Hétköznapi konyhatündér - Frissítő ételek

Kánikulában senki sem kívánja a robosztus, kalóriadús, forró ételeket. Ráadásul a konyhába se teszi be a lábát szívesen ilyenkor az egyszeri háziasszony, hiszen egy forrásban lévő leves, vagy sülő rántott hús mellett kész pokol a helyiség. Tehát ne is kínozzuk magunkat, dobjunk össze valami gyorsat, finomat, hűsítőt!

Az alábbi ételek annyira egyszerűek, hogy a nagylányom is össze tudja dobni őket egyedül - 9 éves nőszemélyről beszélünk.

1. Mediterrán saláta

Hozzávalók 4 személyre:

- 4 paradicsom

- 2 mozzarella

- olívabogyó

- bazsalikom

Meggyőződésem, hogy minden görög jellegű saláta, ami fetasajttal készül, egy merő tévedés. Miért akarná valaki azt a túlsózott, de egyébként íztelen vacakot enni önként és dalolva? A mozzarella ezzel szemben ízletes, egyszerre sós és édes, jellegzetes állaga van, ami miatt akár tépkedni is lehet. Szóval mindenképpen ezt ajánlom, általában a legtöbb élelmiszerboltban kapható, teljesen megfizethető áron.

Elkészítés:

Kockázzuk fel a paradicsomot meg a mozzarellát, tegyük egy mélyebb tálba, szórjunk közé olívabogyót, tépkedjünk rá bazsalikomot, és ennyi az egész. Ha akarjuk, sózzuk meg egy kicsit, de igazán elhagyható.

Turbó: nyomjunk bele 1-2 gerezd fokhagymát, hintsük meg hangyányi olívaolajjal és csakis a sznobság kedvéért egy kupaknyi balzsamecetet is öntsünk rá - persze finom is lesz tőle, nem csak előkelő, de gondolom, nem alapfelszerelés minden konyhában a balzsamecet.

Az enyémbe a bazsalikomon túl még friss oregánó is került.

Most így magunk között: tartozom egy vallomással. Képtelen vagyok növényeket életben tartani. Állatokat még csak-csak -jó, most a guppikról ne beszéljünk -, gyerekeket elég nagy sikerrel; na de növényeket, azokat nem. Ezért is csodálkozom, hogy a teraszomon egy balkonládában csak úgy burjánzik a bazsalikom meg az oregánó együtt.

Ja, ne felejtsük el a kész salátát pár órára hűtőbe tenni, mert úgy az igazi, ha összeérnek az ízek.

2. Tzatziki

Ezt a receptet a fentebb emlegetett nagylányomtól tanultam.

Hozzávalók 4 személyre:

- 1 nagy doboz (fél literes) tejföl

-1 kígyóuborka

- só, fokhagyma

Elkészítés: tegyük egy mélyebb tálba a tejfölt, sózzuk meg, reszeljük bele az uborkát, nyomjunk bele pár gerezd fokhagymát. Hűtőbe vele. Pár óra múlva tökéletes.

A recept tényleg csak ennyi. Amire ügyeljünk vásárláskor: tejfölt vegyünk, ne frissfölt, krémfölt, vagy egyéb fedőnevű művackokat.

Saját sütésű kenyérrel imádjuk a legjobban, mert mi olyat is szoktunk csinálni - kérésre majd annak a receptjét is közkinccsé teszem alkalomadtán.

3. A Világ Legegyszerűbb Jégkrémje

Ez annyira szimpla, hogy még leírni is szégyellem, de akkor is:

Szerezzünk be egy jégkrém-készítő formát - manapság már nemcsak a svéd áruházban kapható, de ott ilyentájt tutira árulják -, öntsünk bele gyümölcsös joghurtot, tegyük be a fagyasztóba, majd pár óra múlva vegyük elő. Fogyasztás előtt a formákra engedjünk forró vizet, úgy nagyon könnyű dolgunk lesz, ha ki akarjuk húzni a házából a kész jégkrémet.

Az üres formákba azonnal tegyünk utánpótlást, vissza vele a fagyasztóba.

Babakonyha kisokos
  • paradicsom: 1 éves kor után
  • tejföl helyett inkább natúr joghurt: 10 hós kortól
  • bolti gyümölcsjoghurt helyett inkább natúr joghurtot adjunk idénygyümölcsökkel: az őszibarack, alma meggy: 6 hós kortól; a körte, szilva, szőlő 7-9 hós kortól mehet!

Váljék kedves egészségetekre!

Zsuzska - Az én kis tavernám


Zsuzska - Az én kis tavernám, 2012. július 05.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2012 07 05. 17:16
Zsuzska, én ezt a salátát télen is imádom! :-) Jó is, hogy mondod, összekavarom holnapra. Borsot szoktam még rátekerni, sokat, frissen (a "vagon aljából összesöpört" őröltbors nálunk tiltólistás) :-)

Az illusztrációról és a fetasajtról eszembe jutott, mit ettem egyszer Dániában. Apró kockákra összevágott fetasajtos+lilahagymás GÖRÖGDINNYÉT! RÉmesen hangzik, de az íze ott van! A sós feta a dinnye cukrosságával és megfejelve a csípős-pikáns hagymával, mindez nyersen - érdekes ízkaland!
→ válasz erre
2012 07 05. 17:19
És ha már dinnyeszezon: éttermekben szinte kötelező jelleggel előételként szerepel a sárgadinnye, sonkával. Már, aki eheti a sárgadinnyét, a cukortartalma miatt; az én tutikedvencem a kockákra vágott sárgadinnye, kis darabkákra vágott füstölt sajttal (pl. Karaván). Mennyei :-)
→ válasz erre
2012 07 05. 20:24
@manguszta: a sárgadinnyére képtelen lennék nemet mondani, akár sonkával, akár anélkül -imádom!
→ válasz erre
2012 07 06. 09:35
Hogy ezek milyen jó ötletek! :) Köszi!
→ válasz erre
2012 07 06. 13:37
+ Feketeerdei sonka+lédús körte kis fogpiszkálóa előételnek, akinél van otthon egy negyed füge még. De ez elhagyható. Mennyei előétel.
Meg van egy mártogatós is, épp most tanultam. 1 yoghurt, 1 natúr vajkrém, pici só, bors, sok fokhagyma, 1 natúr tömlős sajt. Összekeverve baromi fincsi, lehet ropis kenyérrel, grossínivel, sós ízű gofrival enni, de pl vékony szeletekre vágott/reszelt uborka meg sárgarépa is mennyei vele.
→ válasz erre
2012 07 06. 15:36
Aprooka, ez is de tuti! Lájk! :-)

Off, a füge... van egy fügebokrunk itt a közös kertben, le kéne menni megnézni, hogy állnak a gyümik.

Egyik évben pont láttam, amint egy kis lurkó kíváncsian letépett egy éretlen fügét. Namost, az éretlen füge héjából, ha megsérül, fehér, ragacsos (nagon ragacsos) lé szivárog. Gyerek belenyúlt, tapicskolta, nézegette ahogy kis koszos fonallá nyúlik a ragacs a két ujja között, pöckölte, de az persze nem jött le. Aztán beletörölte a pólójába :-)
Szegény anyukája! Mit törhette a fejét, hogy hol bírja így összekoszolni magát ez a gyerek? :-)))
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?