A Facebook-ozás veszélyei

A gyerekeinket óvjuk-féltjük a net, azon belül a közösségi média veszélyeitől. Kiselőadást tartunk nekik, okos cikkeket nyomtatunk ki, szűrőket állítunk be, felügyeljük a háló használatát, ahogyan csak tudjuk. De minket, felnőtteket, ki véd meg?

Megszületik a gyerekünk, és egy csomó minden összezavarodik. A baba elmossa a határt a nappal és az éjszaka között, nem tudjuk, mikor is ettünk utoljára, kétséges, hogy zuhanyoztunk-e már a héten - egy rakás váratlan, előre nem kalkulált probléma szakad a nyakunkba. A párunk (anyánk, anyósunk, testvérünk) se tud már több időt velünk tölteni, naphosszat magunk maradunk, a baba pedig - bár irtó édes és minden pillanatban elolvadunk tőle - nem a legjobb beszélgetőtárs. Szinte mindannyian átestünk, átesünk ezen a perióduson.

Próbálunk megoldásokat keresni. Eljárunk sétálni, babakörbe, szomszédolni, na de ez egyrészt előkészületeket igényel, macerás, másrészt meg nem lehet egész nap babamuzsikán se ülni, pláne nem, ha már magától a gondolattól is élénkrózsaszín kiütést kapunk, hogy újra és újra el kell énekelnünk a Csip-csip-csókát, az Elvesztettem zsebkendőmet és a többi klasszikust. Marad tehát a világháló, mely mindig tárt karokkal vár, kebelére ölel, minden bánatunkat elsírhatjuk, minden örömünket azonnal világgá kürtölhetjük.

Szükségünk van rá, hogy társas érintkezésben maradhassunk a többi emberrel, valaki figyeljen ránk, vegye észre, hogy létezünk, hitesse el velünk, hogy még számítunk! A Facebook ezért ideális hely: minden pillanatban van fent ismerős, gyors visszajelzést kaphatunk, ha megosztunk valamit, nekünk írnak, ránk reagálnak. Könnyű hosszabb időre ott ragadni: még csak megnézem Gizike ovis fotóit, még elolvasom, Béláék mit ettek ebédre, na, még utoljára ráfrissítek egyet –és máris elment vele a gyerek teljes alvásideje, mi meg értetlenül emeljük fel tekintetünket a képernyőről: hogy a fenébe telt el ilyen gyorsan a nap? Ráadásul olyan hiábavalóságokkal, mint okos idézetek olvasgatása, édi-bédi képek nézegetése, ezer éve (vagy épp sose) látott emberek unalmas hétköznapjaiba bepillantása.

A jelenség, miszerint magányos kismamák lepik el a Facebook-ot, talán mosolyognivaló, de sajnos egyre terjed. Nemcsak az idejüket pazarolják, de sokszor teljesen meggondolatlanul teszik ezt: nem szabják testre az adatvédelmi beállításaikat úgy, hogy csak az ismerőseik láthassák az adataikat és bejegyzéseiket; olyan tartalmakat tesznek fel, melyek kellemetlen helyzetbe hozhatnak másokat vagy önmagukat, giccses képekkel árasztják el az üzenőfalukat. Az egész Facebook-ot úgy használják, mint a gyerekek a közös homokozót: mutogatják egymásnak a szépnek gondolt homokvárukat, néha kavicsot, néha macskakakit szórnak egymás fejére, máskor meg mennek anyucihoz panaszkodni.

Na de kit zavar ez? Magánügy! –legyinthetnénk. De ne tegyük. Gondoljuk át:

  • aki nem védi az adatait, az nagyon könnyen szembetalálhatja magát jobb esetben egy rosszindulatú, névtelen beszólogatóval, rosszabb esetben egy betörővel, miután ország-világ elé tárta, hogy a következő két hétben nyaralni mennek családostul, kulcs a lábtörlő alatt.
     
  • a nyuszikkal játszadozó kiscicákat ábrázoló képek valóban nagyon aranyosak, de milyen szellemi színvonalat árul el rólunk, ha ilyenekkel nyomjuk tele a falunkat?
     
  • át- és meggondolatlan politizálással, szélsőséges oldalak megosztásával, spirituális fejlődésünk minden szakaszának részletezésével később magunkat, vagy családtagjainkat is kellemetlen helyzetbe hozhatjuk, például egy állásinterjún. Ugyanez érvényes a ,,vicces” képek megosztására is.
     
  • a Facebook-os élet nem a valóság. Ne higgyük azt, hogy akkor vagyunk szeretve és elismerve, ha minél nagyobb az ismerőseink száma, ha minden reggel végigkommenteljük őket, hogy jó reggelt, ugye hiányoztam, te vagy a legjobb barátom. Nem viccelek, abszolút nagykorú, esetenként nagymamakorú nők képesek emlékkönyv-stílusban üzengetni egymásnak.
     
  • a közösségi oldalak előtt töltött idő 90%-a tökéletes időpocsékolás. Vagy inkább 99. Semmi olyasmi nem történik az előttük töltött 5,5 óra alatt, amit egyébként este 10 perc alatt ne lehetne végignézni és megválaszolni.

Úgy tapasztalom, a kamaszok egy része már ésszel használja a Facebook-ot, mert volt, aki felvilágosítsa őket róla. De a felnőtteknek nincsenek erről szóló osztályfőnöki órák, szakköri foglalkozások. Jó volna, ha senkinél sem fajulna odáig a dolog, mint az egyik távoli ismerősünknél, ahol a GYES-en lévő anyuka annyira csak a Facebook-on élte az életét, hogy a valódit teljesen elhanyagolta, minden és mindenki más teljesen háttérbe szorult nála. Most válnak éppen a férjével.

Tedd a szívedre a kezed: téged mennyire szippantottak be a közösségi oldalak?

Nágel Zsuzsi , 2013. április 24.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?