Babanet - Vendég a Háznál  01.10.16
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. október. 16.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - A gyermekei közötti konfliktusokat hogyan szokta kezelni ?

- A kisebbeket én sehogy nem szoktam kezelni. Azt gondolom, hogy azzal nekik kell megbirkózni. Hát a nagyobbaknál nem tudom mindig a helyzet adja, hogy hogyan próbálom elsimítani köztük a konfliktust.

Rip.: - Szoktak egymással veszekedni, verekedni ?

- Szoktak, de én azt gondolom, hogy ez természetes testvérek között, tehát ebbe nem szoktam beleavatkozni.

Rip.: - Miért nem avatkozik bele ?

- Mert úgy gondolom, hogy ez az õ problémájuk, amit nekik kell megoldani, és akármilyen kicsi egy gyerek, vannak olyan feladatok, amiket neki egyedül kell megoldani.

Rip.: - És o ezt hogyan tudja megoldani egyedül ?

- Én úgy látom, hogy vagy az erõsebb gyõz, ilyen is elõ szokott fordulni, de sokszor van olyan, hogy kompromisszumot tudnak egymással kötni anélkül, hogy én beleavatkoznék.

Rip.: - Hogyan zajlanak ezek a kompromisszum kötések ?

- Sokszor van olyan, hogy egyikõjük enged. Ilyen például az, hogy este milyen sorrendben meséljek. Ki legyen az elsõ, a második, a harmadik.

Rip.: - Nem együtt mesél a gyerekeinek?

- Nem, mind a háromnak külön mesélek. Úgy gondolom, hogy az o életkoruknak megfelelõ mesét és néhány nap elteltével van amelyik föllázad, hogy mert mindig neki mesélek utoljára.

Rip.: - De ilyenkor a többiek is hallgatják együtt a mesét ?

- Igen. Tehát mindenki hallgatja, de az én mesém, te meséd, o meséjét hallgatja mindenki. A nagy például tegnap reklamált, hogy mindig a kicsinek olvasok elõször és akkor a kicsi azt mondta, hogy jó, akkor ma neked meséljen anya elõször.

Rip.: - Mitõl alakul az ki egy gyereknél, hogy hajlandó legyen a kompromisszumkötésre ?

- Talán azt látja, hogy például a naggyal szemben én is szoktam engedni. Tehát, hogy nem mindig az van, amit én akarok, hanem hagyom érvényesülni az õ akaratukat is. Talán ettõl látják, hogy akkor sem történik semmi, hogyha az ember enged. A másik, hogy azért a nagyok fizikai fölényben vannak még a kicsivel szemben, talán ez is benne van a kicsiben, hogy azért enged a nagyobbnak.

Rip.: - Csak arra van példa, hogy mindig a kicsi enged ?

- A középsõ az még hajlandó ilyen engedményekre. A nagynál így most nem jut az eszembe ilyen eset amikor õ engedett volna, de azt gondolom, hogy próbál olyan javaslatokat tenni, amit a többiek is elfogadnak.

Rip.: - Könnyen elfogadják ezeket, vagy egyszerûen csak elfojtják a dolgokat, lemondanak arról, hogy harcoljanak az igazukért ?

- Nem, ha úgy gondolják, hogy szükség van a harcra, akkor belemennek. Még akkor is, hogyha egymás után többször elõfordul, hogy mondjuk alulmaradnak egy ilyen küzdelemben. Legközelebb, ha úgy gondolják, hogy nekik van igazuk akkor is belemennek egy ilyen harcba.

Rip.: - Ezek a harcok miben nyilvánulnak meg ?

- Az esetek legnagyobb részében szóban harcolnak. Tehát beszéd útján, de van amikor bizony egymásnak esnek és verekedés.

Rip.: - Mi az, amin összevesznek ?

- Játékon szokott a két kisebb összeveszni. Ugyanaz a játék kell mindkettõjüknek. A nagyobb az, hogy ki számítógépezhet például ilyesmi. Ki menjen elõször este a kádba fürdeni. Tehát általában az elsõségért szokott otthon a harc folyni.

Rip.: - Ilyenkor hogyan szemléli ezeket a vitákat, konfliktusokat, veszekedéseket, verekedéseket ?

- Van olyan amikor nem szemlélem, egyszerûen elvonulok onnan, hogy próbálják õk elintézni. Viszont én nem szívesen hallgatom, tehát átmegyek egy másik szobába, vagy elmegyek onnan. Hogyha ilyenkor az egyik panaszra jön, akkor meg is mondom neki, hogy ez nem az én konfliktusom. Nem nekem van konfliktusom valamelyikükkel, mondjuk Bencével, hanem neked Panni, neked kell ezt megoldani.

Rip.: - És ezt megértik ?

- Általában megértik, vagy legalábbis beletörõdnek ebbe a válaszba. Tehát nem próbálják velem megoldatni az õ konfliktusaikat.

Rip.: - És amikor látja, hogy bántják egymást, verik egymást, mit csinál akkor ?

- Hogyha úgy gondolom, hogy egyformák az esélyek a nyerésre, vagyis, hogy körülbelül egyforma erõben vannak, akkor nem szoktam közbeavatkozni, de mondjuk, ha a legnagyobb bántja a legkisebbet, akkor azért megpróbálom a kicsit elhúzni onnan.

Rip.: - Csak elhúzza, vagy pedig a nagyobbat is belátásra bírja ?

- Hát azt megpróbálom neki elmagyarázni, hogy nincsenek egy súlycsoportban és ezért nem engedem, hogy bántsa a kicsit, mert a kicsi nem tudja magát megvédeni, de én úgy nem avatkozom bele, hogy a nagyot én nem bántom. Tehát én nem próbálom megtorolni azokat a sérelmeket, amik a kicsin estek.

Rip.: - És ilyenkor amikor beavatkozik nagy ritkán a konfliktusokba nem fáj a gyermekeinek, hogy nem ok oldották meg a problémát, hanem anya oszt igazságot ?

- Nem tudom, hogy fáj-e nekik. Õk sokkal, fõleg a két kisebb többször jön oda, hogy tegyek én igazságot. Tehát úgy gondolom, hogy amikor én néha, néha közbeavatkozom, akkor õk nem érzik ezt a belügyeikbe való beavatkozásnak. Tehát úgy érzem, hogy ilyenkor ezt igénylik.

Rip.: - Sok a konfliktus gyermekei között ?

- Én úgy látom, hogy jól megvannak egymással. Fõleg olyankor, ha nem kell napokat egyfolytában egymással tölteni. Tehát például a nyár végén már több volt a konfliktus, amikor sok napon keresztül mindig csak egymással voltak. Amikor viszont mondjuk egy fél napig más társaságban vannak, akkor nagyon jól tudnak együttjátszani, együttmûködni, egymás mellett lenni.

Rip.: - És mibõl tanulják meg a gyerekek megoldani a konfliktusokat ?

- Én általában el szoktam nekik mesélni, hogyha nekem volt gondom a munkahelyemen, vagy bármilyen emberrel és azt is, hogy én ezt hogy csináltam.

Rip.: - A nagy biztos érti ezeket a történeteket, de a kisebbek mit fognak fel belõle ?

- Nem tudom, hogy mit fognak fel belõle, viszont úgy látom, hogy tetszik nekik, hogy nemcsak ok mesélnek arról, hogy mi történt velük aznap az óvodában, iskolában, hanem azt is megtudják, hogy mi történt énvelem a munkahelyemen.

Rip.: - Milyen legnagyobbnak lenni ?

- Hát nem nagyon jó.

Rip.: - Hány évesek a testvérek ?

- Öt és fél és három és fél.

Rip.: - És miért nem nagyon jó ?

- Hát azért, mert a Panka a középsõ, õ mindig válogathat, hogy a Dáviddal játszik, vagy velem.

Rip.: - Hát ez a Pankával is elõfordulhat, hogy te, meg a Dávid fogtok össze és akkor a Pankával nem játszotok.

- Nem, én csak hogyha barátnõket hívok akkor szoktuk, mert a Panka mindig van egy szokása, amit mindig csinál és az nekem úgy nekem nem tetszik, hogy föltûnni akar a többiek között. A Panka õ mindig válogat, hogy mindig válogat, hogy mit akar csinálni, és a papáék azt tudomásul veszik és akkor nekünk meg mást kell csinálnunk.

Rip.: - Szóval a kicsinek, Dávidnak és neked a legnagyobbnak a középsõhöz kell alkalmazkodni ?

- Igen, de van amikor a Dávidhoz, mert a papa, amikor a Dávid elkezd valamit játszani, hogy mondjuk a gyöngyöket kiborítja és nekünk kell mindig összeszedni, meg amikor a Dávid elkezd játszani a szilofonommal mondjuk és már szét van a fele törve a szilofonütõknek, akkor a papa megengedi, hogy szilofonozzon vele.

Rip.: - Tehát a papa Dávidnak többet enged meg, mint nektek ?

- Igen. Múltkor is amikor csináltunk valamit és a Dávid elkezdett minket verni és azt mondtuk, hogy légy szíves ne csináld és akkor a Dávid rögtön rohant fel a papához és mondta, hogy apucika verd meg a Rékáékat, mert azt mondták, hogy ne csináljak ilyet.

Rip.: - Na és apuci megvert benneteket ?

- Igen. Egy akkora nyakast ad, hogy mind a kettõnk nagyon sírni kezd. De a mama nem szereti, hogyha minket ver a papa. Nagyon erõsen szokta csinálni és mindig nekem adja a legnagyobb nyakast. A Pankának meg a középsõt, és a Dávidnak meg semmit nem ad.

Rip.: - Szerinted hogy lenne az igazságos rendezés ?

- Az, hogyha a Dávid megmondaná a Pankát, akkor azt mondanám, Dávid engem nem érdekel, hogy megmondasz ez nagyon ronda szokás és errõl szokj le. A Dávid hogyha egy kisujjal is hozzáérünk már rohan a mamáékhoz. Mindig nekünk nagyobbat ad, mint mi. Mi csak nagyon picit adunk neki mindig. Elég sokszor a Pankával kizárjuk, a Panka kizárja a szobámból és, hogy nyomja. Néha meg nyomni szoktuk az ajtót, mert olyan rossz a Dávid.

Rip.: - A mama.

- Mind a három igen eleven és erõs akaratú gyerek, de én úgy gondolom, hogy mind a három azért a saját pozíciójával igen elégedett. Tehát nem hiszem, hogy a Dávid szeretne középsõ vagy legnagyobb lenni. A Panka jól érzi magát a nõvére és az öccse között, hiszen õ mind a kettõjükkel jól tud játszani, mind a kettõhöz közel áll korban és a Rékának pedig ugye van egy kivívott szerepe, a legnagyobb. Még hogyha csak huszonkét hónappal idõsebb is, mint a Panka és hát bizony, bizony föllángolnak ilyen viták, hogy na most akkor õ a legnagyobb például a Réka, akkor neki vannak azért elõjogai. Neki nyilván korából fakadóan több dolgot megengedünk, több helyre eljárhat már. Én még ilyet nem hallottam tõlük, hogy a középsõnek több lenne megengedve, hanem inkább a ketten, nagyobbak a lányok, õk szokták néha sérelmezni, hogy a Dávidnak, mint picinek több van megengedve. Én itt nem a több megengedést érzem itt komoly problémának, illetve hát nem is komoly probléma, hanem fõleg a Panka ugye õ még hat éves lesz, õ még azért nem tolerálja a Dávidnak azokat a dolgait amit néha mûvel. Tehát, hogy összerombolja esetleg az építkezését, hogyha a kockával játszik, vagy ilyesmi. A Réka ugyanakkor ezeket már jobban elviseli. De hogyha õk ketten együtt beszélgetnek, akkor azért megbeszélik azt, hogy ugye a Dávid a kisebb, neki többet lehet.

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?