Anyák, valljatok!

Egy anya legyen tökéletes, legyen minden percben anya – ez az általános elvárás a környezetből. Ami erősen rányomja bélyegét egy anya lelkivilágára. Mert hát bármennyire is tökéletesnek kellene lennie, legbelül érzi, hogy nem az. De nem meri mondani, nem meri vállalni, bevallani, mert akkor a környezetből máris érkezne az ítélet: hát, anya az ilyen? Minek az ilyennek gyerek?

Nem merjük például bevallani, ha ritkábban találkozik a gyerek a fürdőkáddal, mint azt a nagy plénum elvárná. Mondjuk, nem mindennap, csak minden másnap. Mert a gyerek utálhatja a vizet – főleg babakorában -, és lehet a fürdetés egy durva kínzással felérő feladat, amit, amíg lehet, a kreatív anya a nedves törlőkendők alternatív használatával kerül el.

Azt is ritkán vállalja egy anya, ha hagyja sírni a gyereket a kiságyban egy kicsit. Mert akkor sérül az ősbizalom és egy életre annyi az anya-gyerek kapcsolatnak. Pedig még egy anyának is kellhet pisilnie, bekapnia egy szendvicset, vagy aludnia még öt percet.

Elvárjuk a gyerektől az őszinteséget, de még ha nem is valljuk be, mi bizony olykor jó nagy hantákkal élünk, hogy egy-egy rázós helyzetet gyorsan megoldjunk. Persze, ezek szerintünk kegyes hazugságok, mint például az, hogy a játékbolt most épp zárva van, vagy nem volt túrórudi a boltban. Vagy amivel én vakítottam a gyereket, hogy a Barbie baba dobozára rá van írva: 10 éves kor alatti gyereknek nem ajánlott.

Azt sem szívesen vállalnánk, hogy ha több gyerekünk van, azokat nem ugyanúgy szeretjük. Mert a naggyal több a zűr, vagy a sajátunkéval kevésbé kompatibilis a személyisége, míg a kicsi hagyja magát agyon cupákolni, miközben édesen gügyög hozzá. Szerintem nem is lehet ugyanúgy szeretni két gyereket, hiszen mindkettő más, ugyanakkor az nyilván nem szerencsés, ha az egyik folyton háttérbe szorítva érzi magát.

Vajon rossz anya lesz-e valaki attól, hogy nem szívesen játszik a gyerekével? Ha a legózás vagy babázás helyett inkább a csempéről vakarná le a vízkövet a fürdőben? A gyerekek játékai felnőtt fejjel unalmasnak tűnhetnek, de azért az is igaz, hogy 10-12 év múlva már hiába vágynánk velük egy közös társasozásra, nem nagyon tudjuk majd rávenni őket.

Sokan azzal az elvvel vágtunk bele a gyerekvállalásba, hogy ő aztán soha, de soha nem fog a nagy doboz előtt bambulni. Aztán az ember hamar rájön, hogy milyen jól is jön az a fél óra nyugalom, amíg a gyerek a tévében a Thomas legújabb epizódjait bámulja. Mennyi mindent el lehet ezalatt intézni! Persze, nem árt határt szabni a dolognak, de kíváncsi lennék, hány mai gyerek van, akit még tényleg sosem ültettek a képernyő elé?

Örök elvárás az is, hogy a gyereket egészségesen tápláljuk, lehetőleg házi koszttal. Mégis jól megélnek a bébiételek gyártói, és a gyorséttermekben is megszámlálhatatlanul sok gyerekmenü fogy egy hónap alatt. De ki merné elmondani, mondjuk a gyerekorvosnak, hogy ma hamburger volt ebédre?

Szégyenletes dolog, ha megütjük a gyereket, de sok családban előfordul, hogy elcsattan egy pofon vagy egy fenékre csapás. Persze, a véresszájúaknak ez bőven elég ok arra, hogy máris gyerekbántalmazásról és szörnyű testi fenyítésről papoljanak. Egy óvónőtől hallottam egyszer azt a véleményt, miszerint a mai gyerekek közül soknak az a baja, hogy sosem kapott pofont, csak túl sok magyarátot, mert bár a gyerekverés egyértelműen rossz dolog, egy-egy jókor elhelyezett, okkal kapott tasli jó irányba terelheti a gyereket.

A terhesség alatt sokan érzik, hogy milyen nemű gyerekük lesz. Aztán az élet vagy ráerősít erre, vagy kiderül, hogy tévedtünk. Bármennyire is vállalhatatlannak tűnik, ilyenkor normális, ha csalódottságot érez az ember. Főleg, ha már nagyon rákészült. Persze, idővel ez általában magától elmúlik, de az egykori csalódottság érzése később okozhat még lelkiismeret furdalást.

Alapot adhatna az ítélkezőknek, ha valaki be merné vallani: ő bizony nem élvezte a szoptatást. Mert elvárás, hogy a szoptatás intimitását élvezze az anya. Pedig ez sem mindig működik így. Szoptathat valaki úgy is évekig, hogy magát a szoptatást kicsit sem szereti. De ettől tényleg rosszabb anya lenne valaki?

Ti mi mindent nem mertetek bevallani a rosszallástól félve?

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Szilágyi Diána , 2011. október 05.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(50 hozzászólás) 

2011 11 05. 23:54
Azt birom,mindenki a nagy szavakat mástól idézi.Saját gondolat nincsen?????
→ válasz erre
2011 11 06. 00:08
Pontosítok:"mindenki"-aki mások által megfogalmazott gondolatokat másol ide be.
→ válasz erre
2011 11 10. 21:47
Mivel leírtam a gyerekverés definícióját (és bocs, hogy egy igazságügyi pszichológustól idéztem a gyerekverés definícióját, én kérek elnézést :D), szerintem egyértelmű, hogy a kezére suhintasz/popsira csapsz úgy, hogy nem fáj neki, inkább csak megijed/kiakasztja az aktuális cselekvéséből, nem meríti ki a gyermekverés fogalmát. Egyébként nem, még így sem kellett rácsapnom a lányomra, remélem, lesz majd türelmem szó nélkül felemelni és elvinni a konnektortól, egyelőre a határozott NEM-től eléggé megijed, így 4 hónapnyi NEM-ezés után már nem megy a konnektorok közelébe. Nála bevált, mivel csak akkor emeljük fel a hangunkat, ha valami veszélyeset csinál (szóval nincs NE hisztizz, NE vidd el stb. hangosan, csak a rá nézve veszélyes dolgokra van fenntartva).

Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy azért verjük a gyereket, mert a büdös kölyöknek dackorszaka van és nem fogad szót. Más kérdés, ha kézen fogod és mész, nem foglalkozva a hisztivel, vagy hónod alá csapod. De ha ilyen szituban megütném, én úgy érezném, azért tettem, mert nem volt hatásosabb ötletem. Bár meggyőződésem, hogy a verésnek olyan mellékhatásai is vannak, amik hosszú távon hatnak, tehát ez is csak pillanatnyilag rendezi a dolgot.

Nem tudom, ki hogy van vele, én néha kamaszként mondtam apámnak, hogy inkább verne meg, mint szónokoljon. A szó erősebb fegyver, jobban fáj, hatásosabb. Persze piciknél még csak hangsúlyozni lehet.

A cikkre reagáltam, nem a kommentekre. A kommenteket csak most olvastam vissza. De továbbra is úgy gondolom, hogy a cikkre reagálnék inkább. Sok féle képen lehet gyereket nevelni, aminek az eredménye sokszínű emberek, és ez jó. Nem vagyok jó szabálykövető, de törekszem rá, hogy hosszú távú nevelési koncepcióm legyen. A verést, fizikai bántalmazást továbbra is minden körülmény között elítélendőnek tartom, nevelő hatása hosszútávon károsabb, mint a pillanatnyi haszon.

→ válasz erre
Összes hozzászólás (50) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?