A terhességem alatt nagyon sok kontrollra, vizsgálatra kellett járnom, az iker terhesség miatt, az utolsó 2 hónapban már heti 2x! jártam, ami bizony elég megterhelő volt. Utoljára jan.25-re kellett bemennem. A „csomagomat” benn is hagytam a kocsiban, úgy gondolván, hogy most is biztosan haza küldenek majd, mint addig minden egyes alkalommal. Végig azon morfondíroztam, hogy mit kell majd megcsinálnom, ha hazamegyek, meg hogy mit fogok főzni, stb. Ehhez képest nagy meglepetés volt, hogy ott fogtak. A vizsgálat szerint, a B baba (Anna) - ő volt a kisebb - keringése gyengécske volt, mármint a köldökzsinóron kapott „cucc” lassan áramlott, a dokinő szerint kezdett a méhlepénye   elöregedni. (Ehhez hozzátartozik, már a 39+6- hétben voltam.) Később, már a szülés után ugyan kiderült, hogy az Anna méhlepénye még jobban is funkcionált, mint Ferié, de ez már csak a méhlepény vizsgálatok után ugye. Az ultrahangos vizsgálaton a köldökzsinórról vettek mindig mérést, és az Annáét az elhelyezkedése miatt nehezebb volt vizsgálni, így gondolom az kavart be. Mindenesetre a dokik gyorsan megtárgyalták, hogy akkor maradjak benn és másnap reggel elindítják a szülést. Ne mondjam, hogy kissé elérzékenyültem a gondolatra, igaz már nagyon nagy volt a hasam és nagyon vártam, hogy túl jussak végre az egészen, de valahogy csak váratlanul ért a dolog. A kis ápolónő, aki megmutatta a helyem nagyon kedves volt és mikor látta, hogy a kismamának elerednek a könnyei nagy vigasztalgatásba kezdett. Ugye nem kell írjam, hogy bizony nem aludtam az éjjel sokat, vártam a nagy eseményt. Szegény leendő apuka is otthon izgult, virrasztott.

Másnap, azaz azon a bizonyos jan 26-án, 2000-ben, délelőtt megvizsgált a szülészorvos, majd délelőtt 10 óra körül kaptam egy tablettát a méhszájra, ami puhított rajta, meg elindította a tágulást. Igaz ekkor én már végül is hetek óta ki voltam tágulva két ujjnyira, így rajtam ez a szer sokat nem tágított, mert délután 2 körül indult el csak a "móka". Mindenesetre Ferit felhívtam, hogy bejöhet, mert ugye nem tudtam, hogy mikor lesz a dologból valami, így ő velem volt kb. délelőtt fél 11-től, este 11 ig. Eleinte egy felkészülő szobában voltunk, nagyon hangulatos volt, hol a hintaszékben ücsörögtem, hol az ágyikón heverésztem és egészen elterelődött a figyelmem is. Oda kaptuk az ebédet is, majd mivel nagyon nem történt semmi, 2-kor áttelepedtünk a szülőszobába, és ott a Ferike burkát kilyukasztották, ezzel indult el végül is a szülés. Erre félórára már elkezdtem érezni a méhösszehúzódásokat, eleinte nem is volt semmi gondom, de aztán elkezdtek egyre jobban fájogatni. Feri is látta rajtam, mert beszélt össze-vissza mindenfélét, gondolom próbált nekem segíteni, na meg izgult is őkelme. Olyan 4 óra körül kértem az epidurális fájdalom csillapítást, amit szinte azonnal meg is kaptam, és azóta is áldom őket, ha ez eszembe jut. Nagyon szépen beadta az altató orvos, nem éreztem semmit, és majdnem azonnal el is kezdett hatni. Onnantól aztán megint egészen jó lett a kedvem, jól elbeszélgettük Ferivel az időt, szólt benn a zene, na meg teljesen magunkra is hagytak. A két gyerek szívhangjait, meg az összehúzódásaimat egy monitoron keresztül követték, csak ritkán jöttek be megkérdezni, hogy hogyan érzem magam, kérek-e valamit. Itt külön szülőszobák vannak, nem teszik össze a szülő anyákat, így aztán tényleg volt egyfajta családi hangulata a szülésemnek. Csak a madzagok zavartak egy kicsit. A hasamon volt a szokásos érzékelő, ami az Anna szívhangait fogta, egy másik meg mérte a méh tónusait, a Ferike fejére, meg amikor kilukasztották a burkát feltettek egy „madzagot”, elektródát és az ő szívhangait úgy mérték, mert így sokkal biztosabbak az adatok, és ha bármi gond adódna, azonnal be is lehet avatkozni.
Fél hétig úgy elszaladt az idő, hogy szinte észre sem vettem, majd egyszer csak elkezdtem érezni, hogy mintha nagyvécéznem kellene. Akkor szóltam a szülésznőnek, az megnézett és mondta is, hogy teljesen nyitva van a méhszáj, úgyhogy a tolófájásokat érzem. Szólt az orvosnak, én pedig mondtam a Ferinek, hogy kicsit menjen ki, amíg itt vizsgálgatnak. Valahogy azt hittem, hogy van még idő, és ha a doki majd kiment, visszajöhet Ferencem. Hát tévedtem, bejött az orvos, majd még egy szülésznő, majd egy gyerekorvos egy segéddel, és közben mondták, hogy, ha érzem a tolófájást akkor tolhatok. Elég gyorsan is ment a dolog, kb. negyedórára rá megszületett Ferike. Nem sírt, csak nagy nehezen zendített rá, most bezzeg bepótolja a bőgést. Mindenesetre azonnal, ahogy megszületett Ferike, nézték az Annát ultrahangon, meg a doki fogta is a hasamban a gyereket. Nekem pedig mondták, hogy nyomjak, akkor is ha nincs fájásom, hogy a gyereket besegítsük a szülőcsatornába, nehogy keresztbe forduljon a hasamban. Akkor ugyanis császározni kellett volna. Ahogy az Anna a helyére került, neki is kilukasztották a burkát és felrakták az elektródát és mikor elkezdődtek a tolófájások, a második nyomásra meg is született, nagyon igyekezett a világra jönni és ő mindezt üvöltve tette meg (nagyszájú kislány lesz belőle). Mindkét baba, teljesen rendben volt és nagyon szépek voltak az első pillanattól. Aztán hamar megszületett a méhlepény is, ami ugyan a két gyereknek külön volt egy-egy, de egybenőve és kb. egy kg-t nyomott. Az Annát úgy ahogy volt azon nyomban a hasamra is rakták, nagyon tündéri volt, utána pedig megkaptam Ferikét is, de ekkor már a büszke apuka is ott gyönyörködhetett bennük. Feri nagyon aranyos volt, azonnal el is kezdte az egyiket dadálni. Olyan jó érzés volt látni, hogy mennyire örül, és hogy tetszenek neki a babák. Egészen este 11-ig hagytak minket kettesben, illetve már négyesben. A Ferike 2690 grammal született, 48 cm volt, az Anna 2570-el és 48 cm. Kaptunk szépen vacsorát, pezsgőt a szülőszobába, és mikor befejeztük az "ünneplést" és az Apuka már nagyon fáradt volt (rólam nem is beszélve), akkor elbúcsúztunk egymástól arra az éjszakára. A pockok jöhettek velem a szobámba és kezdődött a szoptatás és szopás megtanulása. Azt hiszem, röviden ennyi.

Krisztina Staengler
Finnország

Két kép az ikrekről 17 hónaposan:



2001.06.18