Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Erazmusz!

Szerencsére régen kellett írnom neked, de talán még emlékszel rám. Te adtál megnyugtató tanácsot a koromat illetöen, hogy nem feltétlenül szükséges a magzatvízvizsgálat. Anno kielemezted a högörbémet is amikor terhes lettem. Söt annak idején a fogamzás idöpontja miatt, azt írtad, hogy vsz. kislány lesz. Úgy néz ki tényleg kislány lesz, és mivel kérted, én pedig meg is ígértem, feltétlenül tájékoztatlak majd erröl.

Most viszont van egy kis problémám:
A 26. hetet kezdtem és hétfön kiderült, hogy a külsö méhszáj nyitva van. C:2100. Furcsa nyomást éreztem pár napja a hüvelyemnél, azért kerestem fel az orvosom. Kétszer már szültem, de ez az érzés számomra ismeretlen volt. Az UH-on minden rendben volt, egyeltalán nincs lent a baba, mint ahogy én éreztem. Az orvos pihenést és Magne B6 szedését írta elö.
Mindig leírom, így most is, hogy megbízom az orvosomban, de megnyugtató számomra, ha egy másik szakember is elmondja a véleményét.
Vagyis szerinted elég-e ez az orvosság, milyen adagban szedetnéd Te a betegeddel, és lehet-e ennek valami kellemetlen következménye, vagy nyugodjunk meg, mert a pihenés megoldja ezt a problémát?
Azonkívül a pihenés mit jelent ilyen esetben? Szigorú fekvést, vagy egy kis séta, nagyon könnyü itthoni munka belefér-e?

Válaszodat elöre is nagyon köszönöm!

Kata
Kata007
 


Kedves Erazmusz!

Noha azt írtad, hogy a Mirena hormon IUD-vel nincs tapasztalatod, mégis hátha tudsz válaszolni.
Mit csinál, vagy mit nem csinál a Mirena, amiért "elõnyösebb" a hagyományos spirálnál, amit Te ugye már évek óta nem javasolsz.
Tablettát nem szeretnék, hagyományos spirált sem, a Pharmatex nagyon csíp (szoptatok), a Delfen krémet (diaphragmához) kivonták a forgalomból (vajon miért????), a DM-ben kapható film nem a legbiztonságosabb (ld. harmadik babánk Kép), a vasectomia kivitelezhetetlen, mivel a férjem külföldi. Említettem, hogy nem szeretnénk negyedik gyereket?
NAGYON köszönöm elõre is a válaszod.
Anouk33
anouk33
 


Kedves Erazmusz!

Köszönjük a választ!
Mindenképp felhívjuk a tanár urat, akit ajánlottál!

Erika73
 
 

 
 

Kedves Doktornõ !

Mai nap kiderült, nagy örömükre, hogy babát várok. Van egy nagyon nagy problémám, ami az örömömet megkeseríti. Két hetes terhes lehetek, ez alatt kétszer volt fogröggenem, mert annyira begyulladt a fogam. Rám raktak egy ólomköpenyt. Milyen következményei lehetnek? Árthat ez a babának?

Szami
Szami
 


Drága Erazmusz,

boldogan írom, hogy az általad javasolt Gynevac kúra utáni 3. (4?) hónapban kisbabát várok!

Valószínüleg még sokszor foglak zargatni. Köszönöm, hogy vagy nekünk, és további jó munkát és sikereket kívánok neked.

A boldog Lora
Lora
 


Kedves Doktornõ!

38 éves vagyok, márc. 12-én jár le a rózshimlõ oltásom 3 hónapos várakozási ideje, s azután szeretnénk nekifogni a második babánknak. Az elsõ most 17 hónapos. Febr. 12-én kezdtem a Materna vitamint szedni, mert a nõgyógyászom szerint egy hónappal a fogantatás elõtt el kell kezdeni. ezután egy-két nappal bevérzett a szemem. Elmentem a szemészetre, s ott Rutascorbint adtak. (P vitaminhiány miatt, azaz gyengék nagyon az érfalaim. Ezt a gyengeséget az elsõ várandósságomkor is felfedezték, de akkor semmit nem kaptam rá, s a P vitaminhiányt sem mondták.)Arra nem tudott válaszolni a szemészdoktornõ, hogy ez a gyógyszer befolyásolja-e károsan a leendõ babámat. Azt meg végképp nem tudtuk kideríteni a gyógyszertárban sem, hogy a Maternában van-e P vitamin. Szedhetõ együtt a kettõ? Már elmúlt a bevérzés, hagyjam abba a Rutascorbint? A szemész azt mondta, hogy szerinte 2-3 hónapig kellene szedni, de konzultáljak nõgyógyásszal miután elmúlik a bevérzés.
Ma kerestem a nõgyógyászomat, de csak a jövõ héten lesz.
Mit tegyek azon kívül, hogy nekiláttam kölest meg narancsot enni, mert az egyik könyv szerint ezekben van nagy mennyiségü P vitamin?
Köszönettel:

Piroska
Piroska
 


Kedves Erazmusz Doktornõ!

Nagyon szépen köszönöm a válaszodat!

B26
B26
 


Kedves Doktornõ!

Köszönöm a gyors választ. A golyókat kipróbálom, köszönöm.

Megpróbálom meghozatni a nyugati változatát a Gynevacnak. De hogyan? Gondolom ott is receptre adják, magyar receptet meg nemigen fogadnak el. Vagy igen?


További jó munkát!

Moncsi
Moncsi
 


Kedves Erazmusz Doktornõ!

Köszönöm, hogy utólag is megnyugtató választ adott. Az UH-n megállapították, hogy a spirál nincs sehol. Valószínûleg elhagytam valahol, úgyhogy felesleges izgulnivaló nélkül várhatom a babát!

Inhoff Anita
Inhoff Anita
 


Kedves Erazmusz Doktorno,
Nagyon szepen koszonom, hogy valaszoltal es igy torodsz velem (velunk)!
A menzeszem tovabbra sem jott meg, mar 53 napja...:-( Tobbszor is menzesz elotti gorcsoket ereztem, legutobb a het kozepen 3 napig, de aztan megsincs semmi. Ugyhogy felhivtam a nogyogyaszomat, o azt mondta, erdemes elmennem hozza a jovo heten, megnez UH-val is, es utana meg tudjuk beszelni, hogy legyen-e kivizsgalas, es hogy mit erdemes tenni.
Koszonom szepen a segitseged,
Gombóc
 
 


Moncsi!
Ha nem haragszol leírom, hogy hogy tudod a Gynatrent meghozatni, nekem is Erazmusz Dr.-nõ írta. (Sajnos én thiomersal érzékeny vagyok, s nekem is a Gynatren a jó).
Pesten a János Korház mellett van a Pharmafutár és õk foglalkoznak külföldi gyógyszerek behozásával.Receptet kell vinni.
Üdv. Gabi
Névtelen
 


Kedves Doktornõ,

Kb. 10 hetes terhes vagyok, és elég csúnya folyásom kezdõdött, némi pecsételõ vérezgetés elmúltával. Elmentem az orvosomhoz, aki felírt egy, a Doktornõ receptjéhez látszatra hasonló, készített kúpot, ötszöri éjszakai használatra.
Kérdésem az lenne, hogy a kezelés után mit tehetnék a hüvelyflórám helyreállítása és megerõsítése érdekében?

Válaszát elõre is köszönöm:
Zita
ParaZita
 


Mikor fordul meg a baba? 30 hetes terhes vagyok és a mostani Uh farfekvéses babát mutat. 2 hét múlva újra kell mennem. Kérdésem, hogy normál esetben mikor fordul a baba az optimális helyzetbe. Vagy ha nem teszi, mire kell számítanom? A választ elõre is köszönöm.
Névtelen
 


Kedves Erazmusz Doktornõ!
Elõször is nagyon köszönöm az elõzõ kérdésemre (bõrprobléma) adott válaszát, sajnos azt azóta sem sikerült kideríteni, hogy mi okozza.
Egy újabb kérdésem lenne. Januárban elmentem az orvoshoz egy általános kivizsgálásra és egy kenetvételbõl megállapították, hogy zsúfolva!!! van gombával (sem nekem, sem férjemnek semmilyen! tünete nem volt). 5 napon át 2x1 Nizoral tablettát és Pimafucin krémet, és én Pimafucin h.tablettát kaptunk. Még a tabletta szedése alatt mindkettõnknek lett tünete (erõs hámlás - olyan, mint amikor az embernek leég a háta és lehámlik a bõre). Visszamentem február elején, hogy gond van még mindig. Az újabb kenetvétel során szintén gombát állapítottak meg. Én kaptam Klion-D 100 h.tablettát, mindketten Mycosolon kenõcsöt. Nálam talán most nincs tünet (bár elõször sem volt), a férjemnél még mindig van.
Mi a teendõ? Mikor és mitõl fog elmúlni?
Az orvosom (aki egyébként fõorvos egy fõvárosi kórházban) azt mondta, hogy nem szükséges visszamennem kontrollra, biztosan el fog múlni, különben is gondolkodjak pozitívan (amúgy alapvetõen pozitív beállítású ember vagyok). Tényleg nem szükséges visszamenni kontrollra?
Van e olyan hely Bp-en, ahol kifezezetten ilyen problémával foglalkoznak, valamilyen ambulancia stb?
Visszatérve a bõrproblémámra: okozhatja-e esetlegesen egy évek óta fennálló gombásodás ezeket a "kiütéseket"? Hogyan tudom kivizsgáltatni, ha igen?
Nagyon szépen köszönöm elõre is a válaszát!

Mági
Mági
 


Kedves Doktornõ!

Az elõzõ levelembõl még kimaradt, hogy mindkét kúra után alkalmaztama a Gynoflor h. tablettát.
A doktor úr nem írta fel nekem a Gynovac-ot, azt mondta, hogy õ akkor szokta azt alkalmazni, amikor már semmi más nem használ (merthogy az is gyógyszer), hasonlatként a gamma globulin injekciót hozta fel (hogy azt sem adják mindenkinek).

Köszönöm elõre is válaszát!

Mági
Mági
 


Kedves doktornõ,

megnézettem a házi orvosommal a gynevec kúra idejét. Az utolsót nov közepén adták be, és a 3. hónapban kiderült, hogy végre babát várunk

További jó munkát, Lora
Lora
 


Kedves Erazmusz Doktornõ!

27 éves vagyok és teherbe szeretnék esni.A nõgyógyászom hüvelyi ultrahang alapján megállapította,hogy policisztás petefészkem van.Vérvizsgálatot nem kért és csak a hüvelyi ultrahang alapján felírta a Clostilbegyt gyógyszert,amit a
3-7.napig kellett szednem.A 11.napon hüvelyi ultrahang alapján felírta az Utrogestant,mivel az endom. 5 mm,a bal oldali petefészekben számos 12-13 mm-es tüszõ,jobb oldalon 1db 14 mm-es domináns.Az Utrogestant napi 2-szer a 12.naptól
szedtem,a 16.napon a tüszõ 21.7 mm-es volt.A menstruációm a
33.napon megjött,melyet a 30-32.napig egy kis folt elõzött
meg.A menstruációm egyébként vagy másfél éve abból áll,hogy
az elsõ egy,két esetleg három napon barna folt van,utánna
két napig sûrû,nyálkás,barna,alvadt vérrel távozó menstruáció.Néha erõs fájdalom kíséri azt a napot,amikor
nem csak a folt van,hanem jobban megjön.A mellem kb. a 20.
naptól nagyon érzékennyé válik,fõleg a bal oldali.
A 2.hónapban szintén elkezdtem szedni a Clostilbegytet a
3-7.napig.A 11.napon az "endometrium vastagsága 4 mm,
bo.ov.-ban számos 8-10 mm foll.PCOD susp.,a jo.ov.-ban
egy 18 mm átlagátmérõjû domináns foll.ábr."
Ez azt jelenti,hogy csak a bal oldali petefészkem policisztás?
A 11.naptól nõgyógyászom felírta az Utrogestant,most hüvely-
kapszula formájában napi 3-szor,szintén csak hüvelyi ultrahang alapján.A 20.napon elõször vettek le vért,melynek
az eredménye:
Luteinizáló h.(LH)(MEIA): 13.35 U/l
Foll.stim.h. (FSH)(MEIA): 4.58 U/l
Prolaktin (MEIA) : 18.50 ng/ml 1.39-24.20
Progeszteron (MEIA) : 34.24 nmol/l
Oestradiol (MEIA) : 3.251 nmol/l
Tesztoszteron (DELFIA) : 2.80 nmol/l 0.90-4.90
Szexh.kötõ gl.(SHBG)FIA :123.9 *nmol/l 20.0-118.0
A 32.napon ismét megjött a mensesem.

Mivel a férjem márciustól-júliusig 1-2 hetenként fog hazajárni,a nõgyógyászom felírta az 5.naptól a DIANE-35
gyógyszert (bár a leírásban az elsõ naptól kell szedni és
7 nap szünet).3 havi adagot kell beszednem és utánna vér-
vizsgálatra kellene mennem.
Õszintén szólva úgy érzem,hogy nõgyógyászom nem alapos,
mivel mindegyik gyógyszert csak ultrahangos vizsgálat
alapján írta fel,nem tudom azt sem,hogy miért emelte napi
3-adagra az Utrogestant.
A barátnõmnek is policisztás petefészke van,de mielõtt
felírták volna a Clostilbegytet,vérvételt is csináltak
és a 11.naptól kétnaponta ultrahangra ment és csak a
tüszõrepedés napjától kellett szednie az Utrogestant.
A kérdésem az lenne,hogy ha elkezdem szedni a DIANE- 35
gyógyszert,3 hónap után várható-e javulás a policisztás
petefészkemben vagy ennek az esélye kicsi.A nyáron szeretnék
teherbe esni,de ha a fogamzásgátló szedését elkezdem a három hónap szünet után,leghamarabb október elején próbálkozhatunk.
Mit tanácsol doktornõ,mit szedjek,hogy minnél hamarabb teherbe essek és javasolja-e Ön is,hogy a DIANE-35-öt
szedjem,ezzel pihentetve a petefészket?
Elnézést kérek a hosszú levélért,de úgy gondoltam mindent
le kell írnom,hogy többet tudjon nekem segíteni.
Elõre is köszönöm válaszát és segítségét!

Alíz Debrecenbõl
Alíz
 


Kedves Erazmusz Doktorno!

Leirnam Neked az elozo ciklusban mert homet (huvelyben mert). Kerlek elemezd ki, volt-e peteeresem, attol fuggetlenul, hogy hom.leeses nem kimutathato es Szerinted van-e gond a progival, vagy massal?

1.nap 37 11.nap 36.75 21.nap 36.7 x 31.nap 37.3
2.nap 36.9 12.nap 36.9 22.nap 36.8 x 32.nap 37.4
3.nap 36.8 13.nap 36.85 23.nap 36.8 33.nap 37.3
4.nap 37 14.nap 36.7 24.nap 37 34.nap 37.3
5.nap 36.9 15.nap 36.75 25.nap 37.1 35.nap 37
6.nap 36.75 x 16.nap 36.7 x 26.nap 37.15
7.nap 36.7 x 17.nap 36.8 27.nap 37.2
8.nap 36.75 x 18.nap 36.75x 28.nap 37.2
9.nap 36.7 19.nap 36.65x 29.nap 37.25
10.nap 37.4 20.nap 36.8 x 30.nap 37.4

A 27.naptol barnaztam.
X: szeretkezes

Valaszodat nagyon varom. Tovabbi jo munkat es jo egeszseget kivanok!
Udvolettel:

Edus
Edus
 


Hat ez elegge osszefolyt. Eredetileg hagytam szunetet a napok kozott. Remelem, azert el lehet igazodni rajta.
Megprobalom ujra, most mar egy oszlopban.
1.nap 37
2.nap 36.9
3.nap 36.8
4.nap 37
5.nap 36.9
6.nap 36.75 x
7.nap 36.7 x
8.nap 36.75 x
9.nap 36.7
10.nap 37.4
11.nap 36.75
13.nap 36.85
14.nap 36.7
15.nap 36.75
16.nap 36.7
17.nap 36.8
18.nap 36.75 x
19.nap 36.65 x
20.nap 36.8 x
21.nap 36.7 x
22.nap 36.8 x
23.nap 36.8
24.nap 37
25.nap 37.1
26.nap 37.15
27.nap 37.2
28.nap 37.2
29.nap 37.25
30.nap 37.4
31.nap 37.3
32.nap 37.4
33.nap 37.3
34.nap 37.3
35.nap 37

Varom valaszod!

Edus
Edus
 


Kedves Erazmus!

A hõ ha nem esik le amikor megkell jönnie pl.28 37.2 napon akkor mi a helyzet???
Ja és a teszt negatív.
Erika
 


Kedves Lányok!
Most ismét igyekszem gyors válaszokat adni.

Okanna!
Sajnos, a két hormon csoport nem ugyanazokat a hormonokat tartalmazza, ezért továbbra se tudom, hogy a második progeszteron milyen mértékegységben volt. Egy tény: az oestradiol alacsonyabb a szükségesnél, (0,11-0,55 nMol/l), és a testosteron valószínûleg magasabb a megengesettnél, de relatívee mindenképpen magasabb, az oestrogen hiány miatt. Ez okozza a virilizációs (férfias) jeleket.

Levendula!
Az antibiotikum kezelésnek a prosztatagyulladásban is akkor van értelme, akkor hatásáos, ha partner kezeléssel egyidõben, és sextilalommal egybekötve, elegendõen hosszú ideig tart. Nem minden antibiotikum hatásos, a Summamed igen, de csak úgy, ahogy most írtam.

Kata007!
harmadik szülés elõtt nem szokott baj lenni, ha a külsõ méhszáj nyitva van, bár a leírás szerint kicsit meg is rövidült a nyakcsatorna. Én a MagneB6-ot 3x1 adagban adom. A pihenés általában elég, ha nem keményedik napi 3-nál többször a hasad. A sorozat vizsgálat mutatja meg,hogy szükséges-e a szigorú fekvés.

Anouk 33!
Mivel nincs tapasztalatom a MIRENA spirállal, ezért csak annyit tudok róla, amennyit a tudományos üléseken elmondtak róla. Valójában nem tudom, hogy azok a vizsgálatok a valóságnak megfelelõek, vagy a gyártó cégtõl megrendelt marketing fogások. Azt mondták róla, hogy a vizsgálatok alapján csökkenti a krónikus gyulladások elõfordulását, ezzel suzemben a közönséges IUD többszörösre emeli a gyulladásokat. Ennek oka a benne lévõ kis mennyiségû hormon, ami szükséges a gyulladások ellen (pl. a Gynoflor hüvelytabletta is tartalmaz hormont a gyulladások ellen). Talán 3 gyerek után Te is kérheted a sterilizálást (meddõvé tételt) laparoskópia segítségével.


Kedves Lora!
Sok szeretettel gratulálok leendõ kiisbabádhoz! Örülök, hogy részem lehet abban, hogy sikerült! (Tehát A Gynevac után kb. 8 héttel terhes lettél.Mennyit vártál rá?) Nem "zargatsz", ha segíthetek, bármikor fordulhatsz hozzám! Ha sürgõs válaszra vársz, talán e-mailon gyorsabban elérsz!

Kedves Szami!
Neked is szeretettel és örömmel gratulálok. A fog röntgen miatt nem kell aggódnod, különösen, ha ólomköpenyt adtak. A diagnosztikus röntgen különben se okoz nagy veszélyt. Ha mégis okozna valami bajt ebben az idõben, akkor egyáltalán nem marad meg a terhesség, fejlõdési rendellenességtõl nem kell tartani.

Piroska!
A Maternában nincs P vitamin. Azt írják,hogy nincs kellõ tapasztalat a terhességben adott Rutascorbinról, de szoktunk adni bevérzés esetén. Nem tudok káros hatásáról. A Materna és a Rutascorbin szedhetõ együtt. C vitamin van mindkettõben, de ebbõl nincs túladagolás.

Moncsi!
A magyar receptet elfogadják külföldön. Régen gíakran felírtam én is a svájci változatot.
Rp.
Inj. Gynatren
amp. No. VI (sex)
D.S. Suo nomine
Amint Gabi írta: a Pharmafutár behozza (Németországból).

ParaZita!
A hüvelyflóra helyreállítására a receptre kapható Gynoflor, vagy a recept nélkülis kapható Floragyn hüvelytabletta alkalmas.

Névtelen!
A baba általában 28-32 hét között szokott megfordulni, de láttam olyan babát is, aki a kiírás napján fordult fejvégûbe. Elõ lehet segíteni a megfordulást a következõ "mutatvánnya": egy poktrócot hosszában4 rétre hajtassz. Felgörgeted, így egy kb. 25 cm átmérõjû, 40 cm hosszú hengert kapsz. Reggel és este kb. 10 percig fekszel hanyatt úgy, hogy a derekad alatt legyen a henger. így a pocakod egészen kimagasodik. Nem mindenkinek sikerül így megfordítani a babát, de a legtöbbször igen.

Mági!
Elõfordul, hogy olyan makacs a gomba, hogy csakegy 3, vagy 6 hónapos Diflucan vagy Orungal kúra szûnteti meg, vagy még az is kevés. Nem ismerek kifejezetten ezzel foglalkozó ambulanciát.
A Doktor úr nagyon helytelenül gondolkodik, ha nem akarja felírni a Gynevac injekciót. Nem hasonló ez a gamma globulinhoz. Inkább a vitaminokhoz lehetne hasonlítani, amik szintén erõsítik az immunrendszert. Ha az orvosok, és fõleg a nõgyógyászok minden hüvelygyulladásnál, minden hüvelyi folyásnál azonnal felírnák a Gynevac-ot, nagyon sok szenvedéstõl megkímélnék a nõket! Éppen az a baj, hogy csak akkor próbálják meg ezt is, amikor mindenféle antibiotikummal teljesen tönkre tették a normális biológiai flóráját a hüvelynek, aztán csodálkoznak, hogy a Gynevac nem csodaszer, és nem tudja feltámasztani az elpusztított védõ laktobacillusokat. Olyan ez, mintha a vérszegénységet vas helyett olyan gyógyszerekkel akarnák gyógyítani, ami a meglévõ vasrakrtárakat is tönkre teszi!

Alíz!
Ha van domináns tüszõ, akkor az már nem valódi polycystás petefészek, mert a polycystás petefészekben nincs domináns tüszõ, illetve a tüszõk nemnõnek meg 10 mm-nél nagyobbra gyógyszer segítségével sem. Valószínûleg csak a hipofízisnek van csökkent mûködése, és ezen segít a Clostylbegyt, és segít kifejlõdni a tüszõnek.
Az Utrogestan sárgatest hormon, én se tudom, miért nem csak a ciklus második felében adják, amikor az a természetes hormon. Egyébként az csinálja a méhnyálkahártya alkalmassá tételét a petesejt befogadására. Én még azt se értem, hogy ha terhes szeretnél lenni, akkor miért ad a nõgyógyász fogamzásgátlót? Talán megmagyarázza, ha megkérdezed tõle. Én soha nem fogamzásgátlóval kezelem a polycystás petefészket, ami nálad egyébként se igazán áll fenn, mint írtam, a petefészek stimuláló gyógyszerre jól reagál. Ha nem reagálna, akkor lézeres laparoszkópiát javasolnék, mint Krisztinkának, aki a mûtét után hamarosan terhes is lett.

Erika!
Ha a 28. napon 37,2 a hõmérséklet, az még nem jelent semmit. Van, akinek hamarabb jelentkezik a vérzés, mint amikor mérhetõen csökken a hõ. De ugyanakkor a 28. napon nézett negatív terhességi teszt se jelent semmit. A legmélyebb hõmérsékleti pont, a tüszõrepedés idõpontja után 18-19 napnál hamarabb nem érdemes tesztelni, mert az szinte biztos, hogy negatív akkor is, ha terhes vagy. Ne higyj a reklám fogásoknak!

Edus!
Peteérés volt, a 19. napon volt a tüszõrepedés. A 28-30 napnál kellene progeszteront mérni. Lehet, hogy magasabb az alapanyag cseréd az átlagosnál (Pajzsmir5igy mûködés fokozott), lehet, hogy a hõmérõ mutat többet a valóságosnál, ezért az egész göbe el van tolva fölfelé 2-3 tized fokkal. Az viszont, hogy a tüszõrepedés nem a 14-15 napon van, és utána is sak lassan emelkedik a hõ, arra utal, hogy alul mûködik a petefészek, tehát kevés lehet a progeszteron is. Hormon vizsgálattal lehetne pontosan tisztázni.

Mindenkit üdvözlök
Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


Kedves Erazmusz!

Köszönöm a válaszod. Ma voltam orvosnál, így már hivatalos lett terhességem. 6 hetes vagyok. Remélem komplikáció mentes lesz ez a 9 hónap.
Mégegyszer köszönöm.

Szami
Szami
 


Kedves Doktornõ, nagyon köszönöm. Névtelen.
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!

Nagyon köszönöm a válaszod! Olyan jó, hogy vagy nekünk!Kép

Kata (és Dóri babája)
Kata007
 


Kedves Erazmusz!

Koszonom valaszod.
Eppen az altalad megadott idopontban leszek M.o.-on, remelem, sikerul megcsinaltatnom a hormonvizsgalatot.
Minden jot kivanok!

Udvozlettel:
Edus
Edus
 


Kedves doktornõ! Olvastam a "farfekvés" topicban, hogy bizonyos esetekbe, ha nem fordul meg a baba magától, a 37 héten külsõleg megpróbálják megfordítani. Tudnál nekem errõl bõvebben írni, hogy mibõl áll ez a beavatkozás? (Nagysúllyal született, szép egésséges gyermekeim vannak, mindegyiket gyorsan, természetes úton szültem, most a negyedik babámat várom) A gyakorlatot, amit ajánlottál csinálom, mégegyszer köszönöm. Farfekvéses Névtelen Kép
Névtelen
 


Tisztelt Erazmusz!
37 eves vagyok es kilenc vetelesen vagyok mar tul es nem igazan bizom meg az eddigi orvosaimban. Allitolag egeszseges vagyok. /Nagyobb kivizsgalasom nem volt, nem tartottak szuksegesnek./
Kerdesem: - Lehetne-e egy szemelyes talalkozast kernem Ontol? Jelenleg nem elek otthon es igy nem tudom megmondani, hogy mikor tudunk talalkozni (ha elvallal) talan majus vagy augusztus.
Valaszat elore is koszonom.
Angela
bagolyka
 


Drága doktornõ!

Nagyon köszönöm a leveledet! Szeretném elküldeni a mélben a görbémet, hogy kiértékeld. Olvastam, hogy többeknél bejött a baba neme, amit tippeltél. Egyébként már másfél éve próbálkoztunk.

Köszönök mindent, Lora
Lora
 


Kedves Erazmusz!
Talán emlékszel még rám, február elején jelentkeztem azzal a problémával, hogy az uh a 39. héten 2500 g-os babát állapitott meg. A rákövetkezõ héten be is feküdtem a kórházba, bár nem ezért, hanem gest. diab. miatt. Akkor újra volt egy uh és már 3200 g-ra taksálták a babóc súlyát. Végülis a terminus után 4 nappal szültem, és a babának hálistennek tankönyvi mérete lett 54 cm és 3500 g. A kérdésem az lenne, hogy valóban tévedhet ekkorát az uh, vagy igy összeszedte volna magát a baba?

Másik kérdésem: mennyi ideig tart a gyermekágyi folyás, mekkora mennyiség a normális és ezekután mikorra várható a menszesz és egyáltalán a normális ciklusok beindulása? Császárral szültem, és hálistennek szoptatok.

Harmadik kérdés: gondolom a 6. hét után ellenõrzik majd a vércukor szintemet is a gest. diab. miatt. Ezek után ehetek majd megint normálisan (ha minden rendben lesz) vagy fokozatosan hagyjak fel a diétával? Érdemes-e a következõ gyerek tervezésekor ill. teherbeeséskor magánszorgalomból újra diétázni vagy várjak az ominózus terheléses vércukor vizsgálatra? Egyébként a terhességem alatt feljött 6 kg-t már leadtam, sõt azóta egy másik 6-os is lecsúszott, pedig semmi fogyókúra nincs, csak továbbra is tartom a diétát.

Negyedik kérdés: császár után kábé mennyi idõvel lehet újra teherbe esni? Mennyi az esélye annak, hogy a következõ is császár lesz? Nálam az oka az volt, hogy leesett a baba szivhangja, nem is ereszkedett le és a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, 4 ujjnyi tágulásig eljutottam elõtte. Lehet-e ez az oka annak, (mármint a nyakra tekeredett kzs, ami nem engedte le a babát), hogy végülis inditották a szülésemet, mert magától nem akart sehogysem elkezdõdni?
Hogy a manóba rendezzem el az agyamban, hogy a császár is normális szülés? Imádom a fiamat, de egyszerûen nem látom az összekötõ kapcsot a pocakom és a baba között. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy tényleg egy baba volt odabent, aki most idekint van. Valahogy csak történtek velem az események, nem volt bennük tevõleges részem. Ugye ez az agymenésem elmúlik idõvel, csak türelmesnek kell lennem magamhoz?

Jó sok kérdésem lett, de olyan messze van még a saját dokimmal való találkozás idõpontja... Kép
bogyeszka
 


Kedves farfekvéses Névtelen!
A külsõ fordítás a következõképpen történik:
Lefektetés a szülõszobán, egy normális ágyra. Fél órán keresztül CTG-vel figyelik a méh tevékenységet és a szívhangot. Bekötnek egy méh lazító infúziót. Ha semmi fájás nincs, általában 2 orvos csinálja: a felül elhelyezkedõ fejet kívülsõl erõs, simító mozdulatokkal igyekeznek eltolni valamelyik irányba, hogy lefelé haladjon. Ezt a gyakorlottabb orvos csinálja, míg a másik az alul elhelyezkedõ fart igyekszik az ellenkezõ irányba eltolni (szintén kívülrõl). Az egész mûvelet néhány percig tart. Volt olyan, hogy fél perc alatt sikerült. Nem mindenütt végzik ezt, de pl. a Szent István kórházban igen. Csak a szülészeti részleg vezetõje, Siklós fõorvos csinálja. 50-60 %-ban eredményes. Ha nem sikerül a fordítás: néhány óra múlva hazamehet a terhes. Ha sikerül: másnap reggelig megfigyelés alatt marad az ágyban. Valóban érdemes megpróbálni, hiszen a fejvégû szülés minden képpen sokkal jobb, mint a faros, akár spontán, akár császármetszéssel történik! A mûvelet nem fájdalmas, és a leírt módon elvégezve a babának nem árt.

Kedves Edus!
Megkaptam az e-mailt. Még arra lennék kíváncsi, melyik gyógyszertár adta 11000 ft-ért a 2 doboz Gynevac-ot, hiszen ennek az ára tudomásom szerint (pl. a Nagyvárad téri patikában) dobozonként 4906 Ft.

Kedves Angéla (Bagolyka)!
Megdöbbentõ, amit írtál! Hol élsz? Ird meg az e-mail címedet! (Enyém: erasm@fremail.hu)

Kedves Lora!
Küldd el a görbédet.

Kedves Bogyeszka!
Az UH 4-500g-ot is tévedhet. De az utólsó hónapban heti 200g-ot is növekedhet a baba súlya. A 39. héten mért 2500 g azonban bizonyára már a mérési pontatlanságon kívüli tévedés volt, ha 1 hét múlva ugyancsak ultrahanggal 700 g-mal nagyobbnak találták. Oka: nem abban a metszetben mérték a koponya átmérõjét, ahol az a legnagyobb, és a combcsont hosszát, ahol az a leghosszabb volt.

A gyermekágyi folyás 6 hétig tart, a hat hét végére normálisan teljesen megszûnik. Azon belül még a vérzés is megengedett. A mensesrõl és ciklus beindulásáról már írtam máshol. Van akinek 4 héttel a szülés után jelentkzik az elsõ vérzés és ezután rendszeresen 28 naponként, van akinek néhány hónappal a szülés után (és lehet, hogy nem rendszeresen), és van, akinek csak a szoptatás befejezése után 1-2 hónappal. Ez mind normális.

Akinek volt gestatios diabetese, érdemes egész életében diétázni, ha nem is nagyon szigorúan, mert az ilyen ember hajlamos a cukorbetegségre, annak minden késõbbi súlyos következményével együtt. Ha lehet, ezt érdemes megelõzni. Ha kevés glukózt (direkt cukrot) fogyaszt az ilyen személy, kíméli a hasnyálmirigy inzulint termelõ sejtjeit, és megelõzheti a valódi diabetes kialakulását. Éredemes a mostani szigorúbb diétát már a teherbeeséstõl elkezdeni.Sõt a tervezésnél is, hiszen a terhesség is nehezebben jön létre diabeteses betegeknél.

Nem tudom, hány éves vagy, de ha szeretnél spontán szülni, feltétlenül várj 2,5-3 évet a következõ terhesség kezdetéig. Éppen tegnap sikerült egy császár utáni spontán szülést levezetnem (természetesen már sok ilyen volt), ahol az elsõ császárnak hasonló indikációja volt: szorosan a nyakra tekeredett köldökszinór, a fej nem szállt le, a magzatvíz zöld volt, és a szívhang romlott. Mindez 1997. októberben történt. A tegnapi nem volt könnyû szülés, átvirrasztottuk az egész éjszakát vele, de azért a mama szerint is, a papa szerint is, és én szerintem is érdemes volt!
Ez a pszihés zavar bizonyára elmúlik, ha szorgalmasan szoptatod a babádat, mert a szoptatás is kialakitja a szoros összetartozás érzését. Most ebben van tevõleges részed!

Mindenkit üdvözlök: Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


Kedves Erazmusz,
A heten voltam a nogyogyaszomnal, mert mar tobb, mint 60 napja nem jott meg a verzesem (tudod, abbahagytam a fogamzasgatlot), es eleg rendesen fajt a bal alhasam.
A vegeredmeny, a meh nyalkahartyam nem vastagodott meg, es talalt a bal petefeszkemnel (vagy benne?) egy 4.5 cm-es cisztat (a januari UH-n meg nem volt ott). Most Norcolut gyogyszert kaptam, 5 napig kell szednem, ha ezutan megjon, akkor a masodik menzesz utan kell jelentkeznem kontrollra, ha nem jon meg, akkor azonnal. (KOzben remenykednem kell, hogy a ciszta magatol elmulik.)
Hat, csak azert irtam le mindezt, mert eddig is nagyon kedvesen segitettel, es gondoltam, talan tudsz otletet adni, hogyan lehet a cisztat "eltuntetni". :-)
Koszonom szepen,
Gombóc
 
 


Kedves Erazmusz!
Nagyon köszönöm a válaszaidat! Kép Mindenképpen megfogadom a tanácsaidat a diétával ill. a glukóz bevitellel kapcsolatban; ha nagyon megkivánnám az édeséget, legfeljebb diabetikusat eszem majd, inkább mint a napi inzulin injekciók!
30 éves leszek májusban, egyelõre úgysem tervezünk még egy babát, inkább csak elméleti kérdés volt.

Mitõl fordulhat elõ, hogy a baba feje nem ereszkedik le még a vajúdás alatt sem? Lehet a nyakára csavarodott köldökzsinór miatt? Esetleg más ok? Nálam egyébként a magzatviz végig tiszta volt, a szülés végülis 11 órával a zselé felhelyezése után spontán burokrepedéssel indult meg. A szivhangok a 4 ujjnyi tágulás után estek le.
bogyeszka
 


Kedves Erazmusz!
Pár napja írtam, hogy MR vizsgálatra megyek, ami ma megtörtént, és gondoltam leírom neked, hogy mi volt a tapasztalatom és hogy mit diagnosztizáltak. Számos kétségeim idõben tisztázódtak, pl. a kontaktlencsémet mégis csak ki kellett vennem, és pl. a nadrágom cipzáros volt, mégsem kellett átöltöznöm..
Kétféle felvételtípus készült (neked biztos mond így valamit): agyi MR, és hypophysis MR.
Az utóbbi (ami fontosabb volt a hyperprolaktinémiám miatt)negatív lett.
Az agyi MR és angiographia leletleírását nem írom le, hisz oly hosszú és nem is terhelnélek vele. Minden negatív, elzáródások, szûkületek stb. nincsenek.
Találtak azonban "valamit", ami természetesen így nekem semmit nem mond, csak annyit hogy nem jó:

"A supratentorialis kamrarendszer mérsékelten tágabb, középállású. Kóros jelintenzitás sem infra-, sem supratentorialisan nem látható. A bal sinus maxillaris dorsalis falán polypoid nyálkahártya duzzanat látható."
"Dg. vélemény: Mérs.kamratágulat."
A nõgyógyászomhoz egy hét múlva mehetek vissza, addig nem tudok meg semmit errõl a dologról.

Mit takar ez a diagnózis, mi a csuda ez a duzzanat?
Mivel a hypophysis-nél minden negatív, mitõl lehet még az igen magas prolaktin szint?
Lehet, hogy a fenti diagnózis már nem is nõgyógyászati témakör, - ha igen milyen orvoshoz kell forduljak ezzel a problémámmal?

Köszönöm türelmedet és nagyon várom válaszodat!
Továbbra is sok szeretettel üdvözöllek így virtuálisan:
Vanda
Vanda
 


Kedves Erazmusz!

Olvastam a Friss kismamában Heninek írt tanácsodat. Felkeltette az érdeklõdésem, amit írtál, mert nekem Gilbert-M. kórom van és a 32. héten járok. Még a terhesség elején szóltam az orvosomnak errõl, de csak a terhességem elsõ harmadában kért teljes májfunkciós vizsgálatot. Az eredmények jók voltak és a terhesség alatt nem tapasztaltam magamon a szokásos magas bilirubinra utaló jeleket - amiket már jól ismerek: sárga szemfehérje, fáradékonyság. A bõrviszketést nem tudtam, hogy ide tartozik ez viszont volt egy ideig, majd jelentõsen csökkent. Közben a középidõs vérvétel enyhe vérszegénységet mutatott és kaptam vastablettát. Lehet hogy mégis magasabb volt a bilirubin szintem? Milyen következménye lehet ennek a baba fejlõdésére? Lehet-e a tapasztalataid alapján összefüggés a betegségem és a vashiány között? A szülésnél illetve utána nekem kell-e külön figyelnem magamra és a vasat szedni tovább meddig érdemes? Illetve javasolt-e, hogy a vérveszteség miatt májfunkcióvizsgálatot csináljanak?
 
 


Kedves Erazmusz!

Meglepõdve vettem észre a Friss kismamák topicban a figyelmeztetésedet (viszketés). Ugyanakkor nagyon köszönöm, hogy ennyire szíveden viseled a sorsunkat.
A viszketés elmúlt, igazság szerint 2 este vakaróztam csak fürdés után kb. 2-3 óráig, hiába krémeztem be magam akkor is viszketett. De aztán elmúlt.
Így is javaslod, hogy orvoshoz menjek?

S ha már itt vagyok, lenne még egy kérdésem: tegnap óta azt tapasztalom, hogy a pocakomnak csak a felsõ része ( köldök felett) keményedik meg, de az nagyon, az alsó normális tapintású. Mi erre a magyarázat?
A 35. hét tájékán hány keményedés normális és hánytól kell odafigyelni rá? Olyat is érzek, - most hogy volt ez a dilis idõjárás - , hogy van amikor kimondottan érzem, hogy összehúzódik a méhem és így keményedik mega pocim, van amikor az összehúzódást nem érzem, csak egy kis keményedést. Mi a különbség a kettõ között? Nem tudom, hogy hallottam-e vagy olvastam-e valahol, hogy 1-1 ilyen méhösszehúzódás alkalmával nem jut elegendõ oxigén a babához, és épp emiatt ha sok van veszélyes a babára,ez igaz?

Még egyszer köszönöm, további jó munkát:
Heni 35. hét
 
 


Kedves Erazmusz!

Ismerossel hozattattuk a 2doboz Gynevacot, ha jol emlekszem, 11.000Ft korul volt, de mas gyogyszert is hozattattunk akkor. Azt, hogy melyik gyogyszertarbol hoztak, sajnos nem tudom.
Legkozelebb, majd megfigyelem, mert az emlekezteto oltasokat is szeretnenk beadatni.

Udvozlettel,

Edus
Edus
 


Kedves Erazmusz!
Olvastam Heninek szolo tanacsod a Friss kismamaban. 11. hetes vagyok es 33 eves (elso baba), 18 eves koromban derult ki, hogy magas a bilirubin szintem, nem is szedhettem fogamzasgatlot, de kb. fel eves orvosi vizsgalodas utan sem diadnosztizaltak annal pontosabban, hogy valoszinuleg velem szuletett rendellenesseg. Erteke altalaban 23 uml/l, de volt 51,0 uml/l is neha. Nem sargultam be soha, es csak neha ereztem magam faradtnak, bar az arcszinem sosem volt az a "pirospozsgas". Kerdeztem annak idejen, hogy kell-e dietaznom, de nem tartották szuksegesnek. Most megemlitettem az orvosomnak, de azt mondta, nem kell vele torodnom. Viszont miutan elolvastam, amit Heninek irtal, kisse aggodom.
Elore is koszonettel:
Ila
Ila
 


Kedves Erazmusz!

Most 18.hetes terhes vagyok és a következõ lenne a kérdésem.
1,5 éve volt egy látásjavitó lézeres szemmütétem. Mostanában sokszor fáj a szemem.( Rövidlátó voltam.)
Milyen káros hatása lehet a szülésnek a latásomra ? Illetve ezt hogyan lehet megelözni?

Elore is koszonom:

Lilla
Névtelen
 


Kedves Erazmusz,
Szeretném kikérni a véleményét a B csoportú Streptococcus szûrés szükségességérõl. Értesülésem szerint a szûrés szakmailag ajánlott, mi a helyzet fenyegetõ koraszülés esetén?
Köszönet Doki( nem nõgyógyász )
Névtelen
 


Kedves Vanda!
A tentórium a kis és nagyagyat elválasztó sövény, az agysátor. Supratentoriális agykamrarendszer: az agysátor fölött elhelyezkedõ nagyagy belsejében levõ agykamrák, melyek egymással összefüggenek.Ez kicsit tágult: lehet, hogy valamikor volt itt valami gyulladás (gyermek korban is lehetett). Valóban nem nõgyógyászati probléma. Szerintem nincs összefüggésben a hyperprolactinaemiával msem. Az Országos Idegsebészeti Intézetben kellene értékeltetni a kikért CT felvételeket.
A sinus maxilláris az arcüreg, abban van egy kis polyp, ez esetleg arcüreg gyulladás kiiinduló oka lehet. Ez a fül-orr-gégészetre tartozik.
Véleményem szerint a prolactin emelkedést az agyalapi mirigy (hipofízis) sejtjeinek olyan kisfokú szaporulata okozza, ami nem mutatható ki a legérzékenyebb vizsgálattal, az MR-rel sem, ezért más tennivaló nincs vele, mint gyógyszer segítségével a normális szintre csökkenteni, mivel valamilyen módon a hyperprolactinaemia gátolja a terhesség létrejöttét.

Üdvözlettel Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


Kedves Doki!
A B csoportú Streptococcus szûrés azért ajánlott, mert az újszülött Streptococcus szepszisét okozhatja, ha van. Idõ elõtti burokrepedést, emiatt koraszülést is okozhat. Koraszülötteknél még veszélyesebb. Nem tudom, erre volt kíváncsi?
Üdvözlettel Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


Kedves Erazmusz!
Nagyon köszönöm válaszod, bár el kellett többször is olvasnom, és "rágódnom" rajta. Nem emlékszem gyulladásokra, de gondolom ebbe a körbe beletartozik még a lábon kihordott tüdõgyulladás is (bár ilyenre nem is emlékezhetünk, azért hordjuk ki lábon). Hogy a végére járjak, fel fogom keresni az idegsebészetet, na meg a fül-orr-gégészetet is a polip miatt. Egyszerre olyan sok minden probléma napvilágra került, hogy nehezen tudom felfogni.
Nagyon köszönöm gyors segítségedet! A héten megyek prolaktin szint kontroll vérvételre, és nagyon remélem, hogy használ a Bromocryptin.
Mégegyszer köszönöm!
Vanda
Vanda
 


Kedves Erazmusz doktornõ!

Már egy ideje rendszeresen látogatom a Babanetet és ezt a topicot, de eddig még nem írtam, fõleg azért, mert sok kérdésemre választ kaptam a másoknak írt üzeneteidbõl.
Most azonban nekem is lenne egy kérdésem. 28 éves vagyok, férjemmel nagyon szeretnénk már egy kisbabát. Igaz még csak 1-2 hónapja próbálkozunk, de néhány dolog nem hagy nyugodni.
Én úgy tudom, hogy a peteérés után az a jó, ha a hõ 1-2 napon belül 3-4 tizedet emelkedik. Nekem ezzel szemben a 36,6-ról, ami a legalacsonyabb hõmérsékletem volt (15. napon - ciklusaim általában 29-31 naposak, 12 éves korom óta mindig rendszeres), csak 6 nap alatt ment fel 37-re, majd 37,1-re és azóta ott van. Ma vagyok a 26-ik napon. E mellett már a középidõ óta hol a derekam, hol a hasam fáj, úgy mint régebben menstruáció elõtt csak néhány nappal, illetve a hasam is meg van dagadva. Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy péntek körül meg fog jönni. A menstruációm általában igen fájdalmas, bár csak az elsõ napon, és akkor is csak néhány óráig - villanypárnával melegítem a hasam és elmúlik. Ezzel szemben a múlt hónapban, amikor elõször próbálkoztunk, hajnali egytõl este 8-ig egész nap fájt, még a gyógyszer sem mulasztotta el.
Kérdésem az lenne, hogy összefüggésben vannak e ezek a dolgok egymással, esetleg alacsony a progeszteronszintem? Kell e tennem valamit, vagy nyugodtan próbálkozzak tovább?
Még annyit ehhez a hónaphoz, hogy a középidõ elõtt három napra vidékre utaztam munka miatt, ami nagyon stresszes volt és mind szellemileg, mind testileg nagyon kimerültem.
Bocsánat a hosszú levélért és az esetleges buta kérdésekért, de sajnos amióta 2 éve dermoid cisztával megmûtötték az egyik petefészkem, kicsit aggódóbb lettem. (A petefészkem egyébként megmaradt, a cisztát csak lefejtették róla és az orvos szerint teljesen egészséges vagyok. Legutóbb néhány hete voltam nõgyógyásznál, megvizsgált ultrahanggal és azt mondta, minden rendben van.)
Válaszod elõre is köszönöm, üdvözlettel:
Zsuzsu
 
 


Kedves Erazmusz!

Most 7 hetes terhes vagyok. Szombaton megyek fogorvoshoz, mert mielõtt kiderült, hogy kismama vagyok a dokim azt mondta, hogy meg kell mûteni az ínyem, mert be van gyulladva. (igaz most nem fáj). Ön szerint van valami káros hatása a babára az injekciónak, várjak a 12. hétig és utána csináltassam meg a fogam? Nagyon félek, hogy ártani fogok a picinek.

Elõre is köszönöm válaszát!


Szami
szami
 


Kedves Erazmusz!

Az lenne a kérdésem ha valaki a terhesség alatt kapja meg a B típusú Streptococcus baktériumot akkor azt rendesen lehet kezelni. A babára csak a szülésnél veszélyes vagy már a terhesség alatt is?

Elõre is köszönöm a válaszodat

Petra
Petra
 


Kedves Erazmusz!

Szeretném megkérdezni mit jelent ez az UH eredmény:
Uterus sag. atm. 47mm.
Endometrium 11mm.
Bal oldalon egyszerü képlet 18mm.
Ez jo vagy rossz?
Köszönöm: Jutka
 
 


Kedves Erazmusz!

Most olvastam a Friss kismamák topicban Zsú szomorú történetét: Kisbabájuk streptococcus B fertõzést kapott és valószinû agykárosodása lett.
Azt szeretném kérdezni, hogyha bármiféle csúnya baktérium van a hüvelyben akkor mennyi az esélye a baba fertõzésének, ha ezt még szülés elõtt észreveszik? És ha esetleg nyitva van a méhszáj? Az anyaméhben is megfertõzõdhet a baba?
Igen megijedtem, mert nekem van egy kis folyásom, ugyan más panaszom nincs, de az ördög nem nyugszik. Hétfõn megyek orvoshoz, mindenféleképpen megkérem, hogy ezt a "GBS" vizsgálatot - ugye így hívják csinálja meg. Ha jól tudom, kenetet vesznek és kitenyésztik, ugye? Az igazság az, hogy mérges vagyok egy kicsit, mert az orvosom tudtommal soha nem vett kenetet és nem küldte el kitenyészteni. Most eléggé be vagyok tojva, mert eddig mindig kaptam valamiféle kúpot és így a 35. héten már eléggé éles a dolog.

Elõre is köszönöm a választ:
Heni 35.hét
Névtelen
 


Szedek fogamzasgatlot de elszortam az egyik tablettat amelyik kovetkezne.Bevehetnem a kovetkezot?NAGYON SURGOSS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Névtelen
 


Szedek fogamzasgatlot de elszortam az egyik tablettat amelyik kovetkezne.Bevehetnem a kovetkezot?NAGYON SURGOSS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Névtelen
 


kedves doktornõ: nem igazodom el a hõmérsékletgörbéimen. ha elküldeném neked egy fileban, mondanál nekem róla pár szót? köszönöm! mzs
mzsperx
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron