Babanet - Vendég a Háznál
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001.március. 13
.
Kossuth rádió, 13.05

- Most ötödik osztályosok osztályfõnöke vagy. Amikor feladsz egy leckét, beszéltek-e arról, hogy azt hogy kell megtanulni? Hogy egyáltalán hogy kell tanulni, amikor hazamegy az iskolából? Milyen tanulási technikát tanítasz a gyerekeknek?
- Szabóné Barkóczy Elvira tanár: Külön nem beszélgettünk még arról, hogy ez most tanulási technika, hanem maga az óravezetés alatt is figyelek arra, hogy mindenki tudja követni azt a folyamatot, amit mi elkezdtünk. Nem kapkodunk össze-vissza, kicsiknél ez még ez nagyon fontos, mindig valamilyen logika szerint megyünk sorban és én figyelem, hogy a gyerek tudja-e ezt követni, amit én kigondoltam még otthon, hogy ez lesz a lecke, ezt föladhatom nekik leckének, mert végig az óra alatt értették. Vagy ha úgy látom, hogy valahol lemaradtak, valahol nem tudták követni, az azt jelenti, hogy ez nem lehet lecke. A legnagyobb baj az, amikor úgy ül le egy gyerek otthon tanulni, vagy leckét írni, hogy fogalma nem volt, hogy mi volt órán és õ majd azt gondolja, hogy szépen a sorokat elolvassa, azt majd õ meg is fogja érteni, az a kis fejébe megy és ráadásul azt majd a következõ órán produkálni tudja. Ez nagyon ritkán mûködik. Mindenképpen az kell, hogy a gyerek már ott órán beszéljen róla és ha már tud róla beszélni, akkor valószínûleg otthon már ez neki szépen ismerõs lesz, érteni fogja, akkor ezt vissza is fogja tudni adni. És akkor már a következõ órára nyugodtan jön, nem fog szorongani, hogy vajon ezt most én tudom és azzal kezdi azzal állandóan, hogy vajon felelünk-e, lesz-e belõle dolgozat? Nem ez a fontos számára.
R.: - Ötödikes gyerekeknek nagyrészt hat órájuk van, utána még majd elmegy délután valahová különfoglalkozásra, szakkörökre. Mennyi idõ alatt kell megcsinálni a házi feladatát a következõ napra?
Szné.B.E.: - Idõtartamot nem tudnék mondani, ez változó gyerekenként, hogy fél órától kezdve mennyit, túl sokat ne. Tehát azt nem javaslom semmiképpen sem, hogy nem megy a lecke és akkor már három órája ott ülök. Általában - ez egy örök igazság - ha hazamegy a gyerek ebédel, szaladgál ha lehet, egy kicsit pihen, de nem kell sokáig halogatni, hogy elõbb elmegyek szakkörre, aztán majd este hatkor hazavergõdöm és akkor nyitom ki. Én azt szoktam javasolni mind a saját gyerekeimnek, mind az osztályban, hogyha mondjuk három órakor már van egy szakkör, amire vissza kell menni, elõtte nyissa ki azt a leckét, szedje elõ, hogy mi volt aznap, nem mi lesz holnapi órarendben, aznap mi volt, gondolja át végig még ha csak tíz perce is van, hogy mi is történt aznap délelõtt, milyen feladat vár rám. Nyissa ki a füzetet, könyvet, készítse elõ, nézzen bele és úgy induljon el a szakkörre, a különfoglalkozásra. Így amikor hazajön, akkor már mint egy ismerõsként és úgy érzi, hogy már csak be kell fejeznem, már csak be kell írnom, mindenképpen megkönnyíti a saját munkáját.
Mv.: - Nem akkor kezdi el kirámolni a táskából.
Szné.B.E.: - Igen. Igen. És akkor nem lesz olyan hosszú.
Mv.: - És melyik tantárgyat vegye elõre?
Szné.B.E.: - Az, amelyik számára a legnehezebb úgy érzi, hogy ezzel fogom a legtöbb idõt tölteni, mindenképpen azzal induljon és semmiképpen sem azzal, hogy kitöltöm a munkafüzetet, beírom a hiányzó szavakat, megoldom a feladatot. Olvassa el, ha lehet hangosan, ez minden szempontból hasznos, mert hallja is saját hangját és csak utána kezdjen el írni. Sajnos az írásbeli leckéjük több, viszont számonkérésnél hasznosabb, hogyha õ ezt otthon elolvasta, hangosan visszamondta saját magának, ha van otthon nagymama, nagy testvér, szülõk, annak elmondta, ez mindenképpen magabiztosságot ad.
Mv.: - Nagyon gyakran tapasztalom, hogy az ötödikes gyerekek szülei még alsótagozatban elnézték, hogy a gyerek játszani megy ide, oda, de ötödikben már azt mondják, hogy te gyerekem ne menj játszani, te tanulj.
Szné.B.E.: - Semmiképpen nem helyes, ez egyértelmû, hiszen ha belegondolunk, hogy azt mondjuk a gyereknek, hogy te hazajöttél egy órakor, kettõ órakor, most ettõl kezdve ez a délután a tied, neked semmi más dolgod nincs, hogy csak tanulj, ebbõl semmi jó nem sül ki. Igenis a gyereknek szüksége van arra, hogy játsszon, szüksége van arra, hogy a kötelességeit otthon teljesítse. Nem kell felmenteni a gyereket az alól, hogy majd én megágyazok helyetted, majd én kiporszívózom, majd én elmosogatok, ami kötelessége, azt tegye meg. Attól nem lesz több ideje. Hiába ül három óra hosszát a könyv mellett, nem fog annyit tanulni. Ezt magunkról tudjuk, hogy ha valami feladatunk, ha két óra áll rendelkezésünkre, akkor két óráig elbíbelõdünk vele, ha fél óra, hát akkor fél óra alatt meg kell csinálni. És a gyerek is így van. Hogyha õneki van programja aznap fõleg ha olyan délután, amit õ szeret, legyen az mondjuk a barátjához elmegy focizni vagy éppen valamilyen szakkörre, vagy játszani vagy csak biciklizni és tudja azt, hogy mellette neki azért meg kell csinálni a feladatát, meg fogja csinálni fél óra alatt is vagy egy óra alatt is, de hiába lesz ott az egész szabad délutánja semmivel nem fog többet vagy hatékonyabban tanulni. Sõt, hogyha a gyerek csak egész nap bent ül a szobájában ott fog ülni a könyve fölött valóban, hogy ne érje szó a ház elejét, de nem lesz hatékonyabb a tanulása.

- 10 éves a fiam és ezzel a lassúsággal kapcsolatban nagyon, tehát ez a mi problémánk is, 10 évesen negyedik osztályosként, ezt már az iskolában nagyon komolyan érezzük, hogy lemarad a dolgozatoknál, a leckeírás órákig elhúzódik és hát igazából ötödik osztályba kerülve ez komoly stresszhelyzetet okozhat neki is és gondot az iskolában. Ez a jegyeiben is meglátszik. Szóval ez a lassúság, ettõl szenvedünk mindig, mert ha hazajön a leckét itthon írja meg, akkor ezt este kilencig is elhúzódhat. Ha itthon tanul, márpedig egyre inkább ezt kell, hogy akkor azt önállóan és tehát tudja azt, hogy neki feladata van, akkor azt neki meg kell tanulni és akkor
Mv.: - nem tanul önállóan?
- Nem nagyon tanul önállóan. Az iskolában napköziben bent marad, ott elkészül a lecke az alatt a másfél óra alatt, amikor kell. Itthon viszont, mint a rétestészta.
Mv.: - És maga ott ül mellette?
- Nem.
Mv.: - Helyes.
- Nem. Az az igazság, hogy én csak úgy néha noszogatom lehet, hogy ezt is fölöslegesen, aztán egy idõ után tehát néha én ki is akadok, most ez nem jelent semmi komolyabb, csak egyszerûen mondom neki, aztán meg is bánom. Tehát én mindig mindent megbocsátok neki, igazából ezt nem szeretném, hogy az itthoni életünket megkeserítse az, hogy én itthon stresszeljem a gyereket, mert nem írja a leckét. Tehát valami megoldást keresek, de és nem találtam.
Mv.: - És akkor õ fölugrik és maga meg azt mondja, hogy ne még meg kell írni a fogalmazást?
- Nem ugrál, nem. Ül és mindenfélét elvacakolgat ott. Tehát akármi, egy radír van az asztalon, akkor azzal képes játszadozni vagy tehát igazából elkalandozik.
Mv.: - Õ dühöng emiatt?
- Õ nem dühöng.
Mv.: - Ez így neki jó?
- Neki ez így jó.
Mv.: - És magának akkor tulajdonképpen mi a baja az, hogy látja és idegesíti?
- Egyrészt az, hogy látom és idegesít, aztán az, hogy ez valahol meglátszik a hangulatban is, mert és én meg nem nagyon szeretem, hogyha ha ilyen hangulat van itthon. Meg gyakorlatilag most született a testvére õsszel és egy pár hármast hozott, tehát úgy pár tantárgyból és úgy nem is nagyon foglalkoztam vele, csak úgy veszem észre, hogy nem nagyon, tehát hogy ez mintha úgy állandósult volna. Tehát hogy nem nagyon ösztönzi az, hogy na most meg kell tanulni a környezet leckét. Tehát úgy ezek úgy elmaradnak, hogyha én nem figyelek oda. Nekem viszont nem szabadna erre odafigyelnem.
Mv.: - Szóval én azt mondom, hogy egyetlenegyszer most ugye akár itt a félévi bizonyítvány körül elmondanám, hogy nézd nekem ez, meg ez a problémám, engem bánt, hogy te a képességeid alatt teljesítesz. Engem bánt, hogy te ötös lehetnél ebbõl, abból, amabból és nem vagy az, engem ez bánt. De õszintén szólva jobban bántana, hogyha emiatt mindig össze lennénk veszve. Szóval valami ilyesmit nagyon egyszerûen elmondanék és azt mondanám, hogy elég nagynak és elég okosnak tartalak téged ahhoz, hogy rád bízzam ezt a dolgot. Azért beszéljük meg, én úgy gondolom, hogy a leckéd elvégzéséhez egy olyan 40-50 perc egy nap elég lenne. Akkor még mi mindenre jutna idõd. Ezt tudnád, azt tudnád, de nem foglak ebben az ügyben téged zavarni. Szóval valami ilyen beszélgetés. És aztán egy kicsit várnék és nem azt mondom, hogy soha többet, de mondjuk egy jó ideig nem hoznám szóba, legfeljebb annyit mondanék, hogy három óva van. Vagy azt mondanám, hogy te, most már négy óra van lassan befejezed? Ennyit.
- Nem, hát ezeket részleteiben már mind elmondtam neki.
Mv.: - Gondoltam, csak én azt mondom hogy nem naponta.
- Igen. Õt is sajnálom, mert annyi idõ elmegy, hogy egyszerûen másra nem jut idõ és elmegy a gyerekkora a lecke írással, amit pedig nem ezzel kéne tölteni-
Mv.: - Maga szerint mivel kéne?
- Játékkal.
Mv.: - És õ nem akar játszani?
- Hát de akar, csak de mégsem, ez mégsem motiválja annyira, hogy igyekezzen és a középsõ lányom, meg õ mindent magától megcsinál és valahogy ez az õ kárára is megy, mert vele nem tudok foglalkozni. Mindig is a Balázzsal foglalkoztam és itt pont emiatt a lecke miatt.
Mv.: - Igen. Az is lehet gondolkodjon azon, hogy ez nem egy játszma-e a Balázs részérõl.
- De lehet, én már ezen is gondolkodtam
Mv.: - hogy ezzel biztosítja a maga számára azt a kitüntetett figyelmet
- ez a mami segíts
Mv.: - igen, én olyan szerencsétlen vagyok, igen nem tudom egyedül, ó mi lennem velem nélküled. Ne menjen ebbe se bele.
- Igen tudom, segíts, meg nem értem, meg nem tudom. Hát mondom hogyhogy nem? Ezek játszmák ez biztos.
Mv.: - Ezek játszmák, próbálja meg leállítani, mert csak maga tudja leállítani.
- Jó. Én köszönöm és valahol nagyon közel állt az én gondolkodásomhoz, amit mondott, talán ad egy lendületet arra, hogy ezt megpróbáljam.

R.: - Mennyi különórád van?
- Kétféle, viszont mindennap. Járok edzésre, vívni és az hetente négyszer van és az ötödik napon pedig színjátszóra. Hét végén nincs semmi.
R.: - Lemegy a délután edzés, mikorra érsz haza?
- Hát körülbelül hatra.
R.: - Megérkezel hatkor, akkor mit csinálsz otthon?
- Hát megírom a leckét, meg ha kell valamit, akkor tanulok és akkor utána zenét hallgatok vagy tévézek vagy mindig változó, attól függ, hogy mennyi tanulni valóm van.
R.: - Mikor alszol el, hány óra felé?
- Nem tudom, de körülbelül negyed tíz, fél tíz vagy háromnegyed tíz.
R.: - Akkor neked nincs szükséged arra, hogy hét végén kialudd magad.
- Hát azért van, mert szeretek aludni és hát hét végén azért jóval többet alszom, hogyha meg tudom tenni.
.R: - Az mit jelent?
- Hát hogy tíz vagy ha van idõm, akkor tizenegy és fél órát.
R.: - Mit szólnak a szüleid?
- Hát van, amikor õk is alszanak, de egyébként semmit, mert rám csukják az ajtót és akkor én tudok aludni.

- Hát elég fáradt vagyok, meg rengeteg verseny van az iskolánkban, de most hát ezt a fél évet még ki kell bírni, meg hét végén, meg a szüneteket arra használom, hogy pihenek.
R.: - Hogyha ezt a félévet kibírod, akkor jön a következõ, amit szintén majd ki kell bírni.
- Hát igen jön, de mérlegelem a helyzetet, hogy hát úgy gondolom, hogy kevesebb versenyt kell vállalnom és hát egyéb ilyen külön órákról is le kéne mondanom. Idáig volt tíz különórám, és abból most már csak hét van és egy szépen lassan mindegyiket kezdem csökkenteni, hogy mikor, hova járok és mindig a legfontosabbra ösztökélem magamat, hogy azt csináljam.
R.: - Sorold már föl nekem ezt a tíz különórát.
- Hát angol, olasz, hegedû, zongora, cserkészet, hittan, akkor hát rajz szakkör, fizika, tánc és hát néha még a kosár edzések is beszámítanak.
R.: - A tíz különórából hányat választottál saját magad és hányat tanácsoltak a szüleid?
- Hát nálunk így a szüleimmel alapból szabad kezet adtak nekem, hogy hát amit én szeretnék, de azért mellette ott volt a szülõi nevelés, hogy hát a nyelvekre szükséged lesz majd késõbb és úgy döntöttem, hogy hát az olasz az tetszik, mert hát az országot meg a temperamentumos embereket is nagyon szeretem és hát emellett döntöttem. Az angol meg hát alapból kötelezõ az iskolában, mozogni nagyon szeretek, így hát hogy valami mozgást is csináljak, hogy tánc, meg hát a kosár is és a zene az, hát már kiskorom óta foglalkozom vele.
R.: - Azt mondtad, hogy ez a tíz különóra, ez sok. Mit fogsz belõle elhagyni a következõ félévben?
- Úgy gondolom, hogy ez a fizika, rajz, akkor a kosárt is most egy ideig mellõzném, helyette csak táncolnék és hát így a talán még a hittan órákat is, hát kevesebb számban gyakorolnám.
R.: - Van egyáltalán szabadidõd?
- Hát igen, de ez inkább hét végén szokott elõjönni, hogy a szabadidõmet kihasználom, hogy akkor járok el így sétálni, barátokhoz, buliba.

- Sok különórám van és ezért én is késõn alszom el és korán kelek.
R.: - Miért van az, hogy ennyi különórát vállalnak az olyan idõs gyerekek mint ti, a hetedikesek.
- Nem tudom, hát valahova ki kell mozdulni.
R.: - Azokból a különórákból, amikre jársz, mennyit választottál magad és mennyit tanácsoltak a szüleid?
- Mindegyiket magam választottam, szüleim mondjuk olyanokat akartak volna, amikhez nincs kedvem és nem erõltették. Járok táncolni, akrobatikára, hát meg torna. Barátaim vannak ott és hát élvezem.

- A mûsort Csutoros Gergely, Poór Mária és Horváth Ida készítette.




 

Szakértõink
  e-mail

 
X
EZT MÁR OLVASTAD?