M.A:. - Ez változó, az egyik nagy csoport, akik az internetet kezdik használni és kezdik bevezetni, azok nyilvánvalóan a fiatal felnõttek. Tehát azok, akik egyedül élnek, most kezdtek el dolgozni, az egyetemrõl kijöttek. A másik nagy csoport és azt hiszem, hogy most ez az érdekesebb, azok azok a fiatalok, akik az iskolában meglátják, látnak egy számítógépet, látnak játékokat, látnak érdekes olvasnivalókat, esetleg netalán még a tanárok is kényszerítik õket, hogy valamit olvassanak, nézzenek utána, pedig ugye kevés gép van otthon. Van az iskolában és azt mondják otthon, hogy hát de jó lenne, ha lenne, de jó lenne, hogyha tudnánk használni. Az utóbbi egy évben az apák viszik haza nagyon sokszor a gépet.

M.A.: - Az adatok azok azt mutatják, hogy alapvetõen a legmagasabb, vagy leggazdagabb csoportok azok, akik ezt kérik vagy akik ezt igénylik. Ez azt jelenti, hogy a városi magasan iskolázott szülõkkel rendelkezõ, általában mind a két szülõ dolgozik, tehát ezek azok a legfontosabb jellemzõk, amik ezekre a családokra igazak.

M.A.: - Én ennél élesebben fogalmazok, én azt gondolom, hogy egy-két éven belül el fogunk oda jutni, hogy az internet lesz a legerõsebb elitképzõ változó, vagy a legerõsebb elitet meghatározó tényezõ, tehát pontosan az internet lesz az, ami alapján azt tudjuk mondani, hogy valaki bele tartozik egy bizonyos körbe, vagy nem. Ez nemcsak azt jelenti, hogy van-e neki, hanem, hogy tudja-e, hogy mi az, és tudja-e használni? Éppen ezért nagyon-nagy a felelõsségünk, hogy minél többen használjuk.

M.A.: - Így van. Hogyha nézzük az eredményeket és nézzük az adatokat, akkor azt látjuk, hogy van egy olyan csoport ma Magyarországon, durván egymillió ember, 800 ezer, 1,2 millió között valahol, akik képesek arra, tudják, hogy mi az, hogy számítógép, tudják, hogy mi az, hogy klaviatúra, tudják, hogy hogyan mûködik a rendszer, mit jelent az, hogy fájl, mit jelent az, hogy open. Azokat a kifejezéseket, amik ugye már nem igazán angolok, mert hogy hát inkább a számítástechnika nyelvét jelentik és van egy olyan csoport, és ez fõként a falusi, kisvárosi népességre igaz, akik pedig ettõl teljesen távol állnak, ellenére mindenfajta nagyon tiszteletre méltó és komoly kezdeményezéseknek, gondolok itt SuliNetre, vagy bármi egyébre. Az a fõ probléma, hogy nem elég megtanulni 97-ben vagy 99-ben vagy 2000-ben ezt a dolgot, hanem ezt folyamatosan használni kell. Tehát hogyha valaki ezt látta egyszer, kétszer, háromszor, használta is akár egy fél évig, de kiesik belõle, nincs hozzáférése, mert nem tudja megfizetni, vagy bármi más oka van, nincsen napi kapcsolata az internettel, akkor ez a világ pillanatok alatt megváltozik. Eltûnnek weboldalak, új weboldalak tûnnek fel, a régiek átalakulnak, már a barátai nem ott vannak, a barátai sem használják, akkor már õk sem és ez a fajta közeg, ez nagyon zárt. Tehát sokkal nehezebb kívülrõl belépni, mint akár mondjuk egy egyetemre, vagy egy fõiskolára.

M.A.: - A mérnökeink szerint a legfiatalabbak, most értve ez alatt a 10-14 évest, mert hát alatta még azért ugye az íráskészség még az elektronikus íráskészség is nyilvánvalóan más kategóriákat jelent. Durván olyan 30 és 40 százalék köré tehetõ azoknak az aránya, akik tudják, hogy mirõl van szó és használják. Ez a 30-40 százalékos aránya, ez nem rossz, csak az a gond vele, hogy ott a maradék, hát idézõjelben maradék 50-60 százalék, aki viszont nem tudja, hogy mi ez vagy nem használja rendszeresen. Nyilvánvaló, hogy itt most lehet beszélni a tanításról, lehet beszélni a képzésrõl, hogy az mennyire tudja ezt elõsegíteni. Az a baj, hogy ugye itt nem arról van szó, hogy van-e ilyen óra, bemennek-e a diákok, nem mennek be vagy hogy mit tesznek, hanem, hogy utána tudják-e használni? Van-e módjuk használni és hogy tudja-e, hogy mit talál meg az interneten, vagy ha valamit keres, akkor hogyan keresse ezt.

- Hát nem rossz, de kicsit irigylem.

- Zsófit, meg a Katát, mert õk mindig számítógépezhetnek, meg internetezhetnek.

- Nem.

- Mert azt mondják, hogy nekik olyan fontos, pedig nem is olyan fontos nekik. Hát az nem is a nagyobbak dolga, de hát végül is igen.

- 16 éves középiskolás: Egy hangkártya van a gépben, az már elég régen van, azzal már régebben foglalkozom, ez gyakorlatilag az eszköz arra jó, hogy hangot lehet bevinni számítógépre, ott vágni lehet, ha akarom, akár visszhangosítani, zenéket szoktam összevágni és ilyen hasonló dolgokat. És most körülbelül egy negyedéve, négy hónapja vettem egy olyan kártyát a gépbe, amivel videofilmet lehet számítógépre vinni és azt is vágni, utóhangosítani, tehát mint bármit. Ez egy eléggé amatõr dolog, de hát végül is egy jó szórakozás és hát nem tudom, ebbõl azért még kisülhet esetleg pár dolog, ha ezt én jól csinálom.

N.N.: - Igen, ez keveredik, ez a dolog, bár ez az utóbbi filmvágás, ilyesmi, ez inkább egy játék, szórakozás, tanulásnak nem nevezném, mert egyelõre ennek én szóval hasznát venni egy ideig nem fogom. Hát aztán, hogy az egyetemen esetleg lesz-e ilyen klub vagy valami, hogyha ez nekem addigra úgy megy, akkor ott tudom hasznát venni, de ezt még abszolut nem tudom, hogy lesz-e ilyen.

N.N.: - A Budapesti Mûszaki Egyetemnek a Villamos Karára szeretnék menni, hogyha pedig oda nem jutok be, akkor a Kandónak a villany karára.

N.N.: - Ez mindenképpen elõny, de ez nemcsak az egyetemen, ez szakközépiskolában, ha egyszer munkát keresek és találok, akkor is mindenképpen elõny.

N.N.: - Az internetre itthon abszolút nem vágyok, mert egyrészt szerintem itthonra nagyon drága és annyira abszolút nem hiányzik. De például van egy másik hobbim a vasút, onnan szoktam képeket letölteni, vannak ilyen honlapok, ahol kimondottan ilyen képeket, információkat lehet találni. Aztán hogyha kell valami kis program vagy valami hasonló, akkor azt is meg lehet találni kint. De itthon abszolút nem hiányzik, az iskolában meg ingyen van, úgyhogy akkor lehet csinálni.

N.N.: - Hát az iskolában tavaly úgy volt, hogy három óra volt egy héten, hát három, úgy három óra, hogy háromszor másfél óra, vagy két óra, idén még pontosan nem tudom, hogy hogy lesz. Most péntekenként van és hát ha ráérek, nincs más dolgom, akkor szoktam keresgélni.

R.: - Maga vágyik-e az intertetre?

- Középkorú családapa: Nem tudom, biztos érdekes lenne, de nem hiszem, hogy túl sokat tudnék vele foglalkozni, mert éjszaka valószínûleg elaludnék mellette. Biztos, ha egy olyan zavartalan nyugodt környezetem volna, hogy nincs egyéb dolgom, csak az internetet böngészni, azt hiszem, hogy érdekelne és csinálnám. Itt valószínûleg arról van már szó, hogy amiért annyira nem lelkesít, hogy nem tudnék már annyit beleinvesztálni, már nem anyagi értelemben, idõben nem tudnék annyit belefektetni, amennyi erre szükség volna.

N.N.: - Nincs, hát nekem a külsõ kapcsolat maximum azt jelenti, hogy e-maileket küldök partnereknek és kapok tõlük, tehát egy kapcsolattartás jellege van, munkahelyi számítógépen nem is tudok internetes kapcsolatot teremteni, mert hát az nem így megszervezve és nem erre szolgál egy munkahelyi számítógép elsõsorban. De ott csak a kapcsolattartás, az internet, az nagyon sok szabadidõt kell hozzá, mert ha az ember el akar merülni egy témában, akkor én azt hiszem, hogy a határ a csillagos ég és aki dolgozik és este hazajön és fáradt, és nyûgös és aludni szeretne, akkor valószínûleg nem fér bele. Ha mondjuk olyan jellegû tájékozódásra volna szükségem, hogy itt most mit tudom én nagyon világviszonylatban kéne valamit keresnem egy ipari terméket vagy valami bármi más információt, akkor biztos vagyok benne, hogy jól jönne. De hát mondjuk akkor meg van a cégnél egy vagy két számítógép, amin van internetelérés, akkor ott azt a kollégát kérném meg valószínûleg, hogy légy szíves kutasd ezt föl nekem és akkor õ ezt nekem megtenné.

M.A.: - Nemcsak falusiak és vidékiek, ez nagyon fontos, hanem bárki olyan, aki erre képtelen, tehát nagyon sok ilyen kisgyerek van Budapesten is, nyilvánvalóan szegényebb csoportokban vannak többen. Én azt hiszem, hogy ez közös felelõsségünk és ezt nagyon nehéz elhárítani azzal, hogy majd az állam megoldja. Az államnak meg kell oldania, de ebben nekünk lépnünk kell, ebben nekünk tennünk kell, mert lássuk be, hogy ha õk nem lesznek képesek, akkor egész Magyarország nem lesz ennyire sikeres, mint amennyire sikeres lehet mondjuk Írország vagy Hollandia vagy bármely vagy pláne ugye az északi országok, ahol ennek még nagyobb a hagyománya és a kultúrája. Nemcsak arról van szó, hogy majd a diplomásaink elég sikeresek lesznek, hanem arról is van szó, hogy azok, akiknek mondjuk teszem azt egy gyárban interneten keresztül fogják leküldeni Brüsszelbõl vagy bármi más helyrõl azt a technológiát, hogy hogyan kell legyártani egy széket, hogy mik annak a lépései, ha õ ezt nem lesz képes elolvasni, hanem csak a nem tudom én dán fõnöke lesz képes ezt levenni és úgymond átültetni a napi gyakorlatba, akkor bizony ezek az emberek, akik ezt nem tudják használni, soha nem lesznek ugye mondjuk üzemvezetõk vagy soha nem lesznek gyártásvezetõk vagy bármit lehetne most mondani, hadd ne kelljen nekem ötleteket adni és ez az igazi tét. És ezért érdekes az, hogy például az iskolákban nemcsak úgymond kiállítási tárgyként kell, hogy szerepeljen a számítógép, hanem mondjuk mindenfajta órába beépítve. Legnagyobb problémánk pillanatnyilag, hogy ezt az egész informatikát furcsa módon informatikusok találták ki és viszik elõre. És õk pedig nagyon sokszor nem veszik figyelembe azt, ami az úgymond hétköznapi ember az igényei. Lehet, hogy jó dolog írógéppel írni, de akkor tessék megtanítani minden diákot gépelni. Hát gondoljunk vissza, mindenki a saját munkahelyére vagy ismeretségi körében, hányan vannak olyanok, akik hat ujjnál többel tudnak gépelni? Nagyon kevesen. Holott ennek a tudásnak az elsajátítása ma már, azt gondolom, hogy alapkészségnek kellene lennie ahhoz, hogy megfelelõ módon tudjunk beszélni, vagy kommunikálni egymással. Ez egy apró példa ugyan, de azt mutatja, hogy nagyon át fog alakulni az elkövetkezendõ években azoknak az ismereteknek a köre, amelyek az elõrejutáshoz szükségesek.

- A mûsort Csutoros Gergely, Havril Erzsébet, Uhrin Csaba és Horváth Ida készítette.