsan gyereket.

Na szeretnék másodikat, meglátjuk....


Koleganőm sokat szenvedett, állandóan vérzett, vagy éppen hónapokig nem volt menzesze. Sok eü. kaparáson volt, sokat feküdt kórházban, mire úgy döntöttek kiveszik a méhét.
Szövettanra az volt írva: endometriózis. Gőze nem volt róla és alattomosan megtámadta Őt is.

Szóval car a helyzet na. :D

 
 


Ja, tetű egy nyavalya, az biztos. Most, hogy kivették a kivehetőket, továbbra is görcsölök, bár tényleg nem akkora mértékben, de azért még mindig sz...r érzés. És ugyanúgy megvan a többi tünet, a mensi alatti combi izomfájdalmak, a hányás, a hasmenés... Mint utóbb olvastam a neten, ezek is abszolút az endóra utaló tünetek.

Az enyémre úgy derült fény, hogy vesegörcsöm volt és majdnem leállt a vesém. Annyit láttak, hogy el van szűkülve a húgyvezeték, de hogy mitől, azt a 7 közül egyik képalkotó vizsgálat se mutatta meg. Szellemet üldöztünk hetekig; képzelheted, hogy éltem meg a folytonos negatív leleteket... Aztán egyszercsak észrevettek egy cisztát, ami akkor még nem volt meg, amikor a vesegondom már igen... végül ennek ürügyén mentem laparra.

Viszont a műtét közben a cisztát már nem találták meg, csak némi folyadékot, ami arra utalt, hogy amint hozzáértek, szétrobbant, és nem csoki volt, mert a lütyi, ami benne volt, nem sötét volt, hanem az a hagyományos ciszta, ami időnként képződni tud az emberben, aztán akár sport stb közben magától is szétpukkadhat és nem is tudunk róla, hogy van olyanunk.

Csakhogy azt hitték, hogy a ciszta nyomta el a húgyvezetéket, ami amúgy lehetetlen, mert a h.vezeték olyan erős, mint pl a nyak izma. Azt egy olyan kicsi, folyadékkal teli zsákocska mint egy ciszta, nem tudja elnyomni. És aztán a műtét közben jött a hidegzuhany, mert akkor vált láthatóvá, hogy a kismedencém tele van endós csomókkal (pont, mint a kolléganődnél), amelyeket 3 különböző orvos 7 különböző UH, stb. vizsgálaton nem látott. És megtalálták azt is, amelyik borostyánszerűen ránőtt szerencsétlen húgyvezetékre és megfojtotta, ettől volt a vesebaj. Utóbb már azt mondom, naná, hogy nem látták az ultrahangon, hiszen nem volt semmilyen folyadék, így sötét folyadék se egyik endós csomóban sem. És ahogy az UH-n nem látszanak a belek se, az izmok se igazán, így totál belesimultak a csomók a környezetbe.

Az adjunktus a műtét után odajött, leült az ágyam mellé és elmesélte, mi volt. Ráadásul, a műtét közben hívták őt oda operálni, mert kényes helyekről kellett lefejteni az endót, és ő az egyik nagy endosebész-guru a klinikán. Mondta, hogy még mindig nem tudja elhinni, hogy ez volt, és hogy a műtétről készült felvételt mutogatni fogja majd az egyetemen, mert irdatlan ritka és furcsa jelenséget látott bennem. Ahogy itt a fórumon látom, tényleg az, hiszen majdnem mindenkinek csokicisztája volt, az én hülye csomóim meg tök' mások voltak, de ez is endometriózis... :(

Tegnap meg azt olvastam a neten erről az egészről, hogy a fájdalom még méheltávolítás után is megmaradhat a nők bizonyos százalékában (naná, ha olyan helyen marad egykét csomó, amit nem érnek el...). Na köszi :(

Most úgy tűnik, visszatértem a 28 napos ciklusra, de hát 3 ciklus még nem reprezentatív minta... Na, meglátjuk. De az nagyon megnyugtató, Andi, hogy neked 26 napos van és simán összejött a babátok!!! Köszi az infókat!

Kép
 


Manguszta!
Hát hallod nagyon durva! Te is megszenvedsz rendesen! Szegény!
És Nektek mik a terveitek? Baba, vagy most hol áll a dolog?
Apusommal beszéltem, hamarosan megyek dokihoz, csak ugye itt az a bibi, h hiába csinál uh-ot, úgysem fog látszani semmi. Viszont van valami homeopátiás szer, azt fogjuk kipróbálni. Hátha...

 
 


Sziasztok!

Hoztam a mintát...rég nem írtam már tudom...de igenisvan kiút az endóból...és Alexa is végül spontán jött.:)
Kép Kép Kép Kép Kép

Kép


Kép

Kép


Vizkriszisback! Gratulálok! Gyönyörű kicsi lányod van!!!
Látom barcikai vagy. Én is. Pontosabban most már Múcsonyi.

Nekem is spontán lett Viki!! Szóval tényleg van mindenkinek esély rá, h babája legyen.

 
 


sziasztok !

régebben jártam erre, de most itt vagyok

Manguszta
hogy alakulsz ? hogy érzed magad ? mozgás hogy megy ?
a veseleállás nagyon keményen hangzik !!!
jó szót találtál ennek a betegségnek a kutatására, szellemüldözés
:shock:

Andi
én Danovalt ( danazol ) kaptam, három hónapig szedtem, ma vettem be az utolsó kapszulát, hőhullámok, állandó hangulatingadozások, hajhullás volt a mellékhatás :shock: :shock: :shock:

Gestomix szedése hat hónapig
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron