Feláldoztam magam a gyerekeimért!

Mindannyian ismerünk olyan anyákat, akik mindig, mindenben előtérbe helyezik a gyerekeik szükségleteit a sajátjukénál. Egy ideig ez teljesen normális is, legalábbis bizonyos határok között. Azért wc-re még egy újszülött anyjának is el kell mennie néha.

Az alábbi történet nem szól senkiről, de szólhat bárkiről.

Nyugdíjas nagymama vagyok, két fiú anyja. A nagyobbik fiam nős, van már gyereke, a kisebbik pedig hosszabb ideje a menyasszonyával él.  Egyikük sem lakik már velem.

Mielőtt a fiaim megszülettek, a papírgyár irodáján dolgoztam, de nem nagyon szerettem ott. Így az látszott a legjobb megoldásnak, ha otthon maradok a gyerekek születése után. Így volt jó mindenkinek. Amikor iskolások lettek, úgy gondoltam, nagyobb hasznára lehetek a családomnak, mint a papírgyárnak, és milyen jól gondoltam!

Nem volt még egy olyan gyerek, aki minden reggel vasalt ruhában, friss szendviccsel, mindig olyan pedánsan ment volna iskolába, mint az enyémek! Reggelente fél 6-kor keltem, hogy lemenjek friss áruért a csemegébe. Sajnos anyagilag nem álltunk jól, de ha magamnak csak turista szalámira is jutott, a fiaimnak akkor is megvettem a téliszalámit meg az aszpikos sonkát. Mert nekem ők mindennél fontosabbak voltak, ezért dobtam oda minden mást az életben, és áldoztam fel magam értük.

A táskájukat esténként bepakoltam, a leckéjüket átnéztem, nehogy ezen múljon a jövőjük. A tanárokkal amúgy is sok bajom volt, nem látták meg egyik gyerekemben sem a tehetséget, pedig mindkettő nagyon okos és érzékeny. Most a menyem az, aki nem látja meg a fiamban a nagy szívét, sajnálom is nagyon szegény kicsikémet. Miért nem lehet megérteni, hogy agyondolgozza magát a családjáért, hát persze, hogy több törődésre lenne szüksége! Ha én képes voltam a lemondásra, hát neki olyan nagy dolog lenne reggelenként kikészítenie a vasalt inget, mindennap friss ebédet adni a fiamnak, levágni a szendvicsén a kenyér héját?

Á, hagyjuk, sosem szerettem azt a nőt. Az unokámat sem engedi ide egyedül, pedig én már felneveltem két gyereket, tudom, mi a jó egy 3 évesnek, nem kell tőlem félteni. Mit tudhatja ő, neki a karrierje mindig fontosabb volt, mint a fiam meg az unokám. Pedig csak egy tanítónő. Nem tudja, hogy egy nőnek az anyaság az igazi hivatása.

Sajnos középiskolás korukban mindketten kollégisták lettek. Nagyon nehezen bírtam egyedül. Megpróbáltam újra dolgozni, de nem nagyon találtam magamnak semmit. Majdnem 20 évig kiestem a munka világából, ezt mindenhol az orrom alá is dörgölték. Így végül feladtam a keresést, itthon vállaltam vasalást, ruhajavítást. Néha takarítani is hívtak házakhoz. Még most is hívnak időnként, de már nem nagyon megyek, fájnak az ízületeim.

A fiaim segítenek nekem, amiben csak tudnak, bár mindkettő nagyon elfoglalt.  A házamat a nevükre írattam, elég nekem a haszonélvezet is. Amikor meglátogatnak, mindig hoznak nekem valamit, leginkább turista szalámit. Szóltam nekik, hogy néha azért a parizert is megenném – a nagyfiam erre őszintén elcsodálkozott, ő azt hitte, a turista a kedvencem, hiszen én mindig azt vettem magamnak. Mondom, hogy nagyon érzékenyek az én drágáim.

Nyugdíjas nagymama vagyok, két fiú anyja. Ennyit tudok magamról elmondani.

Nágel Zsuzsi , 2012. október 29.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(15 hozzászólás) 

2012 10 31. 20:35
Kedves Zsuzsi,

remek írás, telitalálat, a téma érzékenysége miatt be is talál néhány olvasónál. Mélyre megy. És bátor vállalkozás!

Aprooka,

szerintem az, hogy a körülmények tesznek valakit mártírra, nemigen jöhet létre, mert amiről Zsuzsi ír, az leginkább személyiség kérdése, és sokkal mélyebből jön, mintsem hogy egy helyzet következményeként jelenjen meg.
Egy fogyatékos gyermek édesanyja is ki tudja magát teljesíteni, lehet ő nemcsak anya. Van a baráti társaságomban nem is egy, akiknek súlyos értelmi és mozgásfogyatékos gyermekük van, nem otthonban lakik, hanem a családdal és az anya el tud jönni barátozni, képes szakmai munkát is csinálni, és vidáman új gyermeket vállalni.
Persze tudom, ez nem könnyű. Kell hozzá támogató család, szociális háló, de ezek használata már az anya képessége. Aki nemcsak anya szeretne lenni.
→ válasz erre
2012 11 01. 13:49
@kpeer: Köszönöm :)
→ válasz erre
2012 11 04. 15:11
Kpeer, igen, kellenek a feltételek....csakhogy sajnos ez írtó sokszor nem adott! Hangsúlyozom, nem magamról írok, de tapasztalat itt is van, jó sok...
Még egyszer írom, nem vita szándékkal írtam amit írtam, csak mivel van itt lehetőség arra hogy az ember leírja a véleményét, gondoltam megosztom, hogy én nem így gondolom, ahogy a cikk írója.
Amit pedig arról írtál, hogy nem egy helyzet következménye a cikkben említett "mártírság" (amúgy ez is érdekel, mennyire negatív értelmet nyert ez a szó mostanság....), hanem inkább személyiségé, azzal csak egy baj van, mégpedig az, hogy az nem egy adott stagnáló "vmi", hanem egy folyamatosan változásban , fejlődésben lévő dolog, amit pont hogy nagyrészt az ÉLET formál.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (15) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?