Mindennap Anyák Napja

Május első vasárnapja kapcsán sokszor hallom, hogy nemcsak ezen a napon kellene, hogy Anyák Napja legyen. Hanem minden áldott nap! Én meg azt mondom, ha jobban odafigyelünk, akkor bizony mindennap Anyák Napja van. Na jó, majdnem minden nap.

Tudom, hogy nyálasan hangzik, de mióta anya vagyok, azóta (majdnem) minden napban van valami ajándék, valami, ami akár csak egy percre is, de tökéletes boldogsággal tölt el, ami olyan harmóniát ad, amilyet előtte sosem tapasztaltam. Mindennap van valami kis plusz.

Egyik nap ott van az első mosoly, fogatlan, fültől-fülig érő, tudatos, csak nekem szóló. Másik nap kapok egy simogatást, nem durvát, nem odacsapósat, hanem finomat, szeretetből. Aztán ott van az a totyogás, amit leutánozni sem lehet, az a kis Chaplin-es imbolygásos járás, ami a kezdő kétlábon járók sajátja. És aztán az a pillanat, amikor elhangzik a gyerek szájából: Anya!

Ki ne érezné magában túláradni az örömet, mikor azt mondja neki egy alig egyméteres emberpalánta, hogy „Szeretlek”? És ki ne érezné magát megajándékozottnak, akihez bújt már hozzá a porontya akár vigaszt keresve, akár csak azért, mert az jó? Ki ne érezné nyugalmasabbnak az éjszakát, ha egy aprócska kölök piheg mellette? És mi lehet annál nagyszerűbb élmény, mint azt figyelni, hogyan nyílik ki egyre inkább egy kisbaba a világra, hogyan fejlődik az egyénisége, értelme, személyisége? Hogyan nyilvánul meg egyre inkább az intelligenciája, a gondolatai, hogyan fűz össze okot és okozatot, választ szét rosszat és jót?

Még abba is tud egy gyerek ajándékot csempészni, amikor direkt az anyja kedve ellenére viselkedik. Feldühít, szinte kaparja az ember a falat, majd odalibben hozzá a gyerek, átkarolja a térdét, felnéz rá nagy, kerekre nyitott szemekkel, és széles vigyorral azt selypíti a lassacskán már felrobbanó arcodba, hogy „Ana, szejetlek”! És mintha elfújták volna a dühöt, mintha nem is lett volna, képtelenség haragudni rá akár egy percig is.

Aztán ott vannak azok a pillanatok, mikor gyerek lehet az ember a gyereke mellett. Amikor birkózunk, amikor hatalmas párnacsatákat vívunk, puffanó csapásokat adunk és kapunk, amikor a csikizéstől gurgulázva rötyög a gyerek, majd visszavágóként minket csiklandoz addig, míg majd bepisilünk a nevetéstől. Amikor közösen építünk várat a legóból, vagy amikor egymás ellen vívunk a társasjáték táblája felett. Amikor tapicskolunk az ujjfestékben és gyúrjuk a gyurmát, amikor hajtjuk a kötelet, és ismét a lábunkra vesszük a gumit, vagy először rúgunk bele a focilabdába. Vagy amikor tele tüdőből fújjuk az utcán a gyerek éppen aktuálisan kedvenc dalát.

És az a pillanat is ajándék, mikor mi taníthatunk meg valamit, mikor mi avatjuk be a gyereket valami új tudásba. Amikor először mondjuk el, hogy télen hogyan alszanak mély álmot a fák, mikor először mutatjuk meg a gyereknek a napfelkeltét vagy visszük el csillaglesre. Mikor megmutatjuk, hogyan fűzze be a cipőjét és kösse masnira a madzagot, hogyan mossa meg a fogát, vágja le a körmét. Mikor odahívhatjuk, hogy megnézze, hogyan köti a pók körbe a finom pókfonállal a zsákmányát, vagy mikor felemelünk együtt egy nagy követ, hogy megnézzük mi minden él alatta.

És persze, ott vannak azok a napok is, amikor úgy érezzük, nemhogy ajándék, éppen átok sújt bennünket. Amikor semmi sem jó, semmi sem úgy sikerül, ahogy kellene. Amikor a gyerek sírós, nyűgös, hisztis, jön a foga, fáj a hasa, eltörik a kedvenc játéka, nem kapta meg a kért csokit, bal lábbal kelt fel, front van, beteg, lázas, nem akar enni, aludni, fürdeni. Amikor úgy érezzük, bárcsak már egy nappal előrébb tartanánk az időben, és tuti, hogy ez a nap tíz évünkbe meg tíz ősz hajszálba került. És csoda, hogy nem robbant fel a fejünk, nem kaptunk agyvérzést, szívrohamot, dührohamot, nem törtünk-zúztunk, pedig hát igencsak kedvünk lett volna hozzá.

De ezek a napok is véget érnek, a végén elcsöndesedik a lakás, elalszik a pokoli felfordulást okozó gyerek, és mi felszusszanhatunk. Vagy kisóhajthatjuk magunkat. És bemehetünk hozzá a szobába, ahol megint csak ott fog várni egy ajándék: az alvó gyerek, akinek az álomtól kisimult arcán mindig valamiféle földöntúli békesség-nyugalom uralkodik. Függetlenül attól, milyen ráncokba gyűrődött napközben.
Nem is majdnem mindennap Anyák Napja. A majdnemet el is hagyhatjuk akár. Május első vasárnapján pedig még szembetűnőbb lesz az ajándékunk.

Boldog Anyák Napját az év minden egyes napjára!

Szilágyi Diána , 2012. május 05.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2012 05 05. 22:08
Az én kis ajándékom-aki pont holnap lesz 2.5 éves:)-éppen egy, a cikkben említett "nehéz nap" után békésen szuszog az ágyában, miközben írok...:)))))). Nagyon szépen köszönjük a jókívánságot, én is nagyon boldog Anyák Napját kívánok Mindenkinek! Egyébként ez a fénykép nagyon jó Rólatok:)!
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?