Babanet - Vendég a Háznál  01.05.29
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. május. 29.
Kossuth rádió, 13.05

 

Mv.: - Nagyon kicsi a korkülönbség a három gyerek között. Hogyan tudod a programjaikat egyeztetni?

- Mire egyéves lett a kislány addigra kialakult, hogy gyakorlatilag egy a menetrend. Addig volt nehéz, addig azért ment nehezen, mert egyszer alszik õ is, egy idõben alszanak, egyszerre lefekszenek vagy mondjuk õ negyedórával elõbb lefekszik, de már itthon van este az édesapjuk. A fiúkkal akkor õ átvonul a fiúk szobájába és õ van velük, míg én a kislányt elaltatom, de napközben teljesen egyszerre ébrednek reggel. Minden étkezés ugyanakkor van és ebéd után egyszerre alszanak. Tehát ez inkább addig volt rossz, amíg félévtõl egyéves korig körülbelül mert az elsõ félévben még annyit aludt a kisgyerek, a kisebbik, hogy evett, kicsit fönt volt, elaludt. Tehát gyakorlatilag nem volt gond, mert beraktuk külön szobába, becsuktuk rá az ajtót és hallottuk mikor felébred, akkor áthozni, játszani vele, megetetni, ami éppen aktuális program volt és aludt tovább. Ráadásul az elsõ félévben nem zavarták a zajok. Akár a füle mellett üvölthetett a két fiú vagy akármilyen hangos játékkal játszhatott, szóval õ úgy aludt mint akit fejbe vertek mondhatni. Ahogy nõtt, egyre kevésbé lett ez igaz. Egyre inkább azért maradjatok csöndbe, alszik a testvéretek, kicsit próbáljatok csendben maradni, kellett õket figyelmeztetni, mert egyre érzékenyebb lett a zajokra. Most meg már ha ne adj isten véletlenül tovább aludna délben ebéd után, ha fiúk felébrednek körülbelül öt perc, annyira figyel õ is a zajokra most már. Nem tud nyugodtan aludni, hogy érzékeli, hogy a lakásban azért hangzavar van. És nem olyan nagy a lakás, hogy ne hallatsszon át egyik szobából a másikba a zaj.

Mv.: - Látom készültök vidéki nyaralásra, a te szüleidhez. Jobb ott a gyerekeknek?

- Hát gyakorlatilag igen, mert az én szüleim kertes házban élnek és reggeltõl estig az udvaron vannak, be se lehet õket húzni a lakásba.

Mv.: - És milyen új élmények érik õket ott?

- Ó, hát rengeteg. Édesapámnak van asztalos mûhelye, hát ott kalapálhatnak, szögelhetnek, meg miegymást csinálhatnak.

Mv.: - Nagyon hozzád vannak szokva, mert hallom, ordítanak a másik szobában.

- Nem feltétlenül csak a hozzám szokás, hanem idõnként ami most zajlik ebben a szobában és õk arról tudni szeretnének, ott szeretnének lenni. Inkább a kíváncsiság. Általában az figyelhetõ meg, hogy ha engem látnak tudják, hogy én inkább... meglátnak így mondom, ha engem meglátnak akkor vége a világnak. Kivonulok a konyhába vagy elmegyek és el is feledkeznek rólam, akkor nem hiányzok nekik, de mondjuk a konyhában vagyok és bemegyek egy pillanatra valamiért, akkor negyedóra mire megnyugszanak újra. Ha el kell tûnnöm teljesen és akkor nincs semmi baj. Csak ha meglátnak.

Mv.: - A vidéki nagymamánál tartottunk.

- A nagymamának a virágait kikapálják, kihuzigálják a nagymama legnagyobb örömére, de idõnként meg is locsolgatják. Ha az apjuk ott van, akkor lemossák az autót. Egy szomszédnak van traktorja és traktorozhatnak. Állatok vannak nálunk a szüleimnél is, de szomszédoknál is, és ezeket mind nagyon szeretik.

Mv.: - Ha lehet egész nyáron lenn vagytok?

- Többé-kevésbé igen. Egyszerûen az, hogy kint lehetnek az udvaron, rohangálhatnak, szaladgálhatnak ott. Nem túl forgalmas helyen laknak a szüleim, van ilyen lábbal hajtható kis autó, azzal bejárjuk a környéket. Mindig, hogy menjünk valahova, azt szeretik, csavarogni szeretnek.

Mv.: - Amikor hétvégén felkerekedik a családotok szokott olyan lenni, hogy mindannyian, mind a heten a két felnõtt és az öt gyerek együtt elmentek valahová?

- Hát vasárnap szokott lenni.

Mv.: - Ilyenkor mit csináltok? Hova mentek?

- Mostanában mi megyünk a nagypapáékhoz és elmentünk hozzájuk.

Mv.: - Mivel mentek ilyenkor?

- Egy autóval.

Mv.: - Egy autóval. Mekkora autótok van, hogy mindannyian belefértek?

- Hát, hosszú.

Mv.: - Születésnapokat hogy szoktátok megülni a családban?

- Hát az ünnepeltnek elõször mondanak egy születésnapi verset, utána meg odaadják az ajándékot.

Mv.: - Ki mondja a születésnapi verset?

- Az anyukánk, nagymamánk és az apukánk.

Mv.: - Ott van nálatok a nagymama, õ is ott lakik?

- Õ a szomszéd.

Mv.: - Akkor van nektek még egy plusz lakásotok?

- Nem, hanem az egyik a nagymamánké és a másik meg a miénk.

Mv.: - Át lehet menni nagymamához játszani, ha túl sokan vagytok otthon?

- Igen, csak a Dóri este állandóan azt a tévécsatornát nézi ami nem sírt.

Mv.: - Mitõl más az új házatok, mint a régi?

- Attól, hogy van benne szauna meg nagyobb a kert, tuják is vannak ott.

Mv.: - A kezdetétõl fogva láttátok az építkezést, ahogy az új házatok felépült?

- Hát nem láttuk, mert amikor elutaztunk Pécsre 10 napra, amikor visszamentünk akkor már fölépült az új ház, zacskókba voltak a játékunk, de még nem lehetett kibontani és amikor észrevettem, hogy zacskók vannak a polcomon megkérdeztem apát, hogy elhozták-e a nagy terepjárómat meg a szürke elemes repülõmet és amikor már minden ki volt pakolva akkor fölpakoltuk a polcra és az nincs a falhoz szögelve, meg még van egy kb. ekkora cipõtartónk is.

Mv.: - Apa, anya amikor folyt az építkezés és ti még a régi házban laktatok, mennyiben volt más?

- Hát nagyon nem haragudtak ránk de azért majdnem mindennap odamentünk. Megnézték, hogy hol tartanak a munkások meg hogy jól csinálják-e.

Mv.: - Nem izgultak, nem voltak problémák a házzal?

- Nem nagyon voltak, de egyszer este ellopták apa fúrógépét, de se baj, mert apa vett újat, de amikor kezdtünk költözködni, a Varga Petiék átköltöztek ami házunkba, elõször dobozokat hoztak át, abban volt játék, ruha, meg még ilyenek. Meg még akkor mi azt csináltuk, hogy átvittük az ágyat. Az ágy nagyon nehéz volt, de én is segítettem. Nekem nem volt nagyon nehéz, de azért jól ment a költözködés.

Mv.: - Te mit szeretsz legjobban az új házban?

- Azt szeretem legjobban az új házban, hogy külön szobák vannak.

Mv.: - A régi házban egybe voltatok?

- Igen. De úgy, hogy a Misi volt külön szobában, mégpedig a Marcival együtt. Meg az is jó, hogy nagy szoba és jól lehet játszani még, meg a konyhából is jól ki lehet látni. Hintázni lehet mert kettõ ilyen állvány van. Nekem van külön szobám és van ekkora lovam meg ekkora is, véletlenül ráugrottam de szerencsére nem tört el, hanem a festék repedt meg.

Mv.: - Laktatok itt ebben a kis házikóba két szobában a bátyád, anyukád meg te és most úgy látom megépült a felsõ szint és saját birodalmad van. Milyen változást hozott ez az életedben?

- Hát elõször is, hogy van saját szobám, így nem kell bátyámmal egy szobában lenni, mert hát nem az, hogy olyan rossz volt, de mondjuk amikor õ zenét hallgatott én meg éppen nem szerettem volna akkor az nem volt igazán jó. Szóval ez így sokkal jobb, hogy az embernek van saját szobája.

Mv.: - Károly most hány éves?

- Õ most 15.

Mv.: - Már szaporodtak esetleg konfliktusok közöttetek?

- Hát kicsivel végül is nagyobbak lettünk aztán igen, végül is többet veszekedtünk, hogy ha lehet így mondani. Hát mindenféle okok miatt.

Mv.: - Például a tanulási szokásaitok nagyon eltérõek voltak vagy a lefekvési szokásotok?

- Nem tudom, én mondjuk nem tudok zajban tanulni. A bátyám pedig õ zenét szokott hallgatni és akkor mindig, hogy halkítsa le. A lefekvés az nem igazán, szóval nem nagyon zavartuk egymást olyankor.

Mv.: - De most már azért nagyon jó, hogy te nagylány létedre, õ meg nagyfiú létére azért egy külön birodalomban vagytok.

- Hát igen.

Mv.: - És mi közös?

- Közös. Konyha mondjuk, meg hát fürdõszoba természetesen.

Mv.: - Láttam itt valami elõtérben egy ilyen kis könyvtárszoba félét.

- Igen. Ott vannak a könyvek, ott van egy hintaszék akinek éppen kedve van az oda leülhet aztán olvashat.

Mv.: - Mekkora szabadságot kaptál az alakításban, tehát hogy mennyire a saját képedre formálhattad ezt a szobácskát.

- Hát beköltözni az nagyon jó volt és hát mondjuk amikor megvettük a bútorokat akkor tehát választhattam, hogy milyen bútort szeretnék, de az izlésünk az nagyon hasonló a testvéremmel. Szóval úgy volt, hogy szinte mindenbõl kettõt vettünk. Aztán amikor hazahoztuk és összeraktuk azt már én döntöttem el, hogy hova állítom be az ágyat vagy asztalt vagy valamit. Szóval, hogy hogyan rendezem be az végül is teljesen az én izlésem szerint volt. Hát még máig is mindig más lesz ahogy. A bútorok úgy maradtak, ahogy elõször beállítottam. Hát aztán nem tudom, még mindig ilyen képeket néha fölrakok, áthelyezem példul a tévémet, azt néha átrakom más helyre.

Mv.: - Látom, mármint a képekbõl amiket kiraktál, hogy óriási kutyabarát vagy.

- Hát igen, van nekünk is egy kutyánk. Õt úgy hívják, hogy Kajla. Hát igen, sok kutyakép van.

Mv.: - Kata, és van valami titkos jelmegállapodás kettõtök között, hogy mikor zavarhatjátok egymást, szabad belépés van?

- Persze, igen. Hát hogy ha mondjuk valamit meg szeretnék kérdezni a bátyámtól, akkor bemegyek aztán legtöbbször válaszol. Szóval nem igazán szokott olyan lenni, hogy na most menjek ki, mert hogy most más dolgom van annyira nagyon. Nem igazán.

Mv.: - Akkor se ha haverok vannak nála?

- Hát olyankor nem igazán szoktam bemenni, de hát ez már nagyon régóta így van.

Mv.: - Gondolom, ha már udvarlás lesz meg ilyesmi, akkor az majd egy új helyzet lesz.

- Biztos, nem tudom.

Illyés Gyula költõ: - Emlékszem nemcsak arra, hogy milyen öröm volt egy zsúfolt szobában felnõttek, lábak között vagy a felnõttek háta mögött játszani. Oda-odafigyelve az õ beszélgetésükre, vagy ami életemet nagyon sok dologban és igen mélyen befolyásolta, az, hogy a mi pusztai szobánkba, az egyetlen amit nagyjából fûtöttünk, ahol mindnyájan szüleimmel, három testvéreimmel aludtunk is, esténte apám odahívta még a pusztai barátait is. Szóval odajött õhozzá, a puszta elõkelõ fõgépészéhez nemcsak a bognár, a tanító, a pusztagazda, a csõsz, de egy-két elsõbéres, vagy aki éppen arra járt. Az asztalhoz ültették õket, néha került egy pohár bor is és miközben én a gyerekágyban félig már szenderegtem, õk megtárgyalták ifjúkori emlékeiket, történeteket mondtak el betyárokról, boszorkányokról, rendkívüli eseményekrõl, szóval mindezt félálomban hallgatni, úgy hogy egy ágyban aludtam tulajdonképpen testvéreimmel, az a biztonsági érzés, a közösségnek az a mély átérzése feledhetetlen élményemmé lett és azt hiszem, hogy ha úgynevezett közösségi emberré alakultam nagy része van ezeknek az emlékeknek.


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?