#baba#anya

Februári horoszkóp: új, eddig ismeretlen utak nyílhatnak meg előttünk

A csendesebb januári kezdés után a február már több érdekes égi eseményt tartogat. A Jupiter és a Mars is előre indul, ami az új utak keresésének és a stressz csökkenésének ígéretét hozza el számunkra. Emellett a hónap közepén létrejövő telihold könnyen rávilágít a frusztrációt okozó problémáinkra.

Blokkolt helyzetek oldódására és a helyes irányokba való elmozdulásra számíthatunk a február havi horoszkóp szerint

Február elején módosulhatnak a korábban kijelölt irányok

Február első napjaiban fordul direkt irányba a Jupiter, a nagy szerencse bolygója. Októbertől mostanáig lehetséges, hogy korlátozást éltünk meg a sikerek terén. Ez változhat a Jupiter előre indulásával. Új célok felé vehetjük az irányt, módosíthatunk az eddigi terveinken. Februártól könnyebben meglátjuk az elénk táruló új utakat, és a kecsegtetőbb – főleg anyagi gyarapodást elősegítő – lehetőségeket is. Érdemes lesz átgondolni a befektetéseinket is.

Február 12.: Új gondolatokat formáló telihold

A február 12-én létrejövő telihold érzelmi szempontból könnyen hozhat kihívást sokak számára, ugyanis asztrológiailag nézve egy speciális helyen, úgynevezett gandanta ponton jön létre, amely karmikus csomót jelent. Tehát a február közepi telihold felhozhatja azokat a frusztrációkat, amelyek egy régóta meg nem oldott, zavaró problémához köthetők. Olyan helyzetekben találhatjuk magunkat ebben az időszakban, amikor a külvilág sokkal erőteljesebben hívja fel a figyelmünket erre a kellemetlen, gúzsba kötött állapotra.

A képlet szerint az adott témával kapcsolatos érzéseink és véleményünk megváltoztatása lesz a kulcs, hogy az probléma megoldódjon. Akkor tudjuk áttörni ennek a sakk-matt állapotnak a falát, ha nem ragaszkodunk a régmúlt események okozta fájdalmakhoz, csalódottsághoz, stresszhez, hanem inkább megpróbálunk felépíteni magunknak egy érzelemdúsabb környezetet, és többet foglalkozunk a lelki békénkkel.

Kevesebb stresszes helyzetre számíthatunk

A tavaly decembertől hátráló mozgásban lévő Mars február 25. körül direkt irányba fordul. Ez a remények szerint csökkenti majd a stresszes helyzetek és az agresszív cselekedetek számát, a mindennapi életünkben és a nagyvilágban egyaránt.

Az elmúlt három hónap megtaníthatott minket arra, hogyan tudjuk a nézeteltéréseket megfelelő, nyílt, tiszta kommunikációval kezelni. Emellett olyan stresszkezelési módokat – például szomatikus gyakorlatokat – is felfedezhettünk, amelyek segítettek minket a nehezebb helyzetek elviselésében. Február végétől az általános stresszszint is csökkenhet, így nyugodtabb vizekre evezhetünk.

Február 28.: Átalakító újhold a hónap utolsó napján

Február végén érünk el az újholdhoz, így a hónap utolsó napjával veszi kezdetét az új holdhónap. Az újholdhoz általában az elengedést kötjük. Ilyenkor egy kisebb ciklus lezárul, és elkezdődik egy újabb szakasz. A mostani újhold kedvez tehát a régi, elavult nézetek, gondolatok elengedésének, és új, adaptívabb, a mostani viszonyokhoz jobban illeszkedő meggyőződések kialakításának.

Az újító, átalakító törekvések az otthonunkat is érinthetik, késztetést érezhetünk az otthonfelújításra, renoválásra, vagy akár a költözés megtervezésébe is belefoghatunk. A lényeg az egyediségünk megmutatásán lesz: vigyük bele a személyiségünket a lakókörnyezetünkbe is. Emellett törekedjünk arra, hogy átmentsük a múltból a jövőbe az építő jellegű tradíciókat.

Új utak, eredményesebb lehetőségek felfedezését kívánom februárban mindenkinek!

Ha érdekel az asztrológia, és szeretnéd tudni, hogy mi vár rád, kövesd asztrológus szakértőnk, Szarka Dóra CsillagMAG Youtube csatornáját!

Babanet, 2025. február 01.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?