Babanet - Vendég a Háznál  02.07.17
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2002. július. 17.
Kossuth rádió, 13.05

- Ceruzafogás és írástanulás kapcsán szeretnék föltenni kérdéseket. Két olyan gyerekem van, akit ez érint. Az egyik most megy iskolába, a másik pedig most 10 éves. Ferde dõlt betûsen tanult a 10 éves kislányom írni, ezzel nincs is gondom, csak a kisfiam, õ balkezes. Most megy elsõbe, úgy hallottam, hogy a balkezeseknek a dõlt betûs írástanítás az nem igazán jó. És ha ez így megy, akkor talán tanácsos volna elkerülni azt a tanító nénit, aki ezzel a módszerrel tanít írni.

Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ez ettõl független, hogy a 10 éves kislányom még mindig, aki egyébként az iskolában jól tanul, még mindig négy ujjal fogja, tehát rosszul fogja a ceruzát. A kisfiamnál ugyanezt látom, hogy négy ujjal fogja a ceruzát és rászóltam én, hogy fogja jól, igazából abban reménykedtem, hogy majd csak ráérez a helyes ceruzafogásra, de nem történt meg, még mindig gyakorlatilag egy merevgörcsben van szerintem a keze azáltal, hogy négy ujjal fogja a ceruzát. Az az igazság, hogy én is viszonylag késõn vettem észre szerintem, elsõ osztályban, talán második félévben, hogy ahogy fogja a ceruzát az ujjal történik. Ez is apró kis mozgás, de a kanalat például azt két ujjal fogja, ami szintén egy helytelen. Az is háromujjas tartás.

R.: - Doktornõ itt próbálgatta, hogy hány ujjal is fogja a ceruzát, mert az ember ezt úgy nem tudja magától. Rossz ez, amirõl a mama beszámolt?

-dr.Balla Mária ortopéd-orvos: Én azt hiszem, hogy nem, mert ha visszagondolok akár az osztálytársaimra, nagyon sokféleképpen fogták a ceruzát, én nem ezt tartom döntõnek. Én elsõsorban azt tartom döntõnek, hogy milyen testhelyzetben fognak a gyerekek az iskolában ülni és írni napi több órán keresztül. A 10 éves kislánynak a ceruzafogásával kapcsolatban sajnos egy kicsit késõ bármit tenni, mert ezek az évek elegek voltak ahhoz, hogy beidegzõdjön egy mechanizmus, amit megváltoztatni ebben a korban, én azt hiszem, hogy elég nehéz. A másik kisgyereknél, aki most fog iskolába menni, valóban probléma a balkezesség, de egy gyerek mindent meg tud tanulni, tehát nekünk elsõsorban az lenne a célunk, hogy õt eleve már most kezdeni úgy tanítani, hogy amikor õ ül és írni próbál, akkor lehetõség szerint a vállai egy szintben legyenek és a gerinc oldal irányban ne térjen ki. Sajnos az óvodákban, amikor elõször ceruzát fognak a gyerekek a kezükbe és elkezdenek rajzolgatni az az a pont, ahol meg kellene nekik tanítani a helyes ceruzafogást, a laza írást, a laza ceruza használatot, mert amikor az iskolába már bekerülnek evvel nem igazán foglalkoznak, csak egyetlenegy a cél, hogy minél szebb legyen a külalak és minél szabályosabb az a bizonyos betû, amelyet két pici sor közé kell beírni.

R.: - Na most pont ez érdekli a mamát, hogy ez a bizony dõlt betûs írás különösen nehéz lesz az õ balkezes gyerekének. Igaz ez?

dr.B.M.: - Attól függ, hogy hogyan fogunk vele foglalkozni. Nagyon sok balkezes gyerek van, balkezes ember van a világon, aki ugyanúgy használja a kezét, ugyanúgy használja mindenre, minden funkcióra. Lehet, hogy egy picikét nehezebb, hiszen nem véletlenül találtak ki fejlettebb államokban balkezes eszközöket, de én tudom azt, hogy balkezesek is ugyanúgy használják a jobbkezes eszközöket is, tehát mindent meg lehet tanítani a gyereknek is. Én nem hiszem, hogy õneki ez különös problémát fog okozni, hogy õ most dõlt betûs írást, egyenes írást fog-e tanulni. Õ ugyanúgy meg fogja tanulni. Én azt látom döntõnek elsõsorban, nemcsak a balkezes gyerekeknél, hogy nem figyelünk arra, hogy milyen testtartás, válltartásban ülnek a gyerekek. A felsõbb osztályba lépésnél az iskolában az írással töltött idõ egyre több, egyre több órát töltenek a gyerekek ebben a testhelyzetben. Óhatatlan, hogy egy ferde helyzet alakul a ferde válltartásnál, a ferde írási szokásoknál, a ferde ülésnél. Eleve biztosítjuk azt, hogy nem egyenesen és szimmetrikusan fog a gerinc fejlõdni.

R.: - Tehát arról van szó, hogy a gyereket arra kell szoktatni, hogy szembe üljön az asztallal és ne valami féloldalas helyzetben, vagy mi itt a leglényegesebb?

dr.B.M.: - A leglényegesebb pontosan ez, hogy a gyerek úgy üljön, hogy pontosan szembe a füzettel, úgy üljön, hogy mind a két lába a földön támaszkodjon, tehát a testsúly ne a kezén legyen, hanem a lábán. A combja kétharmad részig alá legyen támasztva természetesen megfelelõ magasságban, hogy ne lógjon a lába, hanem le tudjon támaszkodni. És amikor õ a ceruzát fogja és próbál írni, a két válla egy magasságban, egy szintben legyen és a gerincét ha megnézzük, akkor hosszant ha végighúzzuk az ujjunkat az egyenes vonalat és ne oldalra dõlõ vonalat képezzen. Nagyon sok gyerek úgy ül, hogy vagy ráül a lábára, vagy nem támasztja a fejét. Ami adott pillanatban úgy néz ki, hogy nem probléma, de ha az idõ faktort veszem figyelembe, hogy ez napi több órán keresztül történik, nagyon jó feltétel - idézõjeben - ahhoz, hogy egy gerincferdülésnek a kialakulását elõsegítse.

R.: - Azért persze elsõsorban a kezünkkel írunk. Mondják, hallottam, hogy különösen kisfiúk esetében az írással sok a gond.

dr.B.M.: - Véleményem szerint itt egyszerûen egy idegrendszeri érettségrõl van szó, mint mondottuk, hogy a mozgásokat elsõsorban az idegrendszer irányítja. A mozgás összerendezettsége, a mozgásoknak az irányítása tulajdonképpen egy magasabb szellemi szintet követel. Ez nem azt jelenti, hogy az a 6 éves kisfiú, aki esetleg még erre nem képes, hogy az kevésbé értelmes. Lehet õ nagyon okos, de ez a mozgáscentruma még nem fejlõdött ki olyan jól. Tehát felesleges erõltetnünk ennek a szerencsétlen kisgyereknek azt, hogy õ egy pici vonalban írjon, inkább véleményem szerint egy évet várni kellene, menjen késõbb iskolába, amikor ezek a feladatok nem fognak neki akkora nagy megterhelést okozni.

- Várjuk kérdéseiket ma is, mint minden szerdán. Telefonszámunk: 328-8972

- Jó napot kívánok! Azt szeretném megkérdezni, 11 hónapos a kisunoka és mindig szopik. Egyszer kap fõzeléket napközben. Az abból áll, hogy krumpli összeturmixolva, alma és egy két dekányi húsféle, csirkemell filé. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez elégséges neki.

R.: - Mennyi a súlya?

- 9 kiló 70 deka.

R.: - Az nagyon szép, az rendben van.

- Igen, hát a súlya szép.

R.: - És hányszor szopik?

- Ötször.

R.: - És mit kap még ezen kívül a krumpli, alma, csirkemell egyszeri fõzeléken kívül? Semmi mást?

- Semmi mást.

R.: - És a gyerekorvos mit mond?

- Nem tudom, talán ilyen kísérleti jelleget folytat vele olyan értelemben, hogy anyja, apja allergiás és azt mondja, hogy 60 százalékban kivédheti az allergiát.

R.: - A gyereknek nem voltak allergiás reakciói, semmi?

- Nem. Nem.

R.: - Lehet, hogy ez az óvatosság oka, mert nekem ez az egyszeri fõzelék a 11 hónapos esetében kevésnek tûnik.

-dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Kicsit szokatlannak is tartom, de végül is megindokolta a nagymama, hogy mi kényszeríti a kollégát erre az óvatosságra és nehéz vele vitába szállni. Még annyit, hogy általában a 11 hónapos gyerekeknél már több mellétáplálást szoktunk kérni és tekintettel arra, hogy 1 éves korban, ha nincs ilyen különös tényezõ, ami szorongásokat kelt bennünk, azért gyakorlatilag azt szoktuk mondani, hogy már bármit ehet a gyerek. Nehezen lesz ebbõl a gyerekbõl vagy az így táplált gyerekbõl 1 esztendõs korára mindenevõ. Ebben a speciális esetben nem gondolom, hogy én vitába szállhatok a kezelõorvossal és indokoltnak is tûnik az õ óvatossága. De azért általános szabálykén ezt semmi esetre se tartom elfogadhatónak.

R.: - És gondolja, hogy ténylegesen így az allergiának a jelentkezése kivédhetõ?

dr.Sz.I.: - A biológiában nincsenek fekete meg fehér válaszok. Csökkenteni lehet az allergiás megbetegedésnek a valószínûségét egy ilyen táplálással. Ebben minden szakértõ egyetértene velem. De kizárni nem lehet. Félve mondom ezt ki, mert névtelen beszélünk róla, hogy az allergiának azért van egy olyan komponense is, amit többször hallunk manapság a gazdasági életben, hogy az inflációs várakozás inflációt gerjeszt. Azt hiszem, hogy nem mondok valótlant, amikor azt mondom, hogy néha arra is gondolnunk kell, amikor allergiás megbetegedésrõl beszélünk és a szülõknek valamilyen vonatkozásban allergiáról nyilatkozunk, hogy ne fokozzuk ezt a szorongást, ez az aggodalmat ami az allergiát, az allergiás betegségeket körülveszi, mert ez biztosan emeli egy néhány százalékkal allergiás megbetegedés majdani kialakulásának a valószínûségét.

R.: - De ez egészen biztosan nem így van, de azért itt mondjuk bocsánatos a dolog abból a szempontból, hogy a szülõk mindegyike allergiás.

dr.Sz.I.: - Igen.

- Hívhatnak bennünket a 328-972-es számon.

- Én úgy kezdtem a szoptatást, hogy számomra egy teljesen természetes dolog lesz az, hogy én a gyermekemet szoptatni fogom. Föl sem merült, hogy esetleg nem lesz tejem. Az, hogy nem akarom szoptatni, az ilyenrõl szó nem volt. De a kórházban volt tejem, hazakerültem lehet, hogy a feszültségtõl, császárral született a gyerek, aztán problémák voltak, bevérzett a sebem, borzasztó sokat szenvedtem, majdnem visszakerültem kórházba. És elõször is nem derült ki a számomra, hogy nincs tejem a második nap után és azért üvölt a gyerek, mert a kórházban volt. Aztán pedig ugye azt hallottam, hogy tápszert ne adjunk a gyereknek és hát én ezt elfogadtam, meg hogy kanállal adjuk, ne cumisüvegben. De rákényszerültem, hogy adjak neki tápszert vagy lusta disznó voltam, vagy akármi, de csak cumisüvegbõl adtam. De végül is rendezõdtek a soraim és úgy, ahogy volt elég tejem. De otthon volt a tápszer és tudtam azt, ha bármikor úgy látszik vagy úgy érzem, hogy nem lesz elég a tej, hogy éhes a gyerek, akkor tudok adni bármikor tápszert a gyereknek. És ettõl én megnyugodtam. Ugyanakkor meg azt hallgattam, hallottam ilyen beszélgetéseknél, hogy szó sem lehet a tápszerrõl, meg ilyesmirõl. Nem lenne szabad szerintem az anyukákat így elriasztani. Mert nekem ez egy fantasztikus megnyugvást adott, hogyha bármi gáz van, akkor ott a tápszer. Az egy következõ kérdés, hogy utána tutira hasfájós volt és a saját jól felfogott érdekemben próbálkoztam mindenáron arra, hogy minél több tejem legyen és ne kényszerüljek arra, hogy tápszer. De ott volt.

R.: - Nagyon különbözõen hatnak ránk a dolgok. Maga végsõsoron egy nagyon határozott és magabiztos ember. Nekem lesz tejem. Az nem lehet, hogy nekem ne legyen tejem. És ennek következtében nem is adta föl az átmeneti nehézségek után azt, hogy szoptasson.

- No de ehhez például az kellett, hogy a barátnõm védõnõ, eljött, mondjuk egy picit én is úgy voltam, mert én sem foglalkoztam túlzottan a dologgal, mert tudtam, hogy jönni fog és akkor azt mondtam, hogy legkésõbb akkor rendezõdnek a dolgok. És akkor õ elmondta, hogy teljesen üres a cicim, miért csodálkozok azon, hogy a gyerek most már lassan óránként akar szopni. És hogy pihentél? Mikor ettél utoljára? Mit ettél? Tehát csak nem mindenkinek védnõnõ a barátnõje.

R.: - Sajnos.

- Aki megnyugtatja és azt mondja, hogy akkor most fõzök neked krumplilevest, ezt most szépen megeszed. Lefekszel, elõtte, utána, alatta pihensz, nem érdekel semmi más. És akkor következõ szoptatásnál lesz tejed és lássunk csodát, tényleg volt.

R.: - Hát ez az. Nem tudunk mindenki mellé oda rendelni egy védõnõt, egy barátnõt, és ha akkor, ilyen esetben belép egy olyan anya, vagy egy olyan nagymama, aki egy picit határozottabb és azt mondja, hogy jaj édes lányom éhen hal ez a gyerek. A mama egy picit kevesebb önbizalommal rendelkezik, már soha többet nem is próbálja meg odaadni a mellét, annyiféleképpen és olyan különbözõen tud hatni ez.

- Talán hogyha van ez, hogy táposok, nem jó. Tehát én, aki abszolút szoptatás párti vagyok és 11 hónapos korában csak azért hagytam abba a szoptatást, mert a gyerek hagyta abba, én még szoptattam volna és a szívem szakadt meg, és ott sírdogáltam esténként, amikor nem szopott. Szóval én azt mondom, hogy ezt nem lenne szabad, mert én aztán tényleg nagyon megszenvedtem a tejjel, hogy legyen.

R.: - Ennek a végtelenül rokonszenves anyukának a mondandójából én azt a tanulságot szûrtem le, hogy könnyû átesni a ló túlsó oldalára. Nevezetesen a szoptatás dicsérete vonhatja maga egy-egy szerencsétlen szóval akár, hogy bizony ennek a lónak a másik oldalán vagyunk. Ez a valamikori reklám, aminek az elején ugye elhangzott az a nagyon becsmérlõ, lepipáljuk a táposokat, a táposok kifejezés, ezzel bizony sikerült nagyon-nagyon sok anyukát mélyen megbántani. Ezt az anyukát is, akinek ha átmeneti idõre, de tápos lett a gyereke. Szóval anélkül, hogy most elkezdenénk a tápszerek dicséretét zengeni, azért néhány jó szót valahogy ejteni kellene azokról is, akik bizony tápszeren nevelik a gyereküket egy ideig, vagy hosszabb ideig.

-Szõdy Judit pszichológus, szoptatási tanácsadó: Igen, hát ezt a reklámot én sem tartottam nagyon helyénvalónak annak ellenére, hogy a szoptatás pártján állok és annak ellenére, hogy nagyon erõs ellenérzésem van a tápszer cégeknek a marketing tevékenységével szemben. A tápszer cégek ezt megérdemelték, de az anyukák nem. Hát most be kell látnunk azt, amit az anyuka is mondott, hogy nincs mindenkinek védõnõ barátnõje és nincs olyan szolgáltatás Magyarországon jelenleg, ami azt jelentené, hogy éppen ott és akkor tud segíteni a szoptatni akaró anyának, amikor kell. Ebben a helyzetben végképp nem indokolt az, hogy a nevelt babák édesanyáit megbántsuk.

R.: - Hogy csökkentettnek érezték magukat, nem is vagyok nõ.

Sz.J.: - Igen. Tehát ez nagyon fontos. Viszont nagyon erõsen kéne abba az irányba elmozdulnunk, hogy gyakorlati segítséget adjunk. Most konkrétan ezzel az esettel kapcsolatban például az jutott eszembe, hogy nagyon sok anya például nem tudja, hogy az erõs feszültségtõl vagy például egy császármetszés utáni fájdalomtól nem a teje fog elapadni, hanem a tejkilövellõ reflex feladja magát, tehát megszûnik idõlegesen.

R.: - Tehát nem lövell be a tej.

Sz.J.: - Nem lövell ki, benne van, nem jön ki. Például szülés utáni depressziónál is elõfordulhat. hogy hiába van az anyának eleinte teje, nem jön ki, mert nem mûködik ez a reflex. Ez egy oxitocin nevû hormonnak a hatására mûködne, ami érzelmi befolyásoltság alatt van. Tehát az erõs szorongás miatt ugye nem ürül a mell, ettõl aztán nem is termelõdik újra a tej. Tehát pár nap alatt el is apadhat valójában a teje egy olyan anyának, aki erõsen szorong. Tehát lehet, hogy ez a védõnõ barátnõ ezt így konkrétan nem mondta el az anyukának, viszont a szorongását fel tudta oldani és ettõl rendezõdtek a dolgok.

R.: - Ha már említed ezt a császármetszést, ugye azt nagyon gyakran mondják a mamák olyan nagyon természetes, énnekem nem volt tejem, hát ez a császármetszés - hogy van ez?

Sz.J.: - Nem egy az egyben van ez összefüggés a két dolog között. Egyrészt lehet többféleképpen császárral szülni, most már ráadásul fantasztikus technikák vannak, ami nagyon kíméletes és akár közvetlenül császármetszés után is meg lehet szoptatni a kisbabát, tehát szinte ugyanúgy kezelik ezzel az újabb technikával szült anyukákat, mint aki hüvelyi úton szülte meg a gyerekét. Tehát nem kéne, hogy különbség legyen a szoptatás tekintetében köztük. Ami hátrány az az, hogy valóban hát sokkal több fájdalmat élnek át valószínûleg a császáros anyukák. Ez az egyik. A másik pedig, hogy sok kórházban a császármetszéses édesanyákat nem engedik az elsõ napban igény szerint szoptatni vagy pedig nem kapnak kellõ segítséget ahhoz, hogy ez sikerüljön hiába van ott velük a kisbaba. Tehát valóban hátrányban vannak. De ez nem egy olyan hátrány, hogy akár hormonális vagy valami biológiai hátrány lenne, hanem egyszerûen gyakorlati.

R.: - Hát, mert önmagában többet kell ott maradni a kórházban, hosszabban. A mamát érte egy sokk, nem számított rá az esetek jó részében, hogy császárral fog szülni. Megint egy másik történet, hogy ez milyen görcsöket okoz egy mamának. És emiatt aztán zökkenõkkel indul a szoptatás. De tulajdonképpen akkor semmi akadálya a világon annak, hogy ugyan úgy szoptasson, egy császáros mama, mint egy hüvely úton szült.

Sz.J.: - Igen, csak sokkal több segítség kell. Egy friss hasi sebbel már a mozgás is nehezebb, ott kell lenni valakinek, aki ért hozzá, aki biztat és aki tudja, hogy esetleg milyen testhelyzetben jó egy császármetszés után szoptatni.

R.: - Gondolom fekve.

Sz.J.: - Igen, de hát ide egy párna, oda egy takarócsücsök, szóval úgy nagyon-nagyon kényelmesen be kell rendezkedni ahhoz, hogy kényelmesen lehessen szoptatni. Nagyon könnyû segítséget nyújtani, hogyha van idõ és van ember hozzá.

- 14 óráig mûködik telefonügyeletünk a 328-8972-es számon.

- Kné R. T. vagyok Gyõrbõl telefonálók: - Na most az a helyzet, hogy mikor a második fiam megszületett, akkor a védõnõk szerveztek, még akkor õt szoptattam, szerveztek egy ilyet, hogy szoptatós anyukák beszélgessenek várandós anyukákkal. Akkor tanácsoltam azt a védõnõnek, aki a kórházban dolgozott, nem tudom valami fõvédõnõ vagy a fene tudja mi volt a neve vagy a címe, hogy nagyon hasznos és jó dolog lenne, hogyha ügyelnének arra, hogy elsõ szülõk ne kerüljenek egy rakásba, együtt. Mert mi, amikor az elsõ kicsimet szültem, akkor bizony mi mind a ketten kezdõk voltunk, akivel egy szobába kerültem. Amikor másodszor szültem, akkor egy elsõ szülõvel kerültem együtt, hát õneki ez marha nagy elõny volt, mert tudtam neki segíteni, meg ezt azt, nyugtatgatni. Inkább csak ilyen dolgok vannak ilyenkor, mert azért megy minden a maga útján és amikor harmadszor, akkor megint elsõvel kerültem egybe. De hogy ez véletlenül volt vagy pedig odafigyeltek rá, ezt nem tudom.

R.: - Hát az nagyon szépen hangzana, ha erre odafigyeltek volna, mert magam is máig visszaemlékszem egy akkor nyolcadik gyerekét szülõ mamára, hogy én mennyi mindent tanultam tõle.

Kné.R.T.: - Ugye? Éjjel-nappal együtt vagyunk öt-hat napig, pontosabban most már négy-öt napig, éjjel-nappal, tehát nem az, hogy szaladgálni kell az ápolónõkért, meg ezért, azért, amazért, hanem jaj most jól alszik, most jól raktam ide, most nem kéne ezt csinálni, nem kéne azt csinálni. Ezeket meg lehet beszélni és kivel beszéli meg az ember, nem?

R.: - Igen. Teljesen igaza van és ez is nagyon tetszik, amirõl beszél. Ez hogy volt hogy szoptatós mamákat hoztak össze kismamákkal?

Kné.R.T.: - Igen, tehát a védõnõ gondolom, hogy nyilvántartották, hogy ki az, aki vagy mennyien várandósak, vagy olyan mit tudom én hat, hét hónapos terhesek és küldtek levelet, hát gondolom olyan anyukáknak, akikrõl tudták, hogy szívesen szoptatnak, meg szoptatnak, meg jó élményeik vannak ezekrõl a dolgokról. És hát elmentünk oda a rendelõbe egy olyan idõszakban, amikor nem volt rendelés, ott találkoztunk. Hát két-három kismama volt, meg ugyanennyien voltunk kisgyerekes anyukák, úgyhogy vittük a kis lurkókat is megmutatni.

R.: - És ott bemutatót is tartottak? Nem azért?

Kné.T.T.: - Nem, nem. Hát megmondom õszintén én szeretem, hogyha a gyerekkel mondjuk ilyen macera menetközben nincsen, szeretem azt, hogy itthon tisztába rakom, megetetem, aztán szép nyugodtan elvan addig, amíg újra haza nem érkezem.

R.: - Hát persze, hát csak mondjuk az oktatás oltárán áldozva kérdeztem ezt, de minden elismerésem ennek a példának, nagyon jó ötletnek tartom és ha majd ez elhangzik, akkor sokan fogják magát irigyelni.

Kné.R.T.: - Meg mondom azt tanácsolja valahol, hogy erre ügyelhetnének erre az elsõ szülõ meg többedik szülõ, mert nekem borzasztó volt az elsõ esetnél, hát én komolyan mondom majdnem idegroncsként jöttem haza. A kis szomszédasszonyomnak hál' istennek ugye hamar beindult a teje. Nekem viszont nem. Úgyhogy én úgy jöttem haza, hogy az utolsó nap a kórházban, pedig nem vagyok egy se egy sírós típus, se semmi, reszketett a kezem. Jó, féltem a varrat kiszedéstõl is, de nem ez volt az alapvetõ, hanem agyon nyegtettek, hogy így fejjek, úgy fejjek, ezt csináljam, azt csináljam, de egyre ingerültebben, meg minden. Szóval borzasztó ideges volt. Annyira jó volt, amikor hazajöhettünk és érdekes módon itthon a nyugalomban aztán minden rendbejött és gyönyörûen tizenegy hónapos korig szoptattam a Tomit, kilenc vagy tízig a Zolikát és most 1 éves koráig a Bogit.

R.: - Mit tesz a nyugalom. És a legtöbb esetben az a szorongás, hogy az ember halálosan biztos benne, hogy éhen fog halni a gyereke, ha öt óra után nem ömlik bele a tej. Hát ez így van sajnos. Nagyon örülök, hogy elmondta, nagyon szépen köszönöm.

Kné.R.T.: - Én is köszönöm, hogy meghallgatott. Viszonthallásra!

 

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?