Anyák: fürdőruhára fel!

Őszintén szólva, soha nem voltam egy nádszál kisasszony. Nem mondanám, hogy kifejezetten molett lettem volna a terhességem előtt, de a sok sporttól és a genetikai adottságoknak köszönhetően erős alkatom volt, és Zsolti születése után fenn is maradt néhány plusz kiló, ami leginkább a tavaszi-nyári hónapokban zavar(t).

Lapos has, hetyke mellek, aprócska bikini és persze van vagy három gyermeke… Ez az az nőtípus, aki ötvözi az anyaságot a topmodell alkattal, én pedig szégyenkezve bujkáltam miatta a strandon. És persze minden alkalommal, ahogy leértünk a partra és lekerültek a ruhák, kezdődött az a tipikus önostorozó gondolatmenet a fejemben, ami valahogy így hangzott: „Nem kéne fürdőruhát felvennem. Sőt, ki se szabadna jönnöm a strandra. A testem tele van hurkákkal, a hasam löttyedt, a combjaim narancsbőrösek és a derekamon striák virítanak. Ráadásul nekem „csak” egy gyerekem van, a tökéletes nő meg háromszor szült, mégis hibátlanul mutat abban a falat bikiniben. Pocsékul nézek ki, tök fehér a bőröm, még a bikini vonalam rendbe tételére sem volt időm, szétszórt vagyok, és nem érzem magam igazi nőnek.”

Addig, addig rágtam magam napról napra, évről évre ezekkel a frusztrációkkal, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom élvezni a napsütést, a tengerpartot (igen, még külföldön is ezzel foglalkoztam), elfelejtettem azt, amiért valójában mentünk: kikapcsolódni. Ezen a ponton – épp az önutálat legmélyén csücsülve- rájöttem, hogy muszáj valamilyen szinten függetleníteni magam a külsőmtől, a minket körülvevő szép testű, irigylett anyukáktól és élvezni a strandot, élvezni a napsütést, együtt örülni a gyermekeimmel és megbecsülni őket, tudván, hogy miattuk (is) lettem olyan, amilyen, és tökéletesen megérte!

Az elmúlt nyarat már úgy kezdtem – és idén sem lesz ez másképp -, hogy leírtam a naplómba (vezetek egy online naplót, amit jelszóval védek le) az összes bennem lakozó csúnya, rossz gondolatot. Konkrétan a kislábujjamtól a fejem búbjáig végig vettem, mit miért nem szeretek magamon, majd úgy döntöttem, hogy „oké, ezek tények, az önelfogadáson dolgoznom kell még sokat, de ezt itt most elengedem és élvezni fogom a nyarat!”. Innentől kezdve, akárhányszor azon kaptam magam, hogy a tükörben becsmérlően tekintek a testemre, vagy már megint hasonlítgatom a külsőmet másokéhoz, hirtelen abbahagytam és olyasmik fele tereltem a gondolataimat, hogy milyen szép a part, vagy, hogy gyorsan öltözzünk, induljunk, használjuk ki a jó időt.

Anyák: fürdőruhára fel!

Úgy határoztam, hogy keresek egy köztes megoldást: megtaláltam azt a típusú egyrészes fürdőruhát, amiben a melleim és a pocakom kibuggyanása nélkül tudok felhőtlenül rohangálni, játszani a gyermekemmel, és mégsem nézek ki nagymamának. Nem spiráztam túl: vettem négy színt ebből a modellből, és a témát lezártam. Rá kellett eszmélnem, hogy túl sok energiát emésztett fel korábban ez az állandó önelemzés és önmustra! Ma már a helyett, hogy duzzogva és szégyenkezve ülnék a parton, a pléd szélén, eljátszva, hogy „hű, de jól érzem magam”, tojok másokra és valóban benne vagyok minden mókában.

Zsolti is észrevette, hogy sokkal aktívabb vagyok, ami még nagyobb löketet ad! Mindig arra gondolok, hogy felnőttként nem úgy fog visszaemlékezni a gyerekkorára, hogy neki milyen szuper anyukája volt, szuper alakkal, számára nem számít, hány kiló vagyok, hanem az élményekre fog visszagondolni – ahogy én is.

Mivel közel negyven éve ugyanazok a buta programok futnak a fejemben a külsőmmel kapcsolatosan, természetesen nem olyan egyszerű megszabadulni tőlük. Állandóan jönnek és jönnek, visszatérnek, de én már ügyet sem vetek rájuk, így egyre hamarabb „feladják” és távoznak.

Az élet rövid, a gyermekeinkkel töltött idő felbecsülhetetlen értékű, és amit elszalasztunk, azt már soha nem kaphatjuk vissza. Ezért én azt tanácsolom: kapd fel a fürdőruhád, legyen az régi, kopott, egy vagy kétrészes, színes vagy fekete… Vedd fel és élvezd a nyarat!

 

Panna , 2019. április 24.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?