Pályázat: Te mit tanultál gyermekedtől?
Gyermekem születése óta azon rágódtam, vajon jó anya leszek-e, hogyan fogok belőle magabiztos, értékes embert nevelni, közben pedig próbáltam sorra venni azokat a számomra és családomnak is fontos értékeket, amelyeket mindenképp át szeretnék adni neki.
Ekkor még, bevallom, sose gondoltam volna, hogy a hosszú évek alatt ő is ugyanúgy alakít és tanít engem, mint én őt. Pedig legutóbb kislányom, Lili, tanított meg egy olyan hatalmas dologra, mint a bátorság.
Egész életemben az a típus voltam, aki nem szeretett szerepelni, egyszerűen rettegtem a színpadtól. Sose volt bennem annyi bátorság, hogy ezt valaha is leküzdjem, pedig igazán csodálom azokat, akik ki mernek állni a „világot jelentő” deszkákra. Körülbelül egy évvel ezelőtt a lányom elkezdett táncolni és csapatával hamarosan beneveztek egy táncversenyre.
Eljött a nagy nap és láttam rajta, hogy egyre jobban izgul, szinte falfehér. Én teljes pánikba estem és fel-alá rohangáltam azon gondolkodva, hogy most mi legyen. Végül közöltem Lilivel, hogy nem muszáj felmennie a színpadra, nem lesz semmi baj, ha inkább a nézőtérről szeretne szurkolni. Erre ő csak annyit mondott: „Nem Anya, nem hagyhatom cserben a barátaimat. Muszáj megcsinálnom!” Egyszerűen leesett az állam, hogy az én kislányom ennyire bölcs és bátor.
Tisztán emlékszem, hogy bátorsága, hogyan változtatott meg abban a pillanatban. Rájöttem, mennyi vissza nem térő és remek dologból maradtam ki a saját félelmeim miatt, amit utóbb valahogy mindig megmagyaráztam, óvatosságot, felelősséget, elővigyázatosságot emlegetve.
Sose gondoltam volna, hogy egyszer a gyermekem fog ilyen nagy dolgokra megtanítani, de örülök, hogy hallgattam a lányomra. Azóta mozgalmasabb az életünk, és úgy érzem, Lili is büszke az eggyel bátrabb „kiadásomra”.
Írd meg megható, vicces, tanulságos történeted, és nyerj belépőt a Nagy Hercegnő Napra!
Ha veled is megtörtént, hogy gyermeked a tanárod lett, és te is tudnál mesélni számtalan hasonló történetet, oszd meg velünk, és vegyél részt a Disney Csatorna és a Babanet közös pályázatán! A pályázatokat 2013. május 15-ig várjuk a nyeremenyjatek@babanet.hu címre.
A pályázók közül egy szerencsés gyermekeivel részt vehet a Disney Csatorna Nagy Hercegnő Napján, 2013. május 21-én, Budapesten, ahol a résztvevőket elvarázsolják a mesék birodalmába. A VIP vetítéssel és gyermekprogramokkal egybekötött eseményen bemutatkozik a Disney új hercegnője, Szófia, a meglepetés sztár pedig megosztja a Hercegnő Suli etikettjének csínját-bínját.