Kismamák, anyukák és a többiek Hat dolog, amivel az őrületbe kergetjük embertársainkat

Vannak bizonyos viselkedésbeli jellegzetességek, amelyek a kismamákat esetenként népszerűtlenné teszik ismerőseik körében. Az, hogy Magyarországon akár három évig is itthon maradhatunk a gyermekünkkel - több gyermek esetén még hosszabb ideig -, szerintem nagyszerű lehetőség, ugyanakkor ne engedjük, hogy egész nap gyermekünk körül forgó gondolataink elidegenítsenek bennünket másoktól. Összeszedtem néhány kismama-szokást, amik valaha nagyon idegesítettek, ezért igyekszem kerülni őket.

  • „Terhes vagyok, ezért a legnagyobb természetességgel elvárom, hogy szolgáljatok ki, dobjátok el az agyatokat és kezeljetek felsőbbrendű lényként. Továbbá: teátrális undorodó rohamot kapok és kikérem magamnak, ha bármivel megkínálnak, ami nem teljes kiőrlésű gabonából készült és nem tartalmaz omega-3 zsírsavakat. Nem teszek keresztbe egyetlen szalmaszálat sem, nehogy megemeljem magam.” Várkisasszony szindróma. Örülnünk kell embertársaink figyelmességének, de ne éljünk vissza a helyzetünkkel. Bár utóbbira a BKV járműveken például garantáltan nem is lesz lehetőségünk, nekem összesen egyszer adták a helyet, akkor is egy másik, „kevéssé” terhes nő, mert látta, hogy lihegek, mint egy maratoni futó. Pedig hat héttel a szülés előtt még bejártam dolgozni. Hangsúlyozom, a fenti jellemzés természetesen nem a veszélyeztetett terhesekre vonatkozik.
     
  • „Pipilni, csücsülni, kakikálni, alukálni, tánci-táncizni, tapsi-tapsizni, pancsizni, fürcsizni.” Pszichológusok, nyelvészek szerint a dajkanyelvi szavak egy részének van bizonyos létjogosultsága, amennyiben könnyebb őket kiejteni köznyelvi megfelelőiknél, mivel ily módon megkönnyítik a kisdedek beszédtanulását. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg róla, hogy kollégáink, felnőtt embertársaink beszédtanulása szerencsés esetben már előrehaladott állapotban van, ennél fogva esetleg nem tudják mire vélni szókincsünk ez irányú megváltozását, vagy akár az is megeshet, hogy ezt párhuzamba állítják értelmi képességeink hasonló megváltozásával.
     
  • „Már bilibe kakilunk, már leesett a köldökcsonkunk, már átalusszuk az éjszakát” illetve „belázasodtunk, hánytunk, bibis lett az ujjacskánk.” Ehhez nem is szeretnék minősítő jelzőket hozzáfűzni, félek, sértő lennék. Azért azt érdemes elgondolnunk, más ember számára hogyan értelmezhető, ha például a szopizással kapcsolatos mondanivalónkat többes számban fogalmazzuk meg.

  • „Az én gyerekem a legokosabb meg a legszebb, és mindent hamarabb csinált, mint bárki más gyereke, és soha még életében nem sírt, nem hisztizett, nem pisilt be, nem ette le magát, és az óvó néni be is íratta a felső tagozatos matematika versenyre.” Mindig azon gondolkozom, hogy a gyermekét – szinte – ekképp beállító anyuka kit akar becsapni, mert ha engem, az még belefér, de ha saját magát… Másfelől viszont, ha engem akar becsapni, akkor vajon nem azért teszi-e, hogy bennem ez által aggodalmat ébresszen saját gyermekemmel kapcsolatban? És ha tényleg ez a célja, akkor ez miért is jó neki?
     
  • „Én soha nem adtam a gyerekemnek fehér lisztet, fehér cukrot - sőt, semmilyen cukrot – tartalmazó élelmiszert, sem semmilyen üveges bébiételt. Az én gyerekem nulla perces kora óta átalussza az éjszakát, és ez annak köszönhető, hogy én olyan jó anya vagyok. Soha nem látott még a gyermekem tévét, mert minden percben vele játszom, mégis mindennap három fogást főzők, plusz sütök is, magam varrom a ruháit a legújabb divat szerint és emellett a férjemmel való kapcsolatom is egyre nagyobb magaslatokba szárnyal.” A szupergyerek után íme, a szuperanyuka. A leírás kissé sarkított, de biztos ráismertek a típusra. Az illető vagy ufó, vagy van otthon egy klónja, esetleg egy eddig felfedezetlen genetikai rendellenesség miatt nincs szüksége alvásra.
     
  • „Nem tudok másról beszélni, csak a kakilásról, büfizésről, nyáladzásról, az orrszívókról, a popsikenőcsökről, de legszívesebben a szülésemről.” Mások bármilyen témájú beszámolóját egy-két percig türelmetlenül hallgatja, majd lecsap, és egy villámgyors átkötéssel szökken a gyermekgondozás vagy a szülés egyik, a gyermektelenek számára esetleg kevésbé gusztusosan ható tárgykörére. Magunk között mi, kisgyerekesek ebben nem találunk semmi furcsát, de nem minden környezetben feltétlenül szerencsés felhozni a kisded legutóbbi hasmenéses megbetegedését, mint beszédtémát. Vigyázni kell nemcsak az alkalom megválasztásával, hanem a mennyiséggel is: ha már szóba hoztunk, próbáljuk korlátozni a témára szánt időt. Nagyon sok ember számára érthető módon már az is ellenszenves, ha valaki jobbára csak a gyermekéről tud beszélni, még ha kerüli is az emésztő és a kiválasztó szervrendszerrel kapcsolatos vonatkozásokat.

Ki vele: Benneteket mivel tudtak vagy tudnak untatni, kiakasztani a kismamák? Ti kaptatok már rosszalló megjegyzéseket hasonlók miatt?

kisgigi

kisgigi , 2011. május 02.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(23 hozzászólás) 

2011 05 10. 14:32
Hogy mivel is??? Hát az ŰBERELÉSSEL... de azzal nagyon. Bezzeg az én gyerek még ezt is, meg azt is tudja... sőt perfekt beszél németül, meg angolul... merthogy biztos az anyatejjel szívta magába. NA ezektől kivagyok, de nagyon! :) :) :)
→ válasz erre
2011 05 11. 18:05
Ez a cikk egyszerűen szuper jó!!!! Engem az háborít fel igazán, amikor olyan akar kioktatni a gyereknevelésről, akinek még nincs gyereke, vagy van, de nem úgy neveli, ahogyan másoknak elmondja. Találkoztam már néhánnyal. Én mindig annak örülök, ha azt mondhatom, hogy: "Köszönöm szépen, jól vannak a gyerekek."
→ válasz erre
2011 05 11. 18:10
Na még az tud nagyon idegesíteni, amikor a nővérem beszél nekem a gyereknevelésről. Neki is van, de mindig úgy beszél, mintha csak Ő szült volna, Ő nevelne gyereket. Ha lehet, vele inkább nem beszélek a gyerekekről. Ezt mondjuk nehéz elkerülni, mivel nekem a második most tíz hónapos, és szinte adja magát, hogy kioktasson.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (23) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?