- Onnan, hogy anyukám mondta.

- Onnan, hogy apa is mondta.

- Még ekkora.

- Sokat.

- Ilyen zsákot. Zsákban van benne a tesó.

- Olyan valamilyen zsákban.

- Igen.

- Azért mert akkor játszani fogok vele.

- Nem. Mert akkor még a Fekusszal játszom.

- Igen.

- Amikor a szemmûtétem volt, akkor utána megkaptam ezt.

- Igen. Játék.

- Akkor majd a tesómnak lesz a testvére.

- Úgy, hogy így összetapsikolom a kezét.

- Azt, hogy menjen föl az ágyba.

- Akkor elaltatom.

- Azt még nem tudom.

- Én lányt.

- Mert csak az szeretem.

- Akkor nem tudom.

- De.

- Úgy, hogy van egy köldökzsinór benn anya pocakjában és átmegy rajta az ennivaló és úgy eszik a tesó.

- Akkor semmit, alszik.

- Alszik. Meg fürdik és alszik.

- Van egy kád benn anya pocakjában, egy nagyon pici.

- Van egy köldökzsinór még és abban fürdik meg.

- Igen, hallja.

- Tud.

- Azt, hogy szeretlek tesóm és nekem már a tesóm hozott egy ajándékot, egy mélytányért és kispoharat, meg egy csõrikés lapostányért hozott még.

- Hát egy manóval küldte.

- Igen.

- Olyan mint egy bögreszem.

- Igen.

- Igen.

- Igen.

- Igen.

- Nem, anya nem engedte meg.

- Mert anya nem szerette volna, de aztán egy ajándékot, csak otthon van, egy házikót. Ha majd megszületik nekiadom.

- Egy dolgot szeretnék még elmondani. A kórházakról meg a szülésrõl. Én a három gyerekemet, kettõt egy helyen szültem az egyiket simán, az elsõt, a második fiamat pedig császárral és a császárnál már iszonyatos állapotban volt a kórház. Ugyanannál az orvosnál szültem, mint az elsõt, de katasztrofális. Voltunk 30-an, egyetlen egy WC egy zuhanyzó. Egyedül voltam egy 8 ágyas szobában és lehúzták az összes ágyról az angint és ott voltak kinn ezek az agyongyûrt szivacsok. Katasztrofális állapotok voltak. Ránk se nézett tényleg senki. 8 napig voltam benn, alig indult be a tejem, mert állandóan idegeskedtem, hogy mi van a gyerekkel. Volt, hogy össze volt hányva a gyerek, úgy hozták ki és mikor a harmadik gyermekemmel terhes lettem, akkor a védõnõnek mindig panaszkodtam, hogy nagyon félek szülni menni ebbe a kórházba és akkor õ adott nekem tanácsot, hogy próbáljak ugye máshol. Átmentem a MÁV kórházba és ott aztán tényleg azt kell mondanom, hogy aki tudja, hogy mi a rossz utána annyira tudja értékelni a jót, hogy én elõször olyan kicsi voltam az egész kórházban, mert tényleg én voltam a fontos, nem úgy mint a másik helyen ahol le se tojtak. Itt viszont körülöttem ugráltak, szerettek, tanácsokkal láttak el. Én megszültem kedden hajnalban és szerdán délután hazamehettem. Szóval ott amit én akartam az volt, akkor volt ott a gyerek amikor én akartam. Mondjuk én nagyon rövid ideig voltam benn, de láttam, hogy hogy megy, hát mások is, tovább is voltak ott a kórházban, de én azt mondom, akik még most mennek szülni, hogy ne legyenek naivak. Mert én nagyon naiv voltam az elsõ szülésemnél, még a másodiknál is, meg voltam ijedve és annyira kiszolgáltatott az ember, mert hát nem tudom, hogy mit szabad nekem, hogy mi a kötelessége annak aki engem ellát, meg akinek kellene ugye velem foglalkoznia és most már a harmadik gyermekemnél most már rájöttem, hogy hát igen is ki kell állni amellett, hogy ha valamit érez az ember, hogy nem jó. Szóval rosszat csinálnak velünk vagy nem is csinálnak semmit, akkor szólni kell. Engem 8 napon keresztül senki le nem mosott, énrajtam nem cseréltek kötést. Ott voltam benn a kórházba, kivették a varratokat, hazamentem és kész és akkor itthon meg hát. Mondjuk a védõnõ nekem csúcs szuper, tényleg meg a gyerekorvos is, õk tartják bennem mindig a lelket ha valami van a gyerekekkel, de ha nem lettek volna nem tudom, hogy ki mondja meg, hogy mit kell csinálni egy császár után vagy hogyan. Én utána átmentem egy másik orvoshoz már a kontrollra se mentem vissza akinél szültem, de onnan is eljöttem. Szóval én most már úgy vagyok, hogy ha rám csúnyán néz az orvos, hogy nem úgy foglalkozik velem, ugye mindig választom az orvosaimat, én mindig fizetek ezért, én elvárom, hogy engem szeressenek, amikor odamegyek és én legyek a központ arra az öt percre, amíg bemegyek.

- Nem, nem is szabad hagyni abszolút. Komolyan mondom én nekem úgy nyugodtak voltak a terhességeim, de akkor aggódtam a legjobban, mikor eljöttem onnan, mert nekem megmutatta az orvos, hogy hol fogok szülni. Hát tátva volt a szám, szóval nem tudtam szóhoz jutni, nem tudtam mit kérdezni, mert egyszerûen olyan picikének éreztem magamat, hogy ilyen is van, hát akkor a másik kettõt miért nem lehetett itt. Én a császáros fiammal hazajöttem és alig volt tejem. Már nagyon korán el kellett neki kezdeni tápszert adni, mert egyszerûen borzasztó körülmények voltak benn. Volt olyan, hogy én hazaszököm. Nem mertem a császár miatt. És most hazajöttem a lányommal és teljesen, abszolút semmi baja, egy édes kis csöppség, nevet mindenkire, van tejem, nyugodtak vagyunk, nem úgy mint szegény második fiamnál, aki nagyon megsínylette és most is látom rajta. Mind a három gyereknél látom, hogy igen is nagyon fontos az, hogy milyen körülmények között születnek és utána az az elsõ pár nap, mert hogyha hagyják, hogy ráhangolódjak a gyerekre és hagynak engem úgy nyugodtan, akkor szuper az egész, de amikor semmilyen külsõ feltétel nincs meg. Az ember kimegy és én annyira féltem, szóval nagyon a higiéniával foglalkoztam, nehogy valamivel megfertõzzem azt a picit és kimegyek a WC-re és ott nem tudok mibe kapaszkodni. Az elsõ napok császár után katasztrofálisak. Megkapaszkodni vagy leülni vagy mit fogjak meg, büdös volt, koszos volt, láttam, hogy elõttem akik ott voltak, hát mindenki, hát ott szültünk. Szóval nem nekünk kéne takarítani a WC-t. És hiába mindig próbáltam úgy, hát borzasztó volt, tele volt ilyen muslincákkal a zuhanyzó, gombás volt a fal. Hát gondolhatja, menekültem volna haza, csak hát az ember egy császáros varrattal nem mer hazamenni. Nem vagyunk betegek. Egyszer hallottam azt hiszem egy orvostól, pont az Önök mûsorában, hogy végül is ez egy boldog állapot. Persze vannak biztos rossz, mikor olyan dolgok történnek, de végül is ott boldog nõk vannak abszolút, hát rajongva várják, meg hogy bevisszük elõször az apukát, hogy hallgassa meg a szívhangot. Én bevittem minden, nagymamát, hogy nézzék meg az ultrahangon a babákat, szóval ezek olyan szép dolgok, csak utána meg ugye mindenki engem sajnált, már fogták a fejüket, hogy mi lesz ezzel a szerencsétlennel, mire hazajön és elmegyek a harmadikkal szülni a MÁV-ba és hát leesett az állam. Azok a szülésznõk mind a három ott volt. Hárman voltak benn, de mind a három ott volt, amíg szültem. Szóval nem is kellett volna, de énnekem nagyon fájt, és nagyon rossz volt és mégis ott voltak és tartották a lelket bennem és ott az orvos meg nyomtam a lábammal és egy szót nem szóltak. Szóval ott nem volt, hogy fogja be a száját. Például nem volt lepedõ amikor a második fiamat szültem és ezeket az elválasztó lepedõket szedték már le. Katasztrofális helyzet volt. Itt meg semmi. Itt meg a nyugodtság. Utána otthagytak minket a férjemmel meg a pici babával. Tényleg olyan boldogság volt az egész. Én csak azt tudtam, mondani, hogy ilyen boldogságot átélni. Szóval így kellene csinálni és úgy sajnáltam a másik két fiamat hogy õk nem így.

- Hát az az igazság, hogy most per pillanat, hogy most nem, most az az igazság, hogy itthon nagyon sokat vagyok egyedül velük és most úgy elég sok egyszerre, de majd lehet, hogy öt év múlva másképp gondolom.

Dr. Ádám Borbála neonatológus: - Kezdetben nagyon sokszor vannak kudarcok, hiszen nem mindig derül ki, hogy mit szeretne. Tulajdonképpen a szülészeten a történések, a szülés utáni együttlét nagyon sokat segíthet, de azoknak az anyáknak sem kell lelkiismeretfurdalásuknak lennie, akiknek ez nem sikerül, hiszen ez pótolható. Nagyon sok együttlét, türelem, odafigyelésre van szükség.

Ádám Borbála: - Az újszülött kifejezi a tiltakozását sírással. Kezdetben többet sír, nyugtalanabb, késõbb ezt jelzését is abbahagyja és magába fordul, érdektelenné válik. Nem lehet olyan intenzív módon felkelteni a érdeklõdését, mint azoknak a babáknak, akikre odafigyelnek.

Ádám Borbála: - Lehetnek jelei és ezt észre is lehet venni és ezeknek az anyáknak sokkal több segítségre lenne szükségük már a szülészeten, de elsõsorban a család részérõl és a társadalom részérõl. Tehát segítségre van szükségük, pszichés támaszra.

Ádám Borbála: - Talán a legmeghatározóbb a tekinteteknek a bûvös találkozása, amit az anyák úgy szoktak elmondani, hogy mint egy villámütés, szinte a látásukra, meglátták és megszerették. Ez az a pillanat, amikor azt érzi, hogy ez az õ, az igazi, az õ gyermekük. Talán ennek a pillanatnak az anyai gondoskodó magatartás kiváltásában is nagyon döntõ szerepe van.

Ádám Borbála: - Pótolni lehet ezeket a hatásokat. Késõbb is nagyon sok együttlétet javaslunk. Akkor késõbb kell megpróbálni ezeket pillanatokat pótolni.

Ádám Borbála: - Egészen biztos, hogy késõbb létrejön, hiszen elõbb-utóbb találkoznak. Ha másképpen nem, akkor a szülõket beengedik a koraszülött osztályra, intenzív osztályokra, ahol megtörténik ez a találkozás. Itt azonban az anya sokkal aggódóbb, hiszen a beteg gyermeke életérõl van szó és szorong, különösen akkor, hogyha például a szülészeten marad azok között az anyák között, akik egészséges gyermekeiket szoptatják.

Ádám Borbála: - Igen. Megérzik a babák az anyák hangulatát. Nem tudjuk, hogy mibõl, talán a karok feszülésébõl, a tekintetekbõl és érdekes módon szorongó anyának a gyermeke is könnyebben válik szorongóvá.

Ádám Borbála: - A módszer lényege az, hogy az anya a koraszülött csecsemõjét ruhátlanul csak egy pelenkában minél hosszabb ideig a mellkasán, a mellén tartja, ameddig csak türelemmel bírja. Nagyon jó hatású mind a csecsemõ, mind pedig az anya szempontjából. Sikerülhet a szoptatás, a csecsemõk alig sírnak. Sokkal jobb az oxigenizációjuk, nincs fertõzés, az anya szempontjából pedig szintén sikerülhet a szoptatás és növeli az önbizalmát a gyermek ápolásában.

Ádám Borbála: - Vannak természeti népek ahol az egészséges csecsemõt is hosszú ideig magukon hordják, például a Bali Köztársaságban a szülést követõ 9 hónapig nem teszik le a csecsemõt és a 9 hónap után van egy ilyen ünnep, amikor már elválik tulajdonképpen a csecsemõ az anyától. Azokban az országokban, ahol többet hordják magukkal a csecsemõket, alig van csecsemõsírás.

- Én a Csepeli Kórházban szültem és olyan fantasztikus volt az, amit bababarát kórházként akár a nõvérek, akár az orvosok végeznek és tényleg annyi rosszat hallani. Hát nagyon félnek általában a nõk a szüléstõl és ráadásul veszélyeztetett terhes voltam, úgyhogy három hónapot töltöttem el ebben a kórházban. Az ismerõseim amikor meghallották akkor azt mondták, hogy úr isten, hát jöjjek el onnan valami jobb helyre és három hónap alatt tényleg, ami nem rövid idõ tényleg egyetlen egy rossz tapasztalatom nem volt.

- Igen, ez az elsõ és pont ebbõl kifolyólag náluk is szültem. Tehát 3 hónap mint veszélyeztetett terhes.

- 10. hetesen egy nagyon nagy vérzésem volt. Akkor kerültem be hozzájuk, teljesen ismeretlenül, nem is ott laktam, csak ahol rosszul lettem ahhoz volt közel ez a kórház és így kerültem oda. Az elsõ éjszakám, amit ott kellett tölteni, ott ült mellettem egy nõvér, vigasztalt, erõsített. Fantasztikus volt és ugyanilyenek voltak az orvosok és ez így ment végig. És még egy nagyon fontos dolog, hogy most egy éves, 2 hónapos a kisfiam és még mindig szopik.

- Igen.

- Teljesen. Három óra alatt és csodálatos volt a szülésem is. Ismertem már, onnan választottam orvost is. A szülésznõt is ismertem. Egyébként pont õ volt az, aki elsõ éjszaka amikor bekerültem akkor õ vigasztalt engem.

- Nagyon-nagyon sokat.

- Egész egyszerûen, majdnem azt kell mondani, talán nem túlzás az, hogy tényleg a szeretetével. Szóval annyira kedves volt, megértõ.

- Pontosan és mondom még most is szoptatok, pedig már egy éves elmúlt a kisfiam.

- Igen, fantasztikus volt igen. Milyen fontos az, hogy szerintem onnan tényleg olyan nõk jönnek el, akik szoptatni fogják a gyereküket. Szóval 90 százalékban biztos.

- Hát elõször is ott vannak, oda jönnek ugye éjszaka is, akkor még arról is gondoskodtak, hogy azért pihenni tudjak, nem ésszerûtlenül, hanem azt mondták nem, most akkor elvisszük a babát, mert õk látták, hogy nyugodt, jóllakott és akkor pihenjek, aludjak, fürödjek meg. Még ilyen téren is. Tehát nem túlerõltették, hogy most igenis legyen itt a gyerek, hanem nagyon ésszerûen, nagyon okosan csinálták és ehhez az egészhez azt kell hozzátennem, hogy én 39 évesen szültem. És mégis ilyen sokáig tudom szoptatni és mégis 3 óra alatt szültem, úgyhogy én úgy gondolom hogy ez mind nekik köszönhetõ.

Mv.: - A szexualitás a szülés elõtt és után. Ez egy kicsit tabutémának számít az emberek körében. Elég ritkán lehet hallani errõl, beszélgetni, egyáltalán amikor egy nõ várandós, akkor a házaspár életében a szex mennyire meghatározó?

Dr. Szeverényi Péter szülész, nõgyógyász: - Nehéz ezt pontosan megítélni. Azt mindenféleképpen lehet mondani most a terhességtõl függetlenül, hogy az ember életében az utóbbi évtizedekben a szex az fölértékelõdött. De vannak a terhességtõl függetlenül is olyan jellegû vizsgálatok, amelyek azt próbálták kideríteni, hogy a házastársi elégedettség vagy a párkapcsolattal, a családi élettel való elégedettség meghatározások, milyen tényezõknek van szerepe és ott a szexuális kapcsolat az elsõ tényezõk között van.

Szeverényi Péter: - Legtöbb vizsgálat azt mutatja, hogy a szexuális aktivitás a terhesség során a terhesség elõrehaladásával fokozatosan csökken. Erre azt kell, hogy mondjuk, hogy ez egy normális élettaninak tekinthetõ dolog. Tehát önmagában ezzel a ténnyel nem is lenne semmi probléma. A párra vonatkozóan akkor válik ez nehézzé, kritikussá, amikor õk ezt úgy élik meg, az ismeretek hiánya miatt, hogy valamilyen negatív dolgot történik velünk és akkor fölmerül az a kérdés, hogy most valami baj van, van valamilyen kóros történés, nem szeretjük egymást már eléggé, tehát hogy a terhesség negatívan befolyásolja ezeket a dolgokat. A probléma legtöbbször abból fakad, hogy sokan ezzel nincsenek tisztában, és nem jutnak a megfelelõ információhoz hozzá. Nem merik megkérdezni, nincs aki megmondja nekik azt, hogy nincs veletek semmi baj, ez egy normális egészséges dolog és a terhesség, a szülés után majd ezek a dolgok rendezõdni fognak, nem kell megijedni ettõl.

Szeverényi Péter: - Igen ez így van. Sokan akik valamilyen nõgyógyászati zavarral vagy éppen szexuális zavarral fordulnak a nõgyógyászhoz, mert a nõgyógyászt tekintik illetékes hivatott személynek és amikor részletesen kikérdezzük õket akkor az derül ki, hogy a probléma, a zavar az akkor kezdõdött, mikor jött az elsõ bébi, hogy terhesség alatt vagy szülés után. Azt gondolom, hogy a nehézségek egyik forrása az információ hiánya, tehát hogy nem tudják azt, hogy ettõl nem kell megijedni, hogy ezek a dolgok rendezõdnek, hanem elkönyvelik úgy, hogy nálunk most valami történt, valami negatív dolog történt. A másik dolog pedig az, hogy én úgy érzem akkor mûködik ez jól, hogy ha a szülés után a nõ meg tudja tartani a férjéhez fûzõdõ kapcsolatot és a gyerekhez fõzõdõ kapcsolatot szimmetriában, tehát hogy nem történik az, hogy a nap 24 órájából 25-öt a bébire akar fordítani, mert hogy ez az anya - gyerek közötti kapcsolat ez nagyon gyorsan szorosra fonódik és a férfi a partner kiszorul ebbõl. Hogyha az anya tudatosan próbálja a férfit is bevonni ebbe a kapcsolatrendszerbe vagy nem engedi azt, hogy kívül rekedjen, kívülre szoruljon, ha figyel erre, ha egyensúlyban tudja tartani a gyerekhez fûzõdõ kapcsolatot meg a partneréhez fûzõdõ kapcsolatot, akkor azért meg lehet oldani ezeket a nehézségeket. Tehát a probléma másik forrását gyakran ebben látom.

Szeverényi Péter: - Én biztos vagyok benne, hogy ez így van. Azt azért már látnunk kell és a szakemberek is emellett vannak, hogy a férfi a nõ és a gyermek között szoros valódi kölcsönhatás érvényesül. Tehát, hogy a terhesség az befolyásolja nemcsak a nõnek a viselkedését, a testi mûködését, hanem érinti a férfit is minden vonatkozásban. A terhesség során a magzat és a férfi közötti is van kapcsolat, a férfi is érzelmileg viszonyul valahogy a magzatához. Tehát ez a hármas, három tagból álló egység, ez a családi kapcsolatrendszer ez elkerülhetetlenül változik a terhesség során.