Életem élménye – császár után hagyományosan szültem

Szüléstörténeteket gyakran olvasni itt-ott az interneten. Ezek hol megható, hol elrettentő horrortörténetek, amik minden leendő édesanyára ráhozzák a hideglelést.

Most úgy döntöttem, én is leírom az én második szülésem  történetét, leginkább azért, hogy megmutassam: nincsen lehetetlen, nincsen semmi előre megírva...

Egész életemben arra készültem, hogy ha egyszer anya leszek, császármetszéssel fogom világra hozni a babát. 
Miért?
Mert az egészségügyben dolgozó nagyim ezt kántálta belém. Kötött csípő, csípőficam, szétszakadsz...ezek voltak az indokok. 
Én meg megtanultam a leckét. Nem szülök. Pont.

A kislányom nem is cáfolt rá a tanultakra, lábbal előre, farfekvéssel várt a megszületésére, az oxitocint szívlassulással reagálta le, én meg nem és nem tágultam, úgyhogy hosszú vajúdás után kivágták belőlem. 
Nem érdekelt.
Hisz erre készültem. Én császáros anya vagyok. Pont, ahogy a nagyi megjósolta. 

És végül is az volt a lényeg, hogy végre velem van, egyáltalán nem csináltam ügyet abból, hogy milyen úton született. Ha így sikerült, akkor így sikerült. 

Kisfiammal is teljes lelki nyugalommal vártam a szülést, kétség sem volt bennem, hogy megint műtét lesz a vége.
Néha elgondolkodtam - főleg, mikor a kórházi lábadozásra, a műtét utáni borzalmas napokra gondoltam, arra, hogy a seb milyen nehezen gyógyul - mi lenne ha másképp történne, de arra jutottam: mindegy.
Azt viszont tudtam, hogy kell a fogadott orvos, meg a szülésznő. Mert fontos, hogy a nagy pillanatban olyan emberek legyenek ott, akik foglalkoznak veled, akiktől lehet kérdezni, akik válaszolnak. Akik érted és a babáért vannak ott. Fontos, hogy nyugodt legyél és megbízz bennük, s ők emberszámba vegyenek egy nagyon is kiélezett helyzetben.

A szülésem végül kabaréba illően indult meg 3 héttel a nagy dátum előtt. Lélekszakadva rongyoltunk egyik délelött a kórházba: elfolyt a magzatvizem kiáltással.
Hát nem folyt. 
Úgy éreztem magam, mint egy komplett idióta. Szörnyen ciki volt. Nem győztem elnézést kérni mindenkitől a teljesen felesleges ugráltatásért, vizsgálatokért. Megnyugtattak, nem én vagyok az első téves riadós, s nem is az utolsó.
Megfigyelésen bent tartottak osztályon egy napot, hátha mégis lesz valami. 
Innen másnap reggel, pénteken, saját felelősségre távoztam. Nem és nem bírtam volna ki a hétvégét a kórházban.
Kipakoltam otthon a bőröndöt, szennyesbe dobáltam mindent. Nem szülünk. Nyugis hétvége vár ránk.

Szombat éjjel elfolyt a magzatvíz...

Nem hittem el.
Fél órát üldögéltem hajnali 3-kor a budin, és a pohárban lévő rózsaszín magzatvizet nézegettem: te most az vagy, vagy nem az vagy? Mert én ugyan be nem megyek még egyszer vaklármára! Csak ha már kilóg a gyerkőc feje!
Közben jöttek szépen a fájások is, kétség így nem maradt.
Elkezdtem kimosni a szennyest, visszapakolni a bőröndöt. 5 órakor, 5 perces fájásoknál keltettem fel a családot meg a szülésznőmet. 6 órára szülőszobán voltunk.

Jöttek és jöttek a fájások, én meg egyre kimerültebb lettem.

Szerintem nincs olyan vajúdó nő, aki ne akarná feladni, aki ne mondaná ki legalább egyszer, elég!

A szülésznőm és a dokim biztattak, de én nem akartam szülni. Csak azt akartam, hogy legyen vége...vegyék ki a babát.
Elmentem zuhanyozni, s hírtelen azt éreztem, valami történik. Nyomnom kell!

Nyomni? Most?

Kiderült, úgy tágulok, mint a nagykönyvben. Mindenki boldog volt, én meg vajúdtam fél kábán. Most minek örülünk? Nem megyünk a műtőbe?

Nem mentünk.
A fogadott csapatom kiváló munkájának köszönhetően, no meg a páromnak, aki végig velem volt, nem teljesen egy óra múlva megszületett a kisfiam. Összesen nagyjából 5 órát töltöttem a szülőszobán. 
Hihetetlen volt, hogy meg tudtam csinálni. És még a csípőm sem szakadt ketté, mert kérésemre arra is figyeltek, hogy olyan testhelyzetben szülhessek, ami jó nekem. Nem kellett a klasszikus nagyterpeszben szétszakadnom.

Az évek alatt felhalmozott rossz beidegződés, a régi tapasztalatok, a kimerültség és a saját hisztim dacára végül megszültem a fiam, ami életem legnagyobb élménye.

Soha nem leszek császárellenes, nagyon is sokszor szükségszerű, életmentő, de most már tudom, mert saját bőrömön tapasztaltam, mennyivel természetesebb, az anyának és a babának is jobb, ha a szülőcsatornán bújhat ki az új kis élet.
Lehetőség szerint saját tempójában, nem sürgetve.
 

Minden leendő édesanyának hasonlóan szép szülést kívánok, és azt, hogy bízzatok magatokban! 

A cikk elkészítésében közreműködött: http://kissemese.cafeblog.hu/

2016. október 30.
 
 
 
Címkék:  

anyaság

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?