Babanet - Vendég a Háznál  01.05.04
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. május. 04.
Kossuth rádió, 13.05

 - Legidõsebb lányom 14 éves, úgyhogy tulajdonképpen én most már tíz éve folyamatosan májusban anyák napjára járok. Nem mondom, hogy mindig repesve várom ezeket az anyák napi ünnepélyeket, mert sokszor elég komoly szervezési problémák adódnak, tehát, hogy egyszerre mondjuk két anyák napján kell részt vennem és ez elég nehéz. Ilyenkor be szoktam szervezni a férjemet is, meg hát gyakorlatilag már kívülrõl ismerem ezeket a kis elõadásokat, akár az óvodában, akár az iskolában, ismerem a megríkatást célzó kis versikéket meg énekeket is, úgy hogy mindig kellõ számú papírzsebkendõvel indulok el otthonról és meg kell vallanom, hogy még tizedszerre is újra és újra elõ kell kapnom a papírzsebkendõt, mert nagyon jól esnek ezek a kis anyáknapi mûsorok, mert a gyerekek biztos nem arra gondolnak, hogy szegény anya már tizedszer nézi ugyanezt a mûsort végig, hanem belead mindent. Úgy érzi, most megmutatja az anyukájának, hogy mit tud, mit tanultak egész évben. Borzasztó lelkesek a kis óvodások meg kisiskolások és ezt nagyon élvezem és nagyon értékelem.

Mv.: - Anyában mi a legjobb, mit szeretsz vele a legjobban csinálni?

- Játszani.

Mv.: - Miket szoktatok?

- Például memóriát.

Mv.: - Anya mindig ráér, hogyha kéred, hogy gyere most játsszál velem?

- Hát igen.

Mv.: - És ha dolga van, vagy fõzni kell, vagy takarítani, akkor mit mond?

- Akkor azt, hogy majd késõbb.

Mv.: - Volt már olyan, hogy egy egész napot vártál rá, mert mindig csak azt mondta, hogy késõbb?

- Még nem, de majd lehet, hogy lesz.

Mv.: - Honnan van anyának ennyi ideje? Te nemcsak egyedül vagy a családban, hanem még vannak testvéreid. Hogyan jut mindegyikõtökre ideje?

- Például egyik nap velem foglalkozik, másik nap a Zsófival, harmadik nap a Katával, negyedik nap meg a Bálinttal.

Mv.: - Van egy naptár, ahova ez be van jelölve, be van osztva, hogy melyik gyerekkel melyik nap foglalkozik?

- Nem.

Mv.: - Van nálatok külön Bori nap vagy Kata nap? Neked is van a héten egy olyan napod amikor többet foglalkozik veled anyu?

- Igen.

Mv: - Amikor nálatok úgymond Bori nap van, miben más ez a nap mint a többi?

- Abban, hogy az anya a tesókkal csak keveset foglalkozik, máskor meg velük foglalkozik és velem nem.

Mv.: - Anya, ha néha mérges mit szokott neked mondani?

- Hogy például, hogy ne legyek olyan buta, meg ne verekedjek a tesóimmal, mert szoktam.

Mv.: - Miért szoktál velük verekedni?

- Azért, mert õk nekem nagyon csúnyákat szoktak mondani.

Mv.: - Ha anya haragszik rád, akkor te mérges vagy rá?

- Nem nagyon, inkább a tesóimra.

Mv.: - És ha anya csúnyán szól neked, akkor sem haragszol rá?

- Akkor sem, akkor senkire.

Mv.: - Anyára sose haragudtál még?

- Csak kicsit szoktam, de nem nagyon.

Mv.: - És akkor miért van ez a kicsit haragvás?

- Azért mert õ haragszik rám, akkor kicsit én is.

Mv.: - Hogyan szoktatok kibékülni?

- Beküld a szobámba, akkor én egy kicsit gondolkozok ezen aztán kimegyek és megkérdezem õt, hogy most kibékül-e velem vagy nem, és õ kiszokott.

Mv.: - Milyen jelei vannak annak, hogy anya szeret téged, hogyan mutatja ki?

- Például úgy, hogy megengedi, hogy mindenfélét csináljak. Például, hogy tévét nézzek vagy számítógépezzek, meg sok mindent.

Mv.: - Állandóan megengedi, hogy ott csücsüljél a tévé meg a számítógép elõtt?

- Hát nem mindig, csak kevésszer. Meg néha magamtól elmegyek, mert már néha megunom.

Mv.: - Anya miben nagyon ügyes?

- Például az ilyen kézmûves dolgokban.

Mv.: - Szoktál vele ilyenkor együtt dolgozni?

- Igen. Hajtogatni, például behajt egy csücsköt és akkor mondja, hogy én is csináljam és akkor én is csinálom és ezt sokszor megcsináljuk egymás után és akkor megjegyzem, hogy ezt így kellett, azt úgy kellett.

Mv.: - Anya mindenben türelmes?

- Igen.

Mv.: - És milyen anya, hogyha fáradt?

- Hát akkor elég nagyon-nagyon lassan csinálja.

Mv.: - Ilyenkor nem szoktál odabújni hozzá, megsimogatni, cirógatni?

- De. Hogyha fáj a feje, akkor oda szoktam puszit adni neki.

Mv.: - És meg szokott gyógyulni?

- Hát nem mindig.

Mv.: - Anya mitõl szokott a legvidámabb lenni?

- Hát ha Rafaellót kap, mert az a kedvenc csokija.

Mv.: - És mitõl szomorú?

- Hogyha valami rosszat csinálunk.

Mv.: - Ilyenkor hogy néz ki, milyen az arca?

- Hát olyan szomorú.

Mv.: - És miket mond?

- Hát ilyenkor hát nem szokott mondani semmit, csak nem beszél általában.

Mv.: - És sehogy sem lehet szóra bírni?

- Hát néha fel lehet szólítani, de nem sokszor, de tegnap nagyon késõn feküdtem le és akkor odabújtam anya mellé.

Mv.: - Ilyenkor mirõl beszélgettek?

- Például, hogy mikor fog mesélni meg ilyenek.

Mv.: - Szokott-e anya olyanról mesélni, hogy milyen voltál akkor, amikor pici voltál?

- Szokott. Meg hogy kiskoromban milyen édes voltam, meg ilyenek. Most az vagyok, csak kiskoromban olyan kis édes voltam, hogy mindig így elestem meg nem tudtam járni meg négykézláb kellett járnom. Mindig fogni kellett még a kezemet meg ilyenek.

- Nehéz volt az a kezdeti idõszak, amikor még egészen friss babák és éjszaka kelni kell, szoptatni, tisztába tenni. Rengeteg a gyerekbetegség ilyen korban, úgy kétéves korig és ennek ellenére mindig ezt az idõszakot vágyom vissza és sírom vissza, mert valahogy ez az idõszak az én fiatalságomat idézi, tehát azt, hogy milyen jó volt és milyen büszke anyuka voltam és mennyire büszkék voltunk mindig a legkisebbre is, amikor megszületett, amikor mindenki jött és megcsodálta õket. Kimondottan a negyedik gyereknél éreztem azt, amikor már ugye 30 fölött három gyerekkel, a negyedik születésénél éreztem azt, hogy megfiatalított a szülés, tehát nekem fizikailag is meg lelkileg is nagyon jót tett a negyedik gyermek születése, nagyon élveztem minden percét. Nem volt már bennem semmiféle görcs, semmiféle izgalom, tehát minden olyan flottul és rutinosan zajlott és szívem szerint megismételném ezt az érzést kétévente újabb és újabb kisbabák születésével, de hát sajnos az embernek együtt kell élnie most már a korával és el kell ismerni azt, hogy már nem az én idõm, most már a fiatalabbakon van a sor. Nagyon szomorú vagyok, hogy kikerül a legkisebb is az óvodából, mert nagyon szerettem óvodás anyuka lenni. Ugyanebbe az óvodában hoztam a gyerekeimet. Reggelente volt úgy, hogy szét kellett õket osztani a különbözõ csoportokba. Nagyon élvezték az óvodát. Azt hiszem, hogy az ovónénik, ovóbácsik is élvezték a gyerekeimet és egy kicsit sajnálom hogy vége van ennek a kötetlen és boldog idõszaknak és most már a kötelességek idõszaka következik a legkisebb számára is. És most már én se érezhetem fiatal óvodás anyukának magam. De hát aminek be kell következnie annak be kell következnie. Igyekszem majd felnõni a gyerekeim szintjére vagy megtapasztalni és megtanulni ezeket az új szokásaikat. Igazából én már a két tinédzser lányomat is nagyon tudom élvezni. Lehet, hogy egy pár évvel ezelõtt még idegesítettek volna a beszólásaik, meg ezek a hirtelen hangulatváltásaik, de érdekes módon hogy ahogy öregszem nem egyre idegesebb, hanem egyre türelmesebb leszek a nagyobbak iránt. Ez számomra is furcsa. Meg úgy érzem, hogy majd lehiggadnak, majd késõbb jobban ki tudják mutatni talán az érzelmeiket. Tudom, hogy szeretnek, tudom, hogy nagyon sokat jelentek számukra, de most ez az az idõszak, ez az az, amikor ilyen vihar dúl a gyerekekben és az egyik pillanatban tele vannak jó kedvvel, és kirobbanóan jókedvûek, a másik pillanatban pedig esetleg az emberre rácsapják az ajtót. Hát majd csak átvészeljük ezt az idõszakot is. Túl sok mindent nem ronthatok el a gyerekeimmel, hogyha mindent szeretettel teszek velük.

Erich Fromm: Az anyai szeretetrõl

"Az anyai szeretet igazi lényege a gondoskodás a gyermek felnövésérõl és ez azt jelenti, hogy akarja gyermek elkülönülését. Szeretete ebben különbözik alapvetõen a szerelemtõl. A szerelemben két addig különálló ember eggyé válik. Az anyai szeretetben két ember, akik egyek voltak, elkülönül. Az anyának nem elég csupán megengednie, akarnia és támogatnia kell a gyermek elkülönülését. Csak ezen a ponton válik az anyai szeretet olyan nehéz feladattá, amelyhez az önzetlenség kívántatik, hogy képes legyen mindent odaadni és nem akarni érte cserébe semmit, csak a szeretett lény boldogságát. Ezen a ponton vall is kudarcot sok anya. A nárcisztikus, a zsarnoki, a birtokolni vágyó nõ addig tud szeretõ anya lenni, amíg a gyerek kicsi. Csak a valóban szeretõ asszony, akit boldogabbá tesz, ha ad, mintha elvesz, aki erõsen gyökerezik a saját létében, csak az tud szeretõ anya lenni, amikor gyereke éppen elkülönülõben van. A felnövõ gyerek iránti anyai szeretet az a szeretet, amely nem akar semmit önmagának, talán a legnehezebben megvalósítható formája a szeretetnek. Bár fölöttébb megtévesztõ amiatt, hogy olyan könnyû az anyának a kisbabát szeretnie. De épp e nehézség folytán csak az a nõ tud igazán szeretõ anya lenni, aki tud szeretni. Aki képes rá, hogy szeresse a férjét, a többi gyereket, idegeneket, minden emberi lényt. Az a nõ, aki nem tud szeretni ebben az értelemben, lehet gyengéd anya, amíg a gyereke kicsi, de nem tud szeretõ anya lenni, aminek az a próbája, hogy jó szívvel viseli el a különválást és utána is ugyanúgy szeret tovább."

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?