Babagondozási tippek a múltból, amiktől ma már falnak megyünk

Az, hogy mikor milyen irányelveket tartanak követendőnek a babagondozásban, időről időre változik. Nem ritka, hogy akinek több gyereke van, az sok, egymásnak szögesen ellentmondó szakmai ajánlást kap ebben a témakörben: ami az első gyereknél még „trendi” volt, az mondjuk a harmadiknál már lehet, hogy teljesen elképzelhetetlen. 

Talán még szembetűnőbb lehet a különbség, ha mondjuk (nagy)anyáink adnak számunkra tanácsot,  a mi gyerekeinkkel kapcsolatban. És valljuk be, ez sok konfliktus forrása is lehet. Ám mielőtt hüledezve felkapnánk a vizet egy minimum furcsának, de sok esetben kegyetlennek tűnő javaslaton, szerintem mindenképp érdemes szem előtt tartani azt, hogy a legtöbb édesanya minden korban a legjobbat akarta saját gyerekének, ezért szeretné tovább adni azt, ami neki bevált! Ha ezt tudatosítjuk, talán jobban elkerülhető a vita.

Íme, néhány tévhit, amik viszont egykor megkérdőjelezhetetlen igazságok voltak:

Gátmetszés nélkül nincs szülés

Ez ugyan nem babagondozással kapcsolatos, de úgy gondoltam, mindenképp érdemes szót ejteni róla. Szégyen vagy sem, de mielőtt bármilyen kapcsolatba kerültem a gyerekvállalással, azt hittem, hogy a gátmetszés a szülés alaprésze. Az összes idősebb nőismerősöm is így szült, tehát senki nem ingatott meg ebben az elképzelésemben, nem is firtattam a témát. Amikor arról hallottam, hogy valaki teljesen beavatkozás mentesen – és így gátmetszés nélkül –, netán otthon szült, egyből az jutott eszembe, hogy biztosan valamilyen ezoterikus-táltos-szekta tagja, aki otthon a padlón adott életet gyerekének valami bábával – akiről meg egy varázsló-kuruzsló boszorkány képe derengett fel. Szóval enyhén szólva sem voltam tájékozott és nyitott szemléletű… Kellett egy rutinszerűen levezetett, gátmetszéses, nem igazán jó emlékű szülés, majd rengeteg utólagos olvasgatás a témában ahhoz, hogy egyértelművé váljon: a gátmetszés nem természetes, sőt, néha kifejezetten káros és kizárólag indokolt esetben van rá szükség. Második babámat már ennek szellemében szültem – a környezetem nagy részének őszinte megdöbbenésére, akiknek a tekintetéből tisztán kiolvasható volt a „téged is beszippantott ez az újhullámos szülés mizéria!”, és a „hogy lehetsz ilyen felelőtlen?!” típusú gondolatok.  smiley

Hat hétig ki ne tedd a lábad a babával a lakásból!

Emlékszem arra, amikor a napsütéses meleg, nyári délutánon kivittük kisfiunkat első babakocsis sétájára – kereken egyhetes volt. A lépcsőházból lefele menet megállított az egyik idősebb szomszédasszony pár szóra, és amikor megtudta, hogy Beni csupán hét napos, én azt hittem, hogy összeesik a meglepődéstől: „Jesssssszusom, és máris kiviszitek?!”. Drága Nagyim is meglepődött ezen a helyzeten, amikor telefonon újságoltam neki. Pedig miért is kéne a babával a négy fal közt maradni? A bacik, vírusok éppen a zárt térben tudnak leginkább nagy koncentrátumot képezni. A gyerekre nézve tehát semmi nem indokolja azt, hogy ne vigyük ki. Az elavult nézet valószínűleg abból ered, hogy az első hat hét az anya számára a pihenésről kell, hogy szóljon. Ez valóban igaz is, érdemes ezt szigorúan betartani, ám ha komplikációktól mentes szülést követően, teljesen egészséges állapotban egy anya úgy érzi, hogy neki kifejezetten jól esne egy kis séta a picivel, akkor azt bátran tegye meg akár az első héten is – a babának semmi baja nem lesz!

Két etetés közt adj neki teát, ha szomjas!

Régebben elterjedt, sokszor az orvosok által javasolt szokás volt az újszülöttek teával való kínálása. Ám ami még furcsább, hogy ez sok csecsemőosztályon a mai napig így van. Nem rendelkezem semmilyen egészségügyi végzettséggel, ám már az első babám születésekor is azt diktálta a józan eszem, hogy egy néhány órás, teljesen átlagos újszülöttet mellre kell tenni és nem valami mesterséges, cukros löttyel tömni, ami nem mellékesen a tejtermelés beindulását is hátráltathatja. Egy kicsit utána olvasva a teáztatás hagyományának arra jutottam, hogy általában két tévhit miatt tartották létfontosságúnak. Egyrészt azért, mert féltek az újszülött súlycsökkenésétől – ami, ma már tudjuk, hogy teljesen normális jelenség 10%-os szintig –, másrészt úgy hitték, hogy a későbbiekben az anyatej nem fedezi teljes egészében a csecsemő folyadék szükségletét – ma már tudjuk, hogy ez sem igaz, amennyiben a kicsi éhségjeleket mutatva mellre kerülhet.

Az éjszaka átalvását meg kell tanítani – mindenáron!

…És itt a mindenáron valóban szinte kőbe vésett szabály volt. Olyannyira, hogy az egyik, általam is olvasott, korabeli gyereknevelős könyvben kifejezetten arra buzdították az anyukákat, hogy ha a baba egészséges, jól táplált, éjjel nyugodtan hagyják magában sírni, így fogja megtanulni a „rendet”. Ma viszont már tudjuk, hogy az éjszaka átalvása egyáltalán nem magától értetődő, hanem az idegrendszer érésével van összefüggésben – ez pedig mindenkinél más, tanítani és erőltetni felesleges és még káros is lehet. Régen valószínűleg azért lehetett olyan fontos cél az éjszaka átalvásának megtanítása, mert egyáltalán nem volt jellemző az anyák évekig tartó otthonléte, hanem sok esetben akár már a hathetes gyermekágyi időszak leteltével vissza kellett térni a munkahelyre. Ezt a terhelést pedig csak kipihenten lehetett bírni. Ezzel a helyzettel szorosan összefügg a következő állítás:

Szoptatás eleinte három, később négy óránként – katonás rendben!

Több idősebb ismerősömmel, rokonommal is beszélgettem már erről, igazából sose értettem, mire alapozzák a „régiek” ezt az etetési rendet. A beszélgetésekből és némi olvasgatás után tudtam meg, hogy ennek a szokásnak a kialakulása körülbelül egybeesik a tápszerek elterjedésével és azzal a tendenciával, hogy a nők tömegesen álltak munkába. Ez jellemzően a második világháború után történt. A Nagyim mesélt is nekem arról, hogy neki bizony már anyum hathetes korában vissza kellett menni a munkahelyére! Emellett lehetőséget kapott arra, hogy – fizetett szoptatási idő keretein belül – , 3-4 óránként elmenjen hozzá a bölcsödébe szoptatni. Az időtartamot pedig egyszerűen azért határozták meg így, mert a tápszeres etetés is ebben a rendszerben történt. Manapság igen szerencsés helyzetbe n vagyunk, hiszen egyrészt jóval tovább otthon maradhatunk, mint hat hét, és (talán ezért is) egyáltalán semmi nem áll útjában annak, hogy kisbabánkat az ő igényei szerint tápláljuk smiley.

 

Felhasznált források:

http://www.liliputi.hu/blog/

http://www.lll.hu/

dr.Velkey László: Gyermekeink gondozása, nevelése

Biróné Ujhelyi Anna , 2017. január 08.
 
 
 
Címkék:  

anyaság

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Kamaszmentő - TeakiadóNem születtél anyának! - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóBabázz lazán! - Teakiadó