A barátnőmnek soha-meg-nem-írt levél

Január óta készülök válaszolni a barátnőm levelére. Messze költöztünk egymástól, találkozni nem tudunk, de a levelezés megmaradt. Egészen addig, amíg egyszer csak nem válaszoltam. De csak írásban! A fejemben több ezer levél megszületett már... 

Amikor megkaptam januárban az üzenetét, rögtön elolvastam. Olvasni könnyű. Pár mondatot elolvas az ember, amíg a gyerek új könyvet hoz a könyvespolcról. Párat azalatt az idő alatt, amíg a babáját keresi. Lehet olvasni, amíg iszik, rajzol, kirakózik, épít. De mindig csak fél szemmel! Mert biztos, hogy ilyenkor borul ki, esik le, esik el, dobja el, eszi meg (amit nem kellene), tépi szét, vagy csak úgy elkezdi a hisztit. Az egyik. Mert a másik mondjuk épp alszik, de mivel nem figyeltem oda, felébreszti, levetkőzteti, rápakol, lovagol rajta, ütögeti. Szóval addig még eljut az ember, hogy elolvassa az üzeneteket, nagy ritkán végigpörgesse a közösségi oldal üzenőfalát, de az írás... A gondolatok rendezett leírása már megint más kérdés... 

 

Kedves barátnőm! Több ezer levelet írtam neked az elmúlt hónapok során. Bábozás közben, festés közben, a játszótérre sétálva, éjszaka szoptatás alatt. Rengetegszer gondolok arra, mi legyen abban a bizonyos levélben, amit hónapok óta tervezgetek. 

 

Először arról akartam írni, milyen érzés a négy fal között egész nap kakis pelenkákat cserélni, kajamaradékot takarítani, ruhát súrolni (nem, nem elég a mosógép, az nem szed ki minden foltot). Arról akartam írni, milyen érzés késő este beesni az ágyba úgy, hogy nemsokára megint fel kell kelned szoptatni. Többször is az éjszaka folyamán. De minek vegyem el előre a kedvedet a gyerekvállalástól? 

 

Aztán arról akartam írni, milyen jó érzés, amikor a kisebbik szoptatás közben mosolyog. Milyen érzés úgy belépni a szobába, hogy tele szájjal kacag, mert örül, hogy lát (miután egy percre hagytad csak egyedül). Arról akartam írni, hogy a nagyobbik már milyen szépen beszél. És milyen kedves dolgokat mond! Hogy milyen boldogan jön reggel, bújik be az ágyba mellém, és milyen kedvesen ad puszit. Arról is akartam írni, hogy amikor a két kincsemet a karjaimban tartom, mindennél boldogabb vagyok. És tudom, hogy velük teljes az életem! De miért traktáljalak én is a gyermekvállalás szépségeivel? A csapból is az folyik, és tudom, hogy amint minden körülményt ideálisnak érzel, majd lesz neked is gyereked. Miért emlegessem fel még én is, hogy "bezzeg" nekem már kettő is van? 

 

Aztán arról akartam írni, milyen jó volt régebben együtt járni tornázni. Torna után meg gyorsan visszapótolni a környező éttermekben, amit a tornán ledolgoztunk. Milyen jó volt együtt utazni új helyekre, új emberek közé. Emlékszel, amikor együtt mentünk elsősegély vizsgára? Sokszor eszembe jut vezetés közben. De miért írjak ilyen több éve elmúlt dolgokról? 

 

Az is sokszor eszembe jut, hogy kértem az első terhességem alatt, hogy ha megszületik a kisbabám, ne engedd, hogy folyton csak a gyerekről beszéljek majd. Maradjon meg a tág szemléletünk, és ne engedd, hogy a babaillat elcsavarja a fejem. De aztán messzire kerültünk egymástól. A babaillat pedig nem elcsavarta a fejem, hanem egyszerűen betöltötte az egész koponyámat. És nem engedi, hogy bármilyen más téma eszembe jusson. De ennek a babaillatnak nem mindig finom, édes az illata. Néha fullasztó, néha elviselhetetlen vagy fojtogató. De szeretem. Csak egy kicsit több időt hagyna! Vagy legalább egy éjszakát hagyna átaludni! Máris frissebbnek és összeszedettebbnek érezném magam, és leírnám, hogy kedves barátnőm, hiányzik a sok beszélgetés! Hiányzik a csacsogás. 
Kristályvíz , 2016. augusztus 23.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?