#baba#anya

Múzeumok Éjszakája 2014

 A Múzeumok Éjszakája rendezvényt 2014-ben várhatóan június 21-én rendezik meg. Ezen a napon országos szinten több száz helyszínen tartanak programokat.

Az események és rendezvények kezdési időpontja a helyszíntől függően változhat. Budapest területén egységes karszalaggal látogatható az összes résztvevő múzeum.

A fővárosban immáron tizenegyedik, vidéki városainkban kilencedik alkalommal látogathatjuk az éjszaka leple alatt azokat az intézményeket, melyek régmúlt korok hangulatát adják vissza, vagy a művészet szépségével varázsolnak el bennünket. A Szent Iván napjához igazodó eseményen azonban nem csak múzeumjainkat látogathatjuk a szokatlan időpontban, hanem állatkertek, vadasparkok, fürdők, arborétumok, kulturális központok is helyet kapnak a programsorozatban, így mindenki ízlésének és érdeklődési körének választhatja ki azt a helyszínt, ahol jól érzi magát a Múzeumok Éjszakáján.

A rendezvény évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen mi más is lehetne kellemesebb egy forró nyári nap éjszakáján, mint hódolni a történelem, a művészetek és a velük összekapcsolható értékek nyújtotta látványosságoknak. Fedezze fel otthona környékén azokat a gyűjteményeket, melyek eddig még ismeretlenek voltak az Ön számára, vagy válasszon a színes programkínálatból érdeklődési körének megfelelően!

Természetesen a különlegességek sem hiányozhatnak majd idén sem a Múzeumok Éjszakájáról, így rendezvényhelyszíntől függően mindenki talál olyan élményt, ami felejtetlenné teszi majd számára ezt az éjszakát. Ne hagyja ki idén sem a méltán híres és kedvelt kulturális programok sorát!

A részletes programok itt találhatók meg!

2014. május 29.

 
Címkék:  

cikkek

X
EZT MÁR OLVASTAD?