Sütőtököt az egész családnak!

Most van igazán a szezonja a jófajta sütőtöknek. Bár önmagában nem mindenki szereti - ki az íze, ki a textúrája miatt -, megfelelően elkészítve igazi ízélményt nyújt.

A sütőtököt szimplán megsütve, pürésítve adhatjuk a babának már 6 hónapos kortól. Figyeljünk arra, hogy székletlazító hatással bír. Összefőzhetjük kis krumplival, vagy sárgarépával, így turmixolva össze együtt.

Külön-külön mindkettő adható 6 hónaposan, összekeverve csak 7 hónapos kortól kínáljuk. A sárgarépának s sütőtökkel éppen ellenkező hatása van az emésztésre: szilárdítja a székletet. Cukor és egyéb ízesítő nem szükséges. Érdemes a turmixolt püréből eltenni a fagyasztóba, akár kis zacskókba, akár jégkocka tartóba. Később húsételeket is ízesíthetünk vele a babának.

Bevallom, én nem szeretem a sütőtököt magában. Nekem olyan üres. Ezért krémlevest szoktam belőle főzni, amit viszont imádok.

Felvágom szeletekre a tököt, a szeletek tetejét meghintem barnacukorral, és így sütöm meg a sütőben. A kész szeletekről lefejtem a héját, felkockázom. Egy fazékban kis olajon megdinsztelek egy fej apróra vágott vöröshagymát, erre dobom a tököt. Egy nagyobb szem krumplit szintén felkockázok, a sütőtök mellé teszem, felöntöm vízzel, hogy bőven ellepje, és közepes lángon, fedő alatt puhára párolom.

A fűszerezés ízlés kérdése. Illik hozzá a szerecsendió, a szegfűszeg, a gyömbér, a bors - az enyhébb fajtájú fehéret, vagy zöldet használom, esetleg a tarkaborsot. Ne tegyünk bele mindből, csak amelyik ízt szeretnénk, hogy domináljon! Enyhén sózzuk is.

Ha megfőtt, hozzáöntünk 2 dl tejszínt, ezzel hagyjuk egyet rottyani, majd az egészet botmixer segítségével összepürésítjük. A krumpli keményítőtartalma segít nekünk abban, hogy a leves sűrű és krémes legyen, de ha további sűrűségre, még tartalmasabb ízre vágyunk, reszelhetünk bele füstölt sajtot is.

Tálalhatjuk a tetején reszelt sajttal, pirított sonkadarabkákkal, vagy pirítóssal is.

Lehet, hogy nagyobb gyerekeink még leves formájában sem rajonganak a sütőtökért, nekik süssünk belőle sütit. Egy egyszerű kevert süti mindig nyerő, ezt süthetjük tepsiben, tortaformában, vagy muffinként is.

Süssük meg a felszeletelt, cukorral meghintett tököt először sütőben, majd a héját levágva pürésítsük. Üssünk fel egy keverőtálba 2 tojást, ezt mézzel vagy cukorral keverjük ki –számoljunk a sütőtök édességével is, tehát ne vigyük túlzásba az édesítést. Ehhez tegyünk egy pohár natúr joghurtot, kavarjuk meg jól. Adjunk hozzá 5 dkg olvasztott vajat, ezzel is dolgozzuk össze, majd jöhet bele a tökpüré.

Ízesíthetjük gyömbérrel, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal, szerecsendióval, ahogyan nekünk ízlik. Két teáskanál sütőport keverjünk bele kb. 30 dkg lisztbe – ennek mennyisége a tök mennyiségétől függ, hiszen ha sok tökpürénk van, akkor az önmagában is jó sűrű tésztát ad. A sütőporos lisztet adjuk a tojásos sütőtökhöz, majd terítsük el a sütőformában.

180 fokon készre sütjük (a muffinok kb. 20-25 perc alatt sülnek meg, a sütőtől, a tészta mennyiségétől és a kapszlik nagyságától függően).

Babakonyhai kisokos

Sütőtök: 6 hónapos kortól adható

Burgonya: 6 hónapos kortól adható

Sárgarépa: 6 hónapos kortól adható

Sajt: 10 hónapos kortól adható

Tejszín: 1 éves koron túl adható

Tojás: 1 éves kor után adható

Liszt: 6 hónapos kor után, fokozatosan bevezetve, ilyen mennyiségben csak 1 éves kor után

Jó étvágyat a családnak!

Nágel Zsuzsi, 2012. november 15.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 

2012 11 15. 15:51
A sütőtök leveshez minek előtte megsütni? Mi csak feldaraboljuk, meg pucoljuk, teszünk hozzá krumplit, répát, leveszöldséget, ki hogy szereti, zöld fűszerekkel feldobjuk, ha kell, megfőzzük kuktában, lemixeljük, tejszínesen behabarjuk, (ha nem picinek készül).Cukrot csak akkor teszünk bele, ha nagyon se ízü tököt fogtunk ki. Persze pici sót vagy vegetát lehet bele tenni.
→ válasz erre
2012 11 15. 17:18
próbáld ki, teljesen más íze lesz a karamellizálódott, és úgy feldolgozott töknek, nem annyira ,,üres".
→ válasz erre
2012 11 19. 11:40
Ezek nagyon jó receptek, ki is próbálom!
A képen a gyümölcstorta formában milyen az alap tészta? És milyen a tökös töltelék?
→ válasz erre
2012 11 19. 13:04
@mobilbea: a képek csak illusztrációk a netről, de ötleteljünk :D az alapja lehet egyfelől linzertészta, másfelől a new yorki sajttorta alapja (teljes kiőrlésű keksz összetörve, vajjal, pl itt: http://www.edenkert.hu/elet-mod/megeheztel-/sajttorta-teszta-ontet-recept-toltelek/3367/
a krém pedig lehet egy mascarponéval kikevert, édes püré
→ válasz erre
2012 11 20. 17:21
zsuzska27, köszönöm. Én is valami linzeresre gondoltam, de a leves recept szupi. Holnap megint kapok egy ismerősömtől tököket, nagyon finom, édesek, úgyhogy sütés-főzés!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?