5 tradicionális fiúnév, amit a nagyapáink büszkén viseltek

Ha végiglapozzuk a régi anyakönyveket, rögtön feltűnik, hogy nagyapáink generációja egészen más névadási szokásokat követett, mint mi. Az 1920–30-as években olyan férfinevek taroltak, amelyek ma már kicsit ritkábbak, mégis mindannyian ismerünk legalább egy Jánost vagy egy Ferencet a családból. Most öt klasszikust mutatunk meg KSH korabeli névadási adatai alapján, amelyek nemcsak a múlt hangulatát idézik meg, hanem jelentésükben is erőt, hitet és hagyományt hordoznak.

István

Az István név görög-latin eredetű, jelentése „koszorúzott, megkoronázott” — a koronázást, elismerést jelképezi. Magyar történelmi kontextusban különösen erős utalás Szent István személyére, akihez az államiság fogalma kötődik. A név komolyságot és tekintélyt sugall.

János

A János bibliai eredetű fiúnév; a héber Yohanan névből származik, jelentése: „Jahve megkegyelmezett”. Magyarországon évszázadokon át gyakori volt, és névhasználata sok kultúrkörben a hit és kegyelem szimbóluma.

József

A József héber eredetű keresztnév, alapjelentése „Isten hozzáad” vagy „kegyes Isten”; a név bibliai forrásokhoz kötődik. Magyar névadási szokásokban gyakran előforduló, klasszikus választás volt, amely stabil, tradicionális jelleget ad a névnek.

László

A László a szláv Vladislav névből eredeztethető. Magyar történelmi visszhangja (Szent László király) miatt a névben gyakran a bátorság, az igazságosság és a lovagi erények is megjelennek. Hangzása ma is kifinomult.

Ferenc

A Ferenc az olasz Francesco latin formájából ered; jelentése „francia”, de Szent Ferenc személye révén az alázat, a jóság és a természethez való egyszerű viszony képzetével fonódott össze. Ez a fiúnév időtlen klasszikus, amely a közösségben gyakran a megbízhatóság és emberközpontúság jelzője. Ma is gyakran választják, de nagyapáink idejében különösen elterjedt volt.