A baba portál - Babanet.hu

Gyerek Sziget 2012. június 2-24.„Gyere ki a rétre, kukurikú!”

Már egy évtizede annak, hogy nem telik el nyár a Gyerek Sziget ingyenes programjai nélkül a Hajógyári- szigeten. Az idei évben sem lesz ez másképpen, hiszen június minden hétvégéjén újra benépesül a Nagyrét, ott lesznek a kedvenc előadók, lehet alkotni, játszani, okosodni és lazítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A kedvencek közül biztosan találkozhatnak a lurkók Halász Judittal, Gryllus Vilmossal, a Makámmal, de láthatják majd Szalóki Ági  és Vitai Ildikó családi koncertjét is. A népszerű bábszínházi előadások is folytatódnak, ott lesz a Kabóca és a Mesebolt Bábszínház is, de közkedvelt bohócműsorok, zsonglőrbemutatók is helyet kapnak a színpadon. Újdonság az idén a Tudományos Játszótér, ahol játszva avatják be az érdeklődőket a tudomány rejtelmeibe.

A Gyerek Szigeten sétálgatás közben minden nap Utcaszínházak előadásain szórakozhat a közönség, az aktívabbakat a sportprogramok várják, akik pedig a Magyarországon élő külföldi közösségek kultúrájával ismerkedne inkább annak irány a Színes Falu. Az olimpia apropóján az egyik hétvégén  egy mini Olimpai Falut is felépítenek a szervezők, de lesz western hétvége  és kutyafrizbi európabajnokság is. Az Ability Park az idén nagyobb teret kap, itt látássérültek, siketek, mozgássérültek, és értelmi fogyatékosok által bemutatott játékok segítségével, valamennyi korosztály számára élvezhetően, és érthetően ad információt fogyatékos embertársaink életéről, miközben tartalmas, örömteli élményt nyújt mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy próbára tenni képességeit.

Nem hiányozhat a helyszínek közül az Állatsimogató sem, ahol a gyerekek, szüleikkel együtt barátkozhatnak a kecskékkel, nyuszikkal, csüngő hasú fekete disznóval, és lovakkal, és még sokféle falusi állattal. A Kézműves Palota hétvégéről- hétvégére tartogat meglepetéseket, lesz tűzzománc, agyagozás, korongozás, fajátékok, nemezelés, papírmerítés, de készülnek majd csodák mézeskalácsból is.

A részletes programról  a www.gyereksziget.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

2012. június 04.

 
Címkék:  

színes

X
EZT MÁR OLVASTAD?