Tóth Gabi gömbölyödő pocakja nagyot nőtt, fotón mutatta meg

Az énekesnő áprilisban jelentette be, hogy babát vár. Mostanra pedig már nagyot nőtt a pocakja is.

Tóth Gabit április közepén jegyezte el párja, Krausz Gábor. A szerelmesek akkor még nem tudták, hogy hamarosan még ennél is nagyobb örömben lesz részük. Az énekesnő ugyanis már akkor is többször rosszul érezte magát. Nemsokkal később pedig az is kiderült, hogy valójában az állt Gabi rosszullétei mögött, hogy gyermeket vár.

A pár egy fotóval jelentette be az örömhírt, amivel elmondásuk szerint ugyan várni szerettek volna, de Gabi munkái miatt előbb kellett bejelenteniük a baba érkezését.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés,

Az énekesnőnek ugyanis nagyon vigyáznia kellett magára, ezért le keleltt mondani az összes fellépését. Sokat pihent és többször is megosztott különböző tartalmakat a közösségi oldalain a terhességével kapcsolatban. Gömbölyödő pocakját viszont most először láthattuk igazából.

Tóth Gabi a hétvégén osztott meg egy fotót, amin már látszik a pocakja, ami az utóbbi időben nagyon nőtt. A kismama viszont most sem unatkozik és annak ellenére, hogy korábban le kellett mondania a munkáit és a fellépéseit, most a TV2 Sztárban sztár című műsorának egyik zsűritagjaként szerepel.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés,

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

 

 

2019. június 30.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?