Új privát üzeneted érkezett!

Ez egy olyan téma, amit még a barátnőjével sem szivesen beszél meg az ember.
Szivesen beszélgetnék olyanokkal, akik szintén ettől a betegségtől szenvednek.
 
 


Egy barátnőm bő egy évig szenvedett tőle, aztán 3 hét alatt elmúlt. :-)


Sajnos ebből a betegségből soha nem lehet meggyógyulni, legfeljebb tünetmentes lehet.
Szerencséje van a barátnődnek, hogy azóta nem jelentkezett nála újra.
 
 

 
 

Sajnos azt hiszem, nekem is ez a betegségem van.
Illetve laborban nem mutatták ki, ezért még
reménykedek, hogy esetleg más lehetett a bajom, amikor ezt felfedezték. Akkor egy csomó gyógyszert kaptam, és csak akkor gondolt az orvosom a herpes genitalisra, amikor a tünetek nem múltak. Ekkor kaptam telvirant először.
Ezután elmentem a Mária utcába a Bőr és Nemikórtani Intézetbe, ahol ismételten csak az az infot kaptam, hogy ez valószínüleg herpes.
Azt is elmondták, hogy a telvirant lehet hosszan szedni, és azt tanácsolták, hogy tartsak egy 6-8 hónapos kúrát. (2 tabletta/nap)
Ezt végigszedtem, és azóta semmilyen tünetem nincs (5 hónapja)
Mindenesetre rettenetesen megviselt lelkileg a betegség tudata. Főleg azért, mert házasságban élek, és a férjemnek soha sem volt ilyen problémája és most sincsen.
 
 


Szia Verbla!
Engem is nagyon megviselt lelkileg ez a betegség, főleg amiatt, hogy úgy éreztem, szégyellnem kell magam miatta, pedig semmi rosszat nem tettem. Nem váltogattam a partnereimet, csak hosszútávú kapcsolatom volt, mégis elkaptam.
Biztos megfordult a fejedben, hogy esetleg a férjed félrelépett, de remélem megnyugtattak, hogy ez egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy még valamelyikőtök korábbi partnere fertőzött meg titeket, csak idáig még nem jöttek elő a tünetek.
Nézd meg ezt az oldalt, itt egy kicsit többet olvashatsz a témáról:

http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?bw=&forumid=39845&forumuser=&id=57&step=0&page =1
 
 


Szia Jenata!
Beleolvastam az nlc-s fórumba. nagyon meglepődtem, és jó, hogy van már egy ilyen fórum, mert már régóta kerestem a neten valami ilyesmit, csak eddig nem találtam.
Olvastam, hogy neked pár hónapja egészséges babád született! Gratulálok!
Mi a férjemmel babaproject előtt állunk, de én nagyon félek, hogy mi lesz akkor, ha mondjuk a terhességem alatt jön elő ez a kór. Féltem a baba egészségét.
A múlt héten voltam éppen egy privát bőrgyógyásznál, aki az ilyen ügyekkel is foglalkozik, és ő azt mondta, hogy az első 3 hónapban nagy gáz lehet a babára nézve, ha kijön a herpes, de utána nem jelent nagy kockázatot a herpes-illetve a telviran szedése, egészen a szülésig. Aktív herpes esetén császár van.
Nekem ajakherpeszem soha sem volt, a férjemnek pedig nagyon-nagyon ritkán jön elő az ajakherpesze.
Ezért az én teóriám, hogy valószínüleg mégis valamilyen úton-módon tőle kaphattam el, csak nálam más tájékon jelentkezik.
Erre a börgyógyász azt felelte, hogy elvileg lehetséges, bár szerinte nem jellemző, hogy ajakherpesz-vírus egyszer csak a genitáliákon jelentkezzen.
Ezt persze elmondtam a férjemnek, erre meg neki lett óriási bűntudata, ami a kapcsolatunkra is sajnos úgy érzem, kihat. Ha így is van, én nem haragszom rá, mert ami történt(hetett) az nem akarattal történt.
Ja és még egy fontos dolgot mondott a bőrgyógyász, hogy lizin (aminosav) szedése az ő tapasztalata alapján ritkiítja a vírus visszatérési hajlandóságát. (ezt jó pár netes tanulmányban olvastam is). Mivel én nagyon tartok a vírus újbóli visszatérésétől, ezért megfogadtam a tanácsát. Bár az lenne a lelkemnek a legjobb, ha feketén-fehéren kimutatnák, hogy tényleg ez a bajom-e. Ezt meg csak akkor tudják elvégezni, ha megjelenika herpes. Szóval most lizin kúrát tartok:kb 4-5 hétig napi 800 mg lizint szedek, majd 3-4 hét szüntetet tartok.
Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de nagyon megörültem, hogy válaszoltál!
 
 


Egyáltalán nem baj, hogy ilyen hosszú voltál, és én is örülök, hogy van kivel beszélni ezekről a dolgokról. Már amennyire lehet örülni annak, hogy mások is ettől a betegségtől szenvednek. :-(
A bőrgyógyászod mit mondott, milyen veszélyt jelenthet a babára nézve a terhesség első három hónapjában? Én úgy tudom, hogy csak szülésnél okozhat problémát, vagy terhességnél akkor, ha nagyon kiterjedt a herpesz (gondolom, ha nem csak kivül jelentkezik, hanem esetleg a méhet is "megtámadja").
Ezzel kicsit megijesztettél, ugyanis 12 hetes terhes vagyok, és nemrég sajnos előjött a herpeszem, de a nőgyógyászom nem mondott semmi olyat, hogy veszélyes lehet a babára.
Az előző terhességem (kisfiam már egy éves) teljesen problémamentes volt, természetes úton született meg, és teljesen egészséges.
Ez a lizin egyébként mire való? Terhesség alatt is szedhető? A Telviran szedhető terhesség alatt?
 
 


Keresgéltem a neten, és azt találtam, hogy terhesség alatt csak akkor veszélyes a magzatra nézve a herpesz, ha akkor jelentkezik először.Az első három hónapban ilyenkor elég nagy a spontán abortusz esélye.
 
 


Én igazában nem tudom, hogy mire veszélyes az első 3 hónapban. Gondolom, nem túl áldásos, ha a tevirant szeded az első trimeszterben.
Mikor most kijött neked, akkor mi szedtél rá?
Mert az epavir is lizin-sót tartalmaz, gondolom, ez ugyanaz, mint a lizin tabletta.
De mivel te már 12 hetes vagy, akkor gondolom a veszélyes időszak elmúlt.
 
 


A Te nőgyógyászod mit mondott a herpes problémára?
A herpes első jelentkezése tényleg spontán abortuszt okoz(hat), de gondolom lehetnek szövődményei is.(a babára nézve).
Nem akartalak megijeszteni, csak nekem az a a tapasztalatom, hogy akármelyik dokihoz megy az ember mindegyik egy kissé mást mond mint az előző.
Na ezért nem értek ezzel a betegséggel kapcsolatban sok mindent.
 
 


Az Earl Mindell: Vitamin Bibla c. könyvben ezt írják a lizinről:
"esszenciális aminosav, életfontosságú néhány kritikus fehérje szintéziséhez"...
"segít csökkenteni a HSV fertőzés előfordulását és/vagy megakadályozza azt"...
Legfőbb természetes forrásai:
hal, tej, hús, sajt, élesztő, tojás, szójatermékek"..
"ha herpese van, ajánlatos lizinkészítményt szedni, továbbá lizindús élelmiszereket fogyasztani"
Ebben a könyvben még az szerepel, hogy van még egy aminosav az arginin ami pedig ellenjavalt azoknak, akiknek herpesük van.
Arginintartalmú ételek:
dió, pattogatott kukorica,zseletinos desszertek, csokoládé, mazsola, barnaliszt, szezámmag.
Na ennek hatására, nem nagyon eszem diót, mogyorót pattogatott kukoricát sem.
Szerintem azért kérdezd ki a nógyógyászod véleményét a lizinről.
 
 


Nekem a nőgyógyászom azt mondta, hogy Zoviraxot használjak rá, de inkább nem használtam semmit, és magától múlt el pár nap alatt.
Igazad van azzal kapcsolatban, hogy mindenki mást mond, nehéz eldönteni, hogy mit csináljon az ember. Pl. a nőgyógyászom, és még néhány orvos a neten javasolja a Zovirax használatát genitalis herpeszre, viszont a Zovirax krém tájékoztatóján az szerepel: "Nem szabad a Zovirax ajakherpesz krémet a szem, ill. a nemi szervek herpeszfertőzésének kezelésére használni".
Na most akkor kinek higgyen az ember? Én mindenesetre inkább nem használtam terhesség alatt.
Úgy döntöttem viszont, hogy kiváltom a telviran krémet, és azt fogom használni legközelebb (remélem sokáig nem lesz rá szükségem).

Az én nőgyógyászom sajnos elég könnyelműen kezeli ezt a betegséget, és emiatt nem is tudok megbizni benne 100 %-osan.

Engem leginkább az a dolog zavar ezzel kapcsolatban, hogy több helyen párhuzamot vontak a herpesz virus és a HPV között, ami pedig a méhnyakrák kockázatát növeli. Erre is rákérdeztem a nőgyógyászomnál, aki természetesen ezt a kérdést is lazán elintézte, hogy addig amig a HPV negativ, nincs miért aggódni.

Köszönöm az infókat a lizinnel kapcsolatban.
 
 


Én ezt a HPV-HSV kapcsolatot még nem hallottam. De találkoszam már írással, ami a herpes és a méhnyakrák kapcsolatát boncolja. Azt irták ott, hogy telejsesn biztos párhuzamot nem lehet vonni.
Azt szeretném megkérdezni Tőled, hogy a HPV-t automatikusan szűrik a rákszűrésnél?
Mert ha nem, akkor elmegyek én is a nőgyógyhoz és kérek tőle célzott HPV szűrést. Sajnos erről eddig nekem sem a nőgyógy, sem a bőrgyógy nem mondott semmit.
Válaszodat előre is nagyon köszönöm!
(most egy időre nem leszek itt, majd du visszajövök)
 
 


Én sem tudom, hogy mi az összefüggés a kettő között, de az interneten a nőgyógyász azt mondta, hogy van:
"- Igaz-e, hogy nagyobb valószinűséggel alakulhat ki rákos
megbetegedés mint az egészséges embereknél?
- 6. Igaz (mehnyakrak, de nem a herpes miatt, hanem az HPV miatt ami nagyon gyakran egyutt megy). "
(többi kérdés és válasz az előző linken az nlc-s fórumon)

A HPV-t pedig automatikusan szűrik a rákszűrésnél.

Egy dolgon gondolkodom még sokat: a herpesz virusra azt mondják, hogy lehet, hogy már évek óta a szervezetedben van a virus, ezért nem szabad meggyanúsitani a párodat, hogy félrelépett, ha esetleg előjön a virus. Viszont ha a HPV negativ, és a pároddal hűségesek vagytok, akkor nincs mitől tartani, nem? Az nem olyan, hogy egyszer csak előjön, ha legyengül a szervezeted, ugye?
 
 


Szia Jenata!

Ezen a HPV-s dolgon én is gondolkozam az előbb. (HPV-s cikkeket olvastam a neten).
Én is rendszeresen járok rákszűrésre, és monogám életet élek a párommal. Eddig minden rendben volt minden a vizsgálatokkor. (P2)
Szóval gondolom, hogy csak úgy egyszerűen nem kerülhet be a szervezetbe a HPV, ha neked sincs, meg a párodnak sem, és monogámok vagytok.

Viszont a különböző fórumokon írják, hogy "xy vagyok, és egyszerre csak P3-P4 lett a leletem és az orvos azt mondta ez HPV miatt van"
Az az igazság, hogy ennek a csomó szakirodalom bújásnak is megvan a hátránya: tisztára be vagyok már gyulladva, hogy mi van akkor ha ez-vagy az a bajom, csak eddig még nem mutatták ki... Te is így vagy ezzel?
Én már annyit mindent elolvastam,és ez örület, hogy mennyi minden undorító betegséget lehet elkapni!
 
 


Igen, sajnos nálam is ez a helyzet. Én is többet olvastam már a témáról, mint amennyi szükséges lett volna.
Az sem túl jó, hogy ezeken a fórumokon megvitatjuk, hogy ki mit hallott, persze egyikünk sem orvos, ezért senki nem javít ki minket, ha valami "butaságot" írunk.
Na mindegy, ha esetleg megtudsz az orvosodtól valami újat, akkor azért örülnék, ha megírnád.
Holnap nem leszek.
 
 


Szia Jenata,

Ha megyek vissza nőgyógyászomhoz, akkor feltétlenül mindent kikérdezek tőle, ami így újabban felmerült.
Kb 2 hét múlva már remélem lesz egy csomó válaszom és akkor majd megírom!
Csak egy kérdésem lenne még Hozzád! Ti mielőtt babázáshoz fogtatok volna elmentetek mindenféle vizsgáltatra? Én itt arra a bizonyos optimális családtervezésre gondolok, amiről asszem itt a babanetes fórumon is írtak.
Üdv!
 
 


Szia Varbla,

Mi nem mentünk el semmilyen külön vizsgálatra. A nőgyógyászomnak mondtam csak, hogy tervezzük a babát.

Hogy lehet az, hogy nálad nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy herpeszed van?
Az első alkalommal szerintem elég egyértelműek a tünetei:
"A kezdeti elváltozás a fertőződést követő 4-7. napon alakul ki. Viszketés, égő fájdalom és érzékenység képezik az első tüneteket. Ezután egy kis vörös folt jelenik meg, amit apró fájdalmas hólyagocskák követnek. A hólyagok kifakadnak és összeolvadnak, így kerek fekélyeket hoznak létre. Az általában fájdalmas fekélyek néhány nap alatt pörkösödnek. Fájdalom léphet fel vizeléskor és járáskor. A fekélyek 10 nap múlva, hegesedéssel gyógyulhatnak. A lágyéki nyirokcsomók általában enyhén megnagyobbodnak és érzékennyé válnak. Az első elváltozás fájdalmasabb, hosszabb ideig zajlik és kiterjedtebb, mint a kiújuló folyamat."

Én soha nem fogom elfelejteni, amikor először jelentkezett. Senkinek nem kívánom azt a fájdalmat, amit pisilés közben éreztem. :-(
 
 


Szia,
na megint megpóbálom elküldeni, mert a múlt héten nem ment!
Szóvalaz első alkalom nekem úgy zajlott, hogy egyszer csak észrevettem valami kis fehér színű "kiütést". Ez volt azt hiszem szombaton. Keddre egészen furcsán éreztem magam, és akkor látszódott rajtam valamiféle felmaródás, olyan, mint ha 1-1 helyről lejött volna a bőr. Nem hólyagok! Ekkor mentem el a nőgyógyászomhoz, aki mindenféle anibiotikumot, kliont stb adott. Szerdára nem javult.Csütörtök reggel elmentem a dokihoz újra, és ekkor mondta, hogy "akkor ez valószínűleg herpes, de olyan nem tipikusak a tünetek, lehet hogy valami bakteriális felülfertőződés is jön még hozzá" és felírt telvirant. (tabletát) Mellesleg kint kb 40 fok volt (nyár), így az elfertőződés igazából lehetséges.
Péntekre már járni is alig bírtam és a csempét és is majd lekapartam a falról pisilés közben.
A hétvégén csak feküdni bírtam,a nyirokcsomóim nekem is fájtak, de hétfőn már tudtam menni dolgozni, és keddre-szerdára minden rendben volt. De nekem semmilyen heg nem maradt vissza. Nyom nélkül eltűnt. Ja és viszketésre egyáltalán nem emlékszem.
Szóval ezért reménykedek még, hogy esetleg talán más lehetett.
Azóta egyszer volt "riasztásom"; egy kis gyulladásos tünetem- persze nagyon kétségbe estem, de azonnal elkezdtem a telviran napi 5*1-es szedését, és semmilyen kiütés, fekély nem jött ki.
De sehova sem megyek el a telviran tabletta nélkül, annyira tartok a megjelenéstől.
 
 


Hát nem akarlak elkeseriteni, de szerintem ez herpesz. :-(
Nekem sem voltak látható hólyagok, inkább csak piros volt és gyulladt. Ja, és az első alkalommal nekem sem viszketett, vagy talán csak a fájdalomtól nem éreztem viszketést, nem tudom.
Azóta azt hiszem háromszor jött elő, és nem volt vészes, pár nap alatt elmúlt.
Meg tudnád nekem nézni a telviran tablettát, hogy terhesség és szoptatás alatt lehet-e szedni?
Előre is köszi!
 
 


Telviran leírásábanban szerepel:
"amennyiben ön terhes vagy szoptat, erről szintén tájékoztassa kezuelőorvosát, mivel terhesség és szoptatás idején csak az orvos kifejezett utasítására alkalmazható."
Sajna ez nagyon kevés, de azt hiszem, hogy már írtam, hogy a bőrgyógyász mondta, hogy a 2. trimeszter után "lehet nyugodtan" szedni. Csak az első 3 hónapban rizikós. De ugye ez nincs leírva, ezért nem merném szentírásnak venni! Feltételnül jól kérdezd ki a dokidat!
Ja a telviran tabletta ára (400 mg-s) tavaly 2.643 Ft volt.
De én akkor sem értem, hogy ha a férjemnek semmi baja, és már 6 éve együtt vagyunk, akkor én honnan kaptam el? Ha korábban, akkor miért nem volt jele?
Nálatok is hasonló a helyzet? A párod hogyan fogadta a hírt amikor megtudtad?
 
 


Köszönöm szépen a leirást. Egyelőre megveszem a telviran krémet, amit recept nékül is lehet kapni(nekem amúgy Zoviraxot javasolt az orvos), aztán majd később meglátom, hogy mi legyen a tablettával. Elég hülyén jönne ki, ha én mondanám meg a dokimnak, hogy mit kéne felirnia, nem? Lehet, hogy dokit kéne váltanom, mert sajnos egyre kevésbé bizok meg benne. De sajnos nem pesti vagyok, és a többi nőgyógyász sem jobb az én orvosomnál :-(

Fogalmam sincs, hogy honnan kaphattad el, de ahogy a szájherpeszt el lehet kapni, ha valaki után iszol, szerintem ezt is simán el lehet kapni akár a WC-ben a kilincsről, vagy várhonnan. Elég megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban, van aki azt mondja, hogy csak szexuális úton lehet elkapni, de olyat is hallottam már, hogy öröklődhet is a hajlam. Csak hát ugye ilyet nem szivesen kérdez meg az ember a szüleitől.
Nálunk azért egyértelműbb a helyzet, mert nálam akkor jött ki, amikor először voltunk együtt a párommal (most már férjem) védekezés nélkül. Tehát valószinűleg egy korábbi kapcsolatából "ragadt" rá ez a betegség. Persze először nagyon kiborultam, és vádaskodtam, hogy megfertőzött, de mivel nála soha nem jött elő, nem is tudta, hogy fertőzött. Sajnos még most is sokszor a fejéhez vágom, hogy miért nem vigyázott jobban, hogy kivel fekszik össze, de persze utána megbánom, mert amint itt a fórumon is tapasztalom, nem csak "az olyan" lányok herpeszesek. Sajnos :-(
És nálatok mi volt a helyzet? Nem gyanúsitottad meg a párodat?
 
 


Szia,

hát azért nem tudom, hogy honnan is kaphattam el, mert amikor először kijött (2002-ben), akkor már 3 éve együtt voltam a férjemmel. És csakis a férjemmel. És addig semmi-de semmilyen panaszom nem volt, de neki sem!
Mi ezt megbeszéltük, és én elhiszem, hogy ő nem volt senkivel ez idő alatt, szóval maximálisan megbízom benne.
Viszont szájon van néha (évente max egyszer) herpesz a száján, úgyhogy ezért az az elméletem, hogy én onnan szereztem sajnos. Nekem viszont nincs a számon herpesz.
Persze mikor elmondtam a dokinak az elméletemet akkor azt mondta, hogy "a herpes labilis és a herpes genitalis nem ugrálnak át egyik zónáról a másikra".
Szóval össze vagyok zavarodva teljesen. Azt sem értem, hogyha viszont szájherpesz kaptam el, az miért nem a számon jött ki???
Anyukámmal nagyon jóban vagyok, el is mondtam neki az esetemet, sőt jött velem a dokihoz is, úgyhogy az 1000 százalék, hogy nem örököltem, mert neki nincs.
De minután tudatosult bennem ez a betegség természete (erre csak 1,5 évvel később került sor), nagy letargiába estem, és hónapokig tiszta lelkibeteg voltam. Azóta 1 év telt el, még mindig bánt de már nem vagyok annyira lekibeteg tőle. Reménykedek valami csodában, és az orvostudományban, hogy egyszer csak felfedeznek valami végleges megoldást erre.
Folyton úgy érzem, hogy én rossz ember vagyok, és biztos valami rosszat tettem, és hogy ez a "büntetésem", és ezzel kell együttélnem.
Én egyszerűen nem tudom túltenni magam rajta!
Jenata, a te férjeden jött ki valami herpesre utaló jel valaha?
Köszönöm a válaszodat. Tényleg, nekem segít az, hogy azt látom, hogy nem vagyok egyedül.
Neked hogy sikerült aztán feldolgozni ezt a szörnyűséget? Mert nem lehetett könnyű! Szerintem nagyon szeretheted a férjedet, ha ilyen egyéertelmű helyzet után is még kitartottál mellette. (Jó, rendben van, ezek után azért nem könnyű továbblépni... mert az ember fertőzni fog sajnosKép((((((
 
 


Szia Varbla,

Hát én sem dolgoztam fel könnyen a dolgot, különben nem inditottam volna el ezt a topikot. És engem is vigasztal egy kicsit, amikor másokkal beszélhetek erről.
Én is szégyellem a dolgot, pedig tudom, hogy nem tehetek róla. Mégsem mondtam el idáig még senkinek a férjemen és a nőgyógyászon kivül, még a legjobb barátnőimnek sem, akikkel amúgy mindent megbeszélünk. Nem szeretném, hogy utána félve menjenek utánam a WC-re, vagy bármi ilyesmi.
Amikor először kijött rajtam, először nem borultam ki, mert nem sokat tudtam még erről a betegségről. De aztán később, amikor utánaolvastam én is nagyon magam alatt voltam. Azóta is mindig kiborulok, ha előjön. Ilyenkor minden hülyeséget bebeszélek magamnak, hogy akkor biztos a következő vizsgálatnál kiderül, HPV-m is van, és utána már retteghetek a méhnyakráktól is. (Még mindig nem tudom sajnos, hogy van-e összefüggés a herpesz és a HPV között). Kb. fél éve volt egy méhszájsebem, hát persze rögtön azt hittem, hogy az is amiatt lett, de az orvosom megnyugtatott, hogy semmi köze nincs a dologhoz. Aztán szerencsére egy kezelés után el is múlt.
Neked ugye csak egyszer jött ki a herpeszed (ha az egyáltalán)?
A férjemmel kapcsolatban, tényleg nagyon szeretem őt, és ha előre tudnám, hogy ez fog történni, akkor is újra kezdeném vele. Ismerem őt, tudom, hogy ő sem tehet a dolgoról (bár amint azt az előző levelemben emlitettem, néha azért bűntudatot keltek benne, amikor éppen kiújul a betegség).
Bizom benne, hogy mindig együtt maradunk, és soha sem kell azon gondolkodnom, hogy hogyan mondjam el a páromnak, hogy fertőzött vagyok. Az nlc fórumon tett fel hasonló kérdést egy lány, és tényleg elgondolkodtató, hogy mit tegyen ilyenkor az ember, hogyan tudassa a párjával a hirt.
Azt nem kérdezted véletlenül az orvosodtól, hogy mennyire gyakori ez a betegség?
A babát mikorra tervezitek?
 
 


 
 


Szia,

a hétvégén nem voltam netközelben.
Persze én sem mondtam el a betegséget csak a férjem és az anyukám tudja. Bennük maximálisan megbízom, tudom, hogy ők másnak soha sem mondanák el. De más embernek én sem mondanám el!!!! Annyira szégyellem!!
A dokim nem mondta, hogy mennyire gyakori betegség, de az írásokból a neten az derül ki, hogy egyre többen kapják el. Azt hiszem, Ameriokában kb 5% az aránya. De ez azért nem pontos adat!
Nekem 2002 óta egyszer volt "riasztásom" de akkor csak a kipirosodáson kívül nem volt semmi más.
Hál'Istennek nem jön elő gyakran.... ezt le kell kopognom!
A baba-akció az év második felében lesz napirenden, de mivel ez a betegség miatt eléggé letargiában vagyok, mindig a legrosszabbra gondolok, hogy miket szövődményeket lehet emiatt kapni... szóval aggódom.

A Te terhességed hogy zajlik? Drukkolok ám Neked 1000-el!!!
Irigyellek, hogy már van egy babád, és hogy már "koplett" család vagytok.
Ráadásul az is riaszt, hogy a környezetemben egy csomóan próbálkonak és egyszerűen nem jön össze nekik a dolog!
 
 


Szerencsére minden rendben van velem, és egyelőre nem aggódok a terhességem miatt. Szerencsére az első terhességnél még nem sok mindent tudtam erről a betegségről, ezért nem aggódtam, a másodikat pedig már könnyebben veszi az ember. Egyébként mindenhol azt olvastam, hogy csak akkor van gond, ha első alkalommal jön ki a betegség terhesség alatt, utána már nem veszélyes. Ha jól emlékszem, az első terhességemnél is előjött egyszer, és semmi baja nem lett a picinek. Mindenképp felhivom majd az orvosom figyelmét, hogy vizsgáljon meg előtte, és ha bármi jele is van a herpesznek, akkor legyen inkább császár. Azért remélem, hogy természetes úton szülhetem majd meg a második babát is, és ugyanolyan egészséges lesz, mint az első.

Megértelek, hogy aggódsz attól, hogy sikerül-e majd teherbe esned. Az én ismerőseim közül is sajnos sokan vannak, akik már hosszú ideje próbálkoznak. Próbáld meg lazán venni a dolgot, és talán érdemesebb hamarabb elkezdeni próbálkozni, amikor még nem akarjátok túlságosan. Sokszor szerintem az is baj, ha nagyon görcsösen akarja az ember.
Nagyon szoritok Nektek, hogy összejöjjön, amikor szeretnétek.
Különben mennyi idős vagy?
 
 


Szia,

voltam a nőgyógyászomál. Megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben velem. Kérdeztem a herpesről. Azt mondta, előfordula praxisában, de nem nagyon sűrűn. Nahát, ezt aztán lehet mindenféleképpen értelmezni.
Azt mondta, hogyha a terhesség alatt előjön, akkor a biztonság kedvéért császár lesz, ha nem jelenik egyáltalán meg, akkor lehet természetes úton.
De én azt hiszem, hogy ezt csak a megnyugtatásomra mondta, mert látta rajtam, mennyire kivagyok emiatt.
Jó lenne a jövőbe látni!
Lassan 30 leszek, ezért sem szeretnék sokáig várni, mert azt mondják később nehezebben jön össze.
Egyébként most azért már lelkileg jobban vagyok, azt hiszem, hogy ehhez ennek a hosszú télnek is köze volt, hogy pár hónapig nagyon padlón voltam. Valahogy a telet amúgy is utálom, meg azt is, hogy olyan hamar van mindig sötét. Az ember mikorra végez a munkahelyén, már sötét van!
Bízom benne, hogy veletek is minden oké egészségileg.
A terhességedet hogy viseled? Nagyon más, mint az előző? Mikorra vagy kiírva? Babád nevén már gondolkodtatok?
Jó hogy jön ez a 4 napos ünnep, kicsit kikapcsolhat az ember.
Bocs, hogy ilyen ritkán írok, de majdnem mindig sokáig dolgozom!
Üdv!
 
 


Szia Varbla,

Végre itt a tavasz! Kép
Nem is volt kedvem mostanában leülni a géphez.
Kérdezted, hogy más-e a második terhességem, mint az első volt. Teljesen más, sokkal kevesebbet aggódom, mint az elsőnél, és sokkal gyorsabban telik az idő. Emlékszem, az elsőnél egy kanna vizet alig mertem megemelni, nehogy baj legyen, most meg állandóan emelgetem a 11 kg-os fiamat. Ez persze nem jó, de sajnos nincs más választásom.
Szeptemberre vagyok kiirva, mar kezd nőni a pocakom. A nevén még nem gondolkodtunk. 3 hét múlva megyünk 4D-s ultrahangra, gondolom akkor már meg tudják mondani, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány, már nagyon kiváncsi vagyok.

Az előző hozzászólásodban azt irtad:
"Azt mondta, hogyha a terhesség alatt előjön, akkor a biztonság kedvéért császár lesz"
Ezt ugye úgy értette, hogy ha szülés idején előjön, akkor kell császár, ugye? Mert attól, hogy a terhesség alatt előjön, szerintem hülyeség lenne császározni.
 
 


Szia Jenata,

végre, süt a nap! A kedvem is sokkal jobb, és mindent vidámabban is látok!
Igen, rosszul irtam az előző hozzászólásomban, a terhesség alatt helyett a szülés előtt-et kell érteni!
Bocsi!
Amúgy mi újság? Hogy vagytok? Te még nem is írtad, mennyi idős vagy!
 
 


Kedves Varbla és Jenata!
Kimondottan tájékozottak vagytok a témában, és - sajnos - ezzel kivételesek vagytok!
Magam is próbáltam körüljárni a témát és rá kellet jönnöm, hogy nagyon kevés adat van az Interneten (magyar nyelven).
Azért történik az ügyben ez-az Magyarországon is: febr. 26-án volt a II. Herpesz Fórum, ahol kb. 300 orvos volt jelen. Bőrgyógyászati, nőgyógyászati, gyerme-infektológusi, uro-andrológusi, fogászati vonatkozásaiban tárgyalták a herpeszt egész napos rendezvény keretein belül. Ha kéritek, beszámolok bővebben. Ízelítőül csak azt említeném, ami számomra (mint belgyógyász) volt megdöbbentő:
1. A HSV és meddőség kapcsolata. A HSV felére csökkenti a hímivarsejtek számát és a még meglévők mozgákonyságát is jelentősen csökkenti!
Magyarországon a párok 15%-a meddő, és az esetkek 50%-ában ez férfi okok miatt van. Nem tudni egyelőre, hogy a HSV fertőzés milyen arányban tehető felelőssé, de az összefüggés egyértelmű.
2. Valóban akkor van valóban veszélyben a baba, ha a kismama a terhesség alatt kapja meg (az életreszóló) fertőzést. Ilyenkor a baba fertőzésének a veszélye kb. 50%, melynek a halálozási aránya ismét 50%! Ugyanakkor senki nem szűrii a terheseket HSV-re! Ha a kismama nem fertőzött, fokozott figyelemre van szüksgé, hogy a férje nehogy behurcolja a fertőzést, hiszen a 9 hónap elég hosszú idő... Indokolt lenne közvetlenül a szülés előtt is szűrni, mert aki ilyenkor lesz pozitív, a fertőzés veszélye nagyobb. Az újonnan fertőzöttek 97%-ában az első évben visszatérnek a tünetek (átlagosan 5-6x).
3. Nem tisztázott a "fellángolás" fogalma! Az orvos szempontjából a hólyagok megjelenése jelenti azt. A hólyagok azonban nem csak a külső nemiszerveken jelenhetnek meg, hanem a hüvelyben, vagy akár a méhszájon, ahol fájdalmatlanok is lehetnek. Itt azonban senki nem keresi őket közvetlenül a szülés előtt! Tovább fokozva: egy 2004-es tanulmány szerint a teljesen tünetmentes kismamák is üríthetik a vírust (16%-ban), márpedig a baba szempontjából a "fellángolás" a vírusürítést jelenti!
4. A vírusok bekerülnek a szervezetbe, majd az idegdúcokba vándorolnak és ott lapulnak, alvó állapotban. Innen aktiválódnak ismét, majd az idegpályák mentén jutnak a bőrfelszínre, ahol létrehozzák (vagy nem!) a hólyagokat. A helyi kezelés (krém) csak a felszín közelében telálható vírusokat tudja elérni, míg a tabletta mindenütt a szervezetben. Pl. az ajakherpesz esetén a krém kb. 10-12%-al csökkenti a lefolyás idejét, míg a tabletta 48%-al, ráadásul jelentősen csökkenti a kiterjedést!
5. az aciklovir bejut a szervezetbe és gyakorlatilag semmilyen hatást nem fejt ki. Kizárólag a fertőzött sejtekben aktiválódik, egy vírus-termelte enzim hatására aciklovir-trifoszfáttá. Ez beépül a vírus kialakuló (láncába és csakis oda) ráadásul gátolja az építést végző ezimet. Történt utólagos viszgálat olyan terheseknél, akik a terhesség különböző fázisaiban (tehát első trimeszterben is!) szedtek aciklovirt és semmilyen kockázat-növekedést nem találtak sem a magzat, sem az anya részére.
A gyógyszer alkalmazási előiratában ez nem szerepelhet, hiszen ez nem egy előre megtervezett vizsgálat volt (terheseken nem szabad gyógyszert tesztelni!) és ez így van a legtöbb gyógyszerrel.
Bocsi a hosszúra eresztett levélért, remélem nem úntattalak túlságosan.
Üdvözlettel, Herpeszdoki.
Herpeszdoki
 


Kedves Herpeszdoki!
Nagyon örülök, hogy végre szakértöt kaptunk, és akkor "vigan" kérdezhetünk töled.
Köszönjük szépen az összefoglalót, nagyon sokat segitett!
Akkor ha jól értem, akkor a telviran terhesség alatti szedése nem nagyon kockázatos! (jó persze tudom, hogy a májat és a vesét terheli)Ez azért jó hir, mert én nagyon aggódós vagyok, és bár még nem vagyok várandós, de már előre izgulok, hogy mi lesz ha esetleg elöjön.
Halkan merem csak elmondani, hogy nekem egyenlöre 3 év alatt összesen kétszer jött elö. (kopp-kopp-kopp). Reménykedek, hogy az immunrendszerem erös, és ennyire ellenáll a kiújulásnak.
meg szeretném kérdezni, hogy a lizinröl esetleg nem esett szó ezen a konferencián? Ha igen, akkor kiváncsian várom a választ!
Én ugyanis a börgyógyász tanácsára szedek kúraszerüen lizint, és ez eddig beválni látszik.
Üdvözlettel:
Varbla
 
 


Kedves Herpeszdoki!

Nagyon szépen köszönjük a részletes tájékoztatást!!!
Én is örülök, hogy végre szakember nyilatkozik a témáról, mert a netes fórumokon sajnos csak a tapasztalatainkról tudunk beszámolni egymásnak, és sokszor nem biztos, hogy jó tanácsokat adunk egymásnak.
Én is szeretnék kérdezni két dolgot.
Az egyis a HSV és a HPV kapcsolata. Konkrétan az lenne a kérdésem, hogy nagyobb esélyem van-e a HPV-re, mint egy HSV-vel nem fertőzöttnek. A legutóbbi rákszűrésen negativ lett az eredmény, és monogám kapcsolatban élünk a férjemmel.
A másik kérdésem az lenne, hogy használhatom-e a Zovirax kenőcsöt a nemi herpeszre? A nőgyógyászom ezt ajánlotta, de a leirásban az szerepel, hogy nem szabad nemi herpeszre használni.
Sajnos a nőgyógyászok nem csak a HSV fertőzöttséget nem nézik terhesség alatt, de nálam az előző terhességem alatt egyáltalán nem csinált semmilyen hüvelykenet vizsgálatot az orvos, sőt, amikor egyszer terhesen elmentem hozzá, hogy van egy kis folyásom, és hogy lehet, hogy valami gombásodás, vizsgálat nélkül felirta a canesten kúpot.

Varbla,
Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem válaszoltam, de amióta itt a jó idő, a kisfiam csak a szabadban szeret tartózkodni. Én is lassan 30 éves leszek, tehát egyidősek vagyunk.
Jövő héten megyek 4D-re, remélem minden rendben lesz a babával. Majd beszámolok róla, hogy mit mondtak.
 
 


Kedves Varbla!
A konferencián nem esett szó a lizinről. Csupán a herpeszellenes kezelés Mercedeszéről, az aciklovirról. De több anyaggal kapcsolatban írtak le herpesz-ellenes hatást. Ilyen a lizin, de említhető továbbá a vörösbór, de még az aszpirin is... Különböző mechanizmusok útján - pl. az immunrendszer erősítése révén, de más úton is - gátolhatják a herpeszvírusok szaporodását. Az aciklovir - mint írtam - kimondottan a vírusra hat.
Jenata kérdésére azt tudnám válaszolni, hogy felmerült a HPV és a HSV kapcsolata, de ez inkább - egyelőre - csak olyan szinten, hogy bizony a herpeszes hólyagok behatolási kaput jelenthetnek a HPV számára. Olyan egyértelmű összefüggést, mint pl. a HSV-HIV esetében van (ahol megkönnyíti a HIV fertőzést, és gyorsítja az AIDS betegség lefolyását) a HPV vonatkozásában én nem találtam. Hasonló összefüggés feltételezhető bármilyen másik szexuálisan terjedő betegséggel is.
A nemiszervi herpesz kezelését tabletta formában adott aciklovirral (pl. Telviran) ajánlatos folytatni. Jelenleg sehol a nemzetközi ajánlásokban nem szerepel helyi kezelés a nemiszervi herpeszre. Az első alkalommal, vagy csak igen ritkán előforduló nemiszervi herpesz esetén (kevesebb, mint 4-6/év), vagy a nem súlyos panaszokkal járó esetekben a szokásos adagolás 5x200mg 7-10 napig. Ha ennél gyakrabban fordul elő, vagy a tünetek súlyosabbak, úgy az u.n. szuppressziós kezelés jön szóba, ami akár egy évig, vagy ezt követően is folytatható.
Sajnos, gyakran előfordul, hogy vizsgálat nélkül írnak fel gyógyszert a kollégák, amit magam részéről helytelenítek. Az igaz, hogy a folyás leggyakoribb oka gombás fertőzés, de nem csak az okozhatja. Herpeszre meg végképp ritkán gondolnak, amint az a tanulmány is mutatja, mely szerint az esetek csupán 20%-át (általában a típusos megjelenéseket) diagnosztizálják és 60%-ot nem diagnosztizálnak a meglévő tünetek ellenére (a fennmaradt 20% a tünetek alapján nem diagnosztizálható, ugyanis teljesen tünetmentes!).
A hüvelykenetből egyébként nem mindig derül ki a herpesz fertőzés. Léteznek bizonyos óriássejtek (Tzanck festés), melyek ilyenkor megjelenhetnek. A vírus direkt kimutatása drága és időigényes. Ráadásul magából a hólyagból kell venni mintát, hiszen a vírusürítés nem állandó jellegű. Marad a vérvizsgálat. De ez utóbbi csak arra ad választ, hogy valaki fertőződött-e már a HSV-2-vel vagy sem (IgG típusú ellenanyagok kimutatásán alapszik). Amennyiben friss fertőzés van, úgy másik ellenanyag szintje (is) megemelkedik (IgM). Következtetni lehet tehát, de a vizsgálatok mégis korlátozott értékűek. Van azonban olyan helyzet, amikor elegendő tudni, hogy fertőződött-e, na ilyen esetekben tejesen egyértelmű a válasz.
Üdvözlettel, Herpeszdoki.
Herpeszdoki
 


Kedves Varbla,

Nem tudom, hogy szoktál-e még erre járni. Remélem, hogy nem, mert akkor ez azt jelenti, hogy minden rendben van Veled.
Csak azért irok, mert megszületett a kisfiam, teljesen egészséges, gyönyörű kisbaba. Természetes úton szültem, nem kellett császározni.
Kiváncs lennék, hogy mi történt veled azóta. Lehet, hogy már Neked is van egy kis pocaklakód? Kép
 
 


Szia Jenata,

Nem nagyoin jártam erre az elmúlt időben! Kép)))))))))))))))))))) Szerencsére minden ok, mostmár majdnem 2 év problémamentes időszaknál tartok!!!! Õszintén remélem, hogy soha-de soha többet nem fog előjönni!!!!!!
Gratulálok Neked, hogy egészséges kisfiad született! Gondoltam ám Rád, hogy mi lehet Veled, de a 2 gyerkőc mellet nem lehet sok szabadidőd.
Pocaklakóm még nincs; jegeltük a "projektet" a következő nyárig. Nincs semmi probléma, csak adtunk még magunknak még egy kis időt.
Örülnék, ha írnál, és beszámolnál, hogy Veletek mizújs!

Üdv!
 
 


Szia Varbla és Jenata. Örültem mikor megláttam hogy újra itt vagytok. Segítségeteket szeretném kérni, a problémám ugyanaz mint a tiétek amit nagyon szégyenlek és lelkileg nagyon nagyon megvisel. 21 éves vagyok és teljes el vagyok keseredve. Azt szeretném megkérdezni hogy ti mivel tudtatok tünetmenteséget elérni. Én szedtem a Telviran tablettát igaz csak egy dobozzal de ugyanúgy elő jött. Legyetek szívesek segíteni, mert nem igazán tudom ezt senkivel megbeszélni.Köszönön. Emi
 


Szia Emília,
Nincs tuti tipp, és recept arra, hogy hogyan lehet a tünetmentességet elérni, mert ez a saját immunrendszeredtől függ.
Szóval próbáld az immunrendszeredet "feltunningolni". Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de csak az immundendszered erősségétől függ, hogy hányszor tud a vírus kitörni rajtad.
A bőrgyógyász nekem a lizin szedését tanácsolta kúraszerűen. A Lizint nagyobb patikákban lehet beszerezni, illetve boiboltokban lehet megbeszélni, hogy rendeljék meg, és ha megérkezett, akkor lehet érte menni.
Az a véleményem, hogy keress fel egy rendes nőgyógyászt-(és/vagy) bőrgyógyászt, beszélgess el velük a problémáról, és kérdezd meg a véleményüket az alkalmazandó terápiáról.
Én ugye szedtem a telvirant kb. 8 hónapig, illetve kis szünet után lizin kúrákat tartottam; emellett figyelek arra, hogy mindig egyek csomó zöldséget/gyümölcsöt és egészségesen is próbálok étkezni, és mozogni is szoktam. Igy elmondhatom, hogy most jól vagyok.
 
 


Sziasztok!

Varbla,
örülök, hogy még itt vagy, és hogy már ilyen régóta problémamentes vagy. Én is sokszor be-benézek, hogy nem irt-e valaki. Sajnos nekem két gyerek mellett nem sok szabadidőm marad irni. Szerencsére már én is elég régóta tünetmentes vagyok, pedig az immunrendszerem nem hiszem, hogy túl erős lenne mostanában.

Emilia,
én semmit nem szedek, csak Elevitet. Terhesség és szoptatás alatt nem akartam mást szedni, nem is tudom, hogy szabad-e. De ha újra kijönne, és már nem szoptatok, akkor szerintem én is kipróbálom a Telvirant vagy a lizint.
Te tudod, hogy kitől kaptad el, vagy nálad is csak úgy felbukkant?

Lelkileg engem is nagyon megviselt a betegség tudata, de most már azt hiszem teljesen túltettem magam rajta, hogy ezen rágódjak. Most, hogy már van egy nagyon rendes férjem, és két egészsége, gyönyörű kisifam, már megnyugodtam, és nem érdekel, ha néha néha előjön majd. Persze soha nem fogom elfelejteni azt a szenvedést, fájdalmat, amit akkor átéltem, amikor először jelentkezett. Annál még a szülés is jobb volt. Kép
 
 


Sziasztok! Látom, tájékozottak vagytok a herpes genitalissal kapcsolatban. Remek, mert lenne egy kérdésem: férfiakon milyen formában jelentkezik? Érdemes-e gyógyszert szedniük, vagy sem? A páromon kb két éve, közvetlenül a combja tövén (a herék mellett) tűzpiros lett a bőr, megduzzadt, forró lett és fájdalomra panaszkodott szegénykém. Hiába könyörögtem, nem nézette meg. Aztán elmúlt, kb egy hét alatt. Viszont most megint előjött, de most nagyobb a duzzanat kiterjedése, mindkét oldalon piros. Ismét hiába ostromlom, hogy forduljon orvoshoz. Lehet, hogy ez herpesz? Herpes labialistól szenved néha, de nem jelentkezik túl durván nála. Lehetséges, hogy tőlem kapta el? Rajtam soha nem jelentkeztek tünetek, se a labialis, se a genitalis tünetei! Õ mégis azt mondja, máshonnan nem szerezhette be. (nem az elsők vagyunk egymás számára)
 
 


Ti ,akik hozzám hasonló cipőben jártok, és mégis természetes módon szültetek egészséges szép gyerekeket (hozzám hasonlóan ): nem féltek attól, hohy mégis megfertőződhetett a gyerek, és benne van a vírus? Én most kezdek iszonyú lelkifurdalást érezni, nehogy a 15 éves jóképű, klassz fiam önhibáján kívül (miattam) áldozata legyen ennek, és megőrülök a tudattól, hogy ugyanolyan testi -leki traumán kell esetleg átmennie ( miattam),amelyen én átmentem. Tudom a specifikus vérvizsgálat feketén -fehéren választ adna erre, de nincs lelkierőm megcsináltatni nála. Annyira rettegek, hogy nem az áéltalam óhajtott eredményt kapom.!!!!Ugyanakkor morális kérdésként gyötör, hogy mi van ,ha egy majdani szerelem során ő átadja valakinek. Ez rosszabb, mint valami görög sorstragédia. Őrlődöm,lassan már azt hiszem megbolondulok a tudattól, hogy akit legjobban szeretek a világon, annak ekkora ártalmára lehettem. Okolhatom magam, mert volt több kapcsolatom is a férjem előtt, akivel 20 éve élünk abszolút monogám módon. Hozzáteszem, hogy az első manifesztáció nagyon gyötrelmes szimptómákkal, a vele való együttjárás első éve végén jelentkezett nálam. Nála a 20 év alatt talán egyszer volt valami gyanús jel. De az nem biztos , hogy h. az volt . Tudom, SAJNOS, van tünetmentes vírusürítés is . Abszolút nincs mit a szemére hánynom, hiszen ha nekem csak egy kapcsolatom (Ő) lett volna , ma talán nem gyötörne a lelkiismeret. Olyan jó lenne valami bíztatót hallani !!! A szakirodalom és a szekemberek ( számtalannal beszéltem illetve olvastam rengeteget a témáról, sajnos nem egyértelműek.


Sziasztok!
Régen nem jártam már erre, amikor tünetmentes vagyok, megpróbálok nem is gondolni a vírusra.

Rozali, ha még esetleg benézel ide, nem tudom, hogy férfiakon milyen módon jelentkeznek a tünetek. A férjemnek soha nem volt semmi tünete, mégis valószínűleg ő volt a vírushordozó. Szerintem így utólag már nem is érdemes azon töprengeni, hogy ki fertőzhette meg a másikat, mert úgyis lehetetlen kideríteni és csak vádaskodás lesz a vége.

Ezt a hibát egyébként én is elkövettem, én is a férjemet okoltam, mert az első védekezés nélküli együttlétünk után jelentkeztek először a tünetek, tehát őt okoltam mindenért. Azt mondta, hogy soha semmit nem vett észre magán, és egyik ex-barátnője se mondott neki soha semmit, tehát végülis nem okolhatom őt a múltja miatt, neki sem volt sok kapcsolata, éppúgy, mint nekem.

Alexandra,
Teljesen megértelek, nekem is sokszor eszembe jut az, amit írtál, pedig nekem még nagyon kicsik a gyerekeim.
Én inkább azon szoktam gondolkodni, hogy vajon nem lehetséges-e az, hogy nem is a férjemtől kaptam el, hanem "örököltem" a betegséget. Apukám úgy tudom elég aktiv életet élt anyukám előtt, de nem merek rákérdezni anyukámnál, hogy neki voltak-e ilyen problémái.
Nem tudom, hogy én mit tennék a helyedben, illetve hogy mit fogok majd tenni. Egyelőre abban reménykedem, hogy talán 15 év múlva már lesz ellenszere a vírusnak és nem kell majd ezen gondolkodnom. Én lehet, hogy nem tenném ki a fiam ennek a vérvizsgálatnak, mert gondolj csak bele, ha kiderül, hogy fertőzött, milyen érzés lesz az neki? Túl fiatal még ahhoz szerintem, hogy már most "selejtesnek" érezze magát a kapcsolataiban. Én inkább arról beszélnék neki, hogy mennyire fontos a védekezés, és hogy ártatlanul is összeszedhet az ember olyan betegséget, ami köztudottan csak az aktív, védekezés nélküli nemi életet élőket fenyegeti.

Örülnék, ha még beszélgetnénk erről, gyakrabban benézek majd ezután, de most mennem kell, mert a gyerekek már hiányolnak. :)
 
 


Szia Jeneta,

Én is rég jártam itt. Már azt hittem senki soha nem néz be ebbe a topicba. Közben rámentem az nlc fórumra, ott egy nagyon határozott hozzászólást kaptam. Egyébként már épp kezdtem valamennyire megnyugodni. (némi -sajnos - dilibogyós rásegítéssel, erre ma újra kijött. Két és fél hónap után.
Ez megint a gyerek miatti aggódás felé visz, bár megmondom őszintén: talán-talán mégis nyugodtabb vagyok. Miért:? Mert a neten (magyar , de inkább amerikai és new-zealandi angol orvosi illeetve herpes oldalak százait átolvasva is, )sehol nem találtam olyan utalást, hogy x idő elteltével a gyereken esetlegesen megjelenő gen. herpes egy terhességi ill szülés idején bekövetkező fertőzés következménye lenne. Minden egyéb forrást ( autoinokuláció, esetleges külső fertőzőtt személy ,) megemlít, de anyai eredetről sehol egy szó sem. Én kezdek affelé hajlani, hogy ha a terhesség vagy szülés során lett volna valami az az ún. neonatalis herpesz valamely formájában manifesztálódott volna. Mint azt a korábban írtam, 100% -os megnyugtató választ sehol nem kaptam személyes beszélgetések során, a legtöbb szakember azonban mégis bíztató dolgokat mondott, és azt, hogy nem kéne a gyereket vérvizsgálatnak kitenni. Hát még gondolkodom, de már próbálok nem beleőrülni. Ha valami normálisat hallasz, írj. de jó lenne ha ismét ebbe a topicba tévedne valami megbízható specialista.
Egyébként az én ügyem már nem is izgat, csak a gyereknek ne legyen semmi baja. Mellesleg 2005 szepttól egy évig nem volt nekem sem, annyira örültem, mert egy homeopátiás orvoshoz (virológus mellesleg) mentem és adott egy gyógyszert. Sajna azonban úgy látszik csak egy évig tartott, hiszen most megint sűrűbben mjelent meg.
Na megyek dolgozni, majd én is benézek sűrűbben


Sziasztok!

OLvasgatva titeket gondoltam, hogy ajánlok valamit ha éltek vele segítettem valakin ha nem az se baj.

A forever amerikai cégnek van egy sárga natúr gélje ami vírus, baktérium és gombaölő próbáltátok már inni minimum 3 hónapig?


puszi

moni0511@freemail.hu
 


Kedves Hölgyek!
Magyarországon még kevéssé ismertek az L-Lizin esszenciális aminósav hatásai.Több jótékony hatása közül az egyik, a
Herpeszvírus ellenes hatás.A herpesz szaporodásához L-Arginin
aminósavra van szükség.A herpeszvírus, az arginin aminósavból szintetizálja a szaporodásához szükséges enzimet.A Lizin kompetitíve elfoglalja az arginin helyét, és ezáltal megszünik a herpesz szaporodási helye.
Lizin-C kapszulából napi 3x3 kapszulát kell beszedni 2-3 napig.
A fertőzést abban a fázisban állítja meg, amikor elkezdik szedni
a Lizint.
A Lizin-nek, mint limitáló aminósavnak több, nagyon fontos hatása
van mint pl.immunrendszer erősítés,csontritkulás stb.
További információ a www.lizin.hu honlapon található.
 
 


Sziasztok Csajok,
Lenne egy konkret kerdesem, szerintetek terhesseg alatt szedheto a lizin kapszula vagy sem esetleg ti szedtetek?
En 8 honapos vagyok es most jott ki genatial herpeszem azt hiszem eloszor legalabbis nem emlekszem hasonlo esetre ez idaig es elegge bosszont mivel az ne dokim semmi kezelest nemirt fel!
Varom a valaszotokat, elore is koszi
 
 


Sziasztok!

Soha nem szoktam fórumozni, de most úgy döntöttem, mégis fogok.
Decemberben kaptam herpesz vírus fertőzést és azóta teljesen megkeserítette az életemet. Szégyellem is, pedig ezt leszámítva teljesen egészséges ember vagyok. Sajnos nincs olyan hét, hogy ne jönne elő, amikor legelőszőr előjött Telvirant kaptam, azt hittem akkor, hogy egyáltalán nem is fog többet előjönni, mert 2 hónapig nem volt semmi. Aztán utána megint. Márciusban jelentkezett legközelebb, és azóta már kaptam herpesint, meg isoprinosine-t, de semmi. Ugyanúgy előjött. Egyszerűen tanácstalan vagyok, sokszor éreztem úgy, hogy nincs is értelme tovább élnem, mert ezzel képtelen leszek leélni így az életemet. Ráadásul van egy barátom is, akivel 9 hónapja járok, neki ajakherpesze szokott lenni, igaz nagyon ritkán, de semmi tünetet nem tapasztaltunk rajta eddig. Most kezdett érezni ő is valamit sajnos. Attól tartok, hogy lehet ez az. Nem tudom, mit tegyek, ráadásul ahol voltam már a bőr és nemibeteg gondozóban, teljesen lekezelően néztek rám, pedig nem szoktam fűvel fával szexuális életet élni. A nőgyógyászom is csak legyintett rá, hogy igazából nem tud vele mit tenni. Úgy érzem, hogy ez így nem élet, de igazából a környezetem nem látja rajtam, hogy milyen szinten vagyok elkeseredett. Mit tegyek szerintetek? A válaszokért előre is köszi
 
 


Szia Vision!
Sajnos én is nagyon szégyellem ezt a betegséget. 7 éve a férjemmel vagyunk, de sajnos már ő előtte elkaptam a herpeszt, valószínűleg egy korábbi barátomtól. Legelőször én sem tudtam, hogy ez herpesz, nagyon magas lázam volt és égető érzés alakult ki a nemiszervemen. Az orvos azt mondta, hogy kezeljem Zoviraxxal. Azóta már több gyógyszeres kezelésen is túlvagyok, de állandóan( változó időközönként) előjön. Ráadásul egyre beljebb terjeszkedik, mert először csak a csiklóm és kisajak környékén jött ki, most azonban már a hüvelybemenetemnél is. Én is pont azt éreztem, hogy így nem akarok élni. Persze ez nem így van, mert van két tündéri kislányom, de nagyon igazságtalannak érzem ezt.
Már eleve kimondani, hogy herpeszem van, mintha egy rosszéletű nő lennék, pedig nem voltam az soha.
Most, hogy végigolvastam a sorokat kicsit megkönnyebbültem. Megpróbálom a lizint beszerezni és Telviran gyógyszert és krémet is.
Még megpróbálom felhívni Dr. Sóti Erikát, aki egy nagyon jó bőrgyógyász, de eddig még nem fordultam hozzá. A fejleményekről még beszámolok!
 
 


Sziasztok!

Tegnap találtam rá erre a fórumra, és hát örülök, hogy mai napig 2004 óta is él..végig olvastam az egészet...én is ebbe a helyzetbe vagyok..22 éves vagyok, 2 éve kaptam el.az volt a legrosszabb, hogy eddig semmit nem tudtam erröl a betegségről, és amikor elmentem egy nőgyógyászhoz ( éppen egy női orvos volt) nos azt hidtem kedves lesz és felvilágosít, de semmi..annyit mondott, hogy herpes, nemi úton terjed és felírta a Telvirant amit 1 hétig szedtem...elmúlt...azota egyszer jött elő, nyáron a tengerparton az erős napsugárzásra, viszont nem volt fájdalmas, mint az első..
én szedek fogamzásgátlót, és mivel nem voltam tájékozott ugyanugy lefeküdtem az akkori barátommal, óvszer nélkül...nos neki azóta sincs tünete....remélem, hogy nem adtam át neki...vagy mindenképpen átkerül a vírus a másik szervezetébe??ha tünetmentes is vagyok???én nem tudom elmondani senkinek a problémám, még a legjobb barátnőmnek sem merem.
próbálok nem rá gondolni, hogy nekem "van ilyenem" de nem mindig sikerül....kérlek titeket, irjatok ha van még tapasztalotok!
és remélem, hogy a jövöben nekem is egészséges gyerekeket ad majd a sors....
 


Sziasztok!

hasonlóan, én ma találtam rá a fórumra, és máris nagyon sok tapasztalattal lettem gazdagabb! Sajnos évek óta nekem is ugyanaz a problémám, az egész még 2001 szilveszterén kezdodott, a legjobb barátnommel kicseréltuk a felsonket... neki viszonylag rendszeresen, tehát évente kb 3-4 alkalommal ajakherpesze szokott lenni, és anno szilveszterkor is volt. Én addig hírbol sem ismertem a herpeszt, na jó, rajta szoktam csak látni. Szóval nemsokára utána, január derekán övsömört (Herpes Zoster)kaptam, vagyis tipikusan téli idoben, mikoris az immunrendszer gyengébb, megtámadott... herpeszint kaptam rá, kenocsot és tablettát is, 2-3 hét alatt elmúlt. Addig hasonló fájdalmat soha nem tapasztaltam, nem bírtam tole aludni, borzasztó volt!! ugyanakkor éppen akkor pasiztam be, és hát nem igazán bírtam magammal... már szinte elmúlt, gondoltam én! Maximálisan védekeztunk, csakis óvszerrel, és kb a nyáron jottem ossze a volt pasimmal, vele már nem óvszereztunk. addig smemi bajom sem volt, de utána eloszor csak ritkán, majd egyre surubben kijott rajtam is a herpesz, sajnos a legrosszabb helyen... évek során kicsit lejjebb vándorolt, most abszolút a huvelynyílásomnál van, talán szerencse!, de csak kívulrol. sokáig nem vettem róla tudomást, a volt nogyógyászom mégcsak herpesznek sem titulálta, mikor elmentem vele, saját magam állítottam fel a kórtorténetemet, és jottem rá az osszefuggésre az ovsomorom és a mostani herpeszem kozott...
4 éve havi!!! rendszerességgel újult ki, aztán egy idore leállt, és a mostani páromat, a férjemet pedig aránylag tunetmentesen ismertem meg. az utóbbi 2 évben viszont borzasztó, nem viccelek, 2 hetente kijon!! a fájdalmakról gondolom snekinek sem írok újat, nekem ugyan lázam nincs, menni, ulni, wc-re járni, wc papírt használni viszont kegyetlen érzés olyankor. 3-4 napig tart.. nem tudom, kinek van hasonló tunete, én már onnan tudom, h kezd kijonni, h a medencecsontom egyik fele rettenetesen fáj!! olyan érzés, mintha biciklizéstol fájna az ember ulepe. na akkor már mehetek Herpeszinnel kenni, de nem segít, másnap reggelre már megjelenik, mindig csak kis piros foltocska, hólyagok nélkul, csak rettenetesen érzékeny. tavaly, még mielott osszeházasodtunk volna, elkezdtem orvosokhoz járni. a mostani noidokim a fertozore kuldott! ott isoprinosint kaptam, de nem használt, pedig tobb hónapig szedtem, folyamatosan 2 hetente járt ki, fuggetlenul, h nyár vagy tél volt. aztán kikotottem egy immunológusnál, aki nagyon kedves volt, nagyon sajnált, levették a véremet, és vártuk az eredményt, naná, egyértelmuen herpesz, de amit csak akartok, herpes simplex, zoster, mindent kimutatott!! Polioxidonium injekciót javasolt, 2 x 6-ot kaptam, nem kívánom snekinek, mert rettenetesen fájdalmas, ja, és ez mellett még drága is... rákerestem a neten, Magyarországon azt hiszem nem is kapható, amolyan sejtregerenáló akármi, új sejtek szaporodását serkentik, vmilyen limfocitákat, amik felelosek az immunrendszer legyengulésért, de ezmelett a neten azt olvastam, h foként rákos betegeknek adják... ellefejtettem írni, hogy én Szlovákiából vok, a korzetunkben csak ez az egy immunológus van, így november óta most, februárban megyek majd hozzá, hamarább nem kaptam idopontot, meghát vártuk az inekció jótékony hatását is.. Telvirant én is szedtem, azt hiszem, ahogy a fontiekben olvastam, javasolni fogok neki 1 hosszabb kúrát, mert én csak 2 hétig szedtem. én vhogy már elfogadtam ezt, igazából a szexuális életunket nagyon megkeseríti, a férjem 3 hetet kulfoldon, 3 hetet itthon tölt, és szonte minden 3 hétben elojon, amikor ő itthon van... de biztat, és kitart mellettem, egyutt találtunk rá oylan oldalakra is, ahol olvastam, h nem veszélyezteti a terhesséhet a herpesz! ez volt ugyanis a fo ok, amiért tavaly elkezdtem járni orvosokhoz, és amint kimondtam, h babát szeretnék, máris máshogy álltak hozzám. akkor nagyon beijedtem, az immunológusom azt mondta, h az elso 3 hónapban nem szabadna, h kijojjon, mert árt a magzatnak! november óta viszont tobb helyen is, és szerencsére itt is olvastam, h annál az anyánál, aki már eleve fertozott a babában kialakul erre egy védekezés, csak a szulésnél lehet max császár a természetes helyett. Kulonben nemrég olvastam egy Valtrex nevu gyógyszerrol, szerencsére azt nálunk is kapni, ugyh jovo héten megmondom neki, h vagy ezt, vagy Telvirant írjon ki nagyobb mennyiségben. a nyáron szeretnék teherbe esni, jó lenne addig felturbózni az immunrendszerem, de én már eléggé szkeptikus vok ez ugyben. 2-3 éve havonta, vagy még gyakrabban is kijon, gondolhatjátok, ezekután nem sok mindenben reménykedem. ja, és kívulrol meg én vok a világ legegészségesebb embere, beteg szinte soha nem vok, sportolok, na jó, azért vannak nekem is gyengéim. de az utóbbi idoben elég, ha vkinek ajakherpesze van, egy irodában ulok vele, vagy csak beulnk 1 kávézóba traccsolni egyet, tuti, h nekem is elojon! viccesnek hangzik, de nem az, olyan szinten vok, h ha nem magától jon ki, akkor már az is elég, ha vkinek van, és én arra ránézek!remélem nem kínoztam senkit az életrajzommal... jovo héten megyek újra dokihoz, megint vesznek vért, hátha legalább 1 fokkal jobb értékeket kapok...
aztán majd beszámolok róla!
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron