A Gabi egy bababarát világért
Ugye te is néha kilógtál az oviban a mosdóba azért, hogy egyél egy kis Gabi fogrémet? Ne is titkold! :D Akkor hogy élveztük az ízét, persze felnőttként már mosolygunk ezen a régi, de felejthetetlen emléken. A Gabi termékek több évtizede velünk vannak, miközben folyamatos fejlesztésen mentek keresztül. Termékeink a Heim Pál gyermekkórház ajánlásával kerülnek a boltok polcaira.
De nemcsak a termékfejlesztés fontos a számunkra, hanem az is küldetésünk, hogy egy igazán bababarát világot hozzunk létre.
Mit is jelent a Gabi számára a „bababarát” világ?
A „Leszek a barátod” program keretében azon dolgozunk mindannyian, hogy egy olyan megbízható hálózatot építsünk ki, ami megkönnyítia szülők mindennapjait. Szeretnénk megbízható baráttá válni számotokra, akire mindig számíthattok, aki őszintén megmondja nektek hol és merre találhattok igazán bababarát helyeket, hol vannak azok a helyek, ahol a gyerkőcökkel együtt igazán jól érezhetitek magatokat. Ehhez azonban a Ti segítségetekre és tapasztalataitokra is szükségünk van.
A Gabi „Leszek a barátod” program során olyan éttermek, kávézók, cukrászdák valamint bármilyen egyéb közterületek kapják meg a Gabi bababarát hely elismervényt, amelyek alkalmasak arra, hogy ott kellemesen élvezhessétek az együtt eltöltött időt.
Ha szeretnél te is részese lenni ennek a programnak, és véleményeddel részt venni egy igazán bababarát világ megteremtésében, akkor jelentkezz a Nagykövet toborzásunkra weboldalunkon a www.gabileszekabaratod.hu vagy a Gabi Facebook oldalán. Ha igazán rátermett vagy és elkötelezett a bababarát misszió mellett, akkor természetesen a Gabi meghálálja neked a fáradozásod!
Első körben a megyeszékhelyek és környékéről várjuk a jelentkezéseket, de ezt folyamatosan bővíteni fogjuk az egész országra. Mivel ezzel a programmal a kismamáknak szeretnénk elsősorban segíteni, ezért olyan anyukák, apukák jelentkezését várjuk, akinek van 5 év alatti gyermeke.
A program során egy naprakész, véleményekkel teli, fotókkal színesített, térképes weboldalt építünk fel EGYÜTT, NEKTEK, ÉRTETEK. Itt könnyedén rátalálhattok a kicsik számára ideális helyekre az ország egész területén. Sőt, saját profilt létrehozva, bárki bejelölheti a térképen, és véleményt írhat az általa bababarátnak ítélt helyekről.
Itt a tavasz, útra fel! Kutassuk fel együtt az ország bababarát helyeit!
Babanet hozzászólások(3 hozzászólás)
Ezen kívül még az Ikea áruházak jutnak eszembe, ezek hivatalosan is bababarát területek.