Hatszor kérték az orvosok, hogy vetesse el a babát – a fél szívvel született kislány két műtét után is mosolyog

Ilyen egy igazi kis harcos – édesanyja elárulta: noha lánya még csak hároméves, már most hősként tekint rá.

Az orvosok már a jóval a születése előtt lemondtak arról a kislányról, aki súlyos szívbetegsége és komoly életmentő műtétei ellenére is mosollyal az arcán kezd minden egyes napot.

Az anglia Hull városában élő, 35 éves Lisa Amblernek nem kevesebb mint hatszor javasolták az orvosok, hogy szakítsa meg a terhességét, születendő gyermekének ugyanis olyan kicsi az esélye az életre, hogy jobban jár, ha meg sem szüli. Ő azonban reménykedett, és nem hallgatott az orvosokra. Az idő őt igazolta. Kislánya, Lacey-Janet most lesz hároméves.

LACEY CSAK EGY KICSI LÁNY, DE MÉGIS FELNÉZEK RÁ, OLYAN BÁTOR.

Úgy döntöttük, hogy nem szakítjuk meg a terhességem, és a születése óta megmutatta, milyen kis harcos is valójában. Tudja, hogy gyenge a szíve. Amikor elmondtam neki, hogy az orvosok segítenek rajta, azt mondta: Ne félj, anyu! – mesélte a háromgyermekes asszony.

Lacey két lyukkal a szívén született, valamint a bal alsó szívkamrája sem fejlődött ki rendesen. Rendkívül ritka állapotát az orvostudomány HLHS-ként (hipopláziás bal szívfél szindróma) ismeri, és orovosi beavatkozás nélkül halálos lehet.

 

A kislánynak először nyolcnapos korában volt nyitott szívműtétje, négy hónapja pedig újabb operáción esett át – ennek ellenére azonban legalább olyan mosolygós és életvidám, mint bármely más kislány. Sőt, talán még mosolygósabb, tele energiával.

Szülei szerint épp ezért fontos, hogy minél több szülő ismerje meg a történetüket – és ezáltal meghozhassák a legjobb döntést.

– Az ilyen betegségben szenvedő babáknak nem adnak esélyt. Anyaként ezt rémisztőnek találom. Remélem, Lacey története másoknak is reményt ad. Teljesen megváltoztatta az életemet, és megtanított értékelni mindent – magyarázta Lisa a The Sunnak.

A cikk forrása: borsonline.hu

2020. augusztus 09.
 
 
 
Címkék:  

színes világ

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó