Vendég a háznál
2001.március. 1
Kossuth rádió, 13.05

- Hát most lesz síszünet 15-én,16-án és 19-én,de így mindig megszabva nincsen, mindig máskor van.
R.: - Az iskolából osztályok nem mennek együtt síelni?
- Nem nem szoktak menni legalább is szerintem. - Hát ami osztályunk nem szokott járni síelni úgy, hogy tehát az osztály nem szokott szervezni sítábort.
R.: - Azt mondtad, hogy az elõbb te szoktál járni síelni?
- Igen de a szüleimmel, meg van még egy baráti csoport, négy-öt család és úgy szoktunk elmenni. És akkor egész ilyen panziót kibérelünk. Mi Szlovákiába szoktunk menni, mert ott általában van hó, meg ott németül szoktak beszélni. Hát tudnak mindig németül, és meg ott nem is drága annyira. Nem olyan drága mint Ausztria, vagy Svájc vagy Németország. És akkor nem is kell messzire menni, meg tehát nem napok meg nem egy nap az út, minthogyha Németországba mennék, kocsival is egy fél nap alatt ott lehet lenni, és ott van a határ mellett. Minden családnak azt hiszem két gyereke van, kivéve egyet, mert nekik csak egy, és mi avval a családdal vagyunk. Tehát jókat szoktunk játszani viszünk mindig társasjátékokat és így éjfélig, társas játékokat szoktunk játszani. Az nagyon jó. És idén viszont úgy fogok menni, hogy a nagypapámékkal, mert idén most költözünk nem tudtunk elmenni azzal a baráti körrel síelni, mert pont mentek, és mi meg most költözünk és mi nem tudtunk elmenni, és idén én fogok menni, úgyhogy a nagypapámékkal, Svájcba és két hétre, úgyhogy.
R.:- Mit dolgozik az édesapád?
- Apukám tulajdonképpen vegyészmérnökit végzett a mûszakin, de ilyen elektromos, tulajdonképpen ilyen elektromos, gumikkal, meg szilikonnal szokott foglalkozni. Van két család akihez nagyon közel állunk, az egyikben az apuka fogtechnikus, az anyuka pedig azt hiszem belgyógyász, de a többi családot nem igazán tudom, hogy mivel foglalkoznak.
R.:- Mondtad, hogy ti is mentek síelni?
- Családdal megyünk, és Ausztriába szoktunk menni, két éve voltunk a Hinterblancben, tavaly nem tudom hol voltunk. A nagypapámékkal szoktunk menni, kimennek az unokatestvéreim is õk Angliában élnek.
R.: - Mi a jó a síelésben, mit szeretsz a legjobban?
-Minden olyan szép, és hogy sportolhatok.- Járunk síelni egy másik családdal, akinek nincsen a mi gyerekünkkel hasonló korú gyerekek, és mivel a mi családunk ezzel a két másik családdal egykorú gyerekekkel bír, ezért arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha velünk jönnének, ha van kedvük, szervezzük meg próbáljuk ki.
R.: - Hogyan vált be ez az ötlet?
- Szerintem nagyon-nagyon jól sikerült, a többiek is egyetértenek velem. A gyerekek egyrészt nagyon jól elvoltak együtt, közös programokat csináltak amíg a szülõk esetleg más csináltak, addig is el tudták foglalni magukat, úgy megoldható volt az együttlétük, hogy nem kellett mindig valakinek a szemét rajta tartani. Tehát egy kicsit mi szülõk is tudtunk önállóan mozogni. Másrészrõl szerintem a szülõk jól kipihenték magukat, jókat beszélgettünk, sétáltunk, síeltünk, úgyhogy nagyon nagy remény volt.
R.: - Összeszokott volt ez a társaság?
- Igen évek óta tartjuk a kapcsolatot egymással, a gyerekek kapcsán mert, hogy együtt járnak óvodába, iskolába kicsik és nagyok, és a szülõk is összejárnak idõnként.
R.: - De így még együtt soha nem mentek el hosszabb idõre?
- Nyaralni vagy kikapcsolódni még nem mentünk.
R.:- Hogyan lehet összeegyeztetni különbözõ családi állapotokat, életeket életformákat. Hogyan jött ez össze?
-Az volt a megállapodás, azt beszéltük meg, hogy nem vagyunk összekötve. Az volt a kiinduló helyzet, hogy mindenki azt csinálja ami jól esik neki, de ott kiderült, hogy nagyon sok mindenben közösek a gyerekek kapcsán is, ugye közösek mégiscsak, közös az életritmusa, az életfelfogás úgyhogy ez nem okozott gondot, hogy ez három család volt. Mindenki csinálta ami jól esett, de sok minden együtt esett jól, együtt tudtunk sétálni, meg beszélgetni, meg kávézni, meg mindenféléket.
- Mivel mi évek óta ugyanarra a helyre járunk síelni nekünk volt egy bevált ritmusunk, hogy a napjaink milyen menetben zajlanak. Mi annak idején tájékoztattuk a velük együtt utazókat, hogy ez így szokott történni, és felajánlottuk, hogy amennyiben úgy érzik, hogy õk is ebbe bele tudnak csatlakozni akkor tartsanak velünk, de ha nem akkor mindenki mehet a maga útján, de úgy vettük észre, hogy a mi általunk kipróbált ritmus, napi ritmus az bevált a többieknél, is úgyhogy nem okozott problémát.
- Persze az, hogy egyforma korú gyerekeink vannak, ugyan abban az intézményekbe járnak azért ez meghatározó volt, mert a gyerekek is kb. ugyanakkor keltek, tehát a reggeli is egy idõre esett, utána elmentünk tanulni, mert hogy három nagyobb gyereknek mind három családból ugye elhoztuk a házi feladatokat. Tehát akkor tanulás volt közben a család másik fele a kicsit meg játszottak. Utána akkor elmentünk síelni, mert délután jártunk általában, tehát igaz, hogy a profibbak azok külön síeltek, de mi két család beiratkoztunk egyik síiskolába, úgyhogy akkor is együtt telt az idõ. Aztán jött a délután amikor közösen mentünk uszodába, és akkor jött a vacsora, még egy kis üldögélés, játék abszolút össze tudtuk illeszteni az elvárásokat.
- És még az is jó volt, hogy voltunk ketten a Bogival a gyerekdiscoba. Mert a Kata nem jött. Nekem azért volt jó, mert én még elõtte ilyen mûanyag pályán tanultam meg síelni, és a havon ott sokkal könnyebb, mint ezen a mûanyag pályán, és nekem könnyû volt. Az is nagyon jó volt még, hogy nem akartam valamit akkor találtunk ki mást, és volt olyan, hogy a Bogi még olvasott egyszer, akkor mi a Bencével lufiztunk, hogy nem esett le a lufi.
R.: - Síelni milyen dolog? Félelmetes?
- Nem félelmetes, hanem nagyon jó, ha ráérzel akkor ez nagyon jó, mert akkor élvezed és akkor jó. Az elsõ nap apukám azt hitte, hogy ez nem az õ sportja, és második nap már olyan jól síelt, hogy alig bír megállni.
R.: - Hogy lehet egy hét alatt megtanulni síelni?
- Hogy nagyon jó oktatónk volt.
R.: - Hol voltatok ti melyik országban?
- Szlovéniába. - Amit a Bogi mondott, hogy Szlovéniában az csak a város neve, Kranskagórában voltunk.
R.. - Tehát ott voltatok Kranskagórában, és ott volt egy síoktató nektek idegen nyelven a feladatokat.
- Nem angolul mondta, és az apukám meg az anyukám lefordította.
R.: - Tehát akkor végig ott állt apu meg anyu, és fordította nektek?
- Amit mondott a tanító azt nekünk megmondta az anyukánk, és úgy mi meg csináltuk. Nem nekem elmondani nekem elég volt látni. - Nem engem anyukám tanított elsõre, elsõre megtanultam nem voltam oktatónál soha. -Úgy volt, hogy a Bogi apukája fordított, valamikor az anyukám is, és mindig és különben is az edzõ néha mondott is meg mutatta is, amikor mutatta nekünk akkor nekünk nem kellett megmondani.
R.: -Mennyi ideig kellett titeket úgy tanítani, hogy ott állt az apukátok meg az anyukátok és fordított nektek?
- Engem a legelsõ nap.
- Nálam úgy volt, hogy utána már csak sífelvonózni kellett és úgy jöttünk le együtt, de egyébként csak az volt benne a legjobb, hogy amikor már egy méterre voltunk csak az aljától, akkor most én megyek elõl és akkor amikor azt mondja, hogy hoppá akkor fel kell emelni a kezedet.

R.: - Minden közösen történt, például a gyerekek is egy szobában aludtak?
- Nem minden családnak saját szobája volt, és mindenki be tudott vonulni amikor elege lett akár a gyerekekbõl, a sajátjaiból vagy a másikból, vagy a felnõttekbõl. - Azért ezek a szobák átjáróházként mûködtek gyerekek jöttek-mentek. - De hogyha el akart vonulni valaki, akkor lehetõsége volt rá elvonulni.
R.: - Mit szóltak ahhoz a gyerekek, hogy hagyományosan most nemcsak egy-két órát, vagy fél napot töltenek egymással, mint az óvodában vagy az iskolában, hanem egy egész hetet. Ez hogyan hatott rájuk?
- Szerintem nagyon jó mondjuk azért azt el kell mondani, hogy õk hárman, illetve hatan nagyon jó barátok, tehát mondjuk náluk iskola vagy óvoda után nem fejezõdik be a nap, hanem ha tehetik járkálnak egymáshoz, egyébként is. De azt hiszem, hogy ez az egy hét nagyon összekovácsolta õket. Úgyhogy még erõsebb lett köztük ez a barátság. Bár nem volt zökkenõmentes, bár hol ez, hol az a három közül valaki mindig kiszorul, vagy megsértõdik, de alapvetõen azt hiszen nagyon jól el tudták tölteni együtt ezt az idõt. Meg tudták találni azt a kompromisszumos megoldást, hogy mind a hármuknak azért jó legyen.
- Idõnként eljutottak viszont arra szinte, amikor szét kellett õket választani, és akkor azt kellett mondani na jó, most mindenki megy a saját szobájába és pihi, mert hogy ki kell, hogy egymásból kapcsolódjanak, és aztán újult erõvel vetették egymásnak magukat.
R.: - Ilyenkor mit szóltak a szülõk, arra gondolok, hogy a különbözõ nevelési módszerek hogyan csaptak össze?
- Próbáltunk a szituációnak megfelelõen közbelépni, nem igazságot tenni, hanem õket rábírni arra, hogy maguk oldják meg a felmerülõ problémákat. De azt hiszem, hogy olyan nagyon nagy nevelési különbözõségek nincsenek, azt hiszem, hogy hasonló nevelési elveket vallunk, azért is jönnek ki egymással a gyerekek, meg gondolom is a felnõttek is, mert hasonlóan gondolkodunk.
- Tegyük hozzá, hogy ez az egy hét azért nem a nevelésrõl szólt, tehát próbáltuk õket is egy kicsit lazábbra engedni, és nem voltak olyan szoros szigorú felügyelet alatt.

- Azért volt jó, mert ha például csak a Bencéék mennek el, ha Bence unatkozik akkor nincs kivel játszani.
- Nem unatkoznék, mert ott voltak a Vadász Gáborék. Barátom, anya barátja, ott van a nyolcadikos gyerek, õ is a barátom.
R.: -Például az apukák mit szóltak egymáshoz?
- Az én apukám olvasott, és egyébként nem zavarták egymást.
- Az én apukám pedig délutánonként aludt, és közben pedig olvasott.
- Az én apukám meg mindig reggel hatkor megy dolgozni.
R.: -Síelés közben is?
- Nem.
R.:- Hogyan jöttek ki egymással a szülõk?
- Jól mert egyébként õk már régóta ismerik egymást.
R.: - Milyen lett volna, hogyha nem három család utazik el együtt, hanem csak egy?
- Rossz.
R.: - Miért?
- Hát mert olyan nincs amit te szeretnél csinálni akkor az rossz, mert akkor unatkozol, és a többen vagyunk akkor tudunk játszani együtt. És mindenfélét ki tudunk találni.

R.: - Mentek-e síelni idén?
- Hát én nem megyek.
R.: -Voltál már síelni?
- Nem még soha. Hát nem tudom nincs annyi pénzünk, nem utazunk el.
R.:- Kik szoktak járni síelni?
- Hát a gazdagabb emberek, mert nekik van pénzük arra, hogy a síszünetben elmenjenek vagy télen elmenjenek síelni.
- Azért már nem járok most már sporttáborba, mert hát a pénz. Hát ezek elég sokba kerülnek, persze mert sokszor a sítáborok külföldön vannak megrendezve persze, és hát sokba kerülnek az oktatók, meg az utazás, és az sokba kerül mindig.
R.: - Nem érzed úgyhogy itt megoszlott a társaság?
- De van egy ilyen felosztás az iskolában az a közösség, aki kialakultak a sporttáborba az úgymond a felsõ tízezer, akik sporttáborba járnak. Mondjuk õk néha ellátogatnak ilyen kisebb táborokba mint mûvészeti tábor, cseretábor a buli kedvéért, ha éppen nem esnek egybe ilyen más túrákkal, vagy táborokkal, de az tény, hogy van egy két réteg van, akik megengedhetik maguknak a sporttárbort és akik nem.
R.: - És akkor mit csinál az a gyerek aki nem megy síelni?
- Szerintem a barátaival van, meg pihen meg hát tanul. El lehet lenni egy ilyen síszünetben.
- Hát végül is az összes szünetben az a jó ha lehet pihenni egy kicsit.