Havi 200 ezer dolláros gyerektartást fizet Kanye West

Havi 200 ezer dolláros (78,4 millió forint) gyerektartást kell Kanye West amerikai rappernek fizetne - áll az ítéletben, melyet a zenész és volt felesége, Kim Kardashian valóságshow-szereplő válásakor hoztak.


Kép forrása: Blikk.hu

A pár az ítélet szerint továbbra is közösen nevelheti négy gyerekét - számolt be róla a BBC hírportálja. Kardashian 2021-ben nyújtotta be a válókeresetet, miután nyolc éven át volt Kanye West felesége, aki azóta Yére változtatta a nevét.

Márciusban törvény szerint egyedülállónak nyilvánították a volt házaspár két tagját, Kardashian törölte is a családnevéből a West tagot. A vagyoni és gyerekelhelyezési kérdésekben a bíróság - helyi idő szerint - kedden döntött. A volt házastársaknak meg kell beszélniük a gyerekekkel kapcsolatos fontosabb döntéseket - áll a dokumentumban. Megosztják a gyerekek biztonságával és taníttatásával járó költségeket.

Ezen felül West 200 ezer dollárt köteles havonta fizetni, mivel a gyerekek idejük nagyobb részét Kardashiannel fogják tölteni - értesült a New York Post. A párnak négy gyereke született, a most kilencéves North, a hatéves Saint, a négyéves Chicago és a hároméves Psalm.

A 42 éves Kardashian korábbi kijelentései szerint "nagyon szerette volna" a házasság befejezését, mert az szerinte "segítene Kanyénak elfogadni, hogy a kapcsolatnak vége". West korábban küzdött a válás ellen.

Az elmúlt hónapokban több vállalat, köztük az Adidas, a Gap és a Balenciaga is megszakította a kapcsolatát a rapperrel, mivel a zenész több vitatható - köztük antiszemita - kijelentést tett. A héten Kanye bejelentette, hogy indul a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Az előzőn is pályázott, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.

MTI , 2022. december 02.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?