A tápszer segített abban, hogy jobb anyukává váljak!

„Szoptatás vagy tápszeres táplálás?” – e kérdés hallatán minden anyuka és a témában érintett szakember (vagy bárki, aki egyáltalán nem is érintett benne) egybehangzó döntése a természetes etetésre esik, amennyiben ez nem ütközik problémába. Nekem ugyan volt tejem, mégis örökké hálás leszek a modernkori boltok polcain fellelhető gazdag tápszer-kínálatnak… A tápszer visszaadta az életkedvemet!

Igen, jól olvassátok: most RÓLAM (is) van szó. Hiszen minden szoptatással kapcsolatos fórumon, cikkek, könyvek tömkelegében arról olvashatsz, hogy a GYERMEKNEK mi a jó. Hogy a kicsinek az a legjobb, ha az édesanyja szoptatja, hiszen ez a legelső és legintimebb kapcsolat, ami összeköti a szülés után az anyukát és a babáját.

De mi van akkor, ha a szoptatás olyan nyögvenyelős, kínkeserves és fájdalmas a szervezeted számára, hogy attól teljesen kifordulsz önmagadból és bár a szoptatásnak, mint lényeges anyai feladatnak eleget teszel, azonban más aspektusból nem tudod ellátni az szülői teendőidet, hiszen egy folytonos gyulladás, feszülés, egy merő görcs vagy?!

Ma már azt gondolom, nem dönthettem volna bölcsebben, és mindenkinek azt tanácsolom, hogy fontos a szoptatás, de NEM MINDEN ÁRON. Ne tedd tönkre magad miatta hosszú hónapokra!

Kezdjük ott, hogy senki nem mondja el az újdonsült anyukáknak, hogy kézzel fejni nehéz. Pokolian nehéz. A megfelelő készülék beszerzése rendkívüli segítség.

Én azzal sem voltam tisztában, hogy miután kinyomok egy „olyan pici lyukon” egy ekkora babát, nem szűnik meg a fájdalmak sora: a bébi nem csak odaérinti az ajkait a mellemhez és finoman szívogatja! Az első pár hétben szinte napi kapcsolatban voltam a védőnővel, teljesen kétségbe voltam esve. Marcit – a kisfiamat-, gyakorlatilag két óránként a cicimre raktam és másfél órákat (!) kínlódott, ám így sem sikerült kellő mennyiségű anyatejhez jutnia. Akkor ijedtem meg leginkább, amikor a testsúlya kéthetes korában majdnem egy kilóval csökkent (ekkor mindössze még csak 3200 gramm volt és ebből fogyott!). Fájtak a mellbimbóim, fájt a szívem Marci miatt és elmondhatatlanul tanácstalan és kimerült voltam, hiszen 3 óránként muszáj volt keltenem, etetnem, még éjszaka is és magam is kitennem az új szenvedéseknek.

 Közben csak jöttek és jöttek velem szembe az infók a neten; az élménybeszámolók, hogy milyen szuper érzés szoptatni, milyen fantasztikus élmény ez a baba és a mama számára. Bevallom őszintén, a pici miatt kicsit be is zárkóztam és teljesen rákattantam erre a témára; eltorzult az énképem és a világképem is.

Kipróbáltam mindenféle teát, kencét, csoda sütit, tejfakasztó sört, az összes alternatív segédeszközt… de semmi!

A tápszer segített abban, hogy jobb anyukává váljak!

Hála Istennek a védőnőm tanácsára belementem a tápszer használatába, nagy nehezen sikerült felérnem ésszel, hogy nem az ördögtől való dolog az, sőt! Az első pár tápszeres nap után Marci szépen elkezdett gyarapodni, és akkor átértékeltem mindent. Azt mondtam, hogy nekem itt és most senki ne mondja meg mit tegyek: tiszta a lelki ismeretem, minden természetes módszert megpróbáltam, hogy a kisfiam anyatejhez jusson, semmi nem használt, ám hosszú, gyötrelmes hetek után először, végre láttam a fényt az alagút végén!

Szabadnak éreztem magam, és az a negatív szájíz is eltűnt belőlem, amit – ha szégyen, ha nem- be kell valljak, minden egyes alkalommal éreztem, amikor a mellemhez emeltem Marcit. A szoros kapcsolatot Vele, nemhogy nem vesztettem el, még stabilabbá vált. Hiszen visszanyertem önmagam, és sokkal többet tudtam Neki nyújtani anyaként is, a szülőség egyéb más területein.

Marci a napokban lesz hároméves. Sokat gondolkodtam azóta is azon, hogy vajon pszichésen valahol ki fog-e ütközni ez a korai élmény (illetve annak hiánya), bár az én Édesanyámnak például egyáltalán nem volt teje, mégis kitűnő a kapcsolatom Vele, és az élet más területein sem tapasztaltam pszichológiailag bizonyított hátrányt e miatt…

 

Panna , 2019. február 22.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?