A baba portál - Babanet.hu

Kirándulás a Cserhátban

Amikor felocsúdtunk az utazás után Salgóbányán, meglepően más atmoszféra vett körül bennünket, mint az ország bármely felében. Nem könnyű ilyen nyugalmas helyet találni. Mintha megállt volna az idő…

Este érkeztünk, alkonyatkor, teljes csönd volt a faluban, csak a csalogányt lehetett hallani. Mindenféle különleges illatot éreztünk, a kémény füstje – a koranyári, még hűvös éjszakák miatt – keveredett a vacsora kellemes zamatával és az erdő illatával.

A városi fülnek már szinte hihetetlen csend és a magas páratartom miatt sikerült jó nagy alvással tölteni az éjszakát, és másnap készen álltunk felderíteni a könyék – már előző nap elméletben feltérképezett – természeti gyöngyszemeit.

Salgóbányától Somoskőig gyalog mentünk és sétánk közben érintettük a hatalmas, különféle füvekkel és pipaccsal tarkított Medves-fennsíkot is, ahol a rengeteg élőlény - főként madarak és gyíkok - még most is jobbára háborítatlanul élhet. Az egyetlen csalódás, hogy medvét sajnos nem láttunk.


Először a somoskői várat néztük meg, melyet, ha megmászik az ember a családdal, és még az időjárás is kedvez, a Tátra havas csúcsait is láthatja. Érdekesség, hogy a várba vezető ösvény már Szlovákiához tartozik, így egészen az Európai Uniós csatlakozásig nem lehetett Magyarországról bejutni az erődítménybe.

A Boszorkánykőt is megnéztük, bár boszorkánnyal nem találkoztunk - lehet, hogy csak azért, mert nem éjjel mentünk -, de így is lenyűgöző volt a sok ezer éves bazalttorony.

A somoskői vadasparkba pont időben érkeztünk, hogy még elcsípjük a szarvasok és egyéb szarvas lények uzsonnáját. Ez szintén meditatív hely volt, ahol magaslesekre felmászva lehetett figyelni az állatok tevékenykedését egy egészen csekély összegért.

A falutól nem messze, az erdő közepén egy óriási játszótér van, ami nagyon hasznos, ha akad a családban némi többletenergiával rendelkező apróság.

A salgói várba már a Zöldkapu Vendégház őrzője, Maci kutya is elkísért bennünket – jó puli módra felterelgetett a hegyre. A napi második helymászás nehézségeiért kárpótolt bennünket a gyönyörű kilátás, éppen naplementekor értünk fel a tetőre, narancsszínben tündökölt a táj.

A környék ezeken kívül is rengeteg lehetőséget tartogat, ha pihenni vagy kirándulni vágyunk. Salgótarjánban megnézhetjük a bányamúzeumot és van strand is. Egy kisebb autós kirándulással Hollókőre is érdemes ellátogatni. Szintén nem messze található a Füleki vár, ha a helyben található erődökkel nem érnék be a kiskirálylányok és hercegek. 

A tömegturizmustól mentes helyen lovarda is található, és horgászni is lehet. Különböző túraútvonalak hálózzák be a környéket, közülük pár akár biciklivel is bejárható.

Ipolytarnóc sincs olyan messze: itt a család nagyobb tagjait az ősmaradványok, míg az aprónépet a dínómúzeum érdekelheti. Geoládákat is keresgélhetünk a közelben, bár ehhez szükségünk lesz a GPS-re.

Biztos vagyok benne, hogy legalább egy hetet el lehet tölteni az ország ezen szegletében úgy, hogy ne unatkozzon senki.

A Zöldkapu Vendégházat pedig szívből ajánlom mindenkinek. Nem csak névleg bababarát, emellett pedig magas színvonalú ellátást nyújt az odalátogató akár 6-8 fős családoknak is. 

Kapcsolat:

A vendégláz honlapja: http://www.zoldkapuvendeghaz.info

Elérhetőség: Bálint Krisztina 06 20/218 8023, 06 32/435 319

Cím: 3109 Salgótarján (Salgóbánya), Vár út 12.

Nyitva: egész évben, kivéve karácsony

Hepp Ildikó, 2013. május 13.

 
Címkék:  

színes

X
EZT MÁR OLVASTAD?