A baba portál - Babanet.hu

QR kódos ékszerrel a gyerek biztonságáért!

Gyerekkorom egyik rémes emléke egy, a szentendrei Skanzenben tett családi kirándulás, ahol az akkor úgy hároméves öcsém egyszer csak szőrén-szálán eltűnt. Emlékszem, hogy anyám mennyire kétségbeesetten rohangált fel-le a nádfedeles házak között, kiáltozva az öcsém nevét, a végén már zokogott, és négyévesen is egyértelmű volt, hogy nem tudja, mit csináljon.

Szerencsére kis idő múlva megjelent az egyik ott dolgozó, kézen fogva vezetve az öcsémet, de anyám rémülete mély nyomokat hagyott bennem. Mióta megszületett a saját gyerekem, ez volt az egyik legnagyobb félelmem – nehogy elveszítsem szem elől, bármekkora is a tömeg. Miközben azért tisztában vagyok azzal is, hogy bármennyire elővigyázatos legyek, egy pillanat alatt képes egy gyerek köddé válni.

A mi megoldásunk rém egyszerű volt: a gyerek két alkarjára felírtam a saját és az apja telefonszámát is, és szépen betanítottam, hogy ha nem látna engem, keressen egy nénit – lehetőleg kisgyerekkel -, menjen oda hozzá, és szóljon neki, hogy hívjanak fel engem vagy apát. Mondjuk, nem tudom, hogy pánikhelyzetben képes lett-e volna erre az önfegyelmet igénylő feladatra a kölök, de szerencsére sosem volt rá szükség, hogy megtudjuk.

Mert ha tényleg pánik van, akkor egy háromévestől még nem igazán elvárható a tudatosság – de lehet, hogy egy nagyobbtól is csak kevéssé. Persze, erre is lehetnek megoldási ötletek: betanítjuk neki a címét – már ha képes megjegyezni és visszaadni helyzet esetén -, vagy elláthatjuk a gyereket valami olyan kiegészítővel, ami tartalmazza az ilyenkor szükséges információkat. De ha lehet, láthatatlan módon, hogy ne tudjanak visszaélni vele.

És pontosan erre nyújt megoldást a QR Jewel Kids QR kódos gyerekazonosító! Az biztos, hogy akár fiunk, akár kislányunk van, örömmel teszi a nyakába vagy viseli táskáján a bájos állatfigurákat, ami egyedülálló módon, QR kód formájában tárolja a gyerekünk lakcímét vagy anya-apa telefonszámát. Ha netán nyoma veszne, egy segítőkész felnőtt a QR kódot leolvasva azonnal értesíteni tud bennünket, vagy akár haza is tudja kísérni, hiszen egy okostelefon és a Google Térkép segítségével pontosan látja, merre lakunk.

Mindehhez elég csak annyit megtanítani a gyereknek, hogy ha baj van, két krokodilkönny között dugja egy szimpatikus felnőtt orra alá a saját kis megmentő-ékszerét, a többit a felnőtt is tudni fogja. Külön előnye az ékszereknek, hogy újra és újra felhasználhatók, 100%-osan leolvashatóak, és ha netán megváltozna a lakcímünk vagy a telefonszámunk, könnyedén módosíthatjuk a kódban tárolt információkat is.

A QR Jewel Kids QR kódos gyerekazonosító weboldala itt található.

2014. április 08.

 
Címkék:  

cikkek

színes

X
EZT MÁR OLVASTAD?