Gyerünk, anyukám! – Kezdjük az alapoknál, építkezz apránként!

Előre jelzem, ez a pár gondolat nem az előző cikkben említett ufóanyuknak szól, akik a szülés után két héttel már az edzőterem felé veszik az irányt. Sokkal inkább azoknak az anyukáknak, akik ugyan koca módon, de sportolgattak a terhességük előtt, vagy most gondolják elkezdeni.

Szakértők szerint a normál szülés után 6, császár után pedig 8 héttel kezdhetsz finoman mozogni. Szerintem Béres Alexandrán kívül ez kevés nő fejében merül fel, pláne, ha a terhesség előtt és alatt sem nagyon sportolt. Kezd akkor, amikor testben és lélekben is elég erősnek érzed magad. Az első fél évben még nyugodtan heverd ki a terhességet és a szülést, illetve ha szeretsz - szereted magad idegesíteni – mérlegelni, tudd, hogy az a súlyfelesleg, ami az első hat hónap alatt nem "olvad le" rólad, magától már nem is fog. A francba!

1. Mérd fel, milyen fizikai állapotban vagy!

A terhesség a gátizmokat alaposan próbára teszi, veszítenek rugalmasságukból, megnyúlhatnak, és ha ez még nem lenne elég, ott az igen gyakori gátmetszés. Ha azok közé a szerencsések közé tartozol, akik nem tapasztalnak problémát vagy maximum átmeneti inkontinenciát, az interneten többféle tanfolyamot, otthon végezhető gyakorlatot találhatsz a medence- és gátizmok erősítésére.

Érdemes a hasizmokat is megvizsgálni. A terhesség során ugyanis az egyenes hasizom, ami a szegycsonttól a szeméremcsontig húzódik, kettéválik. Ideális esetben a szülés után össze is záródik, de a felülések és hasprések előtt azért győződj meg erről! Feküdj hanyatt, térdeidet húzd fel és tedd a talpaidat a talajra. A vizsgálatot végezd el a köldök felett és alatt is 3 ujjnyival. Emeld meg a fejed, mint amikor edzés során a nemszeretem hasprést csinálod, és nézd meg, hogy hány ujjad fér be a megfeszített izmok közé.

Amennyiben azt tapasztalod, hogy 1-2 ujjnyi, rossz hírem van: kezdheted a felüléseket! Viszont ha ennél nagyobb hely van, akár 3-4 ujjnyi, fordulj orvoshoz, gyógytornászhoz a hasizom regeneráló erősítése céljából.

A terhesség alatt a relaxin hormon - ami az izmok, ízületek, ínszalagok ellazításáért felelős -, kilenc hónapig folyamatosan termelődik, ezért számolj vele, hogy nagyjából fél év, mire teljesen kiürül a szervezetedből. A sportolás megkezdésekor ezért (is) kell óvatosnak lenni!

2. Szoptatás vs. sport

Maradjunk annyiban, hogy amíg ki nem próbáltad, hogy a sport hatására kevesebb lesz-e a tejed vagy savanyú, ne gondold, hogy ez mindenkivel megtörténik. Igen, van, aki mennyiségi csökkenést tapasztal, vagy egy eszeveszett izomláz közben nem tudja rávenni a gyerekét, hogy megigya az anyatejet. Viszont tehetsz pár óvintézkedést.

A szoptató anyáknak mindig elmondják, hogy inni-inni-inni, a sportoló szoptató anyának még ennél is többet kell inni. Edzés előtt, közben és után is. Így az esetek nagy részében elkerülhető a tej apadása. Az is egy baba-mama barát intézkedés, ha sportolás előtt szoptatsz.

Fokozatos terheléssel felépítve az edzéseket, elkerülhető az izomláz, ami valóban tejsavat juttat az anyatejbe, és az állítólag nem finom. Nem attól hatásos az edzés, ha másnap nem tudsz lábra állni - az izomláz elkerülhető! Erre jó tipp, ha nem edzel nagyon ritkán vagy éppen túl sűrűn. Kezdetnek heti 2-3 alkalommal mozogj 20 percet (erről bővebben a következő részben).

3. Miben?

Az alapfelszerelésed legfontosabb darabjai legyenek egy jó sportmelltartó és egy minőségi edzőcipő. Ha ezeket most kell beszerezned, gondolj arra, hogy nem egy hónapra veszed őket. Igen, nem a legolcsóbbak, de a sport élvezetéhez az is hozzátartozik, hogy a cicid nem ugrál veled minden mozdulatnál és a cipő megfelelő alátámasztást biztosít.

Hogy milyen a póló és a nadrág, az még egy ideig nem fontos. Valamid biztosan van a szekrényben, erre ne költs (most még).

Sétához, erőltetett sétához, biciklizéshez, tornához és kocogáshoz is megfelelő egy jó futócipő. Vannak olyan boltok, ahol az eladók a láb vizsgálata után ajánlanak cipőt. Ezzel hosszútávon biztosan jobban jársz, mint a Vaterán kapható, csinos, színes másolatokkal.

A melltartót is mindenféleképpen próbáld fel, a próbafülke magányában szökkenj párat és figyeld meg, hogy viselkedik. Általánosságban elmondható, hogy a jó sportmelltartó nem vág be, nem dörzsöl. Ízlés kérdése, hogy a pántja hagyományos vagy keresztezett, de jó, ha széles. Személyes tapasztalat: próbáld ki, van-e olyan varrás (pl. hónaljnál), ami dörzsölhet. Ne legyen túl szoros, tehát ne lapítson le, de ne is éljenek a melleid önálló életet. Érdemes még előre hajolni, ha minden(ki) a helyén marad, már viheted is.

Igen, itt most minimum 20-25.000 Forintról beszélek, de ha komolyan gondolod, ezzel muszáj lesz megbarátkoznod. A következő alkalommal körbejárjuk, a mit-hol-hogyan és mennyit illető kérdéseket, addig menjetek vásárolni!

Kádár-Papp Nóri
Gyerünk, anyukám!


Kádár-Papp Nóri , 2014. június 25.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Mi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóNem születtél anyának! - TeakiadóBabázz lazán! - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó