Öt év után is elválaszthatatlanok azok az ikrek, akik egymás kezét fogva születtek

A legcukibb kategóriában hódítottak az ohio-i ikerlányok 5 évvel ezelőtti fényképükkel, amely a születésük utáni pillanatokat mutatta meg. A két kisbaba a születés után még néhány percig kapaszkodott egymásba kézen fogva. A lányok ma is imádnak kézen fogva sétálni.

Ikrek kézen fogva születtek

El sem tudjuk képzelni, milyen kapcsolat lehet az ikertestvérek között, ha magunk nem így születtünk. 

Van valami nagyon különleges és speciális kötelékük, amely egész életüket végig kíséri. Sokszor azt hisszük, hogy az egyforma ruhába öltöztetett ikrek bizonyára utálják már, ha a szüleik még ezzel is felhívják a figyelmet arra, hogy ők igazán egyformák, de ez nem így van. Fontos ugyan, hogy külön személyiségként kezeljük őket, ezt olykor ki is kérik maguknak, azonban az ikertestvérek köteléke olyan szoros, hogy egységben működve élik le életüket. Tulajdonságaik általában kiegészítik egymást, ezért úgy érezhetik, hogy együtt jobb egészet alkotnak. Gyakran hallhatunk arról, hogy az ikrek érzik egymás fájdalmát, megérzik egymás lelkiállapotát még nagyon messzi távolságból is.

Öt év után is elválaszthatatlanok azok az ikrek, akik egymás kezét fogva születtek

Jelentős kutatási program indult az 1980-as években a Minnesotai Egyetemen, hogy megvizsgálják az ikrek közötti misztikus köteléket. Megdöbbenve tapasztalták, hogy hiába választják szét az ikerbabákat pár hónapos koruktól, hiába nevelkednek a világ két egymástól igen messzi pontján, mégis hasonló szokásokat alakítanak ki, ugyanabban a dolgokban tehetségesek, és úgy is megérzik az összetartozásukat, hogy sohasem látták egymást életük további részében. Rendkívüli történetek terjednek arról is, hogy az ikreknek egyszerre lesz balesetük, ugyanakkor szülnek, még a foguk is ugyanakkor lyukad ki. Az azonos genetikai felépítés miatt nem véletlen a fizikai állapotok hasonló alakulása, ahogyan az sem, hogy fizikai ingerekre, mint hangok, szagok, képek ugyanúgy reagálnak, ugyanazok a dolgok tetszenek nekik, hasonló dolgoktól félnek.

Az ikrek kapcsolata valóban olyan különlegesség, amely egész életükre hatással van. Gondoljunk csak bele: 9 hónapon át osztozkodni az anyaméhen egy olyan szociális alap, amely teljesen más életszemléletet ad a gyerekeknek a világ megismeréséhez. Úgy élik meg életüket gyakorlatilag a fogantatás pillanatától, hogy nincsenek egyedül. Nem is tudják elképzelni az életet másként. Sajnos sok ikerterhességről nem is tudunk, mert az egyik magzat elhal a korai szakaszban, és így az életben maradt gyermek szinte egész életében hiányol valamit, keres valamit, amiről fogalma sincs, hogy mi az.

A szülők úgy tudják leginkább segíteni iker gyermekeik fejlődését, ha finoman hozzászoktatják őket mások társaságához is. Óvatos rávezetéssel kell segíteni abban, hogy megértsék, miért jó másokkal is kapcsolatba kerülni, mit kaphatnak másoktól és ők mit adhatnak. Amennyiben ez a képesség és szándék nem fejlődik ki a gyerekekben, nagyon magányos élet vár rájuk, és komoly gondot okozhat a felnőtt életükben is akár a párválasztás, akár más emberi kapcsolatok kialakításában.

Fontos viszont, hogy kellő türelemmel és fokozatossággal terelgessék a szülők iker csemetéiket, és ne akarják erőszakosan és felkészületlenül szétválasztani őket, mert ezzel lelki sérüléseket is okozhatnak.

 

A cikk és a fotó forrása: https://twentytwowords.com 

SZHK , 2019. július 24.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?