Gyerünk, anyukám: Kifogások félretéve? Akkor már “csak” a világgal kell megküzdened!

Nem is tudom, milyen csodalények azok a nők, akik a szülés után a kórházban felejtik a hasukat, majd a terhesség előtti testben folytatják, mintha mi sem történt volna. Én mindkét terhességemnél megtapasztaltam a lassuló anyagcsere és a mozgáshiány súlyos következményeit.

Először a combjaim, és a fenekem, aztán gyorsan a karom és a fejem is felzárkózott a hasam méretéhez. Mindez úgy történt, hogy másodszor kifejezetten figyeltem, hogy ne egyek “mert nekem most mindent lehet” alapon mindenféle hülyeséget.

Mindkétszer ott álltam a tükör előtt fél évvel a gyerekek születése után, és sírni tudtam volna a látványtól. Az ikrekkel egy keddi napon császároztak, azon a héten szombaton, igen, négy nappal később a játszótéren egy pasi gratulált, hogy jön a tesó. Mire elmeséltem neki, hogy a tesók a héten kedden megjöttek. A marhája meg, ahelyett, hogy gratulált volna, közölte, hogy nem gondolta, hogy ekkora marad a has szülés után. Oké, ez nem általános, de én pont egy ilyenbe futottam bele.

Csak a férfiak és a gyerekvállalás előtt álló nők dőlnek be azoknak a reklámoknak, ahol dús hajkoronájú, természetesen sminkelt, hófehérbe öltözött nők szoptatnak üdvözült mosollyal, 36-os konfekcióban.

Persze, ki beszélne gátsebről, fájó mellekről, hulló hajról, aranyérről és társairól. Anyuka szült, problémamentesen, anyuka tessék magát jól érezni, hát egy csodát tart a kezében. Micsoda? Ne sportoljon, árt a tejtermelésnek! Ennek nem most van itt az ideje! Így is nagyon csinos, asszonyos, de hát egy anyának így kell kinézni! Az első a gyerek és a háztartás, hát úgyis mozog eleget porszívózás, meg teregetés közben!

Nem! Ne hagyd magad lebeszélni, ha eltelt legalább 6-8 hét vagy éppen a gyerek féléves korára jutsz el oda, hogy elkezdenéd, bátran vágj bele! Ha érzed, hogy szükséged van mozgásra, és a kifogásaidat már félretetted, ne hagyd magad eltéríteni a kotnyeles védőnő, szomszéd vagy anyós által. Lehet, hogy 1950-ben még úgy volt, de a tudomány mai állása szerint a szülés utáni 2-3. hónaptól kezdődhet a mozgás.

Persze fokozatosan és ésszel, de ha fizikailag rendben vagy, nyugodtan elkezdhetsz dolgozni a megfelelő állóképesség visszanyeréséért vagy egy formásabb testért. A lényeg, hogy az ötlet a tiéd legyen, ne a férjed a fenekedre tett vicceskedő megjegyzései vagy a szomszéd gúnyos fricskái miatt hajszold bele magad valamibe, amire még nem készültél fel.

A jövő héten belevágunk! Elmondom, hogy szerintem mit, hogyan, mikortól, miben és mennyit érdemes mozogni.

Addig meccseld le magaddal és a családdal!

Kádár-Papp Nóri
Gyerünk, anyukám!


Kádár-Papp Nóri , 2014. június 18.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó