Mv.: - Nehéz az elfogulatlanság látszatát keltve könyvet ajánlani, főként ha már jó 20 éve valamelyest ismerem is a szerzőt és hát nemcsak ismerem. Igen tisztelem és nagyon kedvelem. Ennél azt hiszem persze a szerzőnek nehezebb kínálnia a maga szellemi portékáját, de neki mégiscsak dolga, hiszen azért írt, hogy minél többen olvassák.
Vekerdy Tamás pszichológus: - Ez ugye, hogy úgy mondjam rádiós könyvecske, mert ez két-három percben.
Mv.: - Jegyzetek - hangzottak el korábban.
V.T.: - Igen. Két-három percben néhány éven át péntek reggelenként a Bartók Rádión és nyári rendezkedés közben azt vettem észre, hogy ezek bár 92. és 95. között hangzottak el, ma is aktuálisak. Ezért összeraktam őket, már amit megtaláltam belőlük, egy kis kötetecskében és ugye három része van ennek a kötetnek, az egyik a létezés technikái - hogyan bírjuk ki azt, hogy vagyunk és mindennap rohangálnunk kell, a másik rész talán a legterjedelmesebb a korunk. Mi történik velünk ma itt és erről mit kell gondolunk, pontosabban én mit gondolok róla és a harmadik rész pedig a gyerekekről szól, a gyerekek jogairól, a gyerekek iskoláiról a gyerekek óvodáiról és én úgy gondolom, hogy azt képzelem, hogy talán ez van akit érdekel. A fiatalabb generációban is vagy legalábbis így tapasztaltam, a középkorúakban is. Mindnyájan kíváncsiak vagyunk arra, hogy egymásnak mit tudunk mondani korunkról. Korunk Magyarországáról, önmagunkról. Ha ez így lenne nagyon örülnék, de természetesen a szerző soha nem tudhatja, hogy mire számíthat könyvével. Ez benne a kínálat, hogy így egész röviden mondjam, aztán aki akarja nézze meg.
Mv.: - Ez a könyv ez nem gyermeket nevelni segít, nem önmagunkat megérteni segít, tehát nem hogy úgy mondjam egyfajta recept bármihez is, de aki Vekerdy Tamásra kíváncsi, tudni akarja, érteni akarja azt a világot ami az övé az biztos, hogy sok értéket talál ebben a könyvben.
V.T.: - Ez kedves, hogy ezt mondja és jó lenne, ha így lenne. Maga a cím, Lélekjelenlét ez valami olyasmi, hogy lelkünkkel legyünk jelen a pillanatokban. Tudjuk mindig, hogy mi kik vagyunk, és a világ micsoda abban a percben, legalábbis ezt nem tudhatjuk persze teljesen. Tegyünk erőfeszítést, hogy jelen legyünk a saját létünkben és én ezt valóban fontosnak tartom.

Vekerdi Tamás: Lélekjelenlét című könyvéből:
- Nyert vagy veszített. Soha még abból gyereknek kára nem származott, legalábbis az én tapasztalatom és ismereteim szerint ha egy kicsit később kezdte el az iskolát mint ahogyan megérett rá. De sok baj van akkor - különösen manapság, ha a gyerek túl korán megy az iskolába. Ilyenkor nem az történik ugyanis, hogy az első egy-két évben nehezebben boldogul de aztán majd csak megérik, majd csak belelendül. Nem. Nem, hanem ameddig iskolába jár 8-10-12 évig vagy még tovább, hurcolja magával a túl korai indulás terheit. Sohasem éri el a képességeinek valóban megfelelő teljesítményt. És ez különösen kamaszkorra kétségbeesésbe is kergetheti. Ha ezeket a gyerekeket akár harmadikos, vagy negyedikes, netán ötödikes, hatodikos vagy hetedikes korukban vagy akár erre is tudok példát, a gimnázium első vagy második osztályában évvégi buktatás nélkül visszatelepítjük egy évvel alacsonyabb osztályba, tehát korrigáljuk a gyerek túl korai beiskolázását, a legtöbbször meghökkentő, hihetetlen eredményeket érhetünk el. Az eddig rossz tanuló vagy nagy kínnal, keservvel gyengécske, az iskolát utáló magatartászavarokkal küzdő gyerek élete mintegy kisimul, jobb tanuló, sőt jó tanuló lesz. Megnyugszik és az iskolát vagy legalábbis az iskolábajárást is megszereti, már amennyire manapság megszerethető. Beilleszkedik kortársai közé és egyszer csak barátai is lesznek, ha eddig nem voltak. Ne küldjük hát gyerekeinket túl korán iskolába. A rugalmas beiskolázás érvényben lévő rendelkezései szerint csak azokat a gyerekeket kell beiratni első osztályba akik ez év május 31-ig betöltik hatodik életévüket. De a szülők kérésére ennél későbbi időpontban született gyerekek is beirathatók. Netán még olyanok is akik hatodik életévüket csak októberben töltik be. Ha egy külön vizsgálaton iskolaérettnek bizonyulnak. Helyes ez a rugalmas szabályozás. De vigyázzunk, úgy általában inkább azt tanácsolhatjuk, hogy azt vizsgáljuk meg gondosan nem akarjuk-e májusi, áprilisi, márciusi netán februári születésű gyerekeinket még egy évre felmenteni a kötelező iskolábajárás alól, mert erre is van lehetőség. Már csak azért is, hogy ne ők legyenek a legfiatalabbak az osztályukban. Ha egy gyerek egy évvel később megy iskolába nem veszít, hanem nyer egy évet az ebben az életkorban még legfejlesztőbb tevékenység a szabad játék számára. Persze nagyon reméljük, hogy az óvoda ha még egy évre ott marad a gyerek nem játszik vele iskolásdit.

- El kellene már egyszer mondanom, hogy az óvónők azok óvónők. Én szerintem azért vannak, hogy a kisgyerekekkel játszanak, bizonyos dolgokra rászoktassák és ne óvónénist játsszanak. Nekem van egy fiam aki most már 28 éves lesz. Nem az volt a gond vele, hogy menjen-e iskolába vagy ne, hanem kisegítő iskolába akarta az óvónő beíratni a fiamat.
Mv.: - Mert, mi volt a probléma?
- Mert ugye volt ilyen, hogy sormintát kellett csinálni egy füzetbe. A szomszédék Peti fiának három füzet volt teleírva a miénkben volt összesen 3,5 sor. Aztán egy időben mesélte nekem, hogy nagyon utálja az elkódorgott libákat. Aztán hogy azok micsodák? Hát mert hogy volt valami szemléltető eszköz az óvodában ilyen baromfiudvar és a lyukon kiszöktek a libák és hogy a róka hányat kapott el a nádasba.
Mv.: - Ez volt a matematika foglalkozás.
- Igen, és ő ezt rettenetesen nem szerette. Meg olyan is volt, hogy kosarat kellett volna gyurmázni és neki nagyobb kedve volt a kígyóhoz. Na most ettől ő valami teljesen más volt, eltért a többitől és hát kisegítő iskolába akarták iratni. Nem engedtük. Na most a fiam őt azonnal fölvették a Közgazdasági Egyetemre ahol kiváló minősítésű diplomája van. Most a világ legjobb üzleti iskolájába jár.
Mv.: - Gratulálok.
- És szóval egyszerűen nem tudom megérteni nagyon sok anyukának van ilyen problémája, és csak azért mert az óvónéni ilyet csinál és hogy ha annak idején mi hallgatunk rá, akkor nem is tudom, akkor valami, akkor hol tartanánk.
Mv.: - Nagyon rossz időben járt a fia óvodába, mert az volt azaz időszak amikor nagyon divatban volt, hogy az óvodából kisiskolát csináljanak. Hála istennek az utóbbi időben ez a tendencia már visszaszorult és ma már csak nagyon-nagyon kevés és hogy mondjam elmaradott óvodában van ez divatban.
- Valószínűleg nekem igen nagy szerencsém, nem valószínűleg, biztosan, az édesapjával, mert ő mondta azt, hogy szó sem lehet arról, hogy a mi fiúnk kisegítő iskolában menjen és amikor kisiskolás volt soha nem irattuk be semmiféle különórára, mert a férjem azt mondta, dolgoztunk mind a ketten, napközibe kellett járnia, hogy éppen elég megterhelés az, és hogy ha hazajön akkor nem kell újra írni a leckét, nem volt otthoni füzet, hanem játsszon annyit amennyit tud.
Mv.: - Nagyon-nagyon igaza volt a férjének és nagyon egyetértek vele.
- És hát szóval a fiamnak még most is - meghalt az édesapja - most is az édesapja a példaképe.
Mv.: - Nem csoda ezek után, mert az édesapának nyilván egészen kivételes érzéke volt a gyerekekhez.
- Igen, igen, és mondom, hogy egyszerűen szóval soha nem vettem még a bátorságot, hogy Önöket, vagy hogy egyáltalán rádióműsorhoz vagy bármihez, újságcikkhez véleményt mondjak. és ezt a műsort ezt rendszeresen hallgatom és nagyon sok az ilyen probléma.

R.: - Hány éves most a fia?
- Hatéves most januárban.
R.: - Szeptemberben kezdi az iskolát.
- Én szerettem volna, hogy ha szeptemberben kezdi, mert arra gondoltam, hogy ha egy évet halasztunk akkor kicsit idős lesz. Az óvoda javaslatára inkább marad még egy évig.
R.: - Az óvoda ezt javasolja és maga mit gondol?
- Hát ez egy nehéz kérdés és nem elfogultságból mondom, de értelmes a gyermekem és általában a mai ilyen korú gyermekek általában értelmesek, viszont az az igazság, hogy mivel van egy másik, tízéves fiam és ő is évvesztes volt, végül is belegondoltam, hogy a mai tanterv annyira túlfeszíti a gyermekeket, hogy lényegében nem baj ha még egy kicsit érettebbek, hogy ezeket a megpróbáltatásokat és követelményeknek eleget tudjanak tenni. Nem az értelmi képességével van a gyereknek probléma, az óvónők elmondása szerint inkább a figyelem lekötésére és végiggondoltam józanul, hogy mivel tényleg tapasztalom, hogy nagyon nagyok az iskolában a követelmények, úgy hogy teljes lelkiismeret és nyugalommal úgy döntöttem, hogy akkor inkább érdemes, hogy tényleg még egy évig játsszon amíg játszhat.
R.: - Otthon hogyan játja, hogyan szemléli, milyen a fia? Ott is gond van a figyelmével?
- Igazság szerint nem, mert társaságban is egy nagyon jó kommunikációkészséggel rendelkező, mivel ő elég sokat felnőttek között van, precíz, szereti a dolgait, gyűjtöget, mindent szépen rendbe rak, nagyon háklis arra, hogy mit hogy teszünk le és ha nem úgy teszem vissza esetleg az ő holmiját. Úgyhogy ilyen probléma nincsen, és én ezért is gondoltam, hogy nem árt. De mivel azért mégiscsak hatéves és ma már ugye, hogy lehetőség van, hogy egy évet halasszanak a gyerekek és ezt nagyon sok szülő pont azért használja ki, hogy a gyerek még egy évig hát gyerek maradhasson, ezért én is úgy gondoltam, hogy akkor ő is inkább egy évig maradjon még az oviban.
R.: - De előtte milyen érvei szóltak amellett, hogy iskolába menjen, akkor mire gondolt akkor mi volt a fontos?
- Azt hiszem igazán nem gondoltam józanul ezeket az érveket amiket az előbb elmondtam komolyan végig, mivel hogy értelmes, szerintem nagyon jó megfigyelőképessége van, nagyon jó memóriája van, ezért gondoltam, hogy esetleg, hogy ha úgymond, ha "túl éretten" megy, ebben az évben ezek szerint ő is megfog tanulni számolni, írni mint ahogy a legtöbb gyermek már úgy megy az iskolába, hogy tud írni, olvasni és esetleg.
R.: - Itt az óvodában tanítják őket írni, számolni?
- Nem, nem, hanem az a tapasztalatom a környezetemben úgy ahogy a 10 éves fiam is teljesen magától, nem is akartuk ezt és mi nem erőltettük otthon, de ő szépen betűket kérdezett, hogy melyik mi, újságból. Átmásolta és összetette így a szavakat. Nála is tapasztaltam, hogy nagyon sok gyerek, az osztály fele úgy ment hogy tudott írni, olvasni, úgy hogy ez nem vált lényegében hátrányukra. Hát remélem, hogy az én fiamnál sem lesz ez probléma.
R.: - Azért kipróbálná, hogy hogyan teljesítene most első osztályban a fia?
- Hát az az igazság, hogy ezen nem gondolkoztam, hogy hogy teljesítene, én biztos vagyok benne, hogy olyan típus, hogy ha valamit meg kell csinálni akkor ő biztos megcsinálná. De ezen nem is gondolkoztam és mivel, hogy ez el lett döntve, úgy hogy rövid idő alatt és lényegében ketten beszéltük meg és ebből nem volt neki semmiféle problémája, ezért fel sem merült bennem, hogy esetleg most arra gondoljak. Ha egyszer valamit elhatároztunk, hogy ez így lesz és így marad, akkor nincs is értelme szerintem most azon rágódni, hogy ha bezzeg most vittem volna akkor hogy állna helyt, mivel, hogy ugye nagyon sokan hétévesen elmúlnak mire iskolába kerülnek, ezért én nem hiszem, hogy neki ebből bármi hátrányos helyzete lenne.