Anyu Tűsarkúban! - Babanapló Zalánki Fruzsival

Az otthon elvégzendő kötelességek teljesítése után (védőnői látogatás, oltás, vizsgálatok…) visszajöttem Olaszországba a héten. Ez volt az első repülőutam teljesen egyedül egy két hónapos csecsemővel. Azt leszámítva, hogy késéssel indultunk a reptérre mert elaludtam, teljesen nyugodt voltam, hiszen már kétszer utaztam Zénóval, rutinosnak gondoltam magam. GONDOLTAM…

Sziasztok, Zalánki Fruzsina vagyok. Korábban divatmodellként jártam a világot, majd a Miss Balaton szépségversenyen próbáltam ki magam 2018-ban, ezzel nagyjából egy időben megismerkedtem Zalánki Gergő vízilabdázóval, aki azóta már a férjem. Az életünk nemrég fenekestül felfordult: Gergő munkája miatt pár hónapja Olaszországba költöztünk, és néhány hete megszületett a kisfiunk, Zénó. 
Őszintén mondom, hogy imádom az életem, azonban ennek ellenére is akadnak nehézségek bőven. Ezekről és a boldog pillanatokról egyaránt szívesen írok Nektek itt, a Babanet honlapján

Kalandos repülés

Ott kezdődtek a problémák amikor kiderült, hogy késik a gép másfél órát. Ez még önmagában nem lett volna gond, de betereltek minket egy picike részre, ahol korlátozott számban voltak ülőhelyek és egy szalaggal kerítették körbe. Innen se ki, se be az indulásig. Az etetési idő közeledtével egyre inkább nézelődtem, hol tudnám végrehajtani ezt a műveletet.

Már épp eljutottam odáig, hogy ezt bizony állva fogom végig csinálni, amikor egy kedves magyar házaspár észrevette, hogy egy csecsemővel és a kézipoggyászokkal ácsorgok és átadták a helyet. A gépre érve elhelyezkedtem és vártam a felszállást, ahogy mindig. Azonban odajött hozzám a légiutaskísérő és jelezte, hogy a baba nem utazhat a rám csatolható hordozóban, ki kell vennem belőle és a kezembe fognom végig. Értetlenül álltam a helyzet előtt, hiszen az előző két alkalommal ugyanennél a légitársaságnál semmi fennakadást nem okozott ez a módszer. Hiába mondtam, hogy ez így sokkal biztonságosabb és pluszban még a kisbaba övet is ráerősítem, amit ők adnak (mint mindig), az előírásokra hivatkozva nem engedték meg. Kénytelen voltam megtenni, amit kér.

A kezemben fogtam tehát Zénót, a táskámat pedig elvették az ülés alól és felrakták valahova. Megtörtént a felszállás és egy kis idő elteltével elmentem volna a mosdóba (a repülőkön mindig van jellemzően egy mosdó, ahol van pelenkázó is). A pelenkacsere miatt szükségem lett volna a kézipoggyászomra, amit elvettek tőlem. Fogalmuk sem volt, hogy hova tették, így lassan már mindenki az én táskámat kereste. Nekem egy szabad kezem sem volt, hiszen az előírásoknak megfelelően a kezemben fogtam a gyereket. Végül megtalálták a táskám és elindultam a mosdó felé. Miután végeztünk, visszaértem a helyemre és megint elvették a csomagom. Nem sokkal ezután arra lettem figyelmes, hogy átöltözésre van szükség (ezek szerint a nagy sietségnek és fejetlenségnek köszönhetően rosszul adtam rá a pelust), és az egészet meg kellett ismételnem. Ezzel nagyjából el is telt az egész út. Csalódottan konstatáltam, hogy már délután négy fele járunk és még mindig nem sikerült semmi élelemhez jutnom. Sem a reggeli elalvás, sem a gép késése és az sem volt belekalkulálva, hogy az utazást nehezítik a nem várt események.

Ezek után az, hogy megérkezve Pisába a szalagról egy autósülést, a babakocsit és két bőröndöt vettem fel, már semmi nem volt. Ezekkel, plusz a már sokszor emlegetett kézipoggyásszal és természetesen Zénóval értem ki Gergőhöz, aki a reptér érkezős részénél várt. El tudom képzelni, hogy nézhetett ki ahogy mindezt magammal cipeltem (nagyjából, mint egy karácsonyfa).

Szívesen kijelenteném, hogy ezt soha többet nem vállalom be, de gondolom nincs más választásom. Előbb-utóbb biztosan tényleges rutint fogok szerezni és annyival is könnyebb dolgom lesz. smiley

Zalánki Fruzsi , 2022. május 09.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?